Új Színház

Művészeti koncepció

A pályázati kiírásnak megfelelően az Új Színházat a magyar értékek tárházaként szeretném működtetni. A jelenlegi repertoárt csak addig tartanám műsoron, ameddig a folyamatosság fenntartásához feltétlenül szükséges. Az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát.

A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemiszáival, Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és Illyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig, megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen.

 A szórakoztató állam a globalizmusba fordult liberális állam XX. századi terméke, sajátos amerikai termék. A szórakoztató állam egyszerre üzleti és politikai fogás. Az állam híg, üres szabadidő-eltöltést nyújt a tömegnek, a szórakoztatás mint olyan, állami feladat – amelyet persze magáncégek foganatosítanak – emberi jog, s egyszersmind fogyasztás. Az agymosás egy sajátos formája. Kikapcsolja a tömegembert a közéletből, a kultúrából és roppant befolyásolhatóvá teszi. A szórakoztatott ember nem résztvevője, nem része a kulturális térnek, a működésnek, hanem passzív szemlélője. Aktivitása legfeljebb erős csápolásban nyilvánul meg, amikor sztárja kábítószeresen vonaglik előtte. A szórakoztató hatalom természetesen a színházra is kiterjeszkedett. Magyarországon is nyilvánvalóan. Az egész Demszky-éra színháza a szórakoztató biznisz szolgálatába lett rendelve. Ennek a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz. Aischylos és Sophoklész színházához, Shakespeare mindenkor a legaktuálisabb nemzeti és dinasztikus politikai kérdéseket, létkérdéseket felvető színházához, és ahhoz a magyar színházi hagyományhoz, amit a Bánk bán és a Karnyóné jelképez  – amely gyönyörködtetett és belekiabált a magyar sorsba. Nem tagadom, miért is tenném, hogy a gondolatmenet nem teljesen a sajátom, csak a sajátommá tettem, mert azonosulok vele. Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai barátomé, aki pedig Molnár Tamás, a legnagyobb magyar katolikus filozófus írásainak tanulmányozása révén jutott el idáig. Ennek a színháznak, a magyar drámának szentelt és a harcot felvállaló műhelynek a gondolata tőle származik. Mélyen sértette őt, amikor azt látta, hogy a magyar dráma stúdiószínfalak szűk világába szorul, míg az angolszász vagy New York-i bulvár, zenével vagy zene nélkül a nagyszínházak szórakoztatóipari nagyvállalataiban pöffeszkedik. Ez tarthatatlan állapot, akármennyien és akárhogy védelmezik és reklámozzák. Egy egészséges nemzet nem lehet meg saját színházi kultúra nélkül. Kell, hogy megszülessenek a magyar sorskérdéseket tárgyaló művek, politikai és történelmi kérdéseket a magyar érdek szerint megelevenítő művek, mint egy falat kenyér, kellenek a feltárások, a megszenvedett írói és színházi alkotások.