Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az erdélyi Demokrácia Központok hálózatának igazgatója és Zatykó Gyula, a partiumi Demokrácia Központok vezetője november 25-én, Nagyváradon ismertette azt a megállapodást, amelyet a magyar kormány kötött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) az állampolgársági törvény végrehajtásában nyújtandó segítség tárgyában. A Demokrácia Központok lényegéről, feladatairól, a magyar kormánnyal való stratégiai partnerségről Gergely Balázst, az erdélyi Demokrácia Központok hálózatának igazgatóját, az EMNT közép-erdélyi régióelnökét kérdeztem.

– Tisztelt igazgató úr! A Demokrácia Központok konkrétan erre a tevékenységre jönnek létre?

– Az erdélyi Demokrácia Központok hálózata a jövőben az alaptevékenysége mellett látja el a bevezetőben említett feladatokat. Ezt az intézményt az EMNT azért hozta létre, hogy infrastrukturális hátteret biztosítson azoknak a köré csoportosuló önkénteseknek, aktivistáknak, akik egyetértenek céljaival. Az EMNT legfontosabb célja a különböző autonómiaformák kiharcolása, elérése, amelynek érdekében a szerteágazó, közösségépítő munkát is felvállalja. A Demokrácia Központok irodáinak alaptevékenységi körét már megfogalmaztuk. Hálózatunk élő kapocs kíván lenni az erdélyi magyar közösség, illetve a tőle némiképp eltávolodó, politikai döntést hozó érdek-képviseleti szervezetek, testületek között. Olyan kommunikációs csatornaként kívánunk működni, amelynek fő tevékenysége a monitorizálás. Így a közéleti, politikai, önkormányzati monitoring már a döntést előkészítő fázisban megnyilvánul, hiszen az utóbbi évtizedben sajnos egyre gyakrabban csupán a határozatok, törvények jutottak el az erdélyi magyarokhoz, akiknek ekkor már kevés esélyük volt arra, hogy módosítást követeljenek. A monitoring mellett a beérkező információk feldolgozása, értelmezése a második fő feladatunk. Ezt a nemrég létrejött Bálványosi Intézettel szoros együttműködésben fogjuk végezni. A harmadik elem pedig a feldolgozott információk eljuttatása közösségünk tagjaihoz. Nyelvi jogainkkal kapcsolatos panaszok esetén próbálunk szakmai segítséget közvetíteni. Ha a politikum nem ad választ közösségünket hátrányosan érintő problémákra, „próbaperekkel” próbálunk ezekre megoldást sürgetni. Ezekre az alaptevékenységekre épülnek rá a további, különleges feladatok, mint például az állampolgársági törvény végrehajtásában nyújtott segítségadás.

November 18-án a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma megválasztotta a közmédiumok vezérigazgatóit, akik még aznap alá is írták szerződéseiket. A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény szerint a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkört a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma gyakorolja, jogkörébe tartozik a vezérigazgatók díjazásának megállapítása és munkaviszonyuk megszüntetése is. A választás körülményeiről, a négy közmédium vagyonösszevonásáról, a feléjük megfogalmazott elvárásokról és a székházügyről Balogh Lászlót, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökét kérdeztem.

– Mint arról a sajtó is beszámolt, első körben a Magyar Televízió, a Duna Tv, a Magyar Rádió és az MTI élére két-két jelölt volt, és egyikük sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Ebből az ellenzéki újságírók azt a következtetést vonták le, hogy nem is az igazi jelöltek voltak az első menetben, hanem – miután őket nem lehet ugyanúgy jelölni a második körben – ez valamiféle próbajáték volt. Mi erről a véleménye?

– Ez nem felel meg a valóságnak. Ki kell hangsúlyozni, hogy a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó. A megváltozott médiaszabályok értelmében a Médiatanács jelölt egy-egy közmédium élére két-két főt, a miénk pedig a választás joga. Mi a nyolc jelölt közül ötöt meg is hallgattunk. Két jelölt külföldön tartózkodott, egy pedig egy előre megszervezett programon vett részt, így ők személyesen nem számoltak be koncepcióikról. A meghallgatás időpontját a lehető legkorábbra tűztük ki, mert véleményem szerint egyetlenegy cég sem maradhat hosszú távon vezérigazgató nélkül. Az pedig már eddigi munkásságukból és a meghallgatások alapján is kiderült, hogy az első kör jelöltjei is mind elkötelezett hívei a közszolgálati média megerősödésének. A kuratórium tagjai közül pedig mindenki a lelkiismerete szerint szavazott.

– Ismét fontos témát választott. Nehezebb, vagy könnyebb volt ez a film, mint a többi?

– Minden film más. Évek óta a filmjeimet anyagi nehézségek közepette kell létrehozni, hiszen a magyar film támogatására rendelkezésre álló állami pénzosztó helyektől, közhasznú alapítványoktól, milliárdos televízióktól semmilyen támogatást nem kapok. Ez 2004 óta így van, amikor is a Trianon-filmtől, annak minden korábbitól különböző, őszinte hangvételétől és ábrázolásmódjától a hivatalos helyek és televíziók enyhén szólva megijedtek. A Mindszenty-film esetében is egyházi szervezetek, városi és megyei önkormányzatok, cégek, társaságok, valamint magánszemélyek segítségéről van szó. Közülük is kiemelkedik a Szeged-Csanádi Egyházmegye, nélkülük nem tudtam volna elkészíteni a filmet.

A XV. században épült alsósztregovai Madách-kastélyt több forrás is Nógrád vármegye egyik legrégibb épületeként tartja számon. A XVIII. században átépítették ugyan, de erődszerű alaprajza ezután is megmaradt. Madách Imre egész élete szervesen kapcsolódik a kastélyhoz, hiszen itt született, itt írta az Ember tragédiáját, és itt is halt meg. Mára irodalmi emlékhely lett az egykori Madách-otthonból, ahol a közelmúltban felújtási munka vette kezdetét. A renoválás eredményeképpen két év alatt teljesen megújul majd az alsósztregovai Madách-kastély. Ezzel egy időben állandó kiállítás létrehozását is tervbe vették a csesztvei Madách-kúriában. A részletekről a „Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának” igazgatóját, Jarábik Gabriellát kérdeztük.

Az érsekújvári képviselőtestület nagyszlovák koalíciójának frakciója, élén Helena Bohátová polgármesterjelölttel, elutasította az Érsekújvári Rockszínpad jelölését a Pro Urbe-díjra azzal az indokkal, hogy mégsem kaphat egy olyan csapat egy ilyen jeles díjat, amely augusztus 20-án a bemutatója után magyarul imádkozott a magyar himnuszt énekelve. Állítólagos szlovákellenességéről az együttes vezetőjét, Stugel Tibort kérdeztem.

November 13-án magas színvonalú ünnepség közepette avatták föl Csaba királyfi nyárádszeredai szobrát. „Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan magyarországi társadalomra van szükség, amely átérzi történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével” – mondta az avatási ünnepségen Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A legendás Csaba királyfi szobrát viszont nem köztéren, hanem rácsok, kerítés mögött helyezték el. Ennek okáról Csíki Sándort, a Magyar Polgári Párt (MPP) nyárádszeredai tanácsosát, az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége elnökét, a szoborállítás kezdeményezőjét kérdeztem.

– Duray Miklós a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) IX. ülésén részt vett, pedig már nem a Magyar Koalíció Pártja tisztségviselője.

– Igen, Semjén Zsolt meghívására vehettem részt mint a MÁÉRT egyik alapítója. Köszönöm neki, hogy részese lehettem az ünnepi újrakezdésnek.

– Emlékszem, a Magyar Koalíció Pártjának sikertelensége milyen keserűséggel töltötte el.

– Valóban, mert az elmúlt másfél évtized sajnos nem járult hozzá sem a felvidéki magyar közösség, de akár azt is mondhatnám, hogy sem a Kárpát-medencei magyarság helyzetének továbbfejlődéséhez. Én ezt nehezen élem meg, mert mikor a rendszerváltozás kezdetén úgy döntöttem, hogy pártpolitikus leszek – nagyon nehéz elhatározás volt –, megfogalmaztam, nemcsak a saját magam számára, hanem annak a szervezetnek és többé-kevésbé az egész felvidéki magyarságnak szánva egy olyan programot, amelynek az újjáépítés, az önkormányzatiság megszilárdítása, a belső önrendelkezési jog megteremtése és a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése állt a középpontjában. Tény, hogy értünk el eredményeket, de ezek csak részeredmények voltak. A Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatoknak kialakult egy szerkezeti rendszere. Ennek egyik része a MÁÉRT, majd később a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma volt. Viszont a MÁÉRT-et 2004. november 11-én, a második Gyurcsány-kormány idején lefejezték. Pontosabban tetszhalottá tették. A magyar-magyar kapcsolatok rendszere megbénult. Helyébe lépett egy paternalisztikus kliensi rendszer, amelynek a felügyelője a magyarországi kormányzati körök voltak. Az egyes területeken, tehát a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek keretében sehol sem sikerült előbbre lépnünk a belső önrendelkezés elmélyítésében. Szlovákiában egyáltalán nem, pedig ott tettük meg a legtöbbet annak érdekében, hogy elérhessük, de az 1994. január 8-i komáromi nagygyűlést saját magyar köreinken belül akadályozták, az ott elfogadott elképzeléseket vakvágányra vitték. Legmesszebbre a Délvidéken sikerült eljutni, a valamikori Titói önigazgatási rendszer modernebb formájának megteremtésével, a Magyar Nemzeti Tanáccsal. De még ez sem az autonómia megnyilvánulása, hanem annak előszobája. Elmúlt a rendszerváltozás óta húsz év, és egyhelyben topogunk. Nyelvhasználati ügyekben nem sikerült továbblépni. Iskoláink szilárdságának megteremtésében sem sikerült előrelépni. Említettem, a belső önrendelkezés ügyében egy kivétellel inkább visszaléptünk mindenütt. Eltelt húsz év fölöttünk és közben a társadalmaink szétestek. A magyar képviselet Szlovákiában kiesett a parlamentből, Kárpátalján egymással szembefeszül két magyar párt, és egymás kárára rombolják a kárpátaljai magyar közösséget. Erdélyben egymással szembefeszülnek politika érdekek, az egyik oldalon az RMDSZ, a másikon a Magyar Polgári Párt, a harmadik oldalon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Délvidéken már ’94-ben elkezdett szétesni a kisebbségi magyar egypártrendszer. Egy kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány csoportosulás van a Délvidéken, abból kettőnek van képviselete, a VMSZ-nek és a VMDP-nek. Egyiknek országos, másiknak helyi képviselete van. Azt tapasztalhatjuk, hogy a politikai és közösségi érdekérvényesítés eszközei is meggyengültek, nem csak az egyhelyben topogás gyengíti a Kárpát-medencei magyarságot. Magyarország elgyengülése az elmúlt 20 évben – mert rosszabb a helyzet, mint a rendszerváltás idején volt –, csak fokozza a bajt, amibe belekerültünk. Ezért a MÁÉRT összeülése önmagában is pozitívum.

A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma – melynek Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke az elnöke – Teleki Pál Érdeméremmel tünteti ki 2010. november 14-én Pogány Erzsébetet, a Felvidék Ma alapítóját, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatóját, a magyar érdekvédelmi szervezetekben évtizedek óta végzett áldozatos munkájáért, az első szlovákiai magyar hírportál elindításáért és ötéves működtetéséért, fenntartásáért.

– Kedves igazgatóasszony! Szerkesztőségünk nevében gratulálunk ehhez a kitüntetéshez! Idén március végén beszéltünk egymással utoljára, mert akkor anyagi okokból szüneteltette működését ez a hírportál. Szerencsére nem tartott sokáig ez a szünet, sőt a közelmúltban egy technikailag teljesen megújult honlappal találkozhattak az olvasók. Mi is történt fél év leforgása alatt?

– Köszönöm szépen a szerkesztőség érdeklődését! Életem első jelentős kitüntetését vehetem át most vasárnap. A közelmúltban egyre többször felvetődött bennem a kérdés: vajon jól döntöttem-e, amikor az egyetemről kikerülve folyamatosan társadalmi és politikai intézmények munkatársa lettem? Tehát közösségi ember. Az összes eddigi munkahelyemen közösségépítő feladatot végeztem. Szülővárosom, Somorja polgármesteri hivatalából, első munkahelyemről 1990 tavaszán az Együttélés Politikai Mozgalom pozsonyi központjába léptem át, majd a Magyarok Világszövetségében felvidéki tanácsnokként dolgoztam. 2001-től a Szövetség a Közös Célokért igazgatója vagyok. Ez a társulás működteti a Dél-Szlovákia 11 városában kiépített irodahálózatot, amelynek munkatársai elsősorban a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokra vonatkozó törvényből adódó lehetőségekről nyújtanak tájékoztatást. Ez a kitüntetés megerősít abban, hogy anno helyes döntést hoztam. Annak pedig külön örülök, hogy éppen a Felvidék Ma-ra figyelt föl a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma, mert ma már tudjuk, nagyon jó ötlet volt a honlap elindítása. Munkatársaimmal elsőrendű feladatunk ma is, hogy a státustörvényből adódó lehetőségekről tájékoztassuk a szlovákiai magyar közösséget, de az is felvetődött bennünk: adjunk hírt a saját régiónkról.

Október 31. a Reformáció ünnepe. A reformáció atyja, Luther Márton prédikációiban, írásaiban gyakran foglalkozik a nevelés-művelődés kérdéseivel. A reformáció eszméjének terjesztéséhez ugyanis égető szükség volt nagyműveltségű prédikátor-hitújítókra és egyszerű lelkészekre egyaránt. Az egyházi férfiak nevelése-képzése a városi-plébániai iskola és az egyetemek feladata. De iskoláztatásra van szükségük a néptömegeknek is: nemcsak a földöntúli életre való fölkészítés, a lelki üdvösség elnyerése érdekében, hanem azért is, hogy evilági-polgári kötelességeiket becsülettel teljesíthessék. A magyarországi református oktatás múltjáról, jelenéről és az általa vezetett intézményről dr. Kádár Pétert, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium igazgatóját kérdeztem.

– Október 29-én reggel a Református Ótemplomban tartotta ünnepségét a Bethlen Gábor Református Gimnázium. Az ünnepség során a reformáció kezdetére, az egyház és az európai kultúra megújulásának elindítójára, Luther Mártonra emlékeztek. Az önök intézménye miként tudja beépíteni a reformáció ünnepélyének konzekvenciáit a gimnázium életébe?

– A reformáció ünnepe úgy is megfogalmazható, mint az egyház és az iskola születésnapja, akár általánosságban a protestáns kollégiumi hagyományokra gondolunk – ilyen kollégiumok majd’ 500 éve működnek Magyarországon – , akár saját iskolánk történetére. A templom és iskola szimbiózisa már a gimnázium születésekor létrejött, hiszen egy időben, az 1720-as években emelte az Ótemplomot és az iskolát Hódmezővásárhelyen a helyi református közösség. Ez is arra mutat, aminek falaink között élő valósággá kell válnia, hogy a kultusz és a kultúra olyan egységet alkot, amelyet évszázadokon keresztül megőrzött az európai tradíció. Először az ún. felvilágosodás volt az a mozgalom, ami ezt az egységet meg akarta bontani.