Az izraeli szál

Kennedy volt talán az egyetlen olyan amerikai elnök, aki a kétezer éves közel-keleti afférban nyíltan az arabok pártján állt a zsidókkal szemben. Amikor 1959-ben Dávid-csillagos barátainkról kiderült, hogy a Negev-sivatagban már tíz éve működtetik a dimonai nukleáris létesítményt Eisenhowert még sikerült megnyugtatniuk, hogy ott kizárólag békés célú kutatás folyik, de a hivatalt másfél évvel később elfoglaló JFK már nem volt ilyen könnyen átverhető; ’63 tavaszán személyesen is találkozik David Ben-Gúriónnal akit válaszút elé állít: vagy leszerelik Dimonát, vagy az USA minden támogatást megvon a zsidó államtól.

Miután ez a beszélgetés lezajlott, Johnson diszkréten üzent Tel-Avivba és tudtára adta Izraelnek, hogy ami őt illeti, semmi baja Dimonával, és ha ő lenne (vagy ha ő lesz) az amerikai elnök, bizony felőle annyi uránt dúsítanak, amennyit akarnak. Ben-Gúrión három hónappal később hirtelen (közelebbről soha nyilvánosságra nem hozott, személyesnek mondott okból) lemond, majd a helyére kerülő Levi Eskol (legjobb meggyőződése ellenére) rábólint a Moszad kacskaringós terveire… Oswaldot összeszedni nem volt túl nagy feladat (ebben segített nekik az amerikai maffia legmagasabb rangú zsidó származású vezetője, Meyer Lansky is és ha kicsit közelebbről megnézzük például Jack Ruby életrajzát, akkor rájövünk, hogy az elnökgyilkos gyilkosa (aki miatt soha nem sikerült alaposan kihallgatni Oswaldot) Jacob Rubinstein néven látta meg a napvilágot.