A múlt hétvégén egyenruhafetistisztáknak és bőrtanga rajongóknak két klassz programot is szerveztek. Lehetett gázálarcban masírozni a Deák téren, utána esetlenül ellenállni a rendőröknek, vagy büszkének lenni bőrtangában. A két rendezvény valójában csereszabatos, a pornózó gárdistákat – biztos van még pár – szívesen látják a melegbüszkék is. Sőt, Király András, a Jobbik egykori szóvivője, tudják aki szittyává alakulása előtt szívesen mutatkozott transzvesztitákkal, bizonyosan kaphat néhány meleg ölelést a Szivárvány Misszió alapítóitól.

Zazrivác Vona Gábor már rég nem érdekel senkit. Ahogy az új rendszer, a kétharmados felhatalmazásnak megfelelően, átitatja a magyar közéletet, ahogy a változás egyre egyértelműbb valósággá válik, úgy fordulnak el a közszereplők az MSZP-SZDSZ fémjelezte egykori hatalomtól. Egyre kevesebb, bár így is jelentős számú médium ismételgeti a lipótvárosi propagandagyártók lózungjait, a KISZ-táborok emléke, az összetartás valahogy halványul.

Lapozgatás közben véletlenül szembesültem az adattal: a szocialisták egykor oly táncos lábú csillaga – (ifjú korában táncszövetségi vezető, majd a színművészetin tánctörténetet oktató) – Vitányi Iván elvtárs nemrég lett 85 éves. El kell ismernem, a táncot leszámítva is mozgalmas volt ez a 85 év. 1945-től 1956-ig tagja a vasöklű kommunista pártnak, ezt követően szünetet tart, csak 1972-től lép be az MSZMP-be, és válik újra intranzigens mozgalmárrá. Különösen érdekes, utólag nehezen is rekonstruálható az a meghurcoltatás, amit 1956-os ténykedése okozott az életében: büntetésül minden művészi tevékenységtől eltiltották szigorú, de következetes elvtársai, úgy tűnhetett, végleg elmúltak a táncos évek. 1957-ben vasesztergályos tanulónak ment. Nem tudom, akkoriban milyen gyors és széleskörű lehetett a fémipari képzés, de tény, hogy hamar végzett: 1958-ban már a Muzsika c. lap munkatársa, pár év múltán a Valóság rovatvezetője. A Kádár-rendszer megbízható, jellegzetes értelmiségi figurája lett a legkülönfélébb beosztásokban. Az Antall-éra óta, immár húsz éve folyamatosan az MSZP országgyűlési képviselője, jelenleg pártja frakciójának a legöregebbje. (Ez a gerontológiai teljesítmény egyben egyetlen sajátsága, amivel kitűnik.) A rendszerváltozás hozta politikai szabadságot egyebek mellett arra használta fel, hogy 1991-től a Magyar Ellenállási Szövetség (?) elnökségének oszlopos tagja lett, így végre – életében először – ellenállhatott, immár legálisan is.

Ha nem is könnyen, de végül sikerült megválasztani a köztársasági elnököt: Lengyelországban Bronislaw Komorowski nyerte a választás július 4-én tartott második fordulóját, és ezzel ő lett az új államfő. Megbízatása öt esztendőre szól. A hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 53 százalékát szerezte meg, míg ellenlábasa, Jaroslaw Kaczynski 47 százalékot kapott. Komorowski a jelenleg kormányon lévő, mérsékelt konzervatívnak számító Polgári Platform jelöltje volt, Kaczynski pedig (az áprilisi szmolenszki légi szerencsétlenségben életét vesztett Lech Kaczynski ikertestvére) a konzervatív Jog és Igazságosság Párt színeiben indult. A 31 millió választásra jogosult állampolgár 55,3 százaléka járult az urnákhoz – ez magasabb az első forduló 53 százalékos részvételi arányánál, annak köszönhetően, hogy időközben levonult az Odera és a Visztula folyók áradását okozó víztömeg, elhárult a százezrek életét sújtó veszély.

Rajnai Sándor ment Nagy Imréért Romániába, és bilincsbe verve hozta haza. Akkor már bizonyos döntések megszülettek az SZKP-nál is meg az MSZMP-nél is. Bíróság elé állítják Nagy Imrét és körét. Csak az nem volt eldöntve, hogy kik tartoznak ehhez a körhöz, és ki volt „az ellenforradalom” szellemi előkészítője. Nagy Imrét és Lukács Györgyöt együtt emlegették.

Oroszországnak kémkedő csoportot tartóztattak le Amerikában. A 10 fős csoportot hétfőn tartóztatták le, majd röviddel azután Cipruson elfogtak egy kanadai férfit, aki a 11. tagja lehet a gyanúsított csoportnak.

Az 55 éves kanadai Robert Christopher Metsost az Interpol riasztása után a lárnakai repülőtéren vették őrizetbe kedden kora reggel, amint éppen egy Budapestre tartó járattal próbálta volna elhagyni az országot. A férfinak köze van ahhoz a hírszerzőcsoporthoz, amelyik az amerikai hatóságok gyanúja szerint erősen fedett küldetést teljesített Oroszország megbízásából az Egyesült Államokban.

És nekünk nem szabad feledNI

A gyilkosokat néven nevezNI

(Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves)

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyilvánvalóvá tette röviddel az új parlament megalakulása után, hogy a számadást nem kerülheti el a szocialista-liberális hatalomgyakorló kör, s ha a vizsgálati eredmények szükségessé teszik, kizárólag törvényes eljárás keretében, de az igazságszolgáltatás kezére kerülnek azok, akik erre rászolgálnak. Hogy Agárdi Pétertől Kuncze Gáboron át Konrád György és Vásárhelyi Mária és a teljes valamikori Demokratikus Charta ideges lett, azt én egyszerű beismerésként értékelem. Hát nem Kuruc Gyula SZDSZ-alapító, most aláíró, mondta, sőt írta, hogy akarnokok dominálta zsarolók gyülekezete lett hőn szeretett pártja, hogy a nagytőke imádata, a korrupció és a kivagyiság jellemzi vezetőit? Nem ő kérdezte, mi lett barátunkból, Demszky Gáborból? Nem ők nyelték le szó nélkül Medgyessy Péter kijelentését, miszerint tele vannak eltussolt bűnügyekkel? Nem Katona Béla a közös MSZP-SZDSZ-kormány titokminisztere állította, hogy a szervezett politikai bűnözés elérte a politikai köröket? Nem Pető Iván jelentette ki: a politikai halott Demszky Gábor magával akarja rántani Magyar Bálintot? Azzal folytatta, hogy Retkes Attila antiszemita, Fodor Gábor pedig választási csaló. Miért nem akkor ugráltak a liberális elvtársak? Szeretném őket egyenként megkérdezni: Kell-e vizsgálni, hogyan kerülhetett a spontán privatizáció során annyi tőkeerős liberális és kommunista a piacgazdaság vadvizeire, kell-e vizsgálni, hogy a vezérlésük alatt működő médiamunkások miért mismásoltak oknyomozás helyett, bőszen hangoztatott és az ellenfeleikkel szemben gyakorolt kritikai alapállásukat feladva, miért zavarták össze szándékosan a közvéleményt?

Biszku elvtárs emblematikus figura szememben, többszörösen is. Egyrészt – kisebbrészt, mert sokan vannak ilyenek rajta kívül is – szimbolizálja a gyilkos, irigy sztalinista bolsevizmus minden aljasságát, minden lelketlen, nemzet- és egyénellenes bűnét, a hazaárulást, a szellem és a jog gátlástalan üldözését, a félelemre és gumibotra alapozott társadalomépítés fullasztó világát. Másrészt – nagyobbrészt, mert ilyenként jóval ritkább jelenség – jellemzi számomra a következetességet is: az ortodox sztalinista vezérek közül egyedüliként máig ragaszkodik elveihez, semmit nem bánt meg, nem vont vissza, semmit sem felejtett, semmit sem tanult, nem kért bocsánatot, nem határolódott el. (Ha nem lenne égbekiáltó ellentmondás és sértő a francia gloire-ra nézve, azt mondanám, hogy egyenesen bourbonos jellemvonásai vannak.) Biszku elvtárs maradt, ami volt: Sztalin fanatikus pártkatonája, csőlátású doktriner, akinek szélsőbalos allűrjeit még az amúgy erős gyomrú Kádár sem volt képes elviselni, ezért nyugdíjaztatta. Valójában egész életében nagy barátja volt a többpártrendszernek, ő maga is három párton átívelve valósította meg politikai életművét: MKP, MDP, MSZMP. Ez bizony három. Biszku elvtárs az az ember, aki képes lenne egy 2010-ben feltett kérdésre így válaszolni: 1951-ben erről már egyszer beszéltem, miért mondjam el még egyszer, amit akkor kifejtettem?

Lengyelországban az előre hozott köztársaságielnök-választás múlt vasárnapi első fordulóját Bronislaw Komorowski nyerte, mindössze öt százalékkal megelőzve ellenlábasát, Jaroslaw Kaczynskit. A szoros eredmény általános meglepetést keltett. Mivel a győztes a szavazatok kevesebb mint ötven százalékát szerezte meg, ezért július 4-én második fordulót tartanak, amelynek végeredménye immár megjósolhatatlan. A lengyel alkotmány értelmében az államfőt közvetlenül, népszavazással választják, és megbízatása öt esztendőre szól.

A katyni tragédia árnyékában

Az elnökválasztásra rendes körülmények között csak ősszel került volna sor, ám a korábbi elnök, Lech Kaczynski április 10-én bekövetkezett tragikus halála miatt előbbre kellett hozni. Mint ismeretes, Kaczynski államfő akkor vesztette életét, amikor különgépével a Sztalin parancsára 1940-ben kivégzett huszonkétezer lengyel tiszt: a katyni vérengzés áldozatainak emlékünnepségére igyekezett. A Szmolenszk mellett lezuhant repülőgépen öszszesen kilencvenhat személy: szinte a teljes lengyel politikai és katonai vezetés életét vesztette. Magától értetődik, hogy e szörnyű légi szerencsétlenség a választás napját is beárnyékolta – a Magyarországnál négyszer nagyobb területű ország egyetlen szavazóköréből sem jelentettek botrányt, az emberek méltóságteljesen járultak az urnákhoz. A kampány időszaka is jóval békésebb volt a korábbi választásokon megszokottnál, mert egyértelműen meghatározta a lengyel nemzetet ért megrázkódtatás. A megszokott éles politikai viták helyébe a gyász, a szolidaritás és a nemzeti egység kihangsúlyozása került.