Amióta a Magyar Fórumból nyilvánvalóvá vált a MIÉP indulása a választásokon, országjárásomon gyakran teszik fel a kérdést, miért nem egyenesen, saját indulás nélkül támogatjuk a Fideszt, ha már támogatjuk, és miért gyötörjük magunkat pénztelenül, az elhallgatás sűrű ködében. A válasz egyszerű: mert nem azonos velünk. Mi, a Magyar Megmaradás Közössége és a Magyar Út Körök Mozgalom támogatásával együtt is magyar radikálisok vagyunk, az eredeti és egyetlen és hangsúlyosan magyar gyökeres változást kívánó párt. Fő jelszavunk: „Se nem jobb, se nem bal – keresztény és magyar.” A Fidesz nem radikális párt. A néppártok és kereszténydemokrata pártok európai, középjobb családjába tartozik. Közel áll hozzánk, de sok mindent szelídebben és gyakorlatiasabban fogalmaz meg, és köti az európai néppártok szövetségének a fegyelme, ahová bennünket fel sem vennének. Ma a Fidesz–KDNP az egyetlen párt, amelyben megbízhatunk, még attól is függetlenül, hogy ez a bizalom mennyire viszonzott. (Egyébként viszonzott: sok tagjuk gondolkodása, érzelmei alig különböznek a mieinkétől.) Ezért mi alapos meggondolás után úgy véljük helyesnek, ha külön indulva küzdünk a hasonló célokért és a magunk eredményét is bedobjuk abba a kalapba, amely a kétharmados győzelmet, az alkotmánymódosítást vagy az új alkotmányt, a Szent Korona tan érvényesítését, a föld magyar kézben való megtartását, a teljes és valódi rendszerváltást jelenti. Az új, erős, gondoskodó magyar államot, a szociális piacgazdaságot, a magyar családok felvirágzását. Erre ma egyes-egyedül a jól szervezett, hatalmas Fidesz képes. De van egy másik ok is, ami miatt önállóan indulunk, és magunknak kérjük a támogatást. Magyar radikális pártként indul ezen a választáson a kétes elemekből álló, az MSZMP-MSZP és a volt SZDSZ, bizonyos zsidó szervezetek és titkosszolgálatok, valamint erősen kétes orosz elemek – Zsirinovszkij – által szervezett párt, a Jobbik is.

A közelmúltban két olyan esemény is történt, amelyekben ez a szétválasztás megvalósult. Mindkettőt a balliberális média hajtotta végre, elhallgatással és hazugsággal. Az első kulturális esemény volt, a másik politikai. Csoóri Sándor nyolcvanadik születésnapjáról minden országos lap és tévé megemlékezett a maga módján. Ünnepelték és köszöntötték és természetesen némelyek fanyalogtak, mert joguk van fanyalogni. A balliberális tábornak, a Népszabadságnak és kapcsolt részeinek, a kereskedelmi tévéknek a „nemzeti költő”, vagy többműfajú alkotóról lévén szó, a nemzeti sorskérdéseket boncolgató esszéíró – Csoóri nagy teljesítményei ide esnek – elfogadása vagy elvetése okozott gondot. Azazhogy nem okozott: elvetették. Ahhoz, hogy ne legyen nemzet, előbb a „nemzeti költőből” kell kikasztrálni a nemzetit, a magyart, a keresztényt. A dolog akkor fordult komolyra, amikor a Magyar Tudományos Akadémia vállalkozott arra, hogy megünnepli a nyolcvanéves írót. Ehhez rendelkezésre bocsátotta történelmi dísztermét és két kiválósága, a jelenlegi elnök, Pálinkás József és az előző mondott laudációt. Ugyancsak frappáns, tömör beszédben ünnepelte meg a költő jeles napját Szabó István református püspök, Csoóri Sándorhoz hasonlóan egykori pápai diák. Görömbei András akadémikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár pedig az életmű áttekintését kísérelte meg a szűkre szabott időben. A termet zsúfolásig megtöltötte a hazai és külföldi magyar értelmiség. A különféle könyvkiadók egy kisebb könyvtárnyi új kiadással, gyűjteménnyel ajándékozták meg az ünnepeltet. Volt miből válogatniok. A média viszont nem válogatott, nagyon kevés kivételtől eltekintve – ilyen volt a Csoóri által is létrejönni segített Duna tévé – alig vett tudomást az eseményről. Miért? Mert joga van hozzá. Mert ma itt ez a sajtószabadság. Mert a szerkesztőségekben olyan alakok ülnek, akiknek a nemzet és a nemzetihez tapadó minden tevékenység, azaz igehirdetés, írás, versírás, no aztán a drámaírásról nem is beszélve, vörös posztó. Büntetlenül figyelmen kívül hagyhatják az Akadémia két jelesének megjelenését és felszólalását, s egy meglehetősen széles, értő közösség ünneplését – kiállását a magyar ügy mellett. Az ünnepség fővédnöki tisztét, hallgatólagosan Balogh Zoltán Fidesz- politikus töltötte be. Pálinkás József, mielőtt az Akadémia elnökévé megválasztották, Fidesz- képviselő és a Fidesz-kormány minisztere volt. Csoóri Sándor kötődése a Fideszhez közismert. De az elhallgatás mégsem Fidesz-kérdés. Nem a választási kampány miatt hallgatják el az efféle nemzeti összejöveteleket, hanem éppen nemzeti összejövetel voltuk miatt. A Fidesz sem kell, mert felvállalja a nemzeti érdek képviseletét, de sokkal inkább maga a nemzet nem kell, a tény, hogy még van.