Ezekben a hetekben – cseppet sem megalapozatlanul – rengeteg szó esik a hazánkba érkező illegális bevándorlókról. Kétségtelen, hogy döntő többségük délről, Szerbia felől lépi át az éj leple alatt hazánk határát. Ám akad egy-egy kivétel. Ezúttal egy olyan „határsértőről” lesz szó, aki északról lépett magyar földre, feltűnően szőrös, és bár bizonyos helyzetekben veszélyessé válik, azért a lelkünk mélyén örülünk a jelenlétének. Természetesen arról a tányértalpúról van szó, amely a legteljesebb titokban járt nálunk, és egy hét elteltével önként visszatért eredeti lakhelyére – ez csak fokozza különlegességét. Ötéves hím barna medve, fajának latin megnevezése Ursus arctos, testsúlya ez idő tájt ötszáz kiló körül lehet. A tudományos keresztségben az Iwo nevet kapta, bár nem valószínű, hogy hallgat rá. A Lengyel Tudományos Akadémia kutatói tavaly jeladót erősítettek rá, ennek köszönhetően folyamatosan figyelik a mozgását. A teljesen lezüllött magyar bulvársajtó azzal a hatásvadász szalagcímmel tálalta a hírt, hogy „lengyel tudósok lihegtek a medve nyomában”. Ez persze nem igaz, hiszen a medve követéséhez nem kellett hegyet-völgyet mászni, elég volt a lengyel központban fogadni és feldolgozni a beérkező adatokat.
Iwo barátunk április végén gondolt egy merészet, és elindult Magyarország felé, társat találni. Szegénykém magányosnak érezte magát. A Tátra lengyel nyúlványaitól indulva 380 kilométert tett meg az Aggteleki Nemzeti Parkig. Összehasonlításul egy adat: Budapest szélétől Krakkóig pontosan 397 kilométer az út. Kóborlása során Iwo minden veszélyt okosan elkerült, nem egy buta fiú. Az emberektől távol tartotta magát, a településeknek a közelükbe sem ment, a szántóföldeken csak éjjelente vágott át, nappal az erdőben haladt. Szlovákiában épségben átkelt egy autópályán, majd Európa-bajnoki medvecsúccsal átúszta az Ondara folyót. Naponta átlagosan ötven kilométert tett meg. Nyolc nap elteltével, május 3-án észlelték jelenlétét az Aggteleki Nemzeti Park területén, Rudabánya térségében. (Készült róla egy rövid filmfelvétel, a világhálón megtekinthető.) A lengyel mackó körülbelül egy hetet töltött nálunk, s végül úgy döntött: visszatér szülőhazájába, ugyanis Magyarországon teljesen reménytelen szabad macilányt találni. Nem a Tátrába, eredeti lakóhelyére, hanem a Lengyelország délkeleti sarkában magasodó Besszád-hegységbe ment, amely jelenleg is a barna medvék természetes élőhelye. Megnyugtató tudni, hogy Iwo úrnak szerencsére a visszaúton sem esett baja. Minderről a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója, Nuria Selva tartott sajtótájékoztatót. (Neve alapján e hölgy nyilvánvalóan nem lengyel születésű.) A nyitó mondatokban úgy fogalmaztam: a barna medve bizonyos helyzetekben veszélyessé válik – ám ilyen helyzetek csak nagyon-nagyon ritkán adódnak. A közhiedelemmel ellentétben a barna medve egyáltalán nem egy vérszomjas ragadozó. Tipikus mindenevő: gyakorlatilag mindent elfogyaszt, legyen az gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar vagy kisemlős. Még füvet is eszik. Étrendjében kiemelt helyen szerepelnek a rovarok és azok lárvái. Amúgy csak elvétve vadászik, és főként növényekkel táplálkozik. Az emberektől alapjában fél; lehetőleg nagy ívben elkerüli őket, és kizárólag akkor támad rájuk, ha veszélyben érzi magát vagy a bocsait. Mellesleg rögzítsük a tényt: az erdőben alapvetően ő van otthon, és az ember a kártékony betolakodó…
S ha már a medvékről van szó, szépen kapcsolódik a következő téma. A nemzetkarakterológia több évszázados történelmi tapasztalatokra épül, és sok találó megállapítást, bölcs tanulságot közvetít. Oroszországot általában medvéhez szokták hasonlítani a környező népek, vagyis a szerencsétlen áldozatai. A cári Oroszországot és a lenini–sztalini Szovjetuniót is medvének nevezte a köznyelv: az orosz medve a 18. század végén rátenyerelt Lengyelországra, 1849-ben Világosnál rátenyerelt Magyarországra, 1945-ben és 1956-ban szintén… Az ukrajnai események fényében úgy tűnik, hogy a rémisztő medvebundát a jelenlegi orosz állam sem tudta levetni magáról. Az elmúlt hetekben pedig egy egész orosz medvehorda riogatta Lengyelországot és a német kormányt. Arról van szó, hogy orosz motorosok csoportjai Moszkvából induló és Berlinig tartó úttal akartak megemlékezni a második világháborúban aratott szovjet győzelem hetvenedik évfordulójáról. A lengyel és cseh földön keresztül vezető demonstrációt Ewa Kopacz lengyel kormányfő április közepén provokációnak nevezte. Jan Zaorálek cseh külügyminiszter és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is provokációnak minősítette az orosz tervet.
A legnagyobb, nyíltan Putyin-barát motoros csoport neve Éjszakai Farkasok, de a lengyel hatóság felé más klubok is jelezték beutazási szándékukat. Válaszul a lengyel külügyi tárca egy Moszkvába küldött diplomáciai jegyzékben tiltakozott. Amikor pedig az Éjszakai Farkasok tízfős előcsapata Terespolnál, a lengyel–fehérorosz határátkelőhelyen mégis megpróbált belépni az országba, a lengyel határőrök hosszabb vizsgálat után megállapították, hogy az orosz motorosok „nem teljesítik a beutazás formai feltételeit”, és valamennyiüket könyörtelenül visszafordították. A közeli Slawatycze átkelőhelyen tizenhárom orosz motorostól tagadták meg a beutazást. Mindeközben a lengyel motorosok sem tétlenkedtek. Terespolnál az egyik legismertebb lengyel klub, a Rajd Katynski (vagyis Katyni Vonulás) több tucat tagja órákon keresztül várta az orosz motorosokat, hogy „biztosítsák” az orosz motorosok átvonulását Lengyelországon. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy az oroszok a lehető legrövidebb útvonalon áthajtanak lengyel földön, és közben nem csinálnak balhét. Amikor kiderült, hogy az orosz csoport nem lépheti át a határt, a Katyni Vonulás tagjai példát mutattak emberségből, szolidaritásból: bejelentették, hogy az orosz motorosok helyett elmennek Berlinbe, és tisztelegnek az elesett szovjet katonák sírjainál, emlékműveinél.
Egy másik orosz program viszont megvalósult: az Éjszakai Farkasok kétszáz motorosa részt vett a második világháborúban elesett vöröskatonák tiszteletére tartott megemlékezésen az északkelet-lengyelországi Braniewóban. E település tizenöt kilométerre fekszik az Oroszországhoz tartozó, Lengyelország és Litvánia közé beékelődött kalinyingrádi terület határától. Több mint 31 ezer szovjet katona nyugszik ott, de csak az elmúlt öt évben rendeznek kegyeleti ünnepségeket. Az ideit kizárólag az orosz fél szervezte, a lengyel külügy jóváhagyásával. A lengyel rendőrség közleménye szerint a kétszáz orosz motoros a kishatár menti forgalom keretében léphetett lengyel földre, és a megemlékezés után még aznap távoztak.
Zsille Gábor
