Fekete Nóra és Lakatos Pál Sándor kiállítása az Erlin Galériában

Egy textilművész és egy szobrászművész közös tárlata – egy évtizeddel ezelőtt is együtt léptek (Kecskeméten) közönség elé – azért is izgalmas, mert az anyagok: a puha textil és a kemény bronz (vas) kontrasztja ellenére is kitűnik az együttgondolkodás hatékonysága. Szellemi és lelki tartalom is van ebben a ki tudja, a műveltség és a kultúra mely mélyrétegéből merítő találkozásban. Fekete Nóra műveinek némelykor a bőr bársonyát idéző puhasága és Lakatos Pál Sándor szobrainak – kürtőinek, tornyainak, több cím mondja: Tércsapdáinak, téralakzatainak – keménysége olyan ütközőpont, ahonnan a különbözőség azonos arca is látszik.

S. Lackovits Emőke: „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem…” – Református vallási néprajzi tanulmányok

Laczkovits Emőke az 1970-es évek végétől publikált a népi vallásosság témakörében, azokban az időben, amikor aligha járt érte hivatalos elismerés. Mindez azért lényeges, mert nagyon sokáig hiányzott a református önismeretből a vallási néprajz. Persze, korábban is esett róla szó. Illyés Endre tollából származik az első önálló hazai könyv, amelynek témája egy tételes vallás – a református – néprajza. Ez a kötet 1931-ben jelent meg, s a folytatásra várni kellett. Laczkovits Emőke kötete, amely számos tanulmányt tartalmaz nem könnyű olvasmány, nem olyan, hogy elkezdjük az elején, s befejezzük a végén. Mégis alaposan ír több olyan témáról, melyek a néprajz iránt érdeklődők, a kutatók és a protestánsok számára érdekes és értékes lehet. Ilyen az úrvacsora a magyar református népi hitéletben, a dunántúli keresztelési szokások, a kisebb-nagyobb református–katolikus „csetepaték”, a református liturgikus textíliák és Szűz Mária alakja a Veszprém megyei reformátusok vallásgyakorlatában.

A Melbourne-i olimpia

Az 1956-ban megrendezett melbourne-i olimpia a tizenhatodik volt az 1896-ban kezdődő modern olimpiák sorában. Az esemény több okból is különleges volt. Ez volt az első, déli féltekén zajló olimpia, így időpontja is nagyon eltért az addigi olimpiákétól. Figyelembe véve, hogy ott a december–januári időszak a legkellemesebb éghajlati szempontból, november 22. és december 8. között rendezték meg a játékokat. A játékokon 19 sportág 45 versenyszáma lett megrendezve. Összesen 67 nemzet 3314 sportolóját nevezték be a melbourne-i olimpiára. Érdekes sajátossága volt a XVI. Nyári Olimpiai Játékoknak, hogy a lovas versenyeket már 1956 nyarán megrendezték, méghozzá Stockholmban, ugyanis a szigorú ausztráliai állat-egészségügyi szabályok miatt az olimpiai versenylovakat nem lehetett a déli kontinensre szállítani.

Külhoni magyarságért kitüntetések átadása

A budavári Magyarság Házában ünnepi külsőségek között került sor augusztus 19-én a külhoni magyarok nemzetmegtartó érdemeiért odaítélt miniszterelnöki kitüntetések átadására. Művészek, zenészek, néptánccsoport, közösségi szervezetek, író, egyházi személyiség, erdélyi városok meghurcolt magyar polgármesterei alkották sorát azon kitüntetetteknek, kiknek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a miniszterelnöki elismerést. Felvidékről Puss Sándor jezsuita pap a magyar hitéletet szervező, rászorultakat felkaroló, árvákat segítő társadalmi munkásságáért vehette át a díjat. Zelei Miklós író, aki a Csehszlovákia és Szovjetunió közti határral szétválasztott Szelmenc falu történetét, huszadik századi sorsát dolgozta fel, és a határátszeléssel alakult két falu közti újkori határátkelő megnyitásának érdekében vállalt tetemes munkát. Harmadikként pedig a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, amely immáron 47 éve kutatja, műveli, színpadra állítja a felvidéki, az egyetemes magyarság és a Kárpát-medence népeinek táncait, melyeket javarészt a felvidéki magyar városok és falvak közönségének megközelítőleg évi negyven-ötven fellépés keretén belül mutat be.

A mögöttünk hagyott hét eseményei közül kétségtelenül Kozák Danuta három olimpiai aranyérme a legörömtelibb. Magyar–lengyel vonatkozásban megkerülhetetlen téma ez – de hát ki is akarná megkerülni? A nem kimondottan sportbarát olvasók számára összefoglalom a lényeget: Kozák Danuta immár ötszörös olimpiai bajnok magyar kajakozó, múlt heti győzelmei révén a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar női kajakos. Rióban a kajak egyes 500 méteres versenyszámában elért győzelmével az első magyar kajakozó lett, aki négy aranyérmet nyert az olimpiai játékokon, valamint Magyarország ötszázadik érmét szerezte az újkori olimpiák történetében. Budapesten született 1987-ben, lengyel–magyar vegyesházasságból. Édesapja, Kozák úr a lengyelországi Olsztyn városban ismerkedett meg Danuta lengyel édesanyjával, amikor ösztöndíjasként ott tanult.

Ágoston István: Istentelen állam, harcoló egyház - Tiszáninnen

Elképzelhető, hogy a fiatalabb generáció tagjai még nem hallottak a bajszos püspökökről. 1951-től a rendszerváltásig a törvény értelmében csak az Elnöki Tanács hozzájárulásával lehetett bármilyen egyházi funkcióra valakit kinevezni vagy onnan visszahívni. (Vagyis egy püspöki cím elnyeréséig az illetőnek többször is biztosítania kellett az államot együttműködési készségéről.) Majsai Tamás egyháztörténész szerint az egyházi tisztségekre való jelölések a hatalmi szempontok szerint előzetesen strukturáltak voltak: „Az sem volt politikai tényezőktől független, hogy ki kerüljön egyáltalán választhatósági helyzetbe. A legritkább esetben lehetett valaki esperes csak azért, mert kiváló lelkészi tevékenységet végzett. A kiválasztott vezetők különösen a nyolcvanas években pedig már úgy szocializálódtak, hogy a legkisebb ellenállás irányába voltak hajlandók elmozdulni. Sokan közülük úgy vélték: ha nem paríroznak a hatalomnak, veszélybe sodorják az egyház létét." A megfelelő vezetők kiválasztása fölött az 1951-től működő Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) őrködött. A Minisztertanács felügyelete alá tartozó hivatal feladata az egyházakkal és a vallásfelekezetekkel való kapcsolattartás, az egyházi jogszabályok előkészítése és az egyházakkal kötött megállapodások végrehajtása volt. A gyakorlatban a rendszerváltásig az ÁEH döntött mindenről: a hivatal engedélye volt szükséges bizonyos összeg (a nyolcvanas évek végén 20 ezer forint) feletti beruházásokhoz, így például egy új haranghoz, bármilyen egyházi nyomtatvány, énekeskönyv vagy akár egy egyházi hivatalos fejléces papír, pláne körlevél kibocsátásához, útlevél kiadásához.

Ezen a héten egy roppant érdekes, kimondottan politikai témát ajánlok figyelmükbe. Elgondolkodtatónak érzem azt a beszámolót, amely a sors szeszélyeinek köszönhetően most került a kezembe, és egy román folyóiratban, a Bukarestben szerkesztett Dosarele Istoriei hasábjain jelent meg. Szerzője az egykori román hadügyminiszter, Ceausescu kormányának tagja, Constantin Olteanu. Öt éven keresztül, 1980-tól 1985-ig szolgálta hűségesen a Kárpátok Géniuszát. Ahogy az a szocialista béketábor hadügyminisztereinél szokás volt, Olteanu is csak úgy katona, ahogyan én japán bálnavadász: végzettsége szerint a történettudomány doktora, és miniszterségét követően hadtörténészként tevékenykedett.

Uborkaszezont emlegettem egy héttel ezelőtti cikkemben, és ez bizony azóta is érvényes. A nyári holt időszak a politikában és a kultúrában egyaránt tetten érhető, évről évre. A közéletben az uborkaszezon egyik legbiztosabb jele, hogy a közszolgálati televízió óránkénti hírműsora folyton azzal indul, hogy „ma egy éve kezdték el építeni a szerb–magyar határon a kerítést.” Amikor az efféle évfordulós megemlékezések szerepelnek egy híradó élén, tudhatjuk, a politika színpada éppen üres, mert mindenki nyaral. A szépirodalomban pedig a nyári ünnepi könyvhét, azaz június második hete után mindenki veszi a szalmakalapját, és szeptemberig azt se mondja, fapapucs. Nincsenek kötetbemutatók, írószövetségi estek, versfelolvasások. E csendet csak a Tokaji Írótábor három napjára törik meg – e nemes rendezvény mindig augusztus második hetében zajlik, jelesül éppen most. Jómagam is részt veszek rajta, mi több, előadást is tartok az 1956-os magyar forradalom lengyelországi irodalmi visszhangjáról, a lengyel költők és írók szolidaritásáról. Ez a téma rendkívül gazdag, ugyanis 1956 végén, 1957 elején több tucatnyi lengyel szerző tisztelgett valamilyen alkotással a budapesti események előtt. A lengyeleknek a magyar forradalom fellobbanásáról és a vérbe fojtás tragédiájáról őrzött emlékei évtizedeken át élénken éltek. Ennek fő oka az lehet, hogy a lengyel értelmiség hasonlónak érzi a saját rabságát a szovjet birodalom, az orosz medve árnyékában.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a nyár folyamán kifejezte aggályait a kormány gazdasági terveivel kapcsolatban. Amellett, hogy üdvözölték a gazdaság növekedését és az ipar fellendítését célzó terveket, elmondták, hogy a továbbiakhoz 250 ezer lelket számláló új, szakképzett munkaerőre lesz szükség Európán kívülről; mondván, ez itthon nem áll rendelkezésre. Egy felmérés szerint a vállalatok negyede küzd azzal, hogy valamilyen pozícióba nem találnak megfelelő vagy számukra megfizethető munkaerőt. A képzett munkaerőhiány pedig már egyre inkább visszafogja a növekedni képes cégeket.