A pénzügyi törvénycsomag elfogadásával a második Orbán-kormány leállította a döntéshozatali folyamatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány előző kormányok idején kinevezett alapítványi kuratóriumában is. Ezzel egy újabb szocialista pénzszivattyú továbbélését akadályozták meg.

Az előző kormány idején kinevezett kuratórium önálló televíziócsatornát alapított volna, a hivatalos magyarázat szerint a hazai turizmus népszerűsítésére. Az Orbán-kormány megakasztotta a tervet. „Az egész szocialista politika benne van ebben a történetben” – vélekedett Soltész Miklós. Idén 3,2 milliárd forint ment volna szociális támogatású üdülésre, ezzel szemben pedig 4 milliárd forintért akartak – hát, szép szóval – gründolni maguknak egy tévét – mondta az államtitkár. Mindenki következtet, hogy mire szerették volna használni a csatornát . A műsorszolgáltató egy olyan cég lett volna, amelyet az üdülési alapítvány két saját cége alapított. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Pataki Péter szerint a tévéadó létrehozása egy hosszú távú befektetés lett volna, mely a későbbiekben azt eredményezte volna, hogy még több pénz jut az üdültetésre. Az üdülési alapítvány a kormányváltás előtti hónapokban egymilliárd forintos vállalkozási szerződést kötött az ATV-vel egy turisztikai témájú műsor gyártására és sugárzására. Ezt a megállapodást is megvizsgálná az Orbán-kormány az alapítvány működésének ellenőrzésekor.

De göngyölítsük fel az egész történetet. Vizsgáljuk meg, hogyan lett egy üdülési alapítvány a szocialisták médiaszponzora.

A 80-as évek második felében tárgyalt az MSZMP Politikai Bizottsága a Magyar Rádió munkájáról. A beszámolóban – amit a rádió készített – volt egy kitétel, amin fennakadt Kádár János, ez pedig úgy szólt: a nemzeti főadó, a Kossuth Rádió kiegyensúlyozottan teljesíti feladatát. Hogy miként teljesítette feladatát a Kossuth, azt most hagyjuk, Kádár azért emelt szót, hogy a nemzeti főadó kifejezést használták a szerzők. Elvtársak, ne használjuk a nemzeti szót, írjunk helyette országos főadót. Mindenki értette, mire célzott nagyon is egyértelműen „az öreg”. Kicserélték a nemzetit az országosra, de ettől függetlenül Kádárnak nem sikerült végérvényesen szétvernie a nemzeti intézményt, a Magyar Rádiót, mert az több-kevesebb sikerrel teljesítette feladatát a Kossuth Rádióban is, a Petőfi adón is, valamint a Bartók Rádióban, a körzeti és a nemzetiségi adásokban is. Létezett akkor még a külföldi adások főszerkesztősége is.

Olvasom a sajtószemlében, hogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung Magyarország-szakértője szerint hazánk méretei és gazdasági mutatói révén ideális terep arra, hogy a renitens – vagyis nemzeti érdeket is ismerő – országok felé példát statuáljon rajtunk az IMF és az EU.  Sem túl nagyok, sem túl kicsik nem vagyunk, és az elmúlt húsz év egyértelműen bizonyította, hogy bármit szó nélkül tudomásul is veszünk. Ha kell pénzzel, energiával, szervezéssel aktívan és készséggel segítünk saját kivégzésünk előkészítésében. Klasszikus pedagógia ez az IMF részéről: az egész osztály előtt elfenekelem az egyik nebulót – (mindegy melyiket, de azért a szülők befolyása és a családnév valamicskét mégis csak számít az áldozat kiválasztásánál) –, aztán néhány napig meghúzza magát a többi is.

A Fehér Ház nemzetközi biztonságért felelős tanácsadója, Jim Jones közleményben határolódott el a a Wikileaks.org oknyomozó újságírói révén archivált 90 ezer oldalnyi irattól. A dokumentumok olyan megdöbbentő tényeket lepleznek le a szövetségesek afganisztáni akcióiról, mint a távirányítású repülő eszközökkel ún. drone-okkal végrehajtott támadások, a táliboknak nyújtott pakisztáni kormányzati segítség, vagy a kihallgatás nélküli kivégzések.

A háborús naplók a 2004 januárjától 2009 decemberéig tartó időszakot rögzítik, amikor még a Bush-adminisztráció volt hatalmon. A dokumentumokban szereplő információk tovább növelhetik az afganisztáni szerepvállalással kapcsolatos indulatokat, ami végső soron a jelenlegi amerikai kormány csapat-kivonási huzavonáját is érinti.

A halál sohasem skandalum, sohasem véletlen és sohasem esetleges, viszont mindig sorsszerű. Ezért csak annak az embernek a távozását tudjuk felfogni a maga teljes valójában, akinek az életét jól ismertük: egy ismeretlen sorsát lezáró halálnál nincs érdektelenebb fiziológiai esemény a környezet számára. Mivel Molnár Tamás terjedelmes életművének jelentőségét nem tudta, nem merte és nem akarta felmérni a hazai filozófia-, teológia- és politikatudomány, halálának súlyát sem érzékelheti. Azt, hogy „hiánya nagy űrt hagy maga után”, csak arról mondhatjuk el, aki éltében velünk volt a maga érzékelhető szellemi plaszticitásában. A Professzor Magyarországon nem volt jelen, pedig nagyon szeretett volna. A történelmi és társadalmi körülményeken múlott, hogy ez így alakult, precízebben cizellálva a kérdést: egészen biztosan nem ő tehet róla, hogy ez a rendszerváltozás után is így maradt.

Az Isten jókedvvel ontotta áldásos ajándékait a Földre az 1810 körüli években. Ekkor született Liszt, Verdi, Wagner, Chopin, Berlioz….és Erkel, a magyar zene halhatatlana, összegzője és korszakalkotó zsenije. Hogy miért nem emlegetik együtt a kor többi nagy romantikus komponistájával? Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. Vállalta, hogy itt, nálunk fejti ki nagyszerű tevékenyégét – soha nem hagyta el Magyarországot – , operáinak témája kizárólag a magyar történelem. Zenéjének drámai ereje, lírai szépsége, nemzeti jellege, tömör magyarsága nálunk, magyar embereknél kap visszhangot. Ha ezzel a tudással máshová született volna, világhír övezi munkásságát.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi és Politikai Bizottságának szélső baloldala 1972-től az emlékezetes szektás KB-üléstől kezdve háborút indított egy újkeletű fogalom – „az élelmiszergazdaság” – ellen. A reformisták használták előszeretettel. Egy Csizmadia Ernő nevű központi bizottsági osztályvezető, egyébként széles látókörű egyetemi tanár vezette be ezt a fogalmat nagydoktori értekezésében. A szó nem eredeti találmány, Amerikában akkor már javában használták az agrobiznisz szót, ami magába foglalta a földművelést, annak műszaki kiszolgálását, és a feldolgozóipart. Az amerikaiak fittyet hánytak az osztályszempontokra. Nálunk az váltott ki a Biszku Béla köré csoportosuló holdudvartól felháborodást, hogy nem vette figyelembe az osztályszempontokat. Hogy hogyan lehet összekeverni a fejlettet a fejletlennel, a munkásosztályt a parasztsággal, az ipart a mezőgazdasággal? Ez gyanús. Megindult hát a háború, elsősorban a Népszabadság vezényelte  szóüldözési hadjárat.

Próbálom megérteni felemás helyzetünket, hogy végül is hova jutottunk húsz évvel a nagy nekibuzdulás után? Tény, hogy a rendszerváltozást – a szónak az eredeti, pártállami körülmények között megálmodott, vagyis monori-lakiteleki értelmében – nem tudtuk véghezvinni. Miképpen tény az is, hogy – neveztessék rendszerváltozásnak vagy bármi más folyamatnak – valójában minden, de minden alapjaiban változott meg 1989-hez képest. A változás, mint az árvíz, letarolta korábbi életünket, de az áradat mocskos hullámai között a régi rendszer is eredményesen átmentette magát, sőt, a jelek szerint szegény túlélő még újjáépítési segélyre is igényt tart, ha elég ostobák vagyunk adni neki. Ami nagyon karakteresen érzékelhető a mai közérzületben – és aminek kézzel fogható bizonyítéka a Fidesznek megelőlegezett kétharmados parlamenti bizalom –, az a határozott igény a rendcsinálásra, a korrekt, elfogadható, a nemzeti megmaradást feltétel nélkül szolgáló politikai struktúra megteremtésére.

A szeghalmi születésű, paraszti családból származó latintanár, Fehér Lajos Debrecenben szerzett középiskolai tanári oklevelet. Bekerült a baloldali mozgalomba a kommunisták közé. Egy partizáncsoport tagjaként felrobbantotta Gömbös Gyula szobrát. Földes László, a másik partizán meg Újpesten levegőbe küldte a környék vízellátását biztosító víztornyot meg az elektromos hálózatot. Ennyi különbség volt Fehér Lajos és Földes László között. Meg más is.Gömbös szobrának ily módon történő eltávolítása nem okozott különösebb károkat Budapest népének, a víztorony elpusztítása viszont igen.