A sötét lovag – Felemelkedés. Lövöldözés az új Batman-film éjjeli vetítésén Denverben. Tizennégy halott és legalább ötven sérült. Az elkövető gépkocsijában további fegyverek, otthonában pedig robbanószerkezetek és gyúlékony anyagok.
Az ember megdöbbenve veszi tudomásul a hírekből a tragédiát és természetesen részvétet érez az áldozatok iránt. Azután elgondolkozik azon, hogy a tettes, a Colorado Orvosi Egyetem PhD hallgatója vajon mennyiben teremtménye az ilyesféle filmeknek.
Tudom, régóta tart a vita arról, hogy a képernyőt és a filmvásznat uraló agresszió mennyire képes befolyásolni a személyiséget.
Sokan mondják, hogy ez csak egy játék, ez csak egy film, ez csak egy mese, és ha neked nem tetszik, kapcsold ki a készüléket vagy be se tedd a lábad a moziba.
Na, aki így gondolja, az biztos lehet benne, hogy önként és dalolva fekszik fel az agymosók futószalagjára. Mert mialatt arról papol, hogy ezek a filmek lényegében veszélytelenek, észrevétlenül kinyilvánítja a személyiségét pusztító befolyást.
Ez nem olcsó néphülyítés, hanem tudatos agymosás. Beleköltözik a lélekbe és alattomosan pusztít, mint a megbetegedett sejt a testben.
A hírek szerint a vetítőteremben Batman jelmezbe öltözött nézők ültek. A tettes pedig olyan maszkot húzott, amilyet a most bemutatott film főgonosza.
Külön tanulmányt lehetne írni arról, hogy egy ember miért akar azonosulni egy Batman-féle karakterrel vagy legfőbb ellenségével? Mi vonzza őt az ilyesféle alakokhoz, akiknek tudathasadása nyilvánvaló, függetlenül attól, hogy a jó vagy a rossz oldalon állva pusztítják egymást? Van-e fogalma arról, hogy kiknek a malmára hajtja a vizet, amikor családjával jegyet vált a pénztárnál?
Batman egyik szülőatyja Bob Kane (1915–1998), eredeti nevén Robet Kahn, New Yorkban született, és nevét valószínűleg azért változtatta meg, hogy illusztrátorként és rajzolóként eredményesebben érvényesüljön a képregényiparban, mely a tengerentúlon már a két világháború között az olcsó tömegszórakoztatás lényeges eleme volt.
A másik Bill Finger (1914–1974), valószínűleg neki sem ez volt az eredeti neve, de erről hallgatnak életrajzában, azt azonban elárulják, hogy zsidó családban látta meg a napvilágot.
Kane és Finger ugyanabba a középiskolába járt. Kane 1936-ban elhelyezkedett Will Eisner és Jerry Iger stúdiójában, a képregények mellett néhány hónapig a Fleischer Studios munkatársaként is dolgozott animációs filmeken. Finger pályafutása nehezebben indult, cipőeladóként dolgozott, de író szeretett volna lenni. A korábbi ismeretség megerősítése mindkettőjüknek kapóra jött, amikor Kane 1938-tól a National Publications, a későbbi DC Comics kiadványai számára készített rövidebb képsorokat és képregényeket. A sztorik és a karakterek kitalálása nem volt erőssége Kane-nek, ezért szüksége volt egy „szellemíróra”, aki helyette ezt megteszi, így lépett be a történetbe a korábbi iskolatárs Finger.
A közös biznisz akkoriban kezdett beindulni, amikor a DC Comics elirigyelte a Jerry (Jerome) Siegel és Joe (Joseph) Shuster teremtményének, Supermannek a sikerét, és saját szuperhősre vágytak. Ekkor találta ki Kane és Finger Bruce Wayne-t, vagyis az álarcos denevérembert, Batmant, akinek sikerében eleinte kételkedett a kiadó Jack (Jacob S.) Liebowitz.
Batman tehát a képregényiparból került a filmiparba, mint számos más akcióhős.
Bruce Wayne maga az abszolút tudathasadás. Gyermekkorában végignézi, miként gyilkolják meg szüleit egy utcai rablótámadás során, e sokk hatására ébred fel benne az öntörvényű igazságosztó. Kettős életet él, nappal flegma milliomos, éjjel denevérember, aki – természetesen – csak a gonoszokat tartja rettegésben.
A karakter torzult személyiségére és személyiségtorzító hatásaira már 1954-ben felhívta a figyelmet Fredric Wertham pszichiáter, aki az akkori Batman-történetek légkörét homoszexuálisnak és nőellenesnek nevezte.
Rajongói szerint az Oscar-díjas ausztrál színész, Heath Ledger halála is az egyik Batman film miatt történt. Olyannyira átlényegült a gonosszá, hogy megszállott lett és nyugtatókat kezdett szedni, hátha attól magára talál. A gyógyszerek bizonyultak erősebbnek. Belehalt szerepébe.
A rókaképű kufárlelkek persze cinikus mosollyal meg egy kézlegyintéssel elintézik az ilyen és ehhez hasonló kritikákat.
Vajon a moziban történt mészárlás után is lesz merszük ehhez?
Borbély László
