Negyven évvel ezelőtt, 1976. október 17-én szentelte fel dr. Jakab Antal püspök a Dani Gergely plébános szívós akarata, kitartása és állhatatos küzdelme eredményeképpen felépült gyimesbükki római katolikus templomot. Annak is negyven éve, hogy Lukácsovits Magda festőművész befejezte a templom falképeinek festését, s ugyancsak idén ünnepelték a gyimesbükkiek a település egyetlen magyar nyelvű tanintézménye, a Dani Gergely Általános Iskola névadásának tizedik évfordulóját. Ezen évfordulók alkalmából október 21–23. között Salamon József plébános szervezése nyomán gazdag tartalmú egyházi kulturális napokat tartottak, melynek eseménysorozata az október 23-i, Tamás József segédpüspök által bemutatott templomjubileumi ünnepi szentmisével és a templomkertben felállított emlékjelek megáldásával teljesedett ki.
Október 21-én diákoknak, szülőknek és meghívottaknak Dani Gergely-napot szerveztek a templomépítő plébánosról elnevezett iskolában, amely osztályfőnöki órát, ünnepi köszöntőket, filmvetítést, rajzokra és fogalmazásokra épített diákvetélkedőt, valamint kulturális műsort is magában foglalt. Este Csiby József Brassó-belvárosi plébános – Dani Gergely unokaöccse – mutatott be szentmisét a nagytemplomban, majd a szükségtemplomban megnyílt a gazdag néprajzi gyűjteményt, festményeket, könyveket, valamint Gyimesbükk és az egyházközség múltjából számos fényképet és iratdokumentumot tartalmazó kiállítás.
Másnap délelőtt a Kosteleken rendezett hagyományos Rupert Mayer-megemlékezés, Gyimesbükkön pedig a cserkészcsapat természetjárása szerepelt a programban, utóbbi Hanuleac Tamás segédlelkész és Hock Judit Petőfi-ösztöndíjas vezetésével. A rendezvénysorozat délután a gyimesbükki szükségtemplomban kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. Ennek megnyitásán Salamon József plébános hangsúlyozta: fontos a múltunk, az értékeink ismerete, hiszen „az elődök munkája, fáradsága és áldozatvállalása révén jutottunk el a mai naphoz”. Szólt az általa összeállított és az alkalomra megjelent, Sugárzó fények a patatok országában című kötetről és a templomkertben leleplezésre váró új emlékjelekről, köztük a négy nagy huszadik századi erdélyi főpásztor domborművét egységbe foglaló emlékműről. A főpásztorok bemutatását a gyakorlati évét Gyimesbükkön töltő, gyergyóalfalvi születésű, gyulafehérvári főegyházmegyés teológushallgató, Máté Szilveszter kezdte, aki felolvasta Koncsag László gyulafehérvári lelkiigazgató, teológiai tanár írásban megküldött, A népnevelő és iskolaépítő Mailáth püspök című előadásának szövegét. Ebben Koncsag László kifejti, hogy Gróf Mailáth Gusztáv Károly több mint négy évtizedes (1897–1938) püspöki szolgálata alatt folyamatosan látogatta híveit, s amerre járt, örömet, megnyugvást vitt, vigaszt nyújtott. Papjainak is mindig mindenben segített. Személyes vagyonának és püspöki jövedelmének nagy részét szétosztotta a rászorulók között, és a felnövekvő nemzedék taníttatására, iskolák építtetésére fordította. A kiváló tanulókat külföldi egyetemekre küldte, számukra ösztöndíjról gondoskodott, és ő maga is adott nekik zsebpénzt költségeik fedezésére. Római zarándoklatokra is elvitte őket, nemegyszer fizetve útiköltségüket. A fronton harcolók sorsát is szívén viselte. Elment távoli és közeli frontokra vigasztalni, gyóntatni, bérmálni. Sorra látogatta a katonakorházakat, még a püspöki palotájának egyik szárnyát is átengedte a fronton sebesültek kezelésére. Buzgósága lelki megújulást hozott Erdélyben. Írásában Koncsag László így fogalmaz: „Mailáth püspök a tiszta szív őszinte lelkesedésével szolgálta Isten ügyét. Példája minket is kötelez és helytállásra int.”
Vencser László a huszadik század következő két nagy püspöke, Márton Áron és Jakab Antal főpásztorok emlékét elevenítette fel. Munkásságukat méltatva hangsúlyozta: mindketten megalkuvás nélkül vezették egyházmegyéjüket és az adott korban, az adott körülmények között minden tőlük telhetőt megtettek a katolikus egyház és hitélet védelme érdekében.
A templomkertben felállított emlékműre nem ok nélkül helyezték el a négy nagy főpásztort ábrázoló domborművet, hisz’ mind a négyüket szoros kapcsolat fűzte Gyimesbükkhöz: Mailáth püspök, különösen az első világháború idején, sokszor ellátogatott erre a vidékre. A Dani Gergely által felépíttetett plébániatemplom oltárterének berendezését Lukácsovits Magda Márton Áron püspök személyes jóváhagyásával végezte el. Az ötvenévnyi várakozás után három év alatt emelt gyimesbükki templomot – a munkálatok többszöri megtekintése után – 1976. október 17-én dr. Jakab Antal akkori segédpüspök szentelte fel. Bálint Lajos érsek szintén szívesen tartózkodott Gyimesbükkön, jelenlétével erősítette az ott élőket, és a vidéken elesett és megsebesült hősök, köztük a lábát itt elvesztő Rupert Mayer német jezsuita szerzetes emlékének ápolását szorgalmazta és támogatta.
A délutáni kerekasztal-beszélgetés végén e sorok írója szólt a nagyszámú közönséghez, kiemelve, hogy a felavatás előtt álló emlékműnek az előbbieken túlmutató jelentősége is van, a főegyházmegye területén ugyanis először fordul elő, hogy – bármilyen formában, de – egymás mellé helyezték a huszadik század nagy főpásztorait, és ez a tény azt a nagyon fontos üzenetet is hordozza, hogy itt valóban négy nagy főpásztorról van szó.
Mindezek után megtekintettük a Román Televízió bukaresti magyar adásának 1973-ban készült filmjét Dani Gergely édesanyjáról, aki húsz gyermeket szült és az életben maradt tizenhat mellé egyet még örökbe is fogadott. Ebben a filmben mondja egyik gyermeke, hogy édesanyjuk mindig arra tanította őket: ne feledjék, az út nehéz, de nem lehetetlen!
A jubileumi főünnep előestéjén a nagytemplomban az Ausztriából hazalátogató Vencser László mutatott be szentmisét. Vele szolgált a Németországból érkező Hatzack Idmar diakónus is, a templom falképeit alkotó Lukácsovits Magda férje. Szentmise után a nagytemplom melletti szükségtemplomban a község tanulói gyimesi hagyományokból válogatott kulturális műsorral kedveskedtek a közönségnek.
Október 23-án reggel a gyimesbükkiek Kontumácon a kápolna melletti emlékhelyen a hősök emléktáblájának megkoszorúzásával és a háromszéki vendégektől ajándékba kapott kereszt megáldásával emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról. Azután a jubileumi ünnepségsorozat a nagytemplomban előadásokkal folytatódott, amelyen először Hatzack Idmar elevenítette fel Gyimesbükkhöz és hitvestársa, Lukácsovits Magda művésznő itteni alkotómunkájához fűződő emlékeit. A szentély berendezéséről szólva elmondta: azt Lukácsovits Magda Gyimesbükkön is a helyi adottságokat figyelembe véve tervezte meg. Az oltár, a keresztelőkút és az oltártér többi elemeinek legmegfelelőbb anyagaként a sziklás gyimesi havasok között a kő ajánlkozott, mégpedig a könnyen faragható és esztétikailag is alkalmas travertin mészkő. Lukácsovits Magda Márton Áron püspök 1975. június 1-jei keltezésű, kézjegyével ellátott jóváhagyása alapján végezte el tervei kivitelezését. Dr. Jakab Antal püspök negyven évvel ezelőtt a templomszentelés utáni ebéden elmondott pohárköszöntőjében erre így utalt: „Külön elismerés és dicséret illeti Lukácsovits Magda művésznőt, aki a szép modern keretet a belső felszereléssel és freskóképeinek remekeivel kitöltötte, kiemelte és magát a szép templomot is érthetőbbé tette.” Dani Gergely mindenben a művésznő mellett állt és támogatta őt – emlékezett vissza Hatzack Idmar.
Hegedűs Enikő művészettörténész Lukácsovits Magdának a templom bejárata feletti Kiengesztelődés, valamint a főhajóban lévő Keresztség és Eucharisztia című falképeit ekként értékelte: „A falképek kiemelkedő szerepet töltenek be, hangsúlyossá teszik az egyes térrészek szerepét: a bejáratot, a szentélyt és a gyóntatófülkét. A színes falképek a világos falakon hangsúlyosan érvényesülnek, a templomba érkező hívek és nézők figyelme rájuk összpontosulhat.” A képek stílusáról megállapította, hogy azok sikeresen ötvözik a keresztény hagyomány jelképeit és a modern kor igényét.
A Lukácsovits Magda életútját és Fidem pinxit – A hitet festette című életműalbumát ismertető, Hock Judittal közösen tartott előadásunkban idéztük a művésznő vallomását: „Ostobaság volna azt mondani, hogy azért lettem egyházi festő, mert kulák voltam, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Azért lettem egyházi festő, mert jól megtanultam a hittant és sokat gondolkoztam. […] Festményeimen megpróbáltam közelebb vinni a vallási igazságokat az emberekhez, arra törekedtem, hogy meggondolkoztassam őket… Ha munkám a templomokban akár csak egyetlen embert is megindított, már nem volt hiába.”
Végül, de nem utolsósorban e sorok írója – ugyancsak Hock Judittal közösen – Jakab Antal püspök nemrég megjelent szentbeszédgyűjteményét is bemutatta a hallgatóságnak, amely a negyven évvel ezelőtt a gyimesbükki templom szentelésén elhangzott prédikációt is tartalmazza. Ebből rövid részletek felolvasásával adtunk ízelítőt. 1976. október 17-én Jakab Antal püspök többek között ezeket mondta beszédében: „Az Oltáriszentség imádására felszentelni jöttem közétek. Szívesen jöttem, mert mindkét utam alkalmával már tapasztaltam, hogy a kő és tégla, vasak, betonok mellett mindig az imádság volt a forróbb és melegebb, hogy a hajlék annál kedvesebb legyen Istennek és embernek. Láttam az imádkozva dolgozásnak azt a minőségét, amelyet éppen vár és keres minden ország az ő népeinél. Azt a lelkiismeretességet, becsületességet és áldozatot, amelyben benne van minden műnek, sikernek a garanciája. Ünnep volt itt minden nap, amíg a szerszámok által emelkedtek a falak, a mai csak a befejezője. Hisszük, hogy ez a templom ezután is szent gondolatokat szül és hasznos tetteket a társadalomnak, üdvösséget az ő áldott népének.”
A kortárstalálkozókra érkezettek közül a negyvenévesek által vezetett szentségimádás után Tamás József segédpüspök jubileumi ünnepi szentmisét mutatott be. Szentbeszédében Dani Gergelyt Dávid királyhoz hasonlította. A király megígérte Istennek, hogy templomot épít neki, mert nem akarja, hogy az Úr sátorban lakjon. Ezt aztán fia, Salamon valósította meg. Dani Gergely is templomot akart építeni, hogy ne szükségházban lakjon az Úr. És ezt megvalósította – mutatott rá a szentmise főcelebránsa és szónoka.
A pápai himnusz és nemzeti imánk eléneklése után a templomból először Dani Gergely sírjához vonultunk, ahol testvére, Ilonka néni leleplezte, Tamás József segédpüspök pedig megáldotta a sírkövön elhelyezett, Dani Gergely édesanyja emlékére állított domborművet. Itt Hock Judit, a Petőfi Sándor Program gyimesbükki ösztöndíjasa ünnepi beszédében így fogalmazott: „Ez a rendezvény azért is különleges számunkra, mert a Nagy Magyarország legnyugatibb csücskéből érkező Kőrösi-ösztöníjas társammal, Varga Gabriellával ma együtt lehetünk itt. A magyarságunk mélysége, amelyet lelkünkben élünk meg, most nemzetünk térképen mérhető nagyságát is kifejezi, hiszen Gabriella közel 1200 kilométert tett meg az ezeréves határig. Ugyan a történelem mostoha döntéseitől népünk sokat szenvedett, de hinnünk kell nemzetünk megtartó erejében. Adjunk hálát a Jó Istennek, hogy Kelet és Nyugat ma összeér, és bízzunk benne, hogy erős, generációk végtelen sorát egybetartó kötelékké forr össze magyarságunk.”
Templomépítő Dani Gergely sírkövén a húsz gyermeket szült édesanyja emlékére felavatott dombormű megkoszorúzása után onnan a templom 1926-os alapkőletétele helyén állított és az azt követő évtizedek gyimesbükki lelkipásztorainak emlékére felújított kereszthez vonultunk. Annak a múltat a jelennel összekötő és védelmező tetőzete alatt a gyimesbükkiek négy sáncpataki kőre a huszadik század négy nagy főpásztorát: Gróf Mailáth Gusztáv Károly, Márton Áron, dr. Jakab Antal püspököket és Bálint Lajos érseket ábrázoló bronzdombormű-kompozíciót, Xantus Géza szobrászművész alkotásait helyezték el. A köveket bilincs és lánc köti össze, egyszerre jelképezve a börtön rabságát és az összefogás szükségességét.
Az emlékmű közvetlen közelében beszédes felirat áll: „A víz szalad, a kő marad. A kő marad.” Igen, marad a templomban a travertinkő is, és maradnak idekint a sáncpataki kövek is. Minden kő marad, hogy azzá váljunk mi is: élő kövekké, s majd felépüljünk lelki házzá (vö. 1Pt 2,5), nem feledve, amit ezen a jubileumon itt Gyimesbükkön Dani Gergely édesanyjától tanultunk, s amit a templom felépülésének története és Salamon József plébános itt élő magyarokért végzett erőn felüli munkája is igazol: az út nehéz, de nem lehetetlen.
Varga Gabriella
(erdely.ma)
