A Magyar Fórum 2015. szeptember 24-i számának 15. oldalán megjelent Segítene Valaki? című írásom hatására a Pesten élő Nagyi hívott telefonon.

– Lehet, hogy tudok Neked segíteni – kezdte. Hirtelen nem tudtam, hogy miről van szó, de Ő nem sokáig hagyott töprengeni. Sietős örömmel a hangjában elmondta, hogy az ATV 2015. október 5-én sugárzott Húzós című műsorában a Ragályi Elemér, neves operatőrrel folytatott beszélgetés közben szóba került a Remény útja című, migrációról szóló régi film.

– Nem ezt keresed Te?

– Talán ezt keresem – válaszoltam. Az interneten visszanéztem a műsort. Megpróbáltam a filmre is rátalálni, sajnos az utóbbi nem sikerült. De megtudtam, hogy a Ragályi Elemér fotózta, svájci–török–angol filmdráma 1990-ben készült. Így, ha a napi hírek hatására valóban ez a film-élmény bújt elő emlékeimből, még csak 25 éve láthattam. A nemzetközi elismerésre való ajánlásom okafogyottá vált, mert az alkotás 1991-ben megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

– Köszönöm a segítséget Nagyi – de a migráció kérdése továbbra sem hagy nyugodni.

Egyre többször hallunk a globális felmelegedés jelentette közeledő még nagyobb népvándorlás veszélyről is. Olvad az északi sark jégtömege, sivatagosodik Afrika.

Egy hét múlva már okosabbak leszünk a lengyelországi parlamenti választásokat illetően, hiszen a kezünkben lesznek az október 25-i első forduló eredményei. Előzetesen annyit állapíthatunk meg, hogy esély mutatkozik a kormányváltásra. A hivatalos közvélemény-kutatások ezt támasztják alá, és az utca emberével magánbeszélgetve is ezt szűrtem le. A nyári hónapokban jókora kirándulást tettem a hazánkénál négyszer nagyobb területű országban, tényleg keresztül-kasul bejártam, hiszen a dél-nyugati csücsöktől a tengerpartig, a Mazuri tóvidéken át a litván határig, majd a keleti tájakon (Bialystokon és Lublinon át) a szlovák határig kalandoztam. Utam során naponta beszélgettem a helyiekkel közéleti témákról – nem kellett megszólítanom őket, ugyanis maguktól hozzám léptek, amikor látták, hogy egy magyar rendszámú kocsiból szállok ki. Általában kijelenthető: lengyel barátaink „nem bírnak magukkal”, ha szülőföldjükön magyarok tűnnek fel. Úgy érzik, muszáj beszélgetniük a vendéggel, muszáj kinyilvánítaniuk a rokonszenvüket, a történelmi összetartozásunkba vetett hitüket.

Juhász György: Mezsgyén

A könyv alcíme, A határtalan Balkán világosan jelzi, hogy Juhász György magyarságkutatót évtizedek óta mi foglalkoztatja. A Balkán természetesen – középpontban a háborúba ájult Jugoszláviával –, de avval a csöppet sem kényelmes, sőt izgató „megszorítással” (egyúttal jó ha jelezzük: kiterjesztéssel), ami a szétesés folytán szaporodó utódállamokban a magyarság sorsát illeti. Az utóbbi pár évet egybefogó esszék, tanulmányok, vitacikkek világos gondolkodásmódot tükröznek. Egy megszenvedett, a külhoni (déli) katedrákon magyar nyelvet és irodalmat tanító irodalomtörténész, pedagógus – a történelem népeket, nemzetiségeket sarokba szorító galádságaival (Trianon) szembemenő szellemi ember – életútjának a dokumentumai.

Újabb film készül Németországban Hitlerről Nézd, ki van itt (Er is wieder da) címmel, Timur Vermes regénye alapján. Az alkotás arról szól, hogyan lesz ismét népszerű Hitler, miután 2011-ben felébred, és elcsodálkozik azon, mivé lett hazája: egy nő vezeti az országot, mindenhol törökök, az Oktoberfest kész erkölcsi fertő, és a Führer természetesen bajban van a számítógéppel és az internettel. Aztán az új világba beleszokva, eszméit pedig megtartva XXI. századi celebbé válik, politizálni kezd, és saját tévéshow-t indít.

A mai napig vannak, akik támadják az utolsó hercegprímást, Mindszenty Józsefet ’56-os szereplése miatt. Egyesek szemére vetik, hogy rádiószózatában visszakövetelte az egyházi birtokokat, mások kifogásolják, hogy népszerűsége dacára nem állt a forradalom élére. Lássuk, hogyan teltek Mindszenty bíboros napjai a szabadságharc idején, mit tett és mit tehetett volna, valamint mit mondott és mit nem mondott.

A hercegprímás Felsőpetényben raboskodott, amikor 1956. október 24-én elérte a pesti forradalom híre, részletesebb információkhoz azonban csak napokkal később jutott. 29-én kiszabadították a forradalmárok, Budára viszont csak 31-e reggelén ért fel. A vidéken töltött két nap alatt felekezettől függetlenül özönlöttek hozzá az emberek, a bíborost mélyen meghatotta népe szeretete, amerre járt áldást osztott honfitársainak.

Egyszer egy házaspár teáscsészét indult vásárolni. A porcelánboltban a férj elcsodálkozott azon, hogy mennyire gyönyörű az egyik csésze.

Erre a csésze megszólalt: Tudod, én sem voltam mindig ilyen szép. Valamikor régen vörös voltam és agyagnak hívtak. Egyszer azt éreztem, hogy kiásnak, valaki meggyúrt és megdolgozott. Mondtam neki, hogy hagyjon békén, ne bántson engem! Mire ő annyit felelt, hogy nyugodjak meg, még nem hagy békén!

Egyszerre csak azt éreztem, hogy egy korongra tett. Elkezdtem forogni, szédültem. Kiabáltam a mesteremmel, hogy engedjen el, mert nagyon szédülök. De ő csak rázta a fejét és nem engedett. Ezután éreztem, hogy egy befűtött kemencébe tett, ami nagyon égetett. Kiáltoztam, sikoltoztam, hogy elég, de ő csak rázta a fejét, és nem vett ki a kemencéből.

Bizony-bizony, írva vagyon a Bibliában: utolsókból lesznek az elsők. Ez az örök bölcsesség a magyar kormányra is igaz, hiszen az elmúlt napokban annak vagyunk tanúi, hogy a mostanáig agyba-főbe pocskondiázott állami vezetőinket Európa-szerte hirtelen ünnepelni kezdték. Például Orbán Viktor hónapokon keresztül az egész unióban a legfőbb gonosznak számított, a nemzetközi sajtó célkeresztjében állt – most viszont az európai kultúra első számú megmentőjeként éltetik, nem egy országban. Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban vette át a nemzetközi bankszövetségtől a kelet-közép-európai régió legjobb pénzügyminiszterének járó díjat. Az eset érdekessége, hogy az elismerést nagyjából ugyanazok a személyek nyújtották át, és tapsoltak lelkesen, akik mindeddig kígyót-békát kiabáltak a magyar költségvetési politikára, az Orbán-kormány bankokkal szembeni határozott fellépésére, az IMF ostoba előírásaival dacoló, megszorításokra nem hajlandó budapesti magatartásra. Természetesen a díj átadásakor nem kértek bocsánatot Varga Mihálytól; egyetlen szóval sem érzékeltették, hogy sajnálják a korábbi heves támadásokat, bírálatokat. A világért sem mondták volna ki azt, hogy az Orbán-kormány pénzügyi politikájának kárhoztatásakor nem volt igazuk.

Egyházi autonómiák, közösségek a dualizmus korában

Mit eredményeztek a Wekerle-kormány liberális, egyházi vonatkozású törvényei? Melyek voltak a bevett és az elismert felekezetek? Kik nyertek a Wekerle-törvényekkel? Kialakult-e a vallási közömbösség? Mi volt a csernovai vérengzés oka? Vajon a püspöki kar támogatta-e a Katolikus Néppártot? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a Veritas Történetkutató Intézet október 6-ai vitasorozatának résztvevői: Dr. Gergely András, a Veritas Dualizmus Kori Kutatócsoport vezetője, Dr. Sarnyai Csaba Máté, a Károli Gáspár Református Egyetem docense és Dr. Kovács Kálmán Árpád a Veritas tudományos munkatársa.

Mindennek a kiindulópontja, hogy a Wekerle-kormány által kierőszakolt 1894. évi XXXI. tc. kimondta a kötelező polgári házasságot, amelyet a bíróság felbonthatott. Az 1894. XXXII. tc. a vegyes házasságokból született gyerekek sorsát illetőleg a rögzített – vagyis a fiúk az édesapjuk, a lányok az édesanyjuk vallását követik – gyakorlat megmaradt, a polgári anyakönyvezésről pedig az 1894. XXXIII. tc. határozott, amely ezt a funkciót a belügyminiszterre bízta. Az izraelita vallás recepciójáról 1895-ben született döntés, az 1895. XLII. tc. rendelkezik az izraelita vallásnak a bevett vallások közé emeléséről. Ez a törvénycsomag egy új korszakot nyitott a magyarországi egyházak történetében. „Az állam szerepe átalakult, és kezébe vette azokat a funkciókat, melyek korában elsődlegesen az egyházakhoz tartoztak” – emelte ki Sarnyai Csaba Máté.

Szolgálni szeretném a környezetemet vagy használni? Különböző emberi sorsokat, értékes embereket látok magam körül vagy olyanokat, akiket minél jobban ki lehet használni céljaimnak, akaratomnak?

A jólét mindig azt a látszatot hordozza magában, hogy elég vagyok magamnak, a környezetem arra való, hogy kiszolgáljon engem. Gyakran be sem látjuk, hogy ez által a gondolkodás által zárul be körülöttem minden kapu, mert nem tudok mást elviselni, csak saját magamat.