Mindannyian élénk érdeklődéssel követjük, hogy a világ vezető személyiségei milyen véleményt fogalmaznak meg a migrációs válságról, a Katolikus Egyház fejére, Ferenc pápára pedig különösen nagy figyelem irányul. A hazai médiát egy-egy mondata járta át, amelyekben kizárólag a menekültek befogadását sürgette. Ezen mondatoknak aztán kettős hatása lett itthon: a baloldal véleményformálói zászlajukra tűzik a Szentatyát, mintha egy platformon lettek volna valaha is, mi keresztények pedig nem értjük, hogy a problémának miért csak erről a részéről beszél a pápa.

Az ügy odáig jutott, hogy mikor a múlt héten terjedelmes interjút adott a portugál Radio Renascencának, akkor a következő mondat terjedt el a magyarországi sajtóban: Kijelentette, a bevándorlók tarthatják életben a népesség öregedése miatt „nagymamává” vált Európát.

Csakhogy ilyet a Szentatya nem mondott. Magyar nyelven még mindig nem olvasható a teljes interjú, de érdemes átrágnia magát az embernek az idegen nyelvű változatok valamelyikén, ha nem akar bedőlni annak a látszatnak, hogy Ferenc pápa egy borzasztó egyszerű ember, aki Európába hajtaná migránsok millióit.

A lengyel–szlovák határon már érezhető a készültség. Múlt kedden jártam arra, Zakopane környékéről tartottam Budapest felé. Chyzne határállomáson két villogó rendőrségi kocsi áll, körülötte egyenruhások, gyanakodva méregetik a szlovák területről érkező gépjárműveket. Nem alaptalan az elővigyázatosság, ugyanis két héttel ezelőtt elfogták az illegális bevándorlók első csoportját: iraki és afgán állampolgárokat. Érvényes vízuma persze egyiknek sem volt. Egyelőre csak ez a kisebb, néhány fős csoport bukkant fel, de ez csak az előőrs – egészen biztos, hogy jelentős létszámú hordák közelednek a nagy kárpáti éjszakában. A magyar–szerb, illetve a magyar–horvát határ lezárása után a bevándorlók és az embercsempészek új útvonalak után néznek. Vélhetőleg Románián és Ukrajnán keresztül indulnak, egyenesen Lengyelország felé. A lengyel honvédelmi miniszter az első migránsok elfogása után elrendelte a szlovák–lengyel határ fokozott felügyeletét, a határőrség átcsoportosítását. Ismétlem, a határállomáson, de néhány kilométerrel beljebb, Jablonka település határában is tapasztalható a fokozott lengyel rendőrségi-határőrségi jelenlét.

Találkoztam pár hete egy 15-16 éves fiúval, akiről első ránézésre az volt a benyomásom, hogy komoly daganatos betegsége van. Beszélgetésünk közepén elmesélte, hogy 11 éves volt, amikor autóval utazott fel Budapestre és frontálisan ütköztek egy kamionnal. A baleset következtében meghalt, újra kellett éleszteni. Az ütközés miatt az agykérgéből rengeteg információ törlődött, ezért újra kellett járni, beszélni tanulnia, meg kellett tanulnia olvasni, írni. Számára ez több évet vett igénybe. Büszkén mondta, hogy most már csak az egyik keze áll kicsit gyengébben és kicsit lassabban beszél, de mind a kettő folyamatosan javul. Elmesélte, hogy az orvosok nem sok jót jósoltak neki, de ő az első pillanattól kezdve nem akarta a negatív információkat befogadni. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi kellett ahhoz, hogy ebből a traumából felálljon, rögtön rávágta, hogy két dolog: hit és akarat.

Sokat mozog bennem ez a beszélgetés. Sokat gondoltam azóta arra az időre, amit a srácnak kellett átélnie, amikor még teljesen bizonytalan volt az állapota. Minden előtte lévő akadályt le tudott győzni hittel és akarattal.

Martti Ahtisaari volt finn elnök és magas rangú ENSZ-diplomata nemrég megdöbbentő nyilatkozattal lepte meg a világot. A Nobel-békedíjas politikus szerint Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet 2012-ben azzal kereste meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait, hogy Bassár el-Aszad lemondana egy béketárgyalás keretében, ha az amerikaiak, a franciák és az angolok beleegyeznének egy hárompontos tervbe. Ahtisaari elmondása szerint a Csurkinnal folytatott megbeszélés a következők szerint alakult: „Csurkin hellyel kínált, majd kibökte, hogy elmondja, szerinte mit kéne tenni. Először is: ne adjunk fegyvert az ellenzéknek. Kettő: vegyük rá a párbeszédre az ellenzéket és az Aszad-rezsimet. Három: keressük meg a lehetőségét, hogy Aszad elegánsan félreállhasson.” Csakhogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország annyira meg volt győződve arról, hogy Aszad magától is bukik, hogy semmibe vették a javaslatot.

2012 elején, amikor a fenti beszélgetés lezajlott, ugyan voltak már fegyveres konfliktusok Szíriában, de azok főleg két városra korlátozódtak. Homszra és Darára. Ekkor a nemzetközi megállapodás százezrek életét menthette volna meg, ráadásul megkímélte volna Szíria többi részét a teljes pusztulástól.

Finnország a migrációs válság miatt határellenőrzést vezet be a Svédországgal közös határszakaszon, mert egyre több, személyazonosító okmányok nélküli illegális bevándorló érkezik az országba.

A finn rendőrség Tornio területén fokozott ellenőrzéseket tart, és minden, a határon áthaladó személyazonosító okmányait ellenőrzik. A tömeges migráció által érintett település egy 32 ezer fő lakosságú város Finnországban elhelyezkedő része – a város másik fele már Svédországban található, ami az illegális bevándorlók egyik első számú célpontja Európában.

A finn rendőrök szombaton kezdték meg a kiterjedt ellenőrzést. A belügyminisztérium közleménye szerint állandó megfigyelés alatt tartják a határvonalat, és a két város közt együttműködés kezdődött a bevándorlók kiszűrése céljából. A helyi lakosok probléma nélkül átmehetnek a határhídon, a személyazonosító okmányok nélkül érkező bevándorlókat azonban nem engedik át.

A tanév elején sokszor előkerül a jó gyerek–rossz gyerek kérdése. Ki a jó gyerek? Ki a rossz gyerek? Aki jó gyerek, azt nagy dicséretekkel tudjuk elhalmozni, aki pedig nem fér bele a jó gyerek kategóriába, arra hamar kimondjuk, hogy rossz, és egy olyan skatulyába zárjuk, ahonnan nagyon nehéz kitörnie.

Ezzel szemben az igazi kérdés valahogy úgy hangzik, hogy milyen az a háttér, ahonnan az illető származik.

Ismertem olyan srácot, akit rengeteget csúfoltak azért, mert büdös volt, nem mosakodott. Egyszer télen meglátogattam őt és a családját, és akkor megmutatta, hogy ők otthon úgy fürdenek, hogy begyújtanak a kályhába, ráteszik lavórba a vizet, majd ha felmelegszik, akkor az egyetlen szobában megfürdenek. És mivel télen nem volt víz a telepen, ahol laktak, a városból kellett azt is kihozni kannákban. Amikor ezt a fiút csúfolták, hogy büdös, hihetetlen agresszívvá vált, és hatalmas dühkitörései voltak. Miért? Mert egy igen fájó pontjára tapintottak. Ő is tudta, hogy nem tehet arról, hogy ilyen környezetbe született, és ilyen nehézségek mellett kell élnie az életét.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve az elmúlt napokban Lengyelországban jártam, Zakopane környékén. Szombaton Krakkóba is ellátogattam, megmártózni kissé a különleges légkörben. A negyvenezer négyzetméteres (mértanilag tökéletesen szabályos, kétszázszor kétszáz méteres) főtéren éppen tüntetés zajlott: néhány száz ember vonult körbe hatalmas csinnadrattával, sípokkal és üstdobokkal. A magasba tartott transzparensek alapján először azt hittem, az illegális bevándorlók ellen tüntetnek. Például egy hatvan év körüli nő tábláján az díszelgett lengyelül: „Arab szomszédot akarok!” Ezt nyilván ő maga sem gondolja komolyan… Szívesen megnézném, mit szólna hozzá őnagysága, ha holnaptól mindkét oldalán egy-egy tízfős iszlám család lakna. Nem sokkal a nő mögött több felirat azt hirdette: „Forrón üdvözlünk, afgán barátaink!” Egy-két percen belül rájöttem, hogy a felvonulók mindezt igenis komolyan gondolják, a fene nagy liberalizmus nevében, bár valószínűleg nincsenek tisztában jelszavaik súlyával. Kiabáltak is, teljes lelkesedéssel, olyasféle rigmusokat, hogy „Színes Európát!” és „Éljen a migráció!” (Utóbbi jelszóról az jutott eszembe, hogy az első világháború kitörésekor Budapesten lelkesítő felvonulást tartottak, és az eszement tömeg azt kiáltozta: „Éljen a háború!”) Miután a migránsok barátai megkerülték a hatalmas teret, a legnagyobb lengyel költő, Adam Mickiewicz középen álló szobrához gyűltek, és következtek az emelkedett szónoklatok.

Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató

Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen.

Múlt pénteken nagyszerű gesztust kapott hazánk egy lengyel fociklubtól. Az amúgy gól nélküli döntetlennel zárult magyar–román mérkőzés előtt, a déli órákban felhívás jelent meg a legnépszerűbb varsói csapat, a Legia Warszawa honlapján, lengyel és magyar nyelven: „Kérünk minden Legia szurkolót, hogy szorítsanak a magyar válogatottnak a mai, Románia elleni mérkőzésen. Reméljük, hogy Nikolics Nemanja betalál, és győzelemre viszi a csapatot! Sok sikert kívánunk Varsóból! Hajrá magyarok!” Ez bizony szép a lengyelek részéről, igaz? A név szerint említett Nikolics a magyar válogatott csatára, és azért különösen kedves a lengyeleknek, mert idén nyáron a Videotontól a Legia Warszawa csapatához igazolt. Az egész ügy pikantériája, hogy ugyanazon az estén a lengyel válogatott Németország ellen vívott fontos mérkőzést, melyet sajnos elveszített – az Európa-bajnoki selejtezők sorsolása ilyen egybeeséseket produkált. Viszont a mi részünkről nem született olyan felhívás, hogy drukkoljunk a lengyel nemzeti tizenegynek a németek elleni csatában. Kár, hogy a lengyelek gesztusa nem talált viszonzásra. Ideje lenne végre összekapnunk magunkat, hiszen a barátság a kölcsönösségre épül.