Károlyi András kiállítása a Virányosi Közösségi Házban

Egy csaknem harminc képet összefogó kamarakiállítás mutathatja-e az életmű lényegét: a bravúros rajztudást, az elegáns (hol erős, hol visszafogott) színhasználatot, a több műfajban (olaj, akvarell, tusrajz, nyomat) való jártasságot, és legkivált a gondolkodásnak ama módját, amely nem csupán a papírra és vászonra vitt tematikát határozza meg, de átsüt – innen öntörvényűsége – a különböző korszakok megannyi látomásán is? Bizony mutathatja. Ehhez olyan egyéniség kell, mint a vonal- és színköltemények által a sorsot – mindig a sorsot – tollra, ecsetre vivő Károlyi András. Mert a sors – egyéni sors, népsors – lélektükör. Benne szenvedéllyel, a küzdelmekből kievickélő ország (haza) bizodalmat sugalló magatartásával, a történelem. És benne a küzdő, szenvedő, az életet az emberség próbájának tekintő ember.

Alapvető emberi vágyunk, hogy szabadon éljük életünket. Nagyon sok forradalom, szabadságharc kezdődött azért, mert az emberek úgy érezték, hogy elvették szabadságukat. Mégis, ha saját életünkre, ismerőseink életére tekintünk, olyan gyakran látjuk, hogy hiányzik belőle a belső szabadság. Miért? Azért, mert a gyerekkorban, fiatalkorban ért sebeket nem tudjuk megbocsátani és nem tudunk igazán hálát adni azért, amit akkor kaptunk. Azt, hogy ezt megtegyük kell egy egészséges távolságtartás, egy egészséges reflexió.