– Ha kérdeznek a gyermekkoromról, azt szoktam mondani, hogy csonka családban nőttem fel és mégis nagycsaládban. Ez azt jelenti, hogy édesapám meghalt Budapest ostrománál 1945 februárjában. Én akkor másfél éves voltam, édesapámat nem is ismertem, csak fényképről. Ott maradt édesanyám özvegyen, de meghalt a nagyapám is az ostrom alatt, tehát a nagymama is özvegyen maradt, ők ketten neveltek engem. Zebegényben találtunk otthont, én ott nőttem föl. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy nagycsaládba születtem, hiszen édesanyám testvéreivel nekik is jó kapcsolatuk volt és rajtuk keresztül az unokatestvéreimmel mind a mai napig a szűk családunkat most már 50 fölötti létszámmal emlegetjük, együtt töltöttük a gyerekkorunkat Zebegényben a nagymamánál, ők is ott voltak, és hát nekem ilyenkor, karácsonykor különösen eszembe jut ez, hogy hálával gondoljak arra, hogy nagyon sok szeretetet kaptam. De azért hangsúlyoztam a csonka családot is, hiszen a mai társadalomnak egy nagy fájdalma, hogy gyerekek egyedül élik át az ünnepeket, elvált szülők gyerekeként vagy állami gondozottként, én talán éppen így tudok egy kicsit jobban velük is együtt érezni.

– Van egy kedves emlékem Önről. Szelevényben mutatott be szentmisét püspök úr, amire családok jöttek sok gyerekkel. A kicsik izegtek-mozogtak, fecserésztek szentmise közben. A szülők próbálták rendszabályozni őket, s akkor püspök úr, hagyjátok őket játszani! – kérte kedvesen a már-már pironkodó szülőket – hiszen legszívesebben mi is ott térdelnénk mellettük!

– Én a Jóisten ajándékaként élem meg ezt, talán így mondanám,hogy magától értetődő belső indíttatásomat, hogy nagyon örülök annak, ha gyerekek, fiatalok között lehetek. Gyermek vagyok, gyermek lennék újra, különféle vonatkozásban is előkerül. Eszembe jut, ha elmegyek Ipolytölgyesre a fogyatékos otthonba, szívszorító az az élmény, ahogy ezek a szellemi fogyatékos vagy mozgássérült gyerekek azzal a rajongó szeretettel felismernek, jönnek, kapaszkodnak.

Az 1990-ben született egyházi törvény teret enged a „bizniszegyház- jelenség” felerősödésének. Ezért is tervezi a kormányzat egy új jogszabály kidolgozását. A koncepció még idén elkészülhet, jogszabály jövőre lehet belőle. Az új egyházi törvényről és az 1%-os felajánlások rendszerének esetleges megváltoztatásáról Szászfalvi László urat, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi, és civil kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdeztük.

– A jelenleg is hatályban lévő egyházi törvényt még a rendszerváltás előtti Országgyűlés szavazta meg. Ezt a jogszabályt miért nem változtatta meg a parlament az elmúlt években?

– Az egyházi törvény ún. kétharmados jogszabály, és az elmúlt 20 esztendőben egyetlenegyszer sem rendelkeztek a jobboldali, polgári pártok a parlamentben a módosításhoz szükséges többséggel. Az első Orbán-kormány első ciklusában – 2001-ben – egy minimális módosítást akartak eszközölni a törvényben. A tárgyalások elején az akkori ellenzék – az MSZP és az SZDSZ – nyitottnak bizonyult, de később mégsem támogatták a törvénymódosítást. Most viszont adott a lehetőség arra, hogy a parlament kétharmados többséggel ezt a jogszabályt megváltoztassa, vagy egy teljesen új törvényt alkosson. Erre megérett az idő, mert az elmúlt 20 év tapasztalatait le kell vonni és az eddigi ultraliberális szabályozás helyett rendet kell teremteni. Kiváló európai példák állnak előttünk, tehát nem egy irreális és szokatlan egy szigorúbb rendszer létrehozása. A most készülő módosítás alapelve, hogy a hiteles vallási, egyházi, hitéleti tevékenységet folytató közösségeket, vallási közösségeket megerősítsék, azokat pedig, amelyek kiskapu- keresési céllal és kifejezetten a költségvetési pénzek „leszivattyúzására” jöttek létre, kiszűrjék a rendszerből.

Forráshiányosak a vajdasági magyar civil szervezetek. Anyaországi támogatásból működik a vajdasági magyar civil szervezetek 80 százaléka, a kapott összegeket azonban kevésnek tartják. A helyi magyar civil szféra esélyeiről, helyzetéről, Miskolczi Józsefet, a szabadkai székhelyű délvidéki Magyar Civil Szövetség (CISZ) elnökét kérdeztem.

– Egy kicsit pontosítanék. Mi, civilek nem azt mondjuk, hogy Magyarország adjon többet. Magyarország nem dúskál a javakban, annyit ad, amennyit bír. Ezért is köszönet és hála. Az elosztási módszer ellen berzenkedünk. Nem a mennyi, hanem a hogyan a kérdés. Kifogásoljuk, hogy az utóbbi nyolc esztendőben a civileknek semmi beleszólása sem volt abba, hogy a magyarországi támogatások miként kerültek elosztásra. Természetes, hogy ahol 4-5 ember dönt a sok százmillió forintos adományról, ott gyakran nem a közérdek érvényesül. Sok volt a rögtönzés és részrehajlás, a támogatás kiszámíthatósága pedig ismeretlen fogalom. Ennélfogva bármiféle vajdasági magyar civil fejlesztésről, vagy stratégiáról hiába álmodoztunk. A magyarországi hatalom soha nem kérdezte meg a vajdasági magyar civileket, hogy mit kellene támogatni, milyen elképzeléseink vannak. Csupán a pártpolitikusokkal tárgyaltak. Tudjuk mi, hogy alapvetően és mindenek fölött a pártok a felelősek a vajdasági magyarokért, de a civilek teljes mellőzése a támogatáspolitikában fájdalmas. Kampány idején „előveszik” a civileket, jól jön a segítségünk. Ugyanaz a célcsoportunk, csak mi egyesületi tagoknak, a politikusok pedig „Kedves Szavazópolgároknak” nevezik ugyanazokat a vajdasági magyarokat. A politikum és a civil szektor összehangoltabb, harmonikusabb együttműködése mindenki hasznára válna. Mi nem hatalmat akarunk, ám akit hatalomra segítünk, attól más viszonyulást várunk a jövőben. Mind a magyarországi támogatás elosztásában, mind a hazai, azaz szerbiai források kiharcolásában. Ne feledjük el: mi itt, Szerbia államának fizetjük az adót, amelyből nagyon keveset kapunk vissza. A civilek szinte semmit. Nálunk nincs állami civil alap, mint Magyarországon. Nálunk semmilyen adókedvezményt nem kapnak a vállalkozók a civilek támogatásakor. Sőt, Szerbia még a koldustól is alamizsnát kényszerít ki: az adományokra a civil szervezeteknek 2,5 százalékos ajándékozási adót kell fizetniük!

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozatával tüntették ki dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét október 23-án. Az elismerést a nemzet szolgálatában végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért, a határon túli magyarság identitásának megőrzését hatékonyan szolgáló oktatási és kulturális programok életre keltéséért, a felvidéki magyarság anyanyelvi oktatásának ösztönzéséért kapta.

– A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség díj Bírálóbizottsága a beérkezett állampolgári javaslatok alapján dr. Halzl Józsefnek és a Rákóczi Szövetségnek ítélte oda a Magyar Örökség kitüntető címet. Az ünnepélyes átadásra a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kerül sor december 18-án délelőtt 11-kor. Tisztelt elnök úr! Gratulálunk a nívós elismerésekhez! Úgy tudom, hogy hosszú évek teltek el úgy, hogy semmilyen kitüntetést sem kaptak, idén pedig kettőt is megítéltek önnek/önöknek. Ebből arra következtetek, hogy nem voltak a szocialista-liberális koalíció kedvencei.

– Ezt valóban nem lehet elmondani. Semmilyen támogatási szándékot nem tapasztaltunk a szocialista-szabadelvű kormányok részéről az elmúlt nyolc év alatt. Ez nem jelenti azt, hogy nem igyekeztünk volna minden lehetőséget kihasználni céljaink elérése érdekében. Ha nem is segítették állami szinten az elmúlt időszakban a munkánkat, már az is nagy dolog, hogy nem akadályozták.

Fogynak a magyarok az Erdély szívében lévő Balázsfalván is. Idén már nem indult magyar nyelvű első osztály, az összevont általános iskolában pedig alig néhány gyermek tanul anyanyelvén. Mégis vannak biztató jelek: magyar nyelvű rádióműsor szól a Balázsfalván élő magyaroknak. Az adás szerkesztőjével, Kémenes Loránt tűri római katolikus plébánossal beszélgettem.

– Tűr közigazgatásilag Balázsfalvához tartozik, s mégis a „csatolt” településen van a plébánia. Mi ennek az oka?

– Balázsfalván nem él sok római katolikus, így filiális egyházközség, mint Magyarpéterfalva, vagy Karácsonyfalva. Tűrben viszont nagyobb lélekszámú –körülbelül 350 fős – római katolikus közösség él.

– A Balázsfalván és a környékén élő magyarok mind római katolikusok?

– A balázsfalvi magyarok közt reformátusok és adventisták is vannak. Tűrben a magyarok többsége viszont római katolikus.

– Igaz, hogy ön egyben magyar nyelvet és irodalmat is tanít?

– Mindez négy évvel ezelőtt történt. Azóta kirúgtak az állami iskolából, ahol pedig elég szép eredményt kezdtünk elérni. Történt, hogy az iskolakezdés előtti pénteken este 10-kor megcsörren a telefonom: fél 11-re érne ide egy 3 fős küldöttség, fogadnám-e őket? Természetesen igent mondtam. Ezután jött a döbbenet: a balázsfalvi magyar iskola sorsáról van szó. Ha elvállalom a magyar nyelv és irodalom tanítását az V-VIII. osztályban, akkor megmenthetjük ezt az iskolát. Nem láttam más válaszlehetőséget, mint igent mondani. Mert amíg egy magyar gyerek is van, addig hiszem, hogy irodalmunkat és nyelvtanunkat tanítanunk kell... még ha néha magamfajta hályogkovács módjára is... Túl jól sikerülhetett a munkám, mert mint mondtam, elzavartak. Én pedig két éve egy délutáni, iskolán kívüli foglalkozás keretében magyart tanítok idegen nyelvként, természetesen ingyen.

Az „Év Bortermelője 2010” címet Légli Ottónak, a Balatonboglári borvidéken tevékenykedő borásznak ítélték oda – közölte a Magyar Bor Akadémia december 3-án, az eredményhirdetést követően. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez az elismerés a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

– Gratulálunk a rangos elismeréshez! A díjért több borász versengett. Meglepte, hogy ön került ki győztesen?

– Köszönöm szépen a gratulációt! Engedje meg, hogy pontosítsak, ez nem egy olyan verseny, ahová jelentkezni lehet, hanem jelölik a résztvevőket. Tudtommal több száz jelölőpapír ment ki az első körben. 2010-ig hatszor jelöltek és most kaptam meg a kitüntetést.

– Ebben az évben, tavasszal választották meg a Borászok borászának is. Nőtt az érdeklődés a borai iránt?

– Valóban, április óta egyre többen érdeklődnek boraink iránt. Meglepő, hogy főleg külföldről nőtt meg az érdeklődés. Ez egy kicsit ellensúlyozza azt a küzdelmet, amit az idén folytattunk a természeti elemekkel. Ez azt mutatja, hogy külföldön igenis figyelnek a magyar borra. Célunk, hogy boraink a természetes értékek, mint gyümölcszamatok, savak, üdeség, és a tudatos, felelős emberi munka mind teljesebb harmóniájának kifejezői legyenek.

Dicsérettel „vizsgázott” az egészségügy megmentését célzó kormányzati vitairat, az Újraélesztett egészségügy, Gyógyuló Magyarország – Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) előtt. Erről és a NET-nek a kormányzat felé megfogalmazott javaslatairól a grémium elnökhelyettesét, szervezési alelnökét, Dr. Gara Imrét kérdeztem.

– Tisztelt elnökhelyettes úr! Önök szerint melyek a vitairat legfőbb erényei?

– A vitairat címéből levezethető a válasz. A cím első tagja arra utal :a magyar egészségügy olyan siralmas helyzetben van, hogy szinte a működőképesség határára sodródott. Szerencsére a lakosság ennek valódi súlyát nem érzékeli. A működési zavarokkal tisztában van, de a valós állapotokkal azért nincs, mert az a hivatástudat, ami az orvosokat, az ápolókat, a védőnőket, asszisztenseket a pályán tartja, elfedi azokat. A NET legutóbbi ülésén az ápolói kar képviselője, Széplaki Mirjam, az Autisták Országos Szövetségének delegáltja, aki maga is diplomás ápoló, azt mondta: „a hivatástudat rabszolgái lettünk. Nincs szívünk otthagyni a betegeket ápolatlanul, hogy kialudhassuk magunkat.” A vitairat címének olvasásakor rögtön fölvetődik a kérdés: egy gyógyulásra szoruló egészségügy képes-e azt az elvárást teljesíteni, amit egy másik tárca, a Nemzetgazdasági Minisztérium által jegyzett Gyógyító Magyarország c. dokumentuma elvár tőle? Ebben az anyagban az ország fellendülését az egészségipartól és az egészségturizmustól is várják. Ezért felhívtuk a figyelmet a Széchenyi- és a Semmelweis-terv összehangolására. A cím harmadik része arra a helyzetre utal, hogy feltétlenül szükséges az ország tökéletes és pontos egészségügyi diagnózisának megfogalmazása. Nem egy üres lózung Semmelweis nevének említése, hiszen az „anyák megmentője” zseniális diagnózist állított föl a szülőszobai fertőzések eredetéről. Semmelweisnek is, ahogy jelenleg az egészségügyi államtitkárságnak, a társadalmi és a szakmai közvélemény ellenére kellett felfedezéseit érvényesíteni. Ma sokan még mindig mindent a gondoskodó államtól várnak el, de úgy, hogy maguk nem sokat tesznek az egészségügyért. Tehát szemléletváltás szükséges. Az pedig várható volt, hogy különböző gazdasági, közigazgatási és szakmai érdekcsoportok támadják majd a vitairatot.

Megújult a nagyszőlősi ferences kolostor és templom. Az épület ünnepélyes felszentelésére és használatba vételére 2010. október 23.-án került sor. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök volt; vele együtt misézett Magyar Gergely tartományfőnök, Bán Jónás nagyszőlősi házfőnök, a kárpátaljai rendház többi tagja, kárpátaljai egyházmegyés papok és számos, Magyarországról érkezett ferences. A szentmisén két, Ausztriából érkezett ferences testvér is részt vett. A nagyszőlősi ferences rendház renoválásáról és a kárpátaljai misszióról fr. Bán Jónás gvárdiánt kérdeztem.

– Laudetur Jesus Christus! Mielőtt a közelmúlt feladatairól beszélnénk, tegyünk egy kis kirándulást a régmúltban. Mióta vannak jelen Assisi Szent Ferenc követői Nagyszőlősön?

– Több mint ötszáz évvel ezelőtt érkeztek ide az első ferencesek. Azt, hogy mennyire fontos hely volt számukra bizonyítja, hogy a XVI. sz. elején tartományi gyűlést is tartottak ezen a helyen. Később a reformáció térhódításának idején néhány évtizedre elhagyják Nagyszőlőst.

– Meddig volt a rend tulajdonában a régi kolostorépület?

– A régi kolostor – mely jelenleg lelkigyakorlatoknak ad otthont – 1932-ig volt a rend tulajdona, ezt követően került az egyházmegye gondozásába. Szerzetes nővérek iskolaként üzemeltették, majd a II. világháború után ateista múzeumként funkcionált.

Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója 1969. december 31-én született Veszprémben. 1992-ben végzett a győri Zeneművészeti Főiskolán, mint magánénektanár és kamaraművész, majd 1997-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián vette át operaénekes, énekművész és művésztanár diplomáját. 1991-től énekesként Európa számos országában lépett fel dalesteken, oratóriumhangversenyeken és operaelőadásokon, 1996-tól a Budapesti Kamaraopera szólistája. 1996-tól 2000-ig a váci konzervatórium magánének- és operatörténet-tanára volt. A Filharmónia felkérésére rendszeresen vezet ifjúsági hangversenyeket a budapesti Zeneakadémián. 1998-tól fejlesztési tanácsadó volt az Oktatási Minisztériumban, 2000-2002 között a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója. 2002-2005-ben a Magyar Állami Operaház tagja, kommunikációs igazgatója volt. Cikkei 1998-tól jelennek meg különböző lapok hasábjain, 2005-től heti recenziórovata van a Magyar Nemzetben (HangKép, illetve operakritikák). 2006/2007-ben a Sződliget.hu offline felelős szerkesztője volt. Rádiós műsorvezetőként 1989-ben kezdett dolgozni a veszprémi Radio Jamben, majd 2001-2004 között a Bartók Rádió műsorvezetője volt. Indigó címmel 2007 tavaszán indult vasárnapi újrabeszélő politikai műsora a Lánchíd Rádióban. A televíziózással 2001-ben, a Satelit csatorna riportereként került kapcsolatba, majd 2002. december 1-jétől, a HírTV megalakulásától a csatorna műsorvezetője, szerkesztője. Műsorai: ARTéria, Főszerepben, Hír+Háttér, Lapzárta, Különkiadás, Politikai Barométer, Esti Gyors, Lapzárta Extra, Rájátszás, Negyedik. Portrélemeze 2007-ben jelent meg Képhiba címmel.