A szerkesztőségben felejtettem a mobilomat, vissza kellett fordulnom, de szerencsém volt, mert pont a kapuval szemben találtam üres helyet. Éjfél múlt tizennyolc perccel, gondoltam gyorsan felszaladok érte. Mi tagadás, nem mértem meg, hogy a zebra és az autó orra között nem hibádzik-e a távolság, meg van-e a rendeletben és a KRESZ-ben előírt 5 méter? A Ráday utcában ezen éji órán rajtam kívül minden mozdulatlan volt. 5 munkanap múltán megérkezett egy csekk és benne a vérvalóság: megbüntettek, 25 000, azaz huszonötezer forintra. Ezt az összeget autóval elkövethető enyhe fokú szabálysértésért róják ki. Megírták, sem reklamáció, sem részletfizetés és egyáltalán semmilyen érv nem hozható fel, ne is próbálkozzon az állampolgár semmivel. Mondjuk ezt furcsállom, de legalább egyenesen meg van mondva, nem ámítanak, mondván: fellebbezzek nyugodtan etc., hogy a végén ugyanide jussak. Nem mondom, hogy nem okozott problémát a havi nyugdíjam negyed részének lekapcsolása, de alapbosszúságom igazi csodálkozássá merevedett.

Olykor megtörténik, hogy egy pályafutás a kelleténél hosszabbra nyúlik. Ideje van a munkálkodásnak, de ideje a méltóságteljes visszavonulásnak is. Közhelyes igazság, hogy a csúcson kell abbahagyni – persze vannak, akik a csúcsra soha nem érnek fel, így aztán az utolsó lélegzetvételig görcsösen igyekeznek. Ám konok próbálkozásuk éppen ellentétes eredményt szül: az élet operettjének színpadán már csak egy rozzant vénember csetlik-botlik, vörös fejjel erőlködve, önmaga nevetséges árnyaként. A közönség zavarban van, mindenki igyekszik másfelé nézni, s mivel a nézőtéren kellően intelligens emberek ülnek, senki nem akarja nyilvánosan megszégyeníteni az elaggott bonvivánt. Írhatnék akár primadonnát is – ám ezúttal egy bonvivánról, a nyolcvankét esztendős Torgyán Józsefről van szó. Vele kapcsolatban már az is roppant kínos volt, amikor néhány évvel ezelőtt, a Független Kisgazdapárt sírba vezérlése után, hetvenedik életévén túl, az egyik kereskedelmi televízió bugyuta esti showműsorának állandó bohóca lett. (Nyilván megfelelő fizetségért.) A négy-öt szereplő egyikeként, Józsi bácsi megszólítással, egy országosan hírhedt pornócsillag oldalán próbált szellemeskedni; az agyonplasztikázott, ledér öltözetű kéjnőt bensőségesen Annácskának szólította, olykor még kezet is csókolt neki. Szomorú volt ezt látni – egy pártelnök, korábbi miniszter, a rendszerváltás lendületes hordószónoka, aki évtizedeken át az „Isten, haza, család” jelszóból élt, vénségére a kereskedelmi reflektorfényben egy kibuggyanó szilikonkeblű nőcske bájgúnárja lett.

Királyi Operettgála Gödöllőn

Kétéves szünet után újra megrendezték igazi festői környezetben, a Gödöllői Királyi Kastélyban a Királyi Operettgálát. Most a gála helyszíne a gyönyörűen felújított lovarda volt, míg 2013-ban a kastély udvara. Bevallom, nekem az utóbbi helyszín jobban tetszett, hangulatosabb is volt. Bár bizonyára a szervezők féltek – Ifj. Johann Strauss polkájának címével élve – a mennydörgéstől és a villámlástól. Ahogyan a cigánymuzsikát, úgy az operettet is trendi lenézni bizonyos körökben. Holott gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt 40-50 évben kik is énekeltek operetteket Magyarországon. Néhány név: Németh Marika, Udvardy Tibor, Simándy József, Pitti Katalin, Leblanc Győző, Melis György, Bende Zsolt, Feleki Kamill, Kalmár Magda, Németh Sándor, Ötvös Csaba, Gárday Gábor, Miller Lajos, Maros Gábor és még sorolhatnám. Opera- és operetténekesek egyaránt. S bizony az operaénekesnek sem derogált Strauss-, Lehár- vagy Kálmán-melódiákat megszólaltatni.

Nagy János szobrászművész 80

Nem csupán a felvidéki magyarság ünnepel, de az egyetemes magyar művészet is: Nagy János, az aranykezű szobrászművész nyolcvan éves. Nyolcvan éves ifjú! Ha elementáris erejű relief-sorozatára, a Gilgamesra tekintek, azonnal az örök érvényű igazsága jut az eszembe. „Az élet füvét, ha lenyelted, fiatal maradsz, nem fog rajtad a vénülés őrlő hatalma!” (Rákos Sándor fordítása)

Nagy János az élet füvét lenyelte – keserű volt, boldogságos volt, szenvedéses volt, kitelepítéses volt, mítoszi volt, harcra edző volt –, s így maradt örök fiatal. A munka acélozta. Mindig, mindenkor szembe ment a sorssal, mert tudta, a plasztikai alakítás az esztétikai hatóerőn túl erkölcs is. Magatartásforma. Magyarságjelkép. Kisebbséget-nemzetiséget védő, a közösség önbecsülését segítő arkánum.

Dr. Horváth Erzsébet: A református iskolák államosítása Magyarországon
(1945–1948)

Horváth Erzsébet habilitációs dolgozata – A református iskolák államosítása Magyarországon 1945–1948 – bemutatja a Magyar Kommunista Párt 1945 utáni, társadalomra gyakorolt hatását, hatalomra törését, egyeduralmát, amelynek egyik „mozzanata” volt az egyházi iskolák államosítása. A Magyarországi Református Egyház számára ez nem „mozzanat”, hanem döntő esemény volt, mert az egyház és az iskola a reformációtól kezdve összetartozott. A tét a magyar nemzet keresztyén jövendője, az egyházak megmaradása, vagy a jövő nemzedék politikai, ateista átnevelése volt. A történelmi tanulmányok, kötetek, de főként a levéltári iratok és a bennük lévő adtok pontosabb rálátását adtak a kommunista hatalom gyakorlásának menetére és ez megmutatta, hogy nem mondhatjuk, hogy a reformátusság a leggyengébb láncszem volt a diktatúra idejében.

Érdemes részletesebben foglalkozni azzal a hírrel, amelyet egy héttel ezelőtti írásom végén megpendítettem: egy 750 lakosú lengyel falucska focicsapata feljutott az első osztályú bajnokságba. A Krakkótól nyolcvan kilométerre található Nieciecza (ejtsd: Nyecsecsa) településről van szó, amelynek lelkes amatőr csapata második lett a két hete befejeződött másodosztályú bajnokságban, így nyerte el a tagságot a profi élvonalban. A feljutást a záró fordulóban, hazai pályán aratott győzelemmel sikerült bebiztosítaniuk, a nézőtéren a környező falvak lakossága is jelen volt. A mérkőzést követően persze óriási ünneplést tartottak.

A községben a lakóházakon kívül egyetlen főút van, két kisbolt, egy templom, egy temető, egy iskola – és természetesen a focipálya. A lakosság elsősorban kukoricatermesztéssel foglalkozik. Labdarúgó egyesületüket meglepően régen, 1922-ben alapították, vagyis úgyszólván az első lengyel klubok között, hiszen az ország 1918-ban nyerte vissza függetlenségét, és a sportélet csak akkor indulhatott meg. A lengyel nemzeti válogatott például 1921 decemberében játszotta első hivatalos mérkőzését, történetesen éppen a magyar válogatott ellen, Budapesten, a Hungária körúton. (Az összecsapást 1:0 arányban megnyertük.) Talán pont e meccs hatására buzdultak fel oly nagyon a korabeli niecieczai gazdák, hogy létrehozták saját egyesületüket.

Gosztola Gábor kiállítása a leányfalui Faluházban

A kiállítás címét olvasva azonnal a költészet jut az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen Gosztola Gábor karakteres költő is. Annak a hetvenes-nyolcvanas években működő avantgárd nemzedéknek a tagja, amely úgy lépett a modern útra, hogy közben nem mondott le az írói létezésmód alapjáról, a hagyományról. Ám a vers képisége, gondolatvilága – akár a szórend megbontásával, akár az álom és a való közötti szürreális megborzongással – lehet bármennyire avantgárd, benne lüktet Ady mindenségvágya: kozmikus magyarságféltése, s nem utolsósorban a történelem mint szabadságharcaink foglalata.

Gosztola Gábor festészete azonban, jóllehet egyazon tőről fakad az írói és a képzőművészeti tehetség, nem vezethető le a költeményekből. Holott az invenciózus képi látás, az erős szimbólumvilág itt-ott összeér. Látomások, a bioenergia által a természet lüktetését az embertestbe átörökítő példázatok? Példázatok életről, halálról, születésről, növekedésről, sarjadásról?

Mikor Zombor Gábor egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy a kormány tervei között szerepel egy erdélyi kórház felépítése, többen ekképpen szóltak hozzá a Facebook oldalunkon is megjelent hírhez: „Először talán az itteni egészségügyet kéne rendbe tenni, nem?” Várni lehetett, hogy a magyarországi adófizetők pénzéből finanszírozott, egyes becslések szerint 5 milliárd forintos beruházás nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését.

Viszont azt se mondhatjuk, hogy az idézett hozzászólásnak nincs semmiféle igazságtartalma, mindenkinek megvan a maga kevéssé kellemes tapasztalata a magyar egészségügyi ellátásról. Azonban azt sem mondhatjuk, hogy a kormány hozzá se nyúl a hazai egészségügyhöz, hiszen több kórházat is felújítottak 2010 óta, gondoljunk a veszprémire, a miskolcira vagy a bajaira. Nyilvánvaló, hogy a magyar egészségügy helyzete még messze nem megoldott, de egy nemzeti kormánynak foglalkoznia kell a határon túli magyarok egészségével is.

Kimondottan érdekes hírekkel szolgálhatok. A fő szenzáció kétségtelenül az, hogy múlt szerdán erős földrengés rázta meg a lengyel politikai életet. Ewa Kopacz miniszterelnök bejelentette: három miniszter, három miniszterhelyettes, a miniszterelnök főtanácsadója, a titkosszolgálatot felügyelő államtitkár és a házelnök távozik a posztjáról – mindannyian azért, mert érintettek a tavaly nyáron kirobbant lehallgatási botrányban. Ezzel a drasztikus átalakítással súlyos pofon érte a nyolc éve kormányon lévő pártot, a jobbközép Polgári Platformot. Hozzátehetjük: újabb súlyos pofon. A párt májusban vereséget szenvedett a köztársaságielnök-választáson (az eddig hivatalban lévő Bronislaw Komorowskit legyőzte az ellenzék jelöltje, Andrzej Duda), nem kis meglepetésre. Ráadásul a hónap elején közzétett adatok szerint május folyamán a nagyobbik kormánypárt elvesztette támogatóinak egyharmadát, és így már csak a harmadik legnépszerűbb politikai alakulat Lengyelországban. A közvélemény-kutatás tükrében a Polgári Platform június első hétvégéjén a szavazatok mindössze 17 százalékát kapta volna. Ez bizony nyolc százalékkal kevesebb a májusi támogatottságnál. A legnépszerűbb lengyel párt most már egyértelműen a konzervatív Jog és Igazságosság, amely tartja 25 százalékos szavazótáborát. Az idén októberben esedékes parlamenti választások előtt ez fölöttébb ígéretes. Nem véletlen, hogy a párt elnöksége bejelentette: júliusban megnevezi miniszterjelöltjeit, készülve a kormányzásra. S hogy melyik párt a második legnépszerűbb? Nos, egyik sem… Nem, nem viccelek – arról van szó, hogy a második legnagyobb politikai erő (még) nem alakult párttá. Alig egy hónapja, a köztársaságielnök-választáson harmadik helyet szerzett egy független jelölt, Pawel Kukiz, aki civilben rockénekes és dalszerző. Valódi rendszerellenes fickó, a hivatalos politikán kívüli politikus, már ha létezik ilyen. Úgy fest, lengyel földön létezik. Sikerült elnyernie a „profi” politikusokból kiábrándult emberek, az úgynevezett protestszavazók rokonszenvét, sőt ezt meg is őrizte, és továbbra is 21 százalékos támogatottsággal büszkélkedhet.