Milyen az élet: éppen egy héttel ezelőtt arról tudósítottam Önöket, hogy Lengyelország júliustól újra bevezeti a rendszeres ellenőrzést az államhatárain, tekintettel a fokozódó terrorveszélyre. És tessék, alig telt el néhány nap, az ukrán–lengyel határon letartóztattak egy francia állampolgárt, aki fegyvereket és robbanószereket szállított. A huszonöt éves pasas beismerte, hogy egy franciaországi terrortámadást készített elő. Autójában az éber ukrán határőrök többek között rakétavetőket, Kalasnyikov gépkarabélyokat és mintegy száz kiló robbanószert találtak. Eme részleteket az ukrán határőrség szóvivője ismertette, ellenben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) nem nyilatkozott az esetről.

A RETÖRKI könyvbemutatója az ELTE Jogi karának Aula Magna termében

Május 31-én, 17 órakor mutatták be Kukorelli István és Tóth Károly A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai című kötetét. A RETÖRKI mintegy négyszáz oldalas kiadványában Kukorelli István dolgozta fel az Országgyűlés 1985–1990 közötti időszakát, az 1990-es MDF–SZDSZ-paktumot követő alkotmánymódosítást és az Alkotmánybíróság létrejöttét, jellemzőit. Tóth Károly elsősorban az alkotmányozó nemzetgyűlés, a kétkamarás parlament, a kétharmados törvények és az államfői jogkörök problémájával foglalkozott a kötetben.

Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter méltatásában hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás közjogi kérdéseit feldolgozó hiánypótló munka jelent meg. A miniszter Kukorelli István szavaival kezdte beszédét, aki az 1985 és az 1990 közt regnáló országgyűlést szellemesen az utolsó rendi országgyűlésnek nevezi. Majd Talleyrand-t idézte: „nem ismerheti az élet édességét az, aki ki nem élt az ancien régime idején.” Miniszter úr felvetette a kérdést, hogy a Kádár-korszak a mi ancien régime-ünk volt, vagy édes volt-e? A válasz: nem! Legfeljebb arról lehet szó, hogy fiatalabbak voltunk, így minden ancien régime édes lehet. Ezt követően a forradalmakról beszélt. „Ha a forradalom fogalmát meghalljuk, akkor 1789 és 1989 juthat eszünkbe. Kétszáz évig azt hitte mindenki, hogy csak erőszakos forradalommal lehet kedvező változást elérni.” 1989-ben viszont alkotmányos forradalom zajlott le Magyarországon – mondta a miniszter, s ezt követően a szerzőkről beszélt. Akik szerinte örök pártonkívüliek, kívülállók, de mégsem azok. Szellemi tisztességük kétségbevonhatatlan, soha senkinek sem voltak lekötelezettjei.

Cikkében Bayer Zsolt szembeállította egymással a dalai lámát és Ferenc pápát. Míg előbbi belátja, hogy nem szabad mindenkit beengednünk Európába, addig a jobboldal közismert publicistája szerint Róma püspöke azt mondta, hogy be kell fogadnunk mindenkit. Sőt rendszeresen ostorozza Európát kegyetlenségéért, nem veszi észre az öreg kontinens veszélybe sodródását, az európai embereket félrelökve csak a migránsokkal foglalkozik, templomokat nyittat meg számukra. A liberálisok imádatának tárgyává vált, hiszen azok nem győznek vele példálózni. Papjai pedig arra szólítanak fel, hogy tűrjünk el mindent a bevándorlóktól és rejtsük el hitünket. Meglehetős gúnnyal ír Bayer Zsolt a pápáról, farizeusnak, öntetszelgőnek, magamutogatónak és „szentferenceskedőnek” nevezi.

Barsi Balázs Emlékkönyv a ferences szerzetes 70. születésnapja alkalmából

E sorok írója 1988 szeptemberében kezdte meg tanulmányait az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban. Társaimmal ültünk a padokban, és vártuk az első hittanórát. Belépett Barsi Balázs atya, és szinte nem is tanórát, hanem prédikációt tartott. Kamaszként hallgattunk, és mondatai közben könnyeinket törültük le arcunkról. Feledhetetlenek voltak az úgynevezett kispapedzései, lelkigyakorlatai. Sokszor elvitt minket kirándulni a Pilisbe, s szinte minden növénynek tudta a latin nevét, s azt is, hogy termése, emberi fogyasztásra alkalmas-e. Balázs atya Sióagárdon született, és esztergomi szobája is ezt a nevet viselte. Ide bárki betérhetett, és a ferences szerzetessel való beszélgetés után lelki békével távozott. Intézmény volt az intézményben. A Magyar Ferences Rendtartomány külön „intézménye”.

Ezekben a napokban Balatonfüreden időzöm, a magyar tenger partjától ötven méterre, egy népszerű szállodában. A gyorsan ébredő irigység megszelídítésére sietek leszögezni: nem nyaralok, nem lógatom a lábam – dolgozom. Csakugyan munkával telnek az órák. Az első alkalommal megrendezett nemzetközi Irodalmi Fórum résztvevőjeként a Magyar Írószövetséget képviselem, annak is műfordítói szakosztályát, amelynek immár nyolcadik éve elnöke vagyok. Ezt a fórumot, pontosabb szóval tanácskozást a kelet-közép-európai országok és Kína kulturális kapcsolatainak elősegítésére szervezték.

A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei

II. rész

Szüleink, nagyszüleink nemzedékének lelkét, már a hatvanas-hetvenes években megannyi esetben a szlovák nemzet olvasztótégelyeivé átformált felvidéki városaink iskolái, munkahelyei és az azokban lappangó szlovák nacionalizmus dolgozta meg. A magyar faluközösségből a szlovák nyelv tekintélyű iskolákban, munkahelyeken a szlovák nyelvet, mint az érvényesülés nyelvét tudatosították. Sokan akkor és azóta is egész napjainkig a jobb boldogulás, megélhetés és jólét miatt önként választották, választják a szlovák létet a maguk s gyermekeik jövőjének. Nem egyik napról a másikra. Hosszú lefutású folyamat ez, amikor is kialakul magyarjainkban egy szlovák identitás is. Főleg a szlovák nyelvtudás révén. Kettős identitásúvá válnak sokan közülünk. Azt, hogy két Kárpát-medencei nyelvvel bírnak és annak hasznát maguk és gyermekeik számára, elenyésző esetben tudatosítják. Sőt… Ha már fordul is velük a kocsi, és a szlovák jövő felé megy el, sokszor letudott dolognak tudják be a magyar nyelvet. Nem elhanyagolható azon gyermekek száma, kik sajnálják, hogy szüleik igénytelensége, gyávasága, lustasága, tudatos anyanyelv-elfojtása révén csupán szlovák nyelvismeretben részesülhettek. Habár nem rendelkezünk kutatásokkal ilyen téren a téma társadalmi kényességét tekintve, nagy hányaduk sajnálja a magyar nyelv eltiltását, munkálkodjon bennük első nemzedékes szlovákként bármilyen fokú szlovák nemzeti érzület, akár nacionalizmus is.

A trianoni békediktátum 96. évfordulójához közeledve megállapíthatjuk, hogy a magyarság Kárpát-medencei helyzete csaknem ugyanolyan, mint az 1920-as években volt. Tehetetlenek vagyunk, a környező népek, a kisantant szorításában élünk, amelyen csak a nagyhatalmak változtathatnának, ha éppen saját érdekük úgy diktálná.

Verbális átiratok Bálványos Huba rajzaihoz - Kiállítás a Magyar Írószövetség Klubjában

Különös tárlat, hiszen a tus- vagy vegyes technikával készült rajzok mellett – oldalpárként – Kis Pál István költeményei szerepelnek. Pontosabban egy lírafolyam, amelyet a csepeli kötődés, a gyáróriás műhelyeinek ismeretén kívül Bálványos Huba (1938-2011) grafikái ihlettek. Bálványos 1971 és 1975 között többször fölkereste – csillagporos éjszakát kívánva magának? – az öntödét. Kíváncsi volt a sötétben is világoló tűzlángra, a formába készített – kényszerített – anyag viselkedésére? Nyilván arra is, hiszen a fojtogató levegő, benne a szállongó porral, egészen különös helyzetet teremtett valaminő ismeretlen befogadására.

Szabó Andor: Történeti vázlat az első század keresztyénségéről

Dr. Szabó Andor lelkipásztor a könyv bevezetőjében megemlíti, hogy bár még most is sokan beszélnek arról, hogy mindjárt itt a végítélet napja, a kálvini józanság és az ige történeti magyarázatának igénye okán az utóbbi években mégis egyre inkább a keresztyénség történeti kezdetei érdekelték. Mégpedig az, hogy vajon nem vázolható-e föl a hagyományosnál árnyaltabb kép arról, hogy történetiségében miként is indult útjára a keresztyén egyház, közelebbről, az ősgyülekezet élete; nyomában pedig az első század keresztyénsége. Az is foglalkoztatta, hogy mi az, amivel a gyér adatok feldolgozása és sorrendbe szedése közben ismeretünk némileg gazdagodhat; mi az ami két évezred múltán is jövőbe mutatóan maradandó, mit vihetünk át élő és jövőnket segítő örökségként a mostani évezredbe. A szerző szerint természetesen szükséges törődni hitünk holnapjával, s úgy véli, hogy a történelem, a keresztyénségé is tovább folytatódik mindaddig, amíg Krisztus dicsőségben vissza nem tér. Ezért az előjelek meddő felemlegetése helyett, inkább feladataink felismerése és naponkénti elvégzése a dolgunk, mert ezek válnak hitbéli éberségünk valódi bizonyságaivá.