Selmeczi György: Bizánc – a Kolozsvári Magyar Opera előadása az Erkel Színházban

Bevallom, egy kicsit elfogult vagyok a kortárs komolyzenei művekkel. Emlékszem, hogy mikor a ’90-es évek elején Ennio Morricone saját új műveit vezényelte a Zeneakadémián, több órán át álltam sorba a jegyért, mert azt hittem, hogy szép, neoromantikus melódiákat hallhatok. Iszonyú csalódás ért. Nem is szólva Fekete Gyula A megmentett város című operájáról, ami még próbálkozásnak is csapnivaló. Ezért, mikor Selmeczi György új operájára invitáltak kolozsvári barátaim, akkor idegileg felvértezve ültem be az Erkel Színház nézőterére. S ahogy felcsendült az előzene, hihetetlen nagy öröm töltött el. Az egész opera szép, hol romantikus, hol kissé verista, vagy berliozos, puccinis stílussal teli. Az utóbbi főleg a császárné áriáján volt tetten érhető. Zeke Edit díszletei korhűek voltak, és szépen megvilágítottak. Itt kell feltenni a kérdést, vajon miért van az, hogy a klasszikus operák díszletei sok esetben rémesek, míg a kortársakéi szépek, sőt gyönyörűek. Gyönyörűek, de nem giccsesek. A jelmezek igényesek, ám kissé eklektikusak: a császár, a császárné, a török követ ruhája korhű, de az udvarnokok öltönyben vannak. Ezzel érzékeltetik talán, hogy az árulás, az intrika örök emberi tulajdonság.

Legutóbb éppen csak belekezdtem egy érdekes témába: diplomáciai gondok támadtak Varsó és Washington között, az utóbbi években szinte tökéletesnek tűnt lengyel–amerikai kapcsolat megromlott. Április végén a lengyel külügyminisztérium behívatta az Egyesült Államok varsói nagykövetét, tiltakozásképpen az FBI igazgatójának nyilatkozata miatt. Ugyanis az történt, hogy James Coley a holokauszt emléknapján előbb megtekintette a náci haláltáborokat bemutató kiállítást, majd beszédet mondott a washingtoni Holokauszt Múzeumban, és úgy fogalmazott: „Nemcsak Németország, de Lengyelország, Magyarország és sok más hely gyilkosainak és bűntársainak tudatában az él, hogy nem tettek semmi gonoszat. Meggyőzték magukat arról, hogy a gyilkolás helyes volt, ezt kellett tenniük.” Vagyis az FBI vezére szerint a náci német hatalom mellett a lengyelek és a magyarok is felelősek a holokausztért, méghozzá testületileg.

1975. május 6-án hunyt el Isten Szolgája, Mindszenty József

A legnagyobb ellenség

Hármas jubileum ez az esztendő Mindszenty József bíboros, hercegprímás életét tekintve, ugyanis 1915-ben szentelték pappá, 1945-ben nevezték ki esztergomi érsekké, és 1975-ben hunyt el Bécsben. Már zalaegerszegi plébánosként és veszprémi püspökként is óriási munkát vitt véghez egyháza és népe érdekében – nem véletlenül börtönözték be 1919-ben és 1944-ben is –, legnagyobb hatással hazájára azonban esztergomi érsekként lehetett.

A II. világégés végeztével nevezte ki XII. Piusz pápa esztergomi érseknek, Mindszenty tántoríthatatlanul látott neki feladatának: az egyre erőteljesebb bolsevik befolyás alatt álló, háborúban megtört nemzetének próbált mindennemű segítséget nyújtani. Hiába mondják még ma is sokan a kommunista agymosás következtében, hogy a papok ne politizáljanak, Mindszenty az adott helyzetben nem tehette meg, hogy kizárólag papi teendőket lásson el. „Miért foglalkoznak a katolikus püspökök népük olyan ügyeivel, amelyek nem kimondottan vallási jellegűek? A világnézet, a vallás a gyakorlatban is következményekkel jár, eligazítást kell adnia az emberek életéhez. Tehát nem elsősorban a püspök ad eligazítást az embernek. A püspök szerepe a tanúságtétel és a hit örökségének alkalmazása a konkrét körülmények között” – mondta Erdő Péter bíboros május 1-jén a sopronkőhidai börtönnél, ahova a nyilasok csukatták be Mindszentyt.

Ez a fejezet az Egyesült Államokban tenyésző tudatlanságról szól, nemkülönben arról, hogy érdemes körültekintően barátkoznunk. Az utóbbi hetekben elég sokat hallottunk arról, hogy a hagyományosan remek lengyel–magyar politikai kapcsolat megromlott, varsói barátaink elhidegültek tőlünk; Ewa Kopacz miniszterelnök feltűnően kimérten tárgyalt Orbán Viktorral, a jobboldali ellenzék vezére, Jaroslaw Kaczynski nem volt hajlandó találkozni a magyar kormányfővel és így tovább. A lengyelek legfőbb (lényegében egyetlen) panasza Magyarország ellen az, hogy állítólag Oroszországgal barátkozunk – amennyiben a „keleti nyitás” égisze alatt gázmegállapodást kötöttünk az oroszokkal, továbbá a paksi atomerőmű bővítésére orosz kivitelezőkkel szerződtünk, ráadásul Budapesten fogadtuk Putyin elnököt, és állami vezetőink még kezet is fogtak vele és jó napot kívántak neki, tyűha, ez már mégiscsak sok, hunnye… Az Orbán Viktorról szóló könyv szerzője, Igor Janke egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta, „valósággal sokkot kapott”, amikor megtudta, hogy Putyin Budapesten járt. Mi több, miniszterelnökünkről szóló művéhez gyorsított eljárásban írt egy elmarasztaló függeléket.

A nyíregyházi Huszár-telepen található a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, mely intézménybe javarészt a környéken élő cigányok járatják gyermekeiket. Az iskolában kitűnő körülmények között színvonalas munka zajlik, a pedagógusok szeretettel fordulnak a diákok felé, akik ezt érzik és szívesen is járnak ide, a szülők közül pedig egyre nagyobb számban akarják ide beíratni gyermekeiket.

Mozart: Don Giovanni – debreceni Csokonai Nemzeti Színház

A Magyar Állami Operaház Primavera-sorozatán belül, április 23-án láthatta Budapest közönsége, az Erkel Színházban a debreceni Csokonai Nemzeti Színház legújabb produkcióját, a Don Giovannit. Mégpedig magyar nyelven. Bevallom, sokszor vitatkozom főleg a fiatal énekes-generáció tagjaival, hogy eredeti, vagy magyar nyelven jobb-e egy operát előadni. Úgy vélem, hogy olyan remek, szinte irodalmi igényű fordítások születtek, hogy nyugodtan elő lehet adni magyarul is a külföldi komponisták operáit. Természetesen megértem azt, hogy az ifjú titánok azt gondolják, ha eredeti nyelven tanulnak meg egy szerepet, akkor sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy nyugati operaházakhoz szerződtetik őket. De ők nem gondolnak bele, hogy a magyar közönség egy jelentős része magyarul szeretné hallani a népszerű melódiákat, főleg a vígjátékok esetében. Harsányi Zsolt Don Giovanni-fordítása pedig igazi remekmű és jól énekelhető. Ennek jeles bizonyítéka, hogy a debreceni produkció résztvevőinek szinte minden szavát értette a publikum. Tehát ezzel nem volt gond. Nem úgy a rendezéssel. A mai magyar operavilág egyik rákfenéje, hogy a rendezőknek – tisztelet a kivételnek – halványlila (hú, most majdnem valami csúnyát írtam le) sejtésük sincs a mű keletkezéséről, filozófiájáról, és az alakok karaktereiről. Ezért inkább ötletelgetésbe kezdenek, és arra ügyelnek, hogy valami érdekeset, igencsak modernet vigyenek föl a színpadra. Így tett esetünkben a rendező, Gemza Péter is. Véleményezem, hogy Gemza úr nem igazán tudja, hogy mi áll a Don Juan-mítosz hátterében.

Zajlik az élet, és különös módon párhuzamos szálakon futnak az események a két országban. Elsőként lássuk a magyarországi fejezetet! Március 18-án az M3-as autópályán, Gyöngyös térségében, a Miskolc felé tartó irányban egy rendőrautó beállt a belső forgalmi sávba, és ott kilométereken keresztül lassan haladt, indokolatlanul feltartva másokat. Megkülönböztető jelzést (sziréna, villogás) nem használt. Nem volt hajlandó lehúzódni a teljesen szabad külső sávba, és cseppet sem zavarta, hogy néhány perc alatt több tucat gépkocsi torlódott fel mögötte. A rendőrök mögé elsőként „beszorult” kocsi utasa minderről háromperces videofelvételt is készített – ez a világhálón megtekinthető. A film végén az állapot nem szűnik meg, a rendőrautó még további perceken keresztül feltartotta a forgalmat. Ugyebár a közlekedési szabályok értelmében tilos tartósan, előzés szándéka nélkül a belső sávban haladni. Jobbról előzni viszont szintén tilos, a feltorlódott kocsiknak ezért kellett engedelmesen kullogniuk a rendőrök után.

Mozart: A varázsfuvola – Győri Nemzeti Színház

Márciusban mutatták be Mozart A varázsfuvola című operáját a Győri Nemzeti Színházban. Szűcs Gábor Jászai-díjas színész-rendező 1993-ban a főszerepet játszotta Peter Schaffer Amadeus című drámájában a Madách Színházban. Most pedig ő vitte színre az osztrák zeneszerző zseni legismertebb művét. „A varázsfuvola Mozart szellemi végrendelete” – írta Bruno Walter világhírű német karmester és komponista. 1791. szeptember 30-án mutatták be Bécsben, és a mű azóta is foglalkoztatja az embereket, mint egy megfejtendő rejtély. Egyszerre vígopera és mély jelentésű mítosz, olyan sokszínű, mint maga az élet. Már sokféleképpen értelmezték az Éj Királynője és Sarastro, Pamina és Tamino, illetve Papagena és Papageno kettőseit. Talán nem véletlen, hogy a fiatal szerelmespár mindkét tagjának neve az anima – lélek szót rejti. A bájos és tréfás „madárember” páros a földi jelleget képviseli. Míg a legnehezebben megragadható és legmagasabb szintet kifejező páros, az Éj Királynője és Sarastro pedig az éghez kapcsolható. A két szerelmes próbái ezért egy kulcsban az ég és föld közé kifeszített emberi lélek fejlődési útját szimbolizálják. „Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” – írta Franz Schubert. A honfitárs zeneszerző értő gondolatait akár instrukciónak is vehetik azok a rendezők, akik A varázsfuvolához nyúlnak. A mű és szerzője kötelez. Mégis, az alkotóknak szükségük van a művészi szabadságra is, hogy élő színház születhessen. A kettő harmonikus ötvözete hozhat igazán szép eredményt.

Az idei Költészet Napján, pontosabban az azt megelőző napokon – a 110 éve született József Attilát és a 115 éve született Márai Sándort együtt ünnepeltük – tevékeny részvevőként több programon vettem részt. A MOM Kulturális Központban Mohai Gábor és Huzella Péter közreműködésével Nagy László költészetének adóztunk. A törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban pedig az Irodalom a karikatúrában című kiállítást nyitottam meg, a magyar líra vonulatait, sok százados értékeit ecsetelve.