Minden nappal érezhetőbb, hogy a magyar társadalom felett az eddigieknél sokkal határozottabban átvette az irányítást az az izraeli-amerikai erő, amely mindenütt jelen van, Kínát kivéve, de ekkora befolyása sehol sincs. Ez a függőség azért is életveszélyes, mert a társadalom túlnyomó része előtt ismeretlen. Sokan el sem hiszik. Maga ez a hatalom gondoskodik arról, hogy rejtve maradjon. A kezében tartott úgyszólván egész magyarországi médiának éppen az az általa megszabott küldetése, hogy ezt a helyzetet eltakarja. Mindent, ami történik, a tévé, szabad belpolitikai erők, pártok, józanok és szélsőségesek küzdelmének tünteti fel. Ezzel szemben az a tény, hogy a szélsőségesek egyes csoportjait is azért tartják fenn, szervezik meg és az ellenük való küzdelmet azért teszik meg a demokráciáért folyó harc súlypontjának, hogy a külső irányítottságot eltakarják. Számottevő szélsőség, durvaság, antiszemitizmus nem is volna, ha a Moszad nem szervezné.

Zavaros állapotban leledzik most a társadalom. Sokan várják a választásokat, s mindent eldöntő, mindent megoldó változásokat remélnek tőle, megint mások gondolnak, gondolgatnak a választásokra, szavazni is akarnak, de a sanyarú helyzet miatt nem bíznak a gyökeres változásokban. A választást várókat még úgy-ahogy rá lehet venni némi cselekvésre, a másik részt már jóformán semmire. A reménykedők tábora mellett az önfeladók tábora is növekszik. Ezek már a saját, közvetlen életkörülményeik javításáért sem mozdulnak meg. A pártok már a jelöltjeiket állítgatják, a reménybeli győztes Orbán Viktor azonnali új költségvetésről beszél, a bukásra álló liberális oldal fő támasza azonban a zavar és a lemondás. Nekik minden reményük a megszállásban van. A csonka ország további csonkítását is elfogadnák, ha kapnának egy városállamot – végkielégítésül. (Eredetileg Budapest lett volna ez a városállam, de Demszky tehetségtelenül elmuzsikálta, és most hiába özönlik ide a sok zsidó, elbizonytalanodott a Judapestterv.) Természetesen a zavarkeltésen is dolgoznak lankadatlanul.