Érdemes március 15-ére készülődni, mert már az ünnep emlegetése is nagyon megdolgoztatja a kormányt és a rendőrséget. A hatalombirtokosok félnek. Még ki sincs tűzve a nemzeti oldal ünnepi összejöveteleinek helyszíne, ideje, még csak egy bizonyos, hogy a MIÉP és a Magyar Út a Hősök terén ünnepel, és már megvannak a móri mészárlás elkövetői. „Memento mori” – üzenik nekünk az elnyomószervek. „Emlékezzetek a halálra!”. Kifulladt a rendőrség önbetörése, a sorozatlövés leadói sehogyan sem akarnak önként jelentkezni, de a kormány máris hajlandó beismerni az egész rendőrség, az ügyészség, a bíróság együttes justic mordját (amelyből csak azért nem lett halálbüntetés, mert az el van törölve), csak hogy mindent elfedő hírhez jusson és megüzenje a magyar társadalomnak, hogy tud öletni, ha akar.

„Látni valamit, aminek még nincs neve – írta Nietzsche az eredetiségről elmélkedve –, amit még nem lehet megnevezni, jóllehet, mindenkinek a szeme előtt van. Általában jellemző az emberekre, hogy számukra valamely dolog neve teszi láthatóvá magát a dolgot.” Ez a XIX. század vége táján könnyű kézzel papírra vetett gondolat mai, XXI. századi manipulációba és félrevezetettségbe fulladó életünk alaphelyzetévé és meghatározójává vált. A mai tömegember, aki előtt ugyanúgy ott állnak, vagy éppenséggel felmerednek zengőn a jelenségek, mint a régi korok szerény, az időjárást, a munkalehetőséget, a családalapítást vagy szerelmet kereső embere előtt, azt hiszi, mindent lát, miközben nem lát meg semmit.