Király Ibolya: Emlék-repeszek – Király Károly igazsága

Nemrég jelent meg a RETÖRKI izgalmas könyve, ami az erdélyi magyarság közelmúltbeli és jelenkori állapotát mutatja be, egy személy életútján keresztül. Ez a személy pedig Király Károly, akit egyesek élő legendának tartanak, míg mások zavaró személyiségnek. Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgatója szerint lehet, hogy nem Király Károly az egyetlen, de biztosan a nagyon kevesek közül való, akik hatalmas elszántsággal képesek voltak ekkora fordulatra: Ceausescu köreiből egyszer csak szembefordulni a rendszerrel. Nem egyszerűen politikai szembenállás miatt, hanem egy nemzet, a magyarság érdekében tette ezt.

A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei

VI. rész

Az 1948-as kommunista hatalomátvétellel kezdődő szocialista társadalomépítés a felvidéki magyar társadalmat már legyalult állapotában találta. Csehszlovákiában 1945 és 1948 között a magyarokkal szemben érvényesített jogfosztottság a reszlovakizáció és kitelepítések által lefejezte a felvidéki magyarságot. Nemességünket, nagybirtokosainkat, élen járó értelmiségünket, egyházi vezetőinket, városi polgárságunk javát, falusi nagygazdáinkat, tanárainkat, papjainkat ellehetetlenítették, áthelyezték, elűzték vagy kitelepítették.

A Csehszlovákiában élő államalkotó nemzetek, a csehek és szlovákok társadalmának csak 1948 után adatott meg egy hasonló társadalomátépítésbe belekóstolniuk, amely a kommunizmus propagandája által hirdetett társadalmi egyenlőség taktusában folyt le. A csehek és szlovákok társadalmának hagyományos keresztény, nemzeti, demokrata értékek mentén húzódó gerincét a kommunizmus roppantotta meg, ám nem végzett olyan mélyreható kigyökerező pusztítást csehszlovák állambeli szláv testvéreinknél, mint felvidéki magyar társadalmunkban. Összevetve, a felvidéki magyarok a legnagyobb kárvallottjai a háború utáni társadalmi átépítéseknek, mert rajtunk először is a reszlovakizáció magyartalanítása zakatolt le kéz a kézben a Magyarországra való kitelepítésekkel, miután a csehszlovák össztársadalmat, és ezzel természetesen a felvidéki magyarokat is érintő szocialista rendszer kiépítése következett.

A magyartalanítás halálangyala nem csak a magyar nemzet ezen országba szakadt részén elkövetett lelki genocídiumot hozta magával a reszlovakizáció és a kitelepítések formájában. A háború utáni jogfosztottságunk éveiben tomboló, magyarok és németek ellen irányuló állami vezényletű bosszúnacionalizmus titkon szervezett tömegmészárlásba csapott át. Ezen időszak rémtetteivel több újságíró, kutató is foglalkozott. A szlovák újságírók közül Vladimír Jancura publikált több cikket az üggyel kapcsolatosan, legutóbb pedig Dunajszky Géza és Szabó József publicisták hajtottak végre e téren kutatást, mely munkák eredményei a modern felvidéki magyar lelkület alakulásának lényeges mozaikdarabjait tárják a következőkben elénk.

Egy kárpátaljai fiú délvidéki lányt talált magának egy budapesti kollégiumban, majd kimentek Írországba dolgozni, ahol már egy kislányuk is született. A fiú húga Pesten tanul, özvegyen maradt édesanyja pedig Kárpátalján él, alig látja unokáját. Hasonló a helyzete annak a délvidéki fiúnak, aki ugyancsak pesti tanulmányai alatt lelte meg Erdélyből való párját. Az esküvő után vettek egy lakást Pesten hitelre, ám a törlesztő részletek akkora terhet róttak rájuk, hogy kénytelenek voltak kimenni Svájcba. Jelenleg azért gürcölnek ott, hogy kifizessék pesti lakásukat, miközben már három gyermekük is született.

Szombat délelőtt az egyik nagyáruház pénztáránál álltam sorba, amikor mögöttem egy kisfiú még egy csokit vitt oda gyorsan édesapjához kérlelő tekintettel, mire apuka mosolyogva azt mondta: „Ne ezt a rózsaszínes kindertojást válaszd, ebben biztos valami Barbie-baba, vagy lányos játék lesz. Hozz egy másikat!” Körbenéztem, mindenki csak mosolygott a kisfiún és édesapján, valahogy senki sem ripakodott rá az apukára, amiért „nem hagyja”, hogy gyermeke maga döntsön nemi identitásáról.Bár délután néhány ezren előkerültek a melegfelvonuláson, egyelőre nálunk az áruházban tapasztalt történet a normális. Spanyolországból már jóval rémisztőbb hírek érkeztek, Madridban 1,5 milliós utcabál kerekedett a „kirekesztettek” napjából. És a fent említett kisfiú végignézhette volna, amit azok művelnek akár az Andrássy úton, akár Madridban. Ugyan megóvják a televízióban a tizenéveseknek készült filmektől, a lefóliázott dohányboltokba véletlenül sem láthat be, azt viszont bárki végignézheti, ahogy magukból kifordult emberek egy szál rongyban rázzák magukat, hallgathatja, és transzparenseken olvashatja, ahogy Istent gyalázzák. Hogyan lehetséges az, hogy ezen a rendezvényen nincsenek érvényben az utcán való megjelenésről, a közszeméremsértésről, a gyűlöletbeszédről, a vallásgyalázásról szóló paragrafusok?

Érdekes tanulmány látott napvilágot nemrégiben Szegeden. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológiai Tanszéke által készített vizsgálat a Magyarországra érkezett migránsokkal kapcsolatos alapvető attitűdök előfordulási arányait vette górcső alá, valamint összevetette a vonatkozó szegedi és országos adatokat, és külön megnézték azt is, hogy az idegenekkel szembeni elzárkózás melyik társadalmi csoportok körében a legmagasabb. Az egyetemi tanszék vizsgálata a legteljesebb mértékben publikus, olyannyira, hogy sajtótájékoztatón mutatták be annak eredményét, illetve egy színes grafikonokkal szemléltetett, tartalmas sajtóközleményt is közreadtak.

Lengyel–magyar ügyekben a Kárpát-medence elég sok pontjára eljuthatunk. Most éppen a Kazincbarcika melletti, háromezer lakosú Mucsonyban jártam, abból az alkalomból, hogy éppen tíz esztendeje alakult meg a helyi lengyel kisebbségi önkormányzat. A település általános iskolájában igazán hangulatos, tartalmas ünnepséget szerveztek, polgármesteri és egyéb hozzájárulással. Engem arra kértek fel, hogy tartsak előadást a két nép történelmi barátságának valamelyik kulturális fejezetéről – egyik kedvenc témámról, Balassi Bálint lengyelországi kalandjairól beszéltem. Nagy reneszánsz költőnk tudvalévőleg három alkalommal töltött hosszabb időt (éveket) lengyel földön: 1570 és 1572 között, 1576-ban és 1590–91 folyamán. E kiadós tartózkodásokat a magyar iskolai tankönyvek „bujdosások” néven emlegetik, pedig sokkal pontosabb lenne a „várkastélyozás”, „lakomázó utazgatás”, „udvarlással egybekötött borozgatás” kifejezéseket használni. Ám ez most mellékszál: a lényeg a mucsonyi önkormányzati ünnepség. Mindenekelőtt a falu neve. A világhálón nézelődve azt találjuk, hogy felváltva szerepel hosszú, illetve rövid U-val. A hivatalos helységtáblán az díszeleg: Múcsony.

A kellemes júniusi délután, nyár eleji, iskolaév végi csevelyét e hét első napján öt óra körül a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés tér kegyeleti emlékműve előtt fokozatosan gyülekező elégedetlenek moraja váltotta föl. Az ellenzék rendezésében megtartott tüntetés a becslések szerint 2000 tüntető állampolgárt vonzott a már megszokott városi helyszínre, amely további háromezerrel bővült a miniszterelnök várhegyi lakásánál. Közvetlen öt óra előtt még bizonytalan a tüntetés egy héttel ezelőtti sikerének megismétlése, akkor ugyanis négyezer tüntető vonult fel a téren. Egy héttel később kevésbé szállingóznak az emberek, de végül mégis meghozza várt sikerét a gyülekezés.

A mögöttünk hagyott hét legfontosabb politikai eseménye természetesen a Brexit népszavazás volt, amelynek eredményeként eldőlt, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból. A kilépés melletti eredményt meglepőnek érezhetjük, különösen az előzetesen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok tükrében. Ám ha a brüsszeli aktakukacok által gyártott, elmebajosan képtelen szabályok tömkelegére gondolunk, már egyáltalán nem meglepő, hogy az egyszeri brit polgároknak elegük lett. Az olyan jogszabályokról van szó, mint  például az, amely szerint a fagyasztott hering csomagolására külön keretben rá kell írni, hogy heringet tartalmaz.