Dr. Horváth István Emléktúra megnevezéssel tartottak december 9-én előadással egybekötött túrát Ipolyságon. Horváth István tanárnak, gimnáziumi igazgatónak, régésznek az emlékét hűen őrzik a városban. November végén állítottak emléktáblát az ipolysági Szondy György Gimnázium épületében.
De ki is volt dr. Horváth István? 1885-ben Makón született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett latin-történelem szakon. Már az egyetemi tanulmányai folyamán megismerkedett a régészettel. A római korra specializálódott. Az első ásatása a budapesti Aquincumhoz köthető. Közel öt éven át tevékenykedett ott. Ez idő alatt elsajátította kora régészeti technikáit, a szakszerű dokumentációt. Tevékenységéről nem írt tanulmányokat, csupán kortárs kollégái műveiben jelennek meg a gyűjteményéről és a tevékenységéről jegyzetek, illetve ezekre vonatkozó utalások. Ezekre támaszkodva, illetve az elbeszélések alapján állítható össze a régészeti pályája. Szakirodalmi szöveget ugyan nem írt, ám bizonyíthatóan több régészeti lelőhelyet ábrázoló technikai rajza jelent meg korabeli kiadványokban.
1915-ben került az alig két évvel korábban megalapított ipolysági gimnáziumba. A költözést követően is folytatta a régészeti ásatásokat. A római korra szakosodott régész az Ipoly völgyében leginkább paleolit kori leleteket talált. Ugyanakkor a leletek között a latén kultúrából, a kelta korból származó edényekre is bukkant. Ezeket az akkori Honti Múzeumban helyezték el. A múzeum 1923-as megszűnése után a gyűjteményes anyag nagy része Selmecbányára került.
Horváth István a múzeum megszűnését követően kezdte el a gimnáziumi gyűjtemény megalapítását. Egy olyan gyűjtemény létrehozására törekedett, amely egy leendő múzeum alapanyagául szolgál majd. A gimnáziumi gyűjtemény gerincét a régészeti ásatások anyaga képezte, emellett néprajzi és természeti tárgyak, preparátumok is helyet kaptak benne. Abban az időben nem számítottak ritkaságnak a gimnáziumi gyűjtemények. Ám gazdag régészeti leleteinek kapcsán mégis különleges volt az ipolysági tanintézmény.
A városon kívül a környékbeli településeken is végzett ásatásokat, többek között Gyerken, Tompán, Felsőtúron, Lontón és Parassapusztán. Régészeti tevékenységét a diákok bevonásával végezte, nagyrészt az iskolai szünetekben. Horváth István emellett sokrétű közéleti tevékenységet folytatott a városban. A helyi cserkészcsapat vezetője volt. A cserkészekkel is előszeretettel dolgozott a régészeti lelőhelyeken.
Munkásságáról első ízben 1933-ban számoltak be szakmai berkekben. Ján Eister régész ekkor jelentette meg a Szlovákia az őskorban című kiadványát, s ebben említi Horváth István eredményeit. Ebben a kötetben tettek említést először a gimnáziumi gyűjteményről is. Amint a kötetben olvasható, a gyűjtemény részét képezik csiszolt kőeszközök, valamint edények a réz-, bronz- és vaskorból. Horváth és Ján Eister munkakapcsolatba kerültek. Levelezésük szakmai jellegű volt. A nyelvi nehézségek leküzdésében Ján Dekán, az ipolysági gimnázium diákja, későbbi neves szlovákiai régész segítette, aki a levelezésüket fordította. A későbbi régészprofesszor példaképeként, pályája elindítójaként emlékezett meg Horváth Istvánról.
A harmincas évek közepén újabb lelőhelyeken kezdett tevékenykedni Alsószemeréden, Horvátiban és Kéménden. Alsószemeréden baldenheimi típusú sisakokat találtak. Ezek a Kárpát-medencében is ritkaságszámba menő leletek később Pozsonyban kerültek elhelyezésre.
Štefan Janšák 1936 júliusában Ipolyságon járt. Az expediciójáról későbbi tanulmányában számolt be. A városban és környékén töltött négy nap alatt Horváth István mutatta be a régészeti lelőhelyeket. Janšák mindezt feltérképezte, bemutatva és ismertetve a tágabb környék leletanyagát.
Szintén még a harmincas években jelent meg Josef Skutilnak a paleolitikumról szóló munkája, amelyben szintén szerepelnek az ipolysági őskori leletek.
Horváth István 1941-ben hunyt el, az általa alapított gyűjtemény sajnos a második világháború végén elveszett. Néhány lelet azonban megmenekült, múzeumokba került. Jelenleg a helyi Honti Múzeumban is található az eredeti gyűjteményből többek között két agyagedény.
(felvidek.ma)
