Nem éltem még, de feltételezem, hogy a világháború éveiben az átlagpolgár elsősorban is arról igyekezett tájékozódni a napisajtót lapozgatva, hogy mi történt tegnap óta a frontokon, ki nyert, ki vesztett csatát, embert, történelmet. Hetek óta valahogy én is így vagyok: újságot olvasva, híreket hallgatva mindenekelőtt arról próbálok tájékozódni, hogy melyik kőstabilnak vélt bank, biztosító vagy mammutcég dőlt össze drámai gyorsasággal az elmúlt huszonnégy órában. És mindig akad is egy-egy.

A nyomorúság vámszedői
Amíg a nagy történelmi keresztény egyházak püspökei és egyéb vezetői többnyire a politikától való távolmaradásra szólítják föl papjaikat, addig egy kicsiny, de jól szervezett, több vallási közösséget is behálózó mozgalom tevékeny szerepet vállal a jelenlegi hatalom támogatásában. Arról az amerikai eredetű irányzatról van szó, amely többnyire a pünkösdi karizmatikus jelzővel illeti önmagát, ám politikai szerepvállalásának legmeghatározóbb jellemzője az úgynevezett keresztény cionizmus. Ezt az ideológiát pedig már nemcsak egyes neoprotestáns szekták hirdetik, hívei a történelmi egyházakban is megjelentek.