A nyár végeztével ismét beindult a közélet, szinte záporoznak a hírek, persze a lengyel–magyar kapcsolatok terén is. Ezek sorából kiemelkedik, hogy múlt kedden Orbán Viktor miniszterelnök kapta a krynicai gazdasági fórumon az év emberének járó elismerést. Ez kétségtelenül nagy elismerés, hiszen erről a rangos díjról a lengyel politikai és gazdasági elit képviselőiből szervezett, mintegy harmincfős kuratórium dönt. A fórum fénypontjaként tartott ünnepségen a kitüntetést Beata Szydlo miniszterelnök adta át.

Tavaly decemberben igen érdekesen állt a helyzet Szigetváron. Az ostrom 450. évfordulójának közeledtével úgy tűnt, mintha Magyarországon Szulejmán szultánnak lenne kultusza, nem Zrínyi Miklósnak, ugyanis ekkor találtak rá a szigetvár-turbéki szőlőhegyen egy oszmán kori településre és minden bizonnyal a szultán sírhelyére. Úgy tűnt, nem elég, hogy az ország szívét meghódító Szulejmánnak szobra van a hazáért életét adó Zrínyi Miklós szobra mellett. Arról beszéltek, hogy a törökök zarándokhelyet fognak építeni a feltárt síremléknél a magyar állam legnagyobb egyetértésével. Hála Istennek azóta egyértelműen megcáfolta a kormányzat a híresztelést, és a múlt héten zajló Zrínyi-napokon Balog Zoltán miniszter egyértelműen kijelentette, hogy mi a szigetvári évforduló kapcsán Zrínyit ünnepeljük, a várban pedig felavatták a hősökhöz méltó szoborcsoportot.

Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában – Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából

Dr. Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) főigazgatója több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy „az elmúlt 25 évben felnőtt új nemzedéknek már nemcsak a rendszerváltás eseményeiről, okairól, résztvevőiről, de a korábbi évek, évtizedek történelméről sincsenek megfelelő ismeretei. A tájékozatlanság pedig súlyos következményekkel járhat a jövőre, elsősorban a fiatalok sorsára nézve.” Éppen ezért az intézet egyik legfontosabb feladata, hogy a kutatók munkássága alapján feltárt dokumentumokat feldolgozzák, elemezzék, és nyilvánossá tegyék. Amint a főigazgató is leírta: „a rendszerváltás sem önmagában értelmezhető és értékelhető események sora, hanem egy nagyobb történelmi folyamatba illeszkedik. Így eredményes kutatás ez esetben is csak az előzmények és a következmények számításba vételével együtt képzelhető el. A feladat tehát nem korlátozódhat egy-két rendszerváltó év eseményeinek vizsgálatára”. 2013-ban kormányrendelettel jött létre RETÖRKI és már 2014-ben kiadták első kötetüket. Még az év decemberében konferenciát szerveztek Jeles napok és jeltelen ünnepek a diktatúrában címmel. Ez a kötet lényegében ennek a konferenciának az előadásait gyűjtötte egybe. Bár iskolásként csak 9 évet éltem a Kádár-érában, jól emlékszem, hogy márciusban összevonták az ünnepeket. Leminősítették március 15-ét, és mellé toldották 1919. március 21. a kommün – akkori szóhasználattal a Tanácsköztársaság – és április 4. ünneplését. Mindenkinek úttörőruhában kellett lennie, és egy vörös csillaggal borított mappát adtak a kezünkbe, hogy olvassuk fel március 21. eseményeit. Voltak diákok, akik ezt komolyan vették, mások nem igazán, inkább annak örültek, hogy elmaradnak az órák. A ’80-as években, a keresztelőkre többször nem mertek elmenni még a mezei párttagok sem, nehogy jelentsék róluk, hogy betették a templomba a lábukat.

Van két alapvető terület az életünkben, ahol fontos, hogy értékesnek tartsuk magunkat: az egyik a kölcsönös szeretet területe, a másik az egészséges kihívások területe.

Mind a két oldal nagy jelentőséggel bír. Alapvetően arra lettünk teremtve, hogy megosszuk másokkal életünket és sugárzó életet éljünk. Idén nyáron immár tizedik alkalommal szerveztük meg 650 Kárpát-medencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiatalnak a „Szövetség az életért” tábort. Számukra az igazi örömöt a jó programok mellett a rájuk figyelés, a kiegyensúlyozottság és a vidámság jelenti. Mind a három olyan terület, ahol túl kell lépnünk önmagunkon és meg kell élnünk az önzetlenségünket, a szeretetünket, akármilyen fáradtak, elcsigázottak vagyunk.

2016. szeptember 11-én az Operaházban hagyományteremtő estet rendeztek az Operaház és az MMA együttműködésében. Az ún. OperaVacsorán a 75 éves Medveczky Ádám karmestert Medveczky Ádám karmestert köszöntötték. Az eseményen a Magyar Művészeti Akadémia részéről Marton Éva Magyar Szent István Renddel kitüntetett operaénekesnő, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja, elnökségi tag, Szemadám György festőművész, az MMA rendes tagja, elnökségi tag, Tamás Menyhért író, költő, az MMA rendes tagja, elnökségi tag és dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára vett részt.

A migrációs válság, és a belpolitikai csatározások mellett már jó ideje háttérbe szorult a közbeszédben az ukrajnai konfliktus, és a kárpátaljai magyarok élete. Helyzetképünket kezdjük egy történelmi érdekességgel, vagyis egész pontosan mely államokhoz tartozott Kárpátalja a 20. század során? 1918-ig Monarchia; 1918 novemberétől decemberéig Magyar Köztársaság; Ruszka Krajna; Kőrösmezői Hucul Köztársaság 5 hónapig; Magyar Tanácsköztársaság 1918 márciusától 1919 áprilisáig; román megszállás; csehszlovák megszállás, majd 1920. június 4-től 1938. október 7-ig Csehszlovákia; ezután 3 hétig tartott a Csehek, Ukránok, Kárpát-oroszok Föderatív Köztársasága; majd Csehek, szlovákok, Kárpát-ukránok Föderatív Köztársasága; megalakult az önálló Kárpátukrán Köztársaság (1939. március 15-én összeült a szojm, elfogadták a zászlót, a köztársaság himnuszát, ám délutánra meg is szűnt, hiszen bevonultak a magyar honvédek); Magyar Királyság 1944-ig, hitleristák és nyilasok uralma 1944. márciustól októberig; Csehszlovák Köztársaság, Kárpáton túli Ukrajna; USZSZK mint a Szovjetunió része 1991. augusztus 23-ig; majd Ukrajna napjainkig és Isten a megmondhatója meddig.

Múlt vasárnap az észak-lengyelországi Gdanskban állami újratemetés keretében örök nyugalomra helyezték a kommunista állambiztonság által éppen hetven esztendővel ezelőtt, mindössze tizenhét évesen kivégzett Danuta Siedzikównát. E bátor lány Inka álnéven ápolónőként részt vett a második világháború utáni antikommunista ellenállásban. Az újratemetési szentmisét a gdanski Mária-bazilikában tartották, ahonnan a halotti menet átvonult a városi katonai temetőbe. A szertartáson a legmagasabb rangú politikai vezetés is jelen volt: Andrzej Duda köztársasági elnök és Beata Szydlo miniszterelnök, mi több, Lech Walesa volt államfő is. Hát igen, Walesa részvétele szinte elvárható volt, hiszen ő egész életével Gdanskhoz kötődik, és a város híres öblének egyik kapujánál a mai napig működik egy kis irodája.

A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei

IX. rész

A reszlovakizáció ötletgazdái egy afféle Damnatio Memoriae-t, tehát a közemlékezetből és történelemből való törlést alkalmaztak a felvidéki magyarsággal szemben a településneveinket törlendő, amelyet a római szenátus hirdetett ki rossz emlékű kimúlt császárai fölött.

Ellenben a mi esetünkben a büntető és megalázó törvényrendelet egy tisztességes, istenfélő, dolgos népet ért. Igazságtalansága nem egy esetben már pattogtatja hirtelen kent zománcát a falvaink nyakába aggatott új neveknek. Felvidék városaiban, falvaiban a huszadik században megtervelt és végrehajtott erőszakos, manipuláló és még békés eszközöket is megragadni nem átalló etnikai átépítés ellenére ma még élnek, léteznek egyenes gerincű magyar közösségek, melyek korunk szabadságfelfogásával élve képesek síkra szállni nevük visszaszerzéséért.

Ezúttal Lakitelekről küldöm soraimat. A Lakiteleki Népfőiskola, melyet Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés elnöke álmodott meg, majd hozott létre, valóságos kis oázis az Alföld közepén. Most első alkalommal tartják a Németh László Műfordítói Tábort, amelynek hat napja során Kelet-Közép-Európa nyolc nemzetének irodalmával foglalkozunk. A lengyel műhely vezetését, a tananyag összeállítását rám bízták, ez igazán nagyon szép feladat. Lényegében arról van szó, hogy a hatnapos tanfolyam keretében a diákokkal áttekintjük a műfordítói munka elméleti és gyakorlati tudnivalóit. És persze a lengyel szépirodalom színe-javának szövegeit tanulmányozzuk, különös tekintettel az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára. Például Zbigniew Herbert A magyaroknak című versét is górcső alá vesszük, ezt a tizenhat soros művet, melyet a korabeli kommunista cenzúra csak azzal a címmel engedett megjelenni, hogy Állunk a határon. Egy kiváló író, Wiktor Wo roszylski 1956-os naplóját is elővesszük, hiszen ő forradalmunk napjaiban haditudósító volt Budapesten. És a Nobel-díjas lengyel költő, Czeslaw Milosz is megemlékezett írásban a magyar forradalomról.