Thália papja – Bárány Frigyes

A kötet Bárány Frigyes színművész, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja 85. születésnapja alkalmából jelent meg Nyíregyházán. A könyvet két kitűnő tollú újságíró jegyzi. Nevük csak a kolofonoldalon szerepel: írta és szerkesztette: Baraskó Erzsébet–Bodnár István. Előbbi a színművész felesége. Dr. Karádi Zsolt a Nyíregyházi Főiskola Irodalomtudományi Intézeti Tanszékének szakmai vezetője az előszóban leszögezi: A kötet a mértéktartó, egyben mértékadó személyiséget mutatja be. Az első száz oldal interjúiból nemcsak az 1981-ben Nyíregyházára szerződő, s azóta is ott élő, pályáját ott kiteljesítő művész életútja bontakozik ki, hanem megfogalmazódik cselekvő hitvallása is. A további lapokon pályatársak és kritikusok vallanak róla és szerepeiről. Az érzelmi indíttatású emlékezéseket pontos adatok egészítik ki. Az olvasó megismerheti összes filmjének címét, illetve áttekintheti valamennyi szerepének listáját is.

Német származású kőbányai művészek kiállítása

A tárlatnak ezúttal, hiszen könyv (írás) és kép nincs is messze egymástól, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai Könyvtára adott helyet. Sokadik alkalommal gyűlt össze a lelkes kis csoport – nevén nevezve, a német származású kőbányai művészek csapata –, hogy megmutathassa magát. Nem is annyira azt, hogy meddig jutott, sokkal inkább tudatosítva az alkotókat egybefogó, egyik a mást ösztönző kohéziós erő hitelét.

Fodor Gábor a minap a Magyar Nemzetnek adott hosszas interjút, a politikai aktualitásokon kívül pártjának helyzetéről beszélt, valamint elmondta, hogy véleménye szerint a 35 év alatti korosztály számára a liberalizmus a legszimpatikusabb politikai értékrend. „Ha megkérdezik a fiatalokat, hogy mit gondolnak például az állam és egyház szétválasztásáról vagy az alapvető szabadságjogokról, ez alapján az jön ki, hogy a liberális értékek jelentősen vezetnek az ő körükben.”

Üdvözlöm Önöket az új esztendőben, és természetesen tartós egészséget, minden lehető jót kívánok. Mielőtt fejest ugranánk a politika világába, javasolok egy kis örömteli lubickolást, ugyanis a napokban jóleső felfedezést tettem. A dolog azzal kezdődött, hogy tőlem korántsem meglepő módon beírtam a világhálón a keresőbe: Krakkó – galamb. Érdemes időnként rákeresni a Krakkóval kapcsolatos magyar nyelvű cikkekre, honlapokra, mert meglepő találatokat kapunk. Most például elém került a Séta Krakkóban című honlap, melyet egy magyar fiatalasszony hozott létre és működtet, Gyöngyös néven. Köszöntő soraiban úgy fogalmaz, ez az oldal nem más, mint egy játszótér, ahol hangot adhat Lengyelország iránti rajongásának – reményei szerint nem kizárólag a saját örömére. Ez a honlap valójában egy blog, amelyen krakkói és lengyel vonatkozású érdekességeket oszt meg, a teljesség és a tökéletesség igénye nélkül, hiszen ő „csak” egy rajongó, és nem bennszülött krakkói. Majd e szavakkal folytatja: „Mindenkit buzdítok arra, hogy látogasson el Krakkóba, és hagyja magát elcsábítani, mert ez a hely is a világnak egy olyan szeglete, amely képes egy életre rabul ejteni az ember szívét.”

Az az érdekes tapasztalat, hogy ha valakinek van egy konkrét iránya, célja, sokkal több terhet bír cipelni, mint az, aki csak a napi túlélésért küzd.

Ismerek egy középkorú férfit, egy gyerekotthon vezetőjét, akinél rákos megbetegedést állapítottak meg pár évvel ezelőtt. Megműtötték, majd több mint két éve folyamatos kemoterápiára jár fel kéthetente Budapestre. Ez az ember szerdán beül az autójába, feljön Budapestre, csütörtökön és pénteken megkapja a kezelését, szombaton lábadozik, majd vasárnap hazaautózik, és másfél héten keresztül a gyerekotthonért dolgozik. Ez tartja életben. Nem lehet rajta látni, hogy beteg, nem hagyja el magát, mert célja van, feladata van, és neki azt el kell végeznie.

Szakály Sándor könyvbemutatója

December 14-én a Magyar Napló Könyvesboltban mutatták be Szakály Sándor Történelem és publicisztika című kötetét. Azt a könyvet, mely a történész, a Veritas főigazgatójának 2009 és 2013 között – napi- és hetilapokban, folyóiratokban, illetve idősebb kollégák tiszteletére összeállított kötetekben – megjelent, jelentősebb írásait tartalmazza. Szakály Sándor így vall a kötetről: a történész – ellentétben a tapasztalható közvélekedéssel – nemcsak vaskos monográfiákat ír, köteteket szerkeszt és forrásokat ad közre, hanem rövidebb – néha hosszabb – írásokban foglalja össze egy-egy kutatási témáról kialakított nézeteit és osztja meg azokat az olvasóival. Az így elkészült írások általában a tudományos ismeretterjesztés igényével megfogalmazott publicisztikák, többnyire hivatkozások nélkül, de esetenként irodalom- és/vagy forrásjegyzék feltüntetésével. A fentebb jelzett formában közreadott írások általában szélesebb olvasói táborhoz jutnak el – és az olvasókra gyakorolt hatásuk is nagyobb –, mint egy-egy alaposan jegyzetelt, a tudományos munkától elvárt, mindennel felszerelt kötetnek. Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy az így közreadott írások rövid életűek. A napi- és hetilapokban, folyóiratokban, esetleg születésnapi köszöntő kötetekben megjelent írások néhány hét után a feledés homályába kerülnek, és amikor utóbb egy-egy alkalommal szükség lenne valamelyikükre, már nem biztos, hogy ráakad a szerzője, még kevésbé az érdeklődő. A „gyors halált” elkerülendő, a szerzők közül számosan kötetbe gyűjtik össze írásaikat, hogy azok a kötetben való ismételt megjelenésnek köszönhetően hosszabb életűek legyenek. Így gondolom ezt magam is, és ezért vállalkoztam az ismételt közlésre. (…)

Vajon bűnös volt-e Jány Gusztáv? Döntött-e a legfelesőbb hadúr a tisztek politizálásáról? Mit tartalmazott Horthy Miklós el nem küldött levele Hitlerhez? Miként történt a Délvidék visszafoglalása? Mi történt a Don-kanyarban? Mi volt a feladata a Magyar Királyi Csendőrségnek? – többek közt ezekre a kérdésekre találjuk meg a választ.

Ujváry Gábor: „Egy európai formátumú államférfi” – Klebelsberg Kuno

Napjainkban a két világháború közötti Magyarország politikusai közül Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István, Teleki Pál és Gömbös Gyula mellett valószínűleg Klebelsberg Kuno kerül a legtöbbször szóba a magyar sajtóban és közbeszédben. A vele való – sajnos leginkább felszínes – foglalkozásnak igazi reneszánszát éljük. Az utóbbi években számos intézményt is elneveztek róla, szinte kultikus figurává vált. Az elmúlt évtizedekben sokan elemezték munkásságát, többnyire azonban csak részletkérdésekre koncentráltak. 1942 után ez a kötet tesz kísérletet az egész életpálya összefoglalására, megmutatva, mi az, ami pályafutásáról és annak nagyszerű teljesítményeiről – és néhány megvalósíthatatlan vagy torzóban maradt tervéről – viszonylag már ismert, feltárt és tudományosan is megalapozott eredményeket hozott. Ám egyben kijelöli a Klebelsbergre vonatkozó kutatások újabb irányát is: nevezetesen a vallás- és közoktatásügyi minisztersége előtti, már későbbi önmagát építő, eddig kevésbé ismert életszakasz jelentőségét.

Számomra érthetetlen, de 1996 óta áll Szulejmán szultán szobra Szigetváron a hazáért életét adó Zrínyi Miklós szobra mellett. Nem olyan ez, mintha a Duna-parti cipők mellett Hitler-szobor, a recski munkatáborban meg Sztálin-emlékmű lenne? Mitől volt jobb Szulejmán, mint Hitler, Sztálin vagy hazánk bármelyik megszállója? Hány magyar ember vére szárad a lelkén?

Úgy tűnik, régészeknek és történészeknek sikerült azonosítaniuk és feltárniuk Szulejmán síremlékét. Minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálniuk a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is és tisztázni szükséges egymáshoz való viszonyukat – írja az MTI.

Villámgyors tüntetésváltás – e szavakkal jellemezhetjük az elmúlt hétvége eseményeit. A lengyel fővárosban mindkét napon nagyszabású felvonulást tartottak, ugyanabban a belpolitikai ügyben, pro és kontra. A szombati tüntetésen körülbelül ötvenezer ember tiltakozott Andrzej Duda köztársasági elnök és az új kormány intézkedései ellen. Az ötvenezres létszám első olvasásra magasnak tűnik, de ha meggondoljuk, hogy Lengyelország lakossága 38 millió fő, már nem is olyan komoly a helyzet. A cirkuszt az újonnan létrehozott Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szervezte, úgymond „az alkotmányos rend védelmében”. Valahonnan ismerős ez a demokráciavédelmesdi, igaz?