230 éve született Kőrösi Csoma Sándor
A XIX. század egyik legkiemelkedőbb magyarja, Csoma Sándor a Kárpátok kanyarulatánál, a háromszéki Kőrösön született 1784-ben. Tanulmányait a helyi iskolában kezdte, ám édesapjának köszönhetően élete nagyívű fordulatot vett, ugyanis 1799-ben a méltán híres nagyenyedi Bethlen Kollégium tanulója lett. Ingyenes oktatásban részesült, igaz, ennek komoly ára volt, ugyanis cserébe kemény, kétkezi munkával tartozott a kollégiumnak. Csoma Sándor a kötelező munka mellett egyéb tanítói munkákat is elvállalt. Mindezek ellenére kiválóan tanult, a kollégium megbecsült diákja lett. Különösen nyelvérzéke volt kiemelkedő, anyanyelve mellett latinul, görögül, románul, németül és héberül is megtanult. Később ezt alaposan továbbfejlesztette, hiszen húsz nyelven írt, olvasott vagy beszélt.
A nagyenyedi kollégium más miatt is fontos állomás volt Csoma életében: itt ismerkedett meg a magyarság őstörténetére vonatkozó elméletekkel, melyek közül a hun-avar-magyar származáselméletet találta a leghitelesebbnek. Sokak szerint már ekkor elhatározta, hogy élete fő célja a „hátramaradt magyarok” felkutatása lesz majd. 1815-től Göttingenben tanult, majd visszatért Nagyenyedre, immár egyértelműen azzal a céllal, hogy keletre induljon. Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.
1819 késő őszén ideiglenes határátlépővel el is hagyta Magyarországot, s elindult regénybe illően hosszú utazására. Először arab területeket vett célba, abban bízva, hogy az arab utazók leírásaiban talál a magyarságra vonatkozó érdemi utalásokat. Később a helyzet kényszerítette arra, hogy Afrika és a Közel-Kelet érintésével Közép-Ázsia és India felé haladjon tovább. Kalandokban és élményekben gazdag útja során akadtak komoly nehézségei, látott háborúkat, álnevet is kényszerült felvenni, ám sokkal több volt a pozitív élménye. Sok barátot, tisztelőt gyűjtött, további nyelveket sajátított el, és rátalált élete hatalmas feladatára is. Hosszú utazása során ugyanis találkozott egy angol katonatiszttel, aki felhívta a figyelmét Tibetre. Miután Csoma célja továbbra is a magyarság eredetének felkutatása volt, így felkeltette az érdeklődését Tibet is, mert abban reménykedett, hogy ha Ázsia közepébe egyelőre nem is jut el, Tibetben is talál a múltunkkal kapcsolatos emlékeket.
Megismerte a tibeti, majd a szanszkrit nyelvet, így mélyreható kutatásokat tudott végezni. Ekkor állította össze azt a harmincezer szavas tibeti szójegyzéket is, amely később a számára örök emléket állító tibeti–angol szótár alapjául is szolgált. Viszontagságos, három időszakot felölelő tibeti tartózkodásából az utolsó, 1827 és 1830 közötti volt a leghosszabb és a legtermékenyebb. Ez idő alatt rendszerezte korábbi munkáit, kutatásait és készítette el a tibeti szótár első használható változatát. Röviddel később könyvtárosként helyezkedett el Kalkuttában, ahol a napi munka mellett előkészítette művei kiadását is.
1834-ben Kalkuttában jelent meg a tibeti nyelvtan és a tibeti szótár. Az utóbbi előszavában, önmagát úgy mutatja be, mint egy olyan kutatót, aki a magyar nép és nyelv eredetét indult megkeresni, ám szegénysége és viszontagságos vándorlásai miatt végül a tibeti nyelvvel kezdett foglalkozni. Ugyanitt ad hangot annak a véleményének is, hogy a szanszkrit nyelv, ha szókincsében nem is, de nyelvtani szerkezetében a magyarhoz hasonló, azzal rokon nyelv, s kutatása elsősorban a magyarságnak lehet gyümölcsöző. Ezekkel a sorokkal Csoma itthonra kívánt üzenni, jelezve azt, hogy nem hagyott fel eredeti célkitűzésével, s eddig végzett munkássága is valamilyen módon ehhez kapcsolódott. Munkáiból 25 példányt hazaküldött Magyarországra. A részére gyűjtött adományok, valamint saját megtakarításai összegéből Nagyenyeden alapítványt létesített a kiemelkedő diákok számára, illetve szétosztatta szülőfaluja, Kőrös lakói és a saját rokonsága között. Két jeles kitüntetést is kapott ezekben az években. 1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta, 1834-ben pedig a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagja lett.
Néhány év indiai tartózkodást követően 1842 elején ismét útra kelt eredeti célja, a magyarság eredetének felkutatása céljából. Előbb Tibet fővárosába, Lhaszába ment, ahonnan Mongóliába, majd Ujguriába készült, mert az ujgurokat a magyarokkal rokon népként tartotta számon. Így vallott erről: Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek, Krisztus előtt több századokkal. Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.
Sajnos ezeket a terveit már nem tudta megvalósítani. A trópusi esőerdőn és mocsarakon keresztül haladó út megviselte, egészsége hirtelen megromlott. 1842. április 11-én hunyt el Dardzsilingben, ott is temették el. Bár halála körül sokak szerint akadnak kérdőjelek, minden valószínűség szerint a malária végzett vele.
Kőrösi Csoma Sándor életműve három hatalmas monográfiából és huszonnégy cikkből áll. Ezek értékelésekor el kell mondani, hogy úttörő jellegűek, egy új tudomány – a tibetisztika – alapjainak tekintendők, és manapság is kiemelkedő színvonalúnak számítanak. A tibeti nyelv és irodalom terén való jártassága mai szemmel nézve is páratlanul sokrétűnek nevezhető. Vélhetően ez a magyarázata annak, hogy Csoma nem egyszerűen csak a tibeti nyelv leírását adta meg könyvében, hanem kiegészítette azt a tibeti időszámítás ismertetésével, különböző időrendi táblázatokkal, szépirodalmi szemelvényekkel, a beszélt tibeti nyelvből származó fordulatokkal, valamint a tibeti és a nepáli írás különböző típusait bemutató litográfiákkal is. Ennek okán az általa megalkotott szótár, de különösen a nyelvtankönyve olyannyira részletes és gazdag, hogy a tibetisztika tárgyában készülő munkákhoz még napjainkban is forrásul szolgálnak. A halála után megjelent szanszkrit–tibeti– angol szójegyzék több mint egy évszázadon át egyedülálló munkának számított.
Emlékét a Trianon óta külön államba kényszerített székelység és magyarság egyaránt őrzi, ápolja. Amint Csoma Sándor is felvette szülőfaluja nevét, a kis község is ugyanígy tett: azóta Csomakőrösként szerepel minden térképen. Munkájának eredménye, hogy született keresztény létére buddhista sztúpa létesült a tiszteletére, síremléke pedig mindmáig zarándokhelynek számít a Kancsendzönga lábánál fekvő Dardzsilingben. De igazán népszerű az életrajzírók és a történészek szemében is, hiszen életútját számos kötetben dolgozták fel az elmúlt százhatvan évben. Ki tudja, talán egyszer az is beigazolódik, ami miatt a hosszú utazásra vállalkozott, s amelyben haláláig töretlenül hitt: mi, magyarok, Attila népe vagyunk.
Kovács Attila
