Szeptember 30-án Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Pozsonyban a Magyar Koalíció Pártjának székházában előbb négyszemközti megbeszélést folytatott Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökével, majd ez tágabb körben folytatódott, további magyarországi és MKP- politikusokkal. Ezt megelőzően aznap az MKP vezetése a magyar parlament Külügyi Bizottságának tagjaival, míg szeptember 29-én Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával tárgyalt. A tárgyalásokkal kapcsolatban Berényi József, az MKP elnöke nyilatkozott.

– Eredeti terv szerint Kövér László házelnök úr látogatott volna el önökhöz, de ő ezt betegség miatt lemondta. Lezsák alelnök úr „beugrása” azt jelzi, hogy a jelenlegi kormány számára nagyon is fontosak a határon túli magyarok és a Fidesz-KDNP-nek az MKP a stratégiai partnere?

– A Fidesz ebben a kérdésben tartja korábbi álláspontját, és a Magyar Koalíció Pártját tartja fő partnerének Szlovákiában. Számunkra pedig nagyon fontos a magyar kormánypártokkal való jó kapcsolatépítés.

Harminc évvel ezelőtt, 1980. szeptember 29-én adta vissza lelkét Teremtőjének Erdély nagy római katolikus püspöke, Márton Áron. Márton Áron püspök emléke elevenen él Székelyföldön. Szavai, tettei – sokak számára – lámpásként világítanak a mindennapok útvesztőjében. Halálának évfordulóján emlékházat is avatnak szülőfalujában. A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot október 16-án nyitják meg. A múzeum létrehozásáról Lázár Csillát, a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért önkéntesét, a munka projektkoordinátorát kérdeztem.

– Mikor vetődött fel az ötlet az emlékmúzeum létrehozásával kapcsolatban?

– A közelmúltban többször és több egyesületnél is felvetődött ez az ötlet, a kérdés csupán az volt, hogy milyen formában jöjjön létre egy Márton Áron-múzeum, vagy méltó emlékhely a püspök úr szülőfalujában. Az egyik ötlet a szülői ház újjáépítésére vonatkozott. Ez eleddig nem sikerült, mert azon a portán, ahol a püspök született, most egy lakóház áll, szabad telek pedig nincs a település központjában. Az sem mellékes, hogy jelentős anyagi erőket kellett volna mozgósítani egy ház felépítéséhez. Amikor 2009-ben a hajdani egyházi iskolának – amit sajnos nem kapott vissza még az egyház – két terme megüresedett, a plébános úrral és polgármester úrral azt a döntést hoztuk, hogy ezeket a helyiségeket és az alattuk lévő pincét ki lehetne alakítani úgy, hogy a püspök úr életét, munkásságát, valamint Erdély történetének a témához kapcsolódó szegmensét megismertessük a látogatókkal kronológiai rendben, sok képpel és Márton Árontól származó szöveggel, idézettel.

2010. szeptember 25-én Hungarikum Ünnepet tartottak a Parlament Főrendiházi termében. Köszöntőt mondott és a találkozót vezette Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Bartos Mónika országgyűlési képviselő. Birinyi Józseffel, a Parlamenti Hungarikum Munkacsoport vezetőjével a készülő hungarikum-kerettörvény kapcsán beszélgettünk.

– Ezen az ünnepségen ön is felszólalt. Miről beszélt?

– Áttekintettem az elmúlt két-másfél év munkáját: Simicskó István és Medgyasszay László képviselő urak előterjesztése volt a hungarikumok védelméről szóló 2008. június 13-án a LXXVII-es számú országgyűlési határozat, amely nagyon széles konszenzussal elfogadtatott. Lényege, hogy védeni kell a hungarikumokat, mint kiemelt értékeket, fel kell mérni, össze kell gyűjteni és a hungarikumok védelmében törvényt kell hozni. Ennek a törvénynek meg kell határozni a hungarikum definícióját, osztályozását, felosztását. A jogszabálynak a hungarikumok védelméről, helyzetbe hozásának feltételeiről is szólni kell. Az országgyűlési határozat elfogadása után Lezsák Sándor kért fel arra, hogy a Hungarikum Munkacsoportot vezessem szakértőként, szakmai módon. A munkacsoport fő feladata a hungarikum-kerettörvény előkészítése. Terveink szerint, most ősszel, még a költségvetési törvény elfogadása előtt, képviselői előterjesztésekben a kerettörvény kerül az Országgyűlés elé, amit egy szakmai vita előz meg. Azért is fontos, hogy a hungarikum-kerettörvényről még a költségvetés előtt döntsön a parlament, mert akkor 2011-ben el tudjuk kezdeni a munkánkat. A szakmai vitákat megelőzték a Hungarikumok a Parlamentben c. konferenciák. Az első ilyen nagyszabású rendezvényt tavaly tartottuk a Parlament Főrendiházi termében. Idén, január 25-én volt a második konferencia, és a bevezetőben említett rendezvény a harmadik. A szeptember 25-ei konferencián nagyon sokan bemutatkoztak; cégek, civil szervezetek, magánzók, tanyagazdászok, citeraművészektől a Bartók Vonósnégyesig. Jelen volt Mathiász János unokája, és a Béres Gyógyszergyár vezetője is. Természetesen nem sorolhatom fel mind a 30-40 felszólalót. Ők ötperces időkeretben egy prezentációval egybekötött kiselőadást tartottak.

Nógrádi Tóth István, a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke a közelmúltban ajánlást fogalmazott meg a magyar nóta védelmében az illetékesek részére. Ebben az írásban hét pontban foglalja össze a tennivalókat.

– Kedves elnök úr! A magyar nóta kálváriája nem most vette kezdetét. Emlékszünk arra, mikor még Kóka János miniszterként kijelentette, hogy mindenki lehet művész, s megszüntette a működési engedélyt ahhoz, hogy valaki előadó lehessen.

– Erre azt szoktam mondani: én meg orvos vagyok, s jöjjön hozzám Kóka úr, majd megoperálom. Ha ezer ember elé kiáll valaki énekelni, akkor annak ahhoz tanulni kell. Ha már egy ablakpucolónak is OKJ-vizsgát kell tennie, akkor egy énekesnek miért nem? Tehát a műfaj szándékos tönkretételéről beszélhetünk. Ha most valakinek van rá pénze, akkor bemehet egy kis tévéhez énekelni. Hála Isten, az új kulturális kormányzat már megígérte, hogy visszahozzák a működési engedélyt. Ahhoz, hogy színvonalas előadások szülessenek meg a hangversenytermekben, a rádiók stúdióiban, szükséges egy kontroll. Fel kell készíteni azt szakmailag, lelkileg, aki előadóművész szeretne lenni, mert nem lehet egy-kéthetes tanfolyamon megtanítani azt, amit mások éveken keresztül sajátítanak el.

– Kiknek is szánja ezt a levelet? Kiket szeretne ezzel felkeresni?

– Réthelyi Miklós urat, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjét, Szőcs Géza államtitkár urat, a közszolgálati médiumok vezetőit – kiemelendő, hogy még Hankiss Elemér is tárgyalt velem, de a Rádió volt elnöke, Such úr erre nem volt hajlandó – , Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökét, a Magyar Zenei Tanács vezetőit, s azon főiskolák vezetőit, ahol művelődésszervezői képzés folyik.

Egész Ukrajna számára jelentős mérföldkő lehet az október 31-én sorra kerülő önkormányzati választások eredménye, de különösen nagy a tét a kárpátaljai magyarság számára: hosszú évekre eldől, nemcsak az, kik képviselhetik a magyarokat a helyi, járási, megyei tanácsokban, hanem a magyar érdekképviselet szavazatokban mérhető súlya, ereje is. A kampányról, a kárpátaljai magyarság két érdekvédelmi szervezete közti rivalizálásról, a vádakról Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét kérdeztem.

– A kárpátaljai magyar sajtóorgánumokból azt veszem ki, hogy a kampány elmérgesedett. Erre egy példa: az önök csapi konzultációs gyűlését megzavarták a Régiók Pártja helyi agitátorai és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség is ellenséges önökkel szemben.

– A Régió Pártja egy ún. hatalompárt. A hatalompárt pedig az, amely a választásokon az állami alkalmazottakat – a tanítóktól a kórházi takarítónőkkel bezárólag – ki tudja vezényelni kampánymunkára. Jó esetben csak úgy, hogy megmondják nekik, hogyan kell szavazni. Durvább esetben közlik velük, merre és hol agitáljanak, s berakják őket a választási bizottságokba. A hatalompártokhoz üzletemberek is tartoznak. A Régiók Pártja Ukrajna teljes területén gőzerővel kampányol, így a magyarok lakta vidéken is. Ez a párt jelenti a legnagyobb veszélyt arra nézve, hogy a magyarok magyar pártra szavazzanak.

– Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez közel álló „zöld” Kárpáti Igaz Szó érdekes módon az ukrán pártnak ad igazat önök ellenében.

– Igen, ebben az írásban az az érdekes és felháborító, hogy egy magyar szervezet a hatalompárt oldalára állt egy másik magyar szervezettel szemben.

– Dr. Kriza Ákos, Miskolc város polgármesterjelöltje a miskolci MÁV Rendelőintézet orvos-igazgatója. 1999-ben meglehetősen „romos állapotban” vette át a MÁV Rendelőintézetet, majd szervezettség tekintetében is jól működő intézményt hozott létre.

– Gazdasági szempontból az intézmény tényleg rossz állapotban volt, de szerencsére nagyon összetartó, jó szándékú dolgozókkal voltam körülvéve, akik ugyanazt szerették volna, amit én – egy prosperáló intézményt létrehozni. Kiválóan együtt tudtunk működni, és az új orvos-asszisztensek és orvosok belépésével egy olyan csapat alakult ki, amellyel néhány év alatt fejleszteni, modernizálni tudtuk a rendelőt.

– Ez a mai világban nagy siker, talán ennek is köszönhető, hogy már nem kizárólag csak a MÁV- dolgozók számára érhetők el a szolgáltatások.

– Én is úgy érzem, Miskolcon és környékén egyre többen bíznak bennünk, viszik jó hírünket, hiszen a rendelőintézet betegforgalma több mint tízszeresére nőtt, és a gazdasági lehetőségeink is javultak. Olyan új szakmai tevékenységeket tudtunk indítani, amelyek a városlakók számára korábban kevésbé voltak elérhetőek. Ami a betegkör kiterjesztését illeti, abban a jogszabályi változtatásoknak is jelentős szerepe volt. Lehetővé vált, hogy a MÁV-rendelők ne csak MÁV-dolgozók előtt legyenek nyitva. Ez számunkra nagy lehetőséget és kihívást jelentett: így tudtuk kihasználni a rendelkezésünkre álló szakmai kapacitást, és ezáltal nyílt lehetőségünk egyre több területen jó minőségű szolgáltatást biztosítani.

– Tarlós úr, állítólag 24 nagyberuházást hagy hátra Demszky Gábor.  Mi lehet ez a 24 nagyberuházás?

–Én is próbáltam összeszámolni azokat a nagyberuházásokat, amiket a főpolgármester úr megemlített, de nekem nem sikerült még a felét sem összehozni, nem tudom, mire gondolt.

– 20 év pangás után, az általuk tönkretett fővárosban  hátrahagyott rozsdás villanyoszlopokon hirdettetik magukat az MSZP-s képviselőjelöltek.

– Bizony jellemző ez a mondat, a szimbolikus jelentésével is egyetértek, hiszen nézzük meg, hogy mi folyik. Azt mondja a szocialista jelölt a plakátokon, hogy meg kell védeni a szabadság városát. Mi az a szabadság, amit ő félt, hiszen az elmúlt évek szabadsága a szabadrablás szabadsága volt, nem más. Ez olyasféle szabadság, amelynek az lehet a lényege, hogy egy elenyésző kisebbség intellektuálisan terrorizálja a túlnyomó többséget, félrevezető kommunikációs trükkökkel. Ha valaki, én a szabadság városává szeretném tenni Budapestet, de nem a szabadrablást szeretném megóvni, hanem a többségi érdekek következetes érvényesítését tűzöm ki célul, és ha ez megvalósul, akkor beszélek arról, hogy Budapest a szabadság városa. Hihetetlen, de jogos kisebbségi érdekérvényesítéseken, mint például a vallási vagy etnikai kisebbségek alapérdekeinek a képviselete, azt értik, hogy ennek az égisze alatt állandó jelleggel lesöpörhetik a többségi, praktikus érdekeket az asztalról. Ebben a szellemben  tovább ez nem folytatódhat. Mi is tiszteljük a kisebbségi érdekeket, biztosítani is fogjuk ezek gyakorlását, de számunkra ez nem azt jelenti, hogy a városlakók túlnyomó többsége semmilyen értelemben nem számíthat védelemre. Nekem tehát az a szabadság városa, ahol a budapestiek többsége jól érzi magát.

„Több mint egymilliárd forint értékben sorakoznak Ajka hónapok óta kifizetetlen számlái a város szocialista polgármestere, Schwartz Béla asztalán. A felhalmozott tartozás egyebek mellett a közintézmények közüzemi díjait, féléves szemétszállítási és az elmaradt parkgon-dozási díjakat tartalmazza, de a közvilágításért sem fizet a helyhatóság jó ideje, s a beruházások részszámlái is kifizetetlenek” – olvashattuk még augusztus végén az egyik napilapban. Ajka vagyonának kiárusításáról, polgármester-jelölti programjáról, a szolgáltatások helyi kézben maradásáról Ékes József országgyűlési képviselőt, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjét, a Nemzeti Fórum Egyesület alelnökét kérdeztem.

– Megfelel a valóságnak, hogy milliárdos nagyságrendű adósság- és kötelezettségállomány terheli Ajka városát?

– Ez megfelel a valóságnak, sőt! Szeptember 10-én kaptam meg az Állami Számvevőszék jelentését, amelyben egyértelműen rögzítik, hogy 18 évre elkötelezte magát Ajka városa az eddig felvett kb. 4,8 millárdos hitelállománnyal. Mindezt az összeget kiegészíti az az 1 milliárd forint, ami terheli a várost a kifizetetlen számlák miatt. Megkértem a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy adjon tájékoztatást arról: Ajka városa az EU-s források tekintetében milyen számlákat hívott le, és elszámolt-e az eddig elvégzett munkákkal. Polgármester úr állandóan arra hivatkozik, hogy a likviditási problémákért a jelenlegi kormány okolható, mert leállították a már elnyert pályázati pénzek kifizetését. Ez nem felel meg a valóságnak, mert a jelenlegi városvezetés a közelmúltban két alkalommal is lehívott előleget: augusztusban és szeptemberben is. Az elszámolás viszont hiányzik, ez az egyik oka annak, hogy több vállalkozásnak nem tudta kifizetni a számláját. A város ezenkívül tartozik az Észak-balatoni Regionális Hulladékkezelő Központnak 84 millió forinttal. A térségi társulásnak Ajka városa pedig 8 millió forinttal tartozik. Ilyenkor felvetődik a kérdés: kinek tartozik még a város vezetése.

Lakiteleken a Fidesz és a Nemzeti Fórum közös polgármester-jelöltjeként indul az őszi helyhatósági választáson Felföldi Zoltán közgazdász, önkormányzati képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke. A nemzeti együttműködés rendszerének helyi szinten történő megvalósításáról, a programjáról és a kistelepülések jövőjéről kérdeztem a képviselőurat.

– Még 2008 nyarán ön azt nyilatkozta: „a történelmi tapasztalatok azt eredményezték, hogy az emberek nem bíznak az intézményekben és abban, hogy ami ma az övék, holnap is az marad.” Mit gondol, a tavaszi politikai fordulat, a nemzeti erők nagyarányú győzelme után helyreállt a bizalom? Kiszámíthatóbb jövőképpel rendelkeznek az emberek?

– Véleményem szerint nem. A bizalmatlanság több évszázad történelmi tapasztalatán alapul, amit önmagában egy választási eredmény nem tud fölülírni. Beszédes a mondás: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!” Ez nem azt jelenti, hogy mi csak a mának élünk, képtelenek vagyunk előre gondolkodni, megtakarítani, hanem egy olyan nemzet kollektív bölcsességének egyetlen velős mondásba sűrített esszenciája, amely nemzetet időről időre, újra meg újra megszálltak, kiraboltak. Mindezt egy nemzeti kormány sem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni.