A magyarkanizsai katolikus temetőben november 2-án délután harangszóval, majd a Cifraszűr Vegyeskórus tolmácsolásában előadott nemzeti himnusszal vette kezdetét az 1944-es ártatlan magyar áldozatokra való megemlékezés.
Az emlékhelynél az áldozatok hozzátartozói és a város polgárai mellett ismert közéleti személyek is lerótták kegyeletüket. Közöttük volt Plank Zoltán, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus konzulja, Nyilas Mihály és Dobai János, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Elnökségének tagjai, Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alelnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, Nebojša Rakić polgármester-helyettes, Miloš Kravić, a községi képviselő-testület elnöke, Lackó Róbert Magyarkanizsa helyi közösségének elnöke, a Községi Tanács tagjai, vállalatok és intézmények képviselői.
Zapletán Géza esperes-plébános egyházi megemlékezését követően Plank Zoltán konzul és Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke emlékezett a 72 évvel ezelőtti tragédiára. „Élt itt a Vajdaságban mintegy 30 000 ember, jórészt férfi, akik hetvenkét éve vesztették életüket, és legtöbbjüknek a mai napig nem ismerjük pontos nyughelyét. Ők is hozzátartozók voltak. Valakiknek a hozzátartozói voltak, hiányuk ma is fáj a hátramaradottaknak, házastársaiknak, gyermekeiknek, unokáiknak” - hangsúlyozta emlékező beszédében Plank Zoltán.
„Egy pusztító világégés áldozatai ők, ártatlan áldozatai, akiknek sok éven, évtizeden át nem adatott meg, hogy tisztességesen emlékezzenek meg róluk. Rájuk is emlékezünk a mai napon, ez a hátramaradottak, a ma élők szent kötelessége. Az utóbbi bő egy évtizedben, ezt már hivatalosan is tehetjük, a vajdasági magyarság emléknapja keretében úgy, hogy nem kell a temetők elhanyagolt részében, vagy temetőkön kívüli ártereken, utak mentén, szeméttelepek közelében, hevenyészett kereszteknél, össze-összetört emléktábláknál titokban megemlékezni róluk. Hetvenkét év telt el az a fájdalmas és még mindig felfoghatatlan néhány hónapos időszak óta, melynek során fiúk, apák, nagyapák szenvedtek értelmetlen és indokolatlan megtorlást az akkori régi-új hatalom erejétől” - mondta a konzul.
Kolompár Emese, a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola hatodikos diákjának fuvolajátéka után Forró Lajos történész szólt az egybegyűltekhez. Emlékező beszédében hangsúlyozta, hogy tisztességes kegyeletadás nélkül nem lehet beszélni megbékélésről, noha kétségtelenül elindult valami a szerb-magyar megbékélés irányába, sikeréhez viszont elengedhetetlen volna a téma tudományos megközelítése, hogy a szélsőséges nézetek és megnyilvánulások ne kaphassanak teret. Noha az áldozatok rehabilitációja részben megtörtént, megkezdődött a kárpótlások kifizetése, levették rólunk a kollektív bűnösség terhét és megalakult a magyar-szerb akadémiai vegyes bizottság, ennek ellenére kegyetlenül meggyilkolt áldozataink még mindig nem kerültek méltó helyükre, a temetőkbe. Forró Lajos elmondta még, hogy javaslatot tett a magyarkanizsai polgármesternek, hogy hozzanak létre a községben egy bizottságot, és a csúrogi események nyomdokain, a csúrogi kegyeletállítás után a magyarkanizsai községben kellene elindítani egy folyamatot az áldozatok tisztességes eltemetése érdekében. Fontos lenne egy ilyen bizottság számára, hogy tudományos szinten igyekezzen helyükre tenni a dolgokat, hogy tudományos diskurzusokat folytasson úgy a szerb, mint a magyar és a zsidó történészekkel, mert mindhárom néppel történtek kegyetlenkedések a II. világháború idején.
A megemlékező beszédeket követően az önkormányzat, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, az MNT, Magyarkanizsa helyi közössége, a VMSZ Elnöksége, a VMSZ községi szervezete, a Délvidék Kutató Központ, a Községi Nyugdíjas Egyesület és a Magyar Mozgalom képviselői az emlékhelyre helyezték koszorúikat, majd a Szózat elhangzása után megkoszorúzták az első világháborús sírkert áldozatainak közös keresztjét is.
Bödő Sándor
