Schiffer András, az LMP társelnöke bírálta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) döntését, miszerint kötelező tárgy lesz a holokauszt. Schiffer a parlamentben kifejtette: egyetemen, felnőtt tanulóknak előírni ezt a tárgyat abból a célból, hogy csökkentsék az antiszemitizmust nem szabad. Auschwitz ugyanis „nem a zsidók ügye”, hanem az emberiség és minden magyar közös ügye. Szerinte az eszköz, amit az egyetem választott káros, kontraproduktív.
Nem gyakran fordul elő, hogy részben egyetértünk Schiffer Andrással, de kétségtelen, hogy tudományegyetemen a holokauszt oktatása, mint önálló, kötelező tárgy több kérdést is felvet. Egyrészt milyen tudományos vagy oktatási alapon lehet szakiránytól függetlenül előírni tantárgyakat egy tudományegyetemen? Milyen alapon kötelezhető egy informatikus, aki adott esetben milliókat fizet ki a diplomájáért, hogy egy történeti tárgyból vizsgázzon, aminek érintőleges köze sincs szakterületéhez?
Másrészt a holokauszt kiragadása a történelem folyamából, és mint teljesen egyedi előzmény nélküli népirtás kezelése ugyan népszerű művészeti és politikai téma, de a történelemtudomány művelői között a kérdésben egyáltalán nincs egyetértés. Vajon előfordulhat-e, hogy valaki azért nem kap diplomát a PPKE-n, mert nem fogadja el a holokauszt történelmen kívüliségét, hanem azt a népirtások egyikének látja?
Az antiszemitizmus csökkentéséért talán más területeken lehetne tenni. Az antiszemitizmusnak két oldala van. Egyrészt vannak a zsidókat úgy általában utáló vagy csak kritizáló hangok. Ezek egységesen antiszemitának vannak kikiáltva. És itt lehetne nagy jelentősége a másik oldalnak, az antiszemitizmus tárgyának, magának a zsidóságnak, vagy a zsidóság egyes szervezeteinek.
Mert amennyiben folytatódik az a gyakorlat, hogy ha valaki kritikus Izraellel, a zsidóság egy részével, valamely zsidó szervezettel vagy adott esetben egyetlen zsidó származású személlyel szemben, akkor az antiszemitának minősíttetik és egy kalap alá kerül azokkal, akik a zsidók kiirtásának szükségességét hangsúlyozzák, akkor az antiszemitizmus kérdése értelmezhetetlen.
Akkor minden alkalommal, amikor az antiszemitizmus témaként jelenik meg a közéletben, a tudat alatt előkerülnek Walser szavai Auschwitzról, mint erkölcsi bunkóról. (Ezzel a Walser által leírt bunkóval, aztán magát Walsert, sőt később még Günter Grasst is agyonverték.)
Az antiszemitizmus ellen tehát nem csak a nem zsidó társadalmak, de maga a zsidóság is tehetne. Mondjuk azzal az egyszerű, minden szociálpszichológiai viszonyban meghatározó gesztussal, hogy saját tetteit is képes kritikusan szemlélni. Hogy képes elítélni négy 9-11 éves korú, a tengerparton focizó gyerek agyonlövését, és nem hivatkozik bírósági döntésben arra, hogy tulajdonképpen jogosan öltek meg gyerekeket, mert egy katonai objektum előtt játszottak.
Hol van a zsidó szervezetek felháborodása, hol vannak a tüntetések, az újságcikkek és a többi az izraeli bíróság döntése ellen?
Nem lehet az áldozatot bűnössé tenni, és nem lehet egy 70 évvel ezelőtti bűnnel elfedni a mostani bűnöket. Az antiszemitizmus csökkentésében – és akár növelésében – a zsidó közösségeknek legalább akkora szerepük van, mint a nem zsidóknak.
SZ.
