Az Ördög ügyvédje című filmben a rendező a kísértő szájába adja a következő mondatot: „Kedvenc bűnöm a hiúság!” Miért?
Bennünk van az az alapvető vágy, hogy legyen olyan területe az életünknek, ahol egyre jobbak vagyunk napról napra. Ha ez sikerül, akkor ehhez hozzákapcsolódik értékességünk tudata, a céltudatosság és az az elszántság, ami szükséges céljaink eléréséhez.
De számtalanszor találkozunk azzal az érzéssel is, hogy ha lehet, akkor érjük el úgy céljainkat, hogy minél kevesebbet teszünk érte. Pontosan látjuk, hogy mekkora energiabefektetésre lenne szükség, de igyekszünk ezt itt is, ott is megspórolni. Ugyanakkor megteszünk mindent, hogy kifelé megmutassuk, hogy mennyire tökéletes a művünk, mennyit dolgoztunk vele. És ha valaki szóvá teszi, hogy lenne még mit javítani, lenne hová fejlődni, megsértődünk, felfortyanunk, mert a hiúságunkban megsértettek bennünket.
Milyen képet tartok magamról befelé és mit mutatok magamról kifelé? Nagyon sok tévút van ezen a területen. De mi a célravezető irány?
Befelé mindenképpen meg kell keresni értékességünket. Ha ezt megtaláltuk, akkor egy egészséges öntudattal kell tudnunk ezt kezelni.
Ami bennem pozitív, azt azért kaptam, hogy kiműveljem, és hogy szolgáljak vele. Alapvető irányultságainkért nem tettünk semmit. Ez egy belső adottság, amit mások javára kell fordítanunk.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy vannak olyan területek az életben, amelyek tőlünk nagyon távol állnak. Ezek pedig azért vannak jelen, hogy ne bízzuk el magunkat, hanem tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben másokra szorulunk.
Befelé ez a kettősség adja az ember helyes önértékelését. A sikerektől nem szállok el, hiszen tudom, hogy az eredményeimet mások felé kell fordítanom, ugyanakkor a kudarcok sem törnek le, mert ezeket is a helyükön tudom kezelni.
Kifelé pedig az a helyes irány, hogy meg merem mutatni, hogy mire vagyok képes, de a határaimat is el tudom fogadni. Olyan felemelő látvány, amikor sportolók fenn állnak a dobogó legmagasabb fokán, és nagyon alázatosan nyilatkoznak eredményeikről, hiszen ők pontosan ismerik saját határaikat.
A hiúság ott jelentkezik, amikor nem vagyok hajlandó tudomást venni a határaimról, és nem egy valós képet mutatok magamról.
Nagyon fontos pontja életünknek a reális kritika elfogadása és a helyes önkritika gyakorlása, hiszen ezek azok a visszajelzések, amelyek által növekedni tudunk. Ezek akkor nem jelennek meg életünkben, ha hiú emberek vagyunk. A reális kritika és a helyes önkritika nyitottá és elfogadóvá tesz, a hiúság magunkba zár.
Milyen jó lenne, ha egy-egy helyzetben inkább lennénk nyitottan elfogadók, mint hiú zártságunkban elutasítók!
