Bulldózerrel egy rakás törmeléket dobtunk a sebesült öregre
„(…) Korábban aznap az egyik egységet tankelhárító rakétákkal lőtték. Az egység megtámadta azt a területet ahonnan a rakétákat lőtték, úgyhogy azok akik hátramaradtak automatikusan kevésbé törődtek a civilekkel. Emlékszem, azt mondogattam magamban, hogy most leszarom a gázai lakosságot. Nem érdemelnek semmit – vagy ha mégis, akkor egy komoly sérülést vagy halált. Ilyen dolgok jártak a fejemben akkor.
Egyszer egy palesztin öregember közeledett a házhoz, és mindenkinek eszébe jutott, hogy hallott egy öregről, akinek a testére bombákat csatoltak. (…) Ez az öreg közeledett, és az őrszem – nem tudom mi lehetett a fejében – látta hogy civil, rálőtt, de nem ölte meg. A civil ott feküdt, a fájdalomtól görcsbe rándult a teste. Mindenkinek eszébe jutott ez a (bombás) történet, úgyhogy egyik felcser sem akart közeledni hozzá.
Mindenki számára világos volt, hogy két dolog történhet. Vagy hagyjuk lassan meghalni, vagy könnyítünk a szenvedésén. A másodikat választottuk, egy páncélozott bulldózerrel egy rakás törmeléket dobtunk rá és ez volt a vége. (…) Közben beszéltek a parancsnokkal is, és mivel közben egy támadás zajlott, senkit nem érdekelt. Nekünk is vannak áldozataink, ne zavarjatok, csináljatok amit akartok. (…)”
Vallomás száma: 375047, Rang: őrmester, Egység: gyalogság, Terület: a Gázai Övezet északi része, Időszak: 2014.
A narancssárga épület, mely vonzza a szemet
„Egy vagy két héttel azután, hogy benyomultunk a Gázai Övezetbe és egy csomót lőttünk akkor is, amikor nem volt szükség rá (…) egy társunkat megölték. (…) A parancsnok odajött és elmondta hogy hogyan ölték meg a társunkat, amjd azt mondta, készüljetek, üljetek be a tankotokba, sortűzzel tisztelgünk a bajtársatok emléke előtt. (…) Felmentünk egy magaslatra, és a parancsnok mondta, rendben fiúk, most a bajtársunk tiszteletére tüzelünk.
Az egész hadművelet során volt egy épület lenn a tengerparton, olyan 4,5 kilométerre tőlünk (…) nem tudom milyen negyedben. Nem volt jelentett fenyegetést, senkinek semmi köze nem volt hozzá, nem volt a hadművelet része, a tenger mellett volt, túl messze ahhoz, hogy potenciális veszélyforrás legyen. De az az épület narancssárga volt, és állandóan vonzotta a szememet.
Én vagyok a lövész, én ellenőrzöm a fegyverzetet, én tartom szemmel a környéket, és én vagyok aki meghúzom a ravaszt és látok mindent, ami történik. És egy-két hétig az a narancssárga nagyon zavarta a szememet. Úgyhogy azt mondtam a szakaszparancsnoknak, én arra a narancssárga házra szeretnék leadni egy lövést. Okés, ha kedved van, mondta, és lőttünk. 4,5 kilométer távolságra lőttünk, tankelhárító lövedékkel – semmi másra nem használható, nem tesz kárt emberben csak tankokban, és csak azért lőttünk arra a narancssárga házra mert narancssárga volt.”
Beszéltetek erről később?
(…) Nem, mert ha a nagyképet tekintjük, akkor mindig ezt csináltuk. Céltalanul lövöldöztünk egész nap. A Hamász sehol nem volt látható – ez nem olyan volt, hogy kiálltak egy háztetőre egy táblával, melyen azt írta: mi vagyunk a Hamász. Gőzöd nincs hogy mi történik, és emiatt az emberi természet olyan, hogy megijed és túlreagál, így túl sokat lő. És erről senki nem beszél, mert nem kell mondani azt, hogy mindenki akarja… és a harci szabályok elég lazák voltak, én eléggé megdöbbentem, amikor meghallottam.”
Vallomás száma: 581485, Rang: őrmester, Egység: páncélos, Időszak: 2014
A fogyatékos lány, aki odasétált és csak nevetett
„Volt egy szellemi fogyatékos lány, aki csak nevetett, amikor a lába mellé kezdtünk célozni (gyakorlat volt az emberek lába mellé célozni, hogy eltávolítsuk őket a katonák közeléből). Egyre közelebb jött, és mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy szellemileg fogyatékos, így senki nem tüzelt rá.
Nem tudtuk mit tegyünk. Ott kószált a felderítők és más egységek körül – gondolom csak haza akart menni, megszökött a szüleitől, nem hinném, hogy ők küldték volna. De lehet, hogy valakik kihasználták, lehet hogy valamilyen játék volt, nem tudom. Azt gondoltam magamban, ez egy játék, és bevallom, hogy nagyon szerettem volna térden lőni, mert meg voltam győződve arról, hogy ez csak játék.
Biztos voltam benne, hogy a Hamász küldte, hogy tesztelje az éberségünket, a határainkat, hogy megnézze, hogyan reagálunk a civilekre. Később egy juhnyájat engedtek közénk, hét juhnak bomba volt kötve a hasa alá. Nem tudom ez jó vagy rossz, de meg voltam győződve róla, hogy a lány egy teszt volt. A végén elegen tüzeltek a lába mellé, megértette, megfordult és elsétált.
Korábban azon a napon hallottunk egy öregről, aki egy ház fele tartott. A katonák nem tudták mit tegyenek, utána mentek. A 70-80 éves öregre tetőtől talpig bombák voltak szerelve. Attól kezdve az eljárás világos volt: lábra lőni. És ha nem távoznak, megölni.”
Vallomás száma: 750834, Rang: őrmester, Egység: gyalogság, Terület: a Gázai Övezet északi része, Időszak: 2014
