Ősidőktől fogva miden valamire való állam nagy gondot fordított a jövendő államfő nevelésére. Mózes a fáraó udvarában nevelkedett s ott a többi herceg között azokkal azonos nevelést kapott. Így lett később alkalmas rabszolga rokonsága felszabadítására és néppé szervezésére. A világhódító Nagy Sándor egyik tanítója a híres filozófus Arisztotelész volt. Attila Rómában nevelkedett Aetius-szal, korábbi barátjával, majd nagy ellenfelével, akivel a sorsdöntő catalaunumi csatát vívta meg. Nagy Péter cárt ifjú korában hajóács mesterséget is tanult és egy ideig hajóépítőként dolgozott. Királyi csemetéket még manapság is kiváló és jónevü egyetemeken, tudósok és papok készítik fel jövendő uralkodói feladataikra.
Kérdezzük meg szerényen, hogy korunkban diktatúrák és demokratikus társadalmi berendezkedések idején kikből lehettek államfők, elnökök, miniszterelnökök és milyen képzettséggel, felkészültséggel és történelmi tudással, tapasztalatokkal rendelkeztek? De Gaulle, Nasszer, Kadhafi katonatisztek voltak. Mussolini, Hitler demokratikusan megválasztott pártvezérek, mások forradalmak révén kerültek államvezetői pozíciókba mint Frankó, aki katona volt, Sztálin papnövendék, és pártfunkcionárius, vagy Kádár aki írógép műszerésznek indult. Ceausescu eredetileg cipész volt, Lech Walesa pedig villanyszerelő. Számos politikusunknak csak jogi végzettsége volt, vagy van.
Korunkban gyakorlatilag mindenki lehet(ett) államfő – szerencsés körülmények között. Mindez messze nem elég ahhoz, hogy jó vezető legyen ugyanis ezt a szakmát is meg kellene tanulni. Vegyünk például egy államelnököt, akit négy évre választanak. Ebből az első évet ellenfeleitől való megszabadulásra, a másodikat betanulással, a harmadikat jobbára kétes-értékű döntések hozatalára, a negyediket a következő választás megnyerésére tölti el. De akkor mikor kormányoz? Ezt jól-rosszul megteszik fullajtárai, vagy nagyvonalúan utódjára hagyja.
Manapság a vezetők nagy része nem vezetésre született vagy neveltetett, hanem valakik kreálják – mindegy, hogy kikből! Elég egy szempillantást vetni a világ vezetőinek galériájára az utóbbi száz évben! Csoda-e, hogy világunk oda jutott ahol ma van! Európa mai migránsválságának tragédiája egyben leleplezi vezetőinek felkészültségét, jellemét, felelősség vállalását és lelkiismeretességét.
A néhány éve Európa felé szervezetten megindult főleg iszlamista népvándorlás lavináját az európai vezetők nagy része lelkes örömmel fogadta. Még akkor is, ha milliók befogadásáról lett légyen szó. Elhíresült a német „Willkommen” (üdvözlő) kultúra. A kezdeti befogadási öröm mögött legalább három ok húzódott meg. Az első az a remény, hogy a bevándorló tömegek majd megoldják Európa folyton növekvő munkaerő hiányát. Ám elfelejtették azt, hogy Európán legalább 20 millió munkanélküli van. Azt is, hogy a beözönlő tömegeknek sem szakmája, sem nyelvtudása nincs, s nem is nagyon igyekeznek munkát vállalni. Egyedül Németországban eddigelé az 1,1 milliós bevándorló tömegből mindössze 54-en álltak munkába. A másik remény az volt, hogy a bevándorlók enyhíteni fognak az európai népek katasztrofális demográfiai helyzetén. További remény volt, hogy a menekültáradat hozzásegít a nemzeti államok megszűnéséhez és egy globális iszlám embertípus megjelenéséhez.
Ezzel szemben a migránsok nem olvadnak be a befogadó, társadalomba, hanem azokkal párhuzamos társadalom felépítésében érdekeltek, azaz saját államot akarnak építeni a befogadó államban, a maguk shária törvénnyel, saját hitük és szokásaik uralmával. A magas reprodukciós arányuk meg oda fog vezetni, hogy belátható időn belül a kihaló befogadó társadalmak helyét foglalják el. A mai nyugati ember elfelejti azt az örök társadalmi törvényt, hogy „A föld azoké lesz akik teleszülik!” Mi magyarok ezt évszázadokig kinevettük – amiért Trianonban keservesen fizettünk! Végül a befogadók azt remélték, hogy a befogadó migránsok valamiképpen hálásak lesznek befogadásukért. Ehelyett gyanakodó, kötekedő, követelőző, lázongó, verekedő, tolvajló, erőszakoskodó, nőket molesztáló, bűncselekményeket, sőt terrorista merényleteket is elkövető, a legelemibb erkölcsi törvényeket vagy nem ismerő vagy semmibe vevő primitív emberhordák árasztják el öreg kontinensünket, akiket vallásuk feljogosít a „hitetlenek” gyilkolására, kiirtására.
Jellemző, hogy a migráns tömeg zöme olyan területekről tör Európára ahol az Iszlám a vezető vallás, melynek szent könyvét a Koránt és előírásait követői ismerik mert megtanulják és követik, de a világ keresztény gyökerű részein élők alig, vagy csak felületesen ismerik mint például Európában és ide számítható a balliberális politikusok nagy részre. Ezek hajlamosak minden vallásra úgy nézi mint a kereszténysége amely eltűnőben van és már csak nyomokban, főleg a privát szférában van jelen a nyugati elvilágosodott társadalmakban. A Kereszténység megrontása valamikor a Renaissance idején kezdődött, ugyanis ekkor jelent meg benne először önmaga tagadása. Innen fejlődtek ki az ateista filozófiák (Voltaire, Feuerbach, Marx és Engels) forradalmi ideológiák és mozgalmak, melyek a kereszténység diszkreditálását, üldözését mozdította elő (Francia Forradalom, Kommunista rendszerek).
A nyugati politikai vezetők ezt az enervált, elerőtlenített, széteső és önmagát nem találó és megújulni nem tudó keresztény vallásról alkotott képet egyszerűen rávetítették az Iszlámra, s megvoltak győződve, hogy az Iszlámmal éppen olyan könnyen elfognak bánni mint a kereszténységgel tették. Ám nagyot kellett csalódniuk, Ugyanis az Iszlám vallás követőiben erős hitű, fanatikus, bigott, halált megvető, önfeláldozásra mindenkor kész a dzsihád (szent háború) elszánt harcosaival találkoztak.
Azonban a nyugat vezetői gőgjükben elfelejtettek legalább egy iszlám kurzust hallgatni az egyetemen, vagy szakértőktől véleményt kérni, mielőtt ölelésre nyitották karjaikat és kapuikat a szegény, szerencsétlen, de illegálisan megjelent migránsok áradata előtt. Ezek az erők abban a tudatban voltak, hogy az Iszlám a „béke vallása”. Azt viszont nem tudták, hogy ez csak az egyik arca az Iszlámnak – amely addig érvényes, amíg valahol kisebbségben vannak, mint voltak a hajdanán, a kopt vallású Egyiptomban. Mihelyt többségbe jutottak, megkezdték a keresztények üldözését, amely még ma is tart. Ugyanis a Koránban vannak olyan versek amelyek minden más vallás kifejezett üldözésére utasítanak, sőt követői megölésére.
Ma a zsidó-keresztény nyugati civilizáció a radikális Iszlám fokozott támadása alatt van, tehát háború folyik ellene. A klasszikus keresztyén teológia egy háború jogosságát ismeri csak el, nevezetesen a védekező háborúét.
Jóllehet a nyugat népei lassan bár, de kezdik ezt felismerni, de sok, vezetésre alkalmatlan, alulképzett vezetőjének szeme még be van kötve. Élet és halál kérdése az EU tagállamai számára, hogy a vezetésre alkalmatlan személyek, meddig maradhatnak „vezetők”?
Edmonton, 2016. augusztus 1.
Dr. Pungur József
(erdely.ma)
