Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. október 12, szombat, Miksa napja van. Holnap Kálmán és Ede napja lesz.

Interjú

A kultúra egyik legkelendőbb exportcikkünk

E-mail Nyomtatás

Megerősödött a lengyel-magyar nép eddig is kiváló kapcsolata

A ’90-es évek elején halványulni kezdtek a hagyományos lengyel-magyar kapcsolatok, de ezeknek a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad új lendületet adott és újra közel vitte a lengyelekhez a magyar kultúra értékeit – fogalmazott Íjgyártó István államtitkára, akit egy kiállítás kapcsán arról is faggattuk, hogy mi a budapesti Osztrák Kulturális Fórum, illetve a bécsi Collegium Hungaricum főbb tevékenysége.

Nemrég nyitották meg a Magyarország díszvendégségével zajló katowicei könyvvásárt. Ennek apropójából kérdezem: eredményes volt eddig a lengyelországi magyar kulturális évad?

–Nagyon eredményesnek ítélem ezt az évadot, melynek programjai igencsak népszerűek és látogatottak voltak. Sikerült a maga rendkívüli sokszínűségében felmutatni a magyar kultúra értékeit. Ehhez sok támogatást, segítséget kaptunk a lengyel féltől. Bebizonyosodott, hogy a két nép barátságát legendásan jónak méltató észrevételek, vélemények megállják a helyüket. Hiszen nem csak rendkívül nyitottak voltak a magyar kulturális megjelenésekre, hanem már-már versengtek a települések a programokért. Szinte nem is tudtunk megfelelni a rengeteg kívánságnak. A lengyel fél sok esetben nem csak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is nyújtott egy-egy program sikere érdekében. Tehát teljes mértékben elégedett vagyok, mert a céljaink, hogy hosszú idő után ismét ráirányítsuk a magyar kultúrára a figyelmet Lengyelországban, és hogy megerősödjön a két nép hagyományosan kiváló kapcsolata, megvalósultak.

Bővebben...
 

Óriási terhet jelentene a kvótarendszer

E-mail Nyomtatás

Nem akarjuk, hogy Magyarországot külső szereplők irányítsák

A migránsok jelentős részének legális munkahelyük sincsen, a közteherviselésben nem vesznek részt. A kormány sohasem fog hozzájárulni, hogy Magyarországot bevándorlóország gá változtassák – szögezte le Rétvári Bence és hozzátette: hazánk az okos segítséget választotta, ami azt jelenti, hogy helyben segítünk. A bevándorlókra fordított támogatás akár a négy-ötszörösét is jelentheti helyben, mint itt, Európában.

Bővebben...
 

Migráció és tudásexport

E-mail Nyomtatás

A globális kihívások leküzdése

A visegrádi országok agrárkutatási intézményei együttműködési megállapodást kötöttek a mezőgazdasági kutatások és a tudományos tevékenységek összehangolásáról. A partnerségi egyezményt november 9-én Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia képviselője írta alá Budapesten. Dr. Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója a Magyar Fórummal közölte: „Egyformán sújtja a V4-eket a klímaváltozás. Ez olyan kutatási feladatot jelent országaink számára, amely minden területre kihat, mert a megváltozó klímafeltételek teljesen új technológiákat igényelnek.”

Bővebben...
 

Őseink hagyatéka

E-mail Nyomtatás

A hiteles népművészeti alkotás nem lehet giccses

Az életfa egy olyan jelkép, melyről több motívum leolvasható. A szív motívuma az örök szeretetből fakadó világot jelképezi, a tulipán a termékenység jelképe. Karácsonykor Jézus urunk megszületését ünnepeljük, a Messiás a szeretetet hirdette, az Égben megvált a haláltól, s az örök életet adja. Ez a kapcsolódási pont.

Bővebben...
 

99 éve várunk Székelyföld autonómiájára

E-mail Nyomtatás

Nem kérünk többet, mint ami jár minden egyes európai nemzetnek

Kulcsár-Terza József, az MPP képviselője lapunknak kifejtette: azok a személyek és intézmények, amelyek azt állítják, hogy Székelyföld nem létezik, vagy háttérből irányított entitások, vagy a magyarokkal és a székelyekkel szembeni gyűlölet vezeti őket.

November 7-én, napirend előtti felszólalásában, a bukaresti parlamentben leszögezte, hogy Európa az autonómiát támogatja. Ez biztos? A spanyolországi események nem erre utalnak.

–Elsősorban azért kértem szót, mert október 31-én szociáldemokrata képviselők azt nyilatkozták, hogy székelyek, és így Székelyföld sem létezik. Azok a személyek és intézmények, amelyek azt állítják, hogy Székelyföld nem létezik, vagy háttérből irányított entitások, vagy a magyarokkal és a székelyekkel szembeni gyűlölet vezeti őket. Nekik üzentem, tanulják meg saját történelmüket, mert a székelyek a kereszténység védelmében harcoltak Mihály Vitéz és Stefan cel Mare oldalán, amit ők maguk is elismertek. Az is késztetett a felszólalásra, mert a katalán helyzet óta a bukaresti hatalom direkt összemossa a függetlenséget a területi autonómiával. A katalánok függetlenek akartak lenni, míg mi székelyek nem kérünk többet, mint ami jár minden egyes európai nemzetnek. Elmondtam, hogy mi székelyek területi autonómiáról beszélünk, és nem függetlenségről. Ezt várjuk kilencvenkilenc éve Romániában. Egy államon belüli területi autonómiát akarunk Székelyföldnek. Magyarul mondtam el mindezt, mert az anyanyelv használata emberi és európai jog.

Bővebben...
 

Nincs kegyelem

E-mail Nyomtatás

Jó húsz évvel ezelőtt, még mint általános iskolás kisgyerek néztem szombat reggelenként Dr. Hidán Csabát, ahogy korabeli viseletben magával ragadó stílusban tartotta a televízióban a Rendhagyó történelemórákat. Azóta számos előadáson, bemutatón vagy tv-műsorokban találkozhattunk vele, most pedig ellátogattunk otthonába, ahol egy csésze anatóliai Fekete-tenger tea mellett ültünk le beszélgetni történelemről, hagyományőrzésről, Szent Lászlóról és korunk emberéről.

Bővebben...
 

A faluszépítő

E-mail Nyomtatás

Az internacionalizmus, a kozmopolitizmus és a globalizmus egy tőről fakadnak

A „tassi Attila” – hallottam sokszor gyermekként, amikor a családban Horváth Attiláról esett szó. Édesapám és testvérei sokszor nyaraltak Tasson, ahol barátságba kerültek Attilával, több közös fotón szerepelnek. Apai nagyapámat a „felszabadítók” kivégezték a Boráros tér környékén, s nagymamám, Érsek Mária, az Operaház karigazgatója később férjez ment a tassi születésű operaénekeshez, Katona Lajoshoz, akinek családja rokonságban áll Horváth Attila famíliájával. Mikor megtudtam, hogy Attila képzőművész, felkerestem, hogy beszéljen pályájáról, és a tassi nosztalgia fafaragótáborról.

Bővebben...
 

Sorosé a legnagyobb európai frakció

E-mail Nyomtatás

Brüsszel felső korlát nélküli kötelező betelepítést szorgalmaz

A családegyesítéshez az európai gyakorlattal ellentétben nem kellene igazolás, hanem bemondásra lehetne a migránsoknak családtagokat megnevezni, sőt ez nemcsak egyenes-, hanem oldalági rokonokra is vonatkozna, ami őrültség, gazemberség – szögezte le Németh Szilárd a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Mit jelent Magyarország számára, hogy az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszerről szóló dublini szabályozás reformtervezetét?

–Határozattal történt a megszavazás, tehát jogi aspektusról beszélünk. Az Európai Unió jogalkotási rendjének a bizottságokban történő szavazás az első fordulója. Ez egy nagyon veszélyes történet. 43: 16 arányban szavazták meg többségében liberális, szocialista, kommunista és zöldpárti szavazatokkal ezt a határozatot, ami kimondja, a felső korlát nélküli, állandó jellegű, kötelező betelepítést. Tehát azt, amit 2015. augusztusában a belügyminiszterek tanácsa ideiglenes jelleggel két évre megszavazott, és ami 120 ezres betelepítést írt ki, s ami most járt le, s ami ellen Magyarország fellépett az Európai Unió Bíróságán, azt teljes egészében ki akarják terjeszteni: kötelező, felső létszámkorlát nélküli, állandó elosztási kvótát akarnak ránk erőltetni! Egyértelmű, hogy a Soros-terv megvalósítását szavazták meg.

Bővebben...
 

Légi kitoloncolás

E-mail Nyomtatás

A kísérést végző rendőrök szakmailag mindenre felkészültek

A légitolonc-kísérők feladata, hogy hazájukba juttassanak vissza az országból kitoloncolt embereket. Rajtuk múlik, hogy a repülőn semmilyen atrocitás ne történhessen. Borsa Csaba az ORFK Rendészeti Főigazgatóság idegenrendészeti osztályának vezetője: azokat a harmadik országbeli állampolgárokat kísérjük vissza hazájukba, akiket az idegenrendészeti eljárás során a bíróság vagy az idegenrendészeti hatóság kiutasít, ám önként nem hajlandóak távozni, és távozásuk csak rendőri kísérettel valósulhat meg.

Mi a gyors reagálású egység célja?

–Az Európai Unió illegális migráció elleni hatékonyabb fellépése érdekében sor került egy gyors reagálású visszatérési egység létrehozására. Az egység feladata, hogy szükség esetén bármely tagállam részére rövid időn belül segítséget nyújtson a nagyobb létszámú kitoloncoláshoz szükséges kísérői állomány biztosításához.

Bővebben...
 

Sikertörténet

E-mail Nyomtatás

A külhoni magyar közösségek gazdasági támogatása

Közel 890 millió forintból 185 projekt megvalósítását támogatja a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások éve keretében - közölte Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség államtitkára szerint az ellenzék hol azt sérelmezi, hogy túl sokat foglalkozik a kormány a határon túli magyarokkal, hol pedig azt, hogy túl keveset. Alaptalan a támogatások mértékének tekintetében is, hisz azok az összegek, amelyeket a határon túlra fordítunk, meglehetősen kis százalékát teszik ki a kormány összköltségvetésének.

Lassan véget ér a külhoni magyar családi vállalkozások éve. Eddig mennyi pályázat érkezett be, s mennyit milyen összegben támogattak?

–2017. júniusában a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága három pályázatot hirdetett a külhoni magyar családi vállalkozások, a külhoni magyar fiatal vállalkozók és a külhoni magyar fiatal vállalkozók közti együttműködések támogatására összese 830 millió forint keretösszeggel. A nagy érdeklődésre való tekintettel a keretösszeget megemeltük, és végül közel 890 millió forintból 185 projekt megvalósítását támogatjuk a „2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve” program keretében. A július végi határidőig 476 kérelem érkezett családi vállalkozásoktól. Ezek közül 124 pályázatot támogatunk több mint 665 millió forinttal. A külhoni magyar induló fiatal vállalkozóktól 325 pályázat érkezett és 42 vállalkozót tudunk segíteni mintegy 122 millió forinttal. Az együttműködést célzó felhívásra 73-an pályáztak és 19 projekt közel 100 millió forintos kerethez juthat.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség