–Erdély –

25 éves fennállása alkalmából rendezett kongresszust hétvégén az RMDSZ, a párt ismét megválasztott elnöke, Kelemen Hunor az újratervezést nevezte a tanácskozás mottójának. A legnagyobb erdélyi párt tervei mellett Semjén Zsolt megjelenése és Klaus Johannis üzenete is szolgáltatott érdekességet.

Kiss Gy. Csaba köszöntése

Hét évtized bizony semmiség, ha meggondoljuk, egy-egy ember életében milyen hamar eltelik… Mások tréfásan úgy tartják, csak akkor kezdődik az igazi élet. Többek között e megállapítások is elhangzottak április 2-án a Magyar Írószövetség székházában, ahol Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténészt köszöntötték barátai, ismerősei, hetvenedik születésnapja alkalmából. A József Attila-díjas ünnepelt az irodalomtudományok kandidátusa, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docense, tanulmányok és esszék szerzője. Pályája során a Zágrábi Egyetem, a nyitrai Konstantin Egyetem, a prágai Károly Egyetem vendégtanára volt, 2011 óta a Varsói Egyetem magyar szakos diákjait oktatja. Beszél németül, franciául, horvátul, lengyelül és szlovákul. Mindamellett közéleti múltja is jelentős: 1987-ben alapítóként jelen volt a Magyar Demokrata Fórum születésénél, és hat esztendőn át maradt a tagja – eleinte a választmányban, majd fél évig az elnökségben foglalva helyet. A rendszerváltás éveiben, a jelenkori magyar politikai élet legfontosabb időszakában tevékenyen részt vett hazánk közéleti struktúrájának megreformálásában, az új kulturális keretek kialakításában.

A lengyel közélet elmúlt hetét heves indulatokat kiváltó, de összességében nem túlságosan tartalmas esetek jellemezték. Kezdjük a sort azzal a hírrel, hogy csütörtökön a lengyel katonai ügyészség (NPW) nyilvánosságra hozta a szmolenszki tragédia fekete dobozának legújabb leiratát. Ez elvileg rendkívül érdekes és nagy horderejű esemény, ám sajnos csak elvileg – ugyanis a dokumentumból semmi lényeges nem derült ki, és az egész csak arra jó, hogy vég nélkül beszéljenek róla. Gumicsont a médiának és a politikai fórumoknak. A dolog veleje annyi, hogy az ügyészség világhálós honlapján közzétették a 2010-ben lezuhant elnöki különgép fekete dobozában rögzített adatok leiratát, továbbá két, ehhez kapcsolódó szakértői véleményt. Ez már egészen pontosan a kilencedik szövegváltozat, mivel a fekete dobozok a szerencsétlenségben roncsolódtak – és ebből a változatból sem tudtunk meg semmit. Legalábbis semmi olyat, ami perdöntő lehetne. A hanganyag kétszáz oldalas leiratának egyik magyarázata „kétségbe vonni látszik azt a korábban sugallt magyarázatot”, miszerint a lengyel légierő parancsoka a leszállással kapcsolatban „nyomást gyakorolhatott” a gép pilótáira. Ennyi az egész: csupa feltételes mód, következtetés, talán és esetleg. A mostani jelentést készítő szakértő, a hangtan professzora szerint nem egyértelmű, hogy a rossz minőségű, zavaros felvételen a légierő parancsnokának hangját hallani. Az ügyészség kilátásba helyezett egy még újabb, még pontosabb szakértői jelentést, valószínűleg egy tizedik számú leirat kíséretében. A kilencvenhat áldozat rokonai múlt szerdán sajtóértekezletet tartottak a lengyel parlamentben, amelyen információs zavarról beszéltek, és a baleset körülményeinek nemzetközi kivizsgálását követelték. A szörnyű szerencsétlenség pontosan öt éve történt, emiatt egyre kisebb az esélye annak, hogy egy újabb vizsgálat eddig nem ismert részletekre bukkan. Ellenben a borzalmas ügyet könnyű kampánycélokra használni – ne feledjük, Lengyelországban május 10-én köztársasági elnökválasztást tartanak. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a jelenlegi elnök, Bronislaw Komorowski előnye néhány százalékosra csökkent legfőbb kihívójával, Andrzej Dudával szemben, aki a Jog és Igazságosság párt jelöltje.

A Veritas Történetkutató Intézet vitaestje a régi Magyarország összeomlásáról

Az első világháború végkimenetele sorsdöntően meghatározta a magyar nemzet huszadik századi történelmét, és következményei mind a mai napig hatnak. Leszögezhető, hogy a háború és a békekötés aláásta Európa vezető szerepét, megnyitotta az utat az amerikai befolyás előtt, és elkerülhetetlenné tette a második világháborút. Össznemzeti feladat emlékezni az első világháborúra és annak hősi halottaira. Fontos megismerni azon okokat, melyek az európai történelem egyik legnagyobb katasztrófájához vezettek, megismerni annak valódi lefolyását, majd az azt lezáró békeszerződéseket és azok következményeit.

            A VERITAS INTÉZET számos vitaestet rendezett eddig a Budapesti Gazdasági Főiskolában, de valódi vitára eddig alig került sor. Most végre parázs vita alakult ki az előadók, illetve a történészek és a közönség között. Ezt maga a téma is szolgáltatta: a történelmi Magyarország összeomlása. A kutatók – többek között – arra keresték a választ, hogy Tisza István gróf, vagy Károlyi Mihály a felelős hazánk tönkretételében, megvolt-e a lehetősége a kiugrásnak, a háború alatti képviselőválasztásnak és a kompromisszumos békének.

Sebők Klára: Komiszkenyér

Lehet-e a komiszkenyér keserű, mikor az maga a boldogság? A boldogság, vagyis az élet, hiszen a kitűnő kolozsvári színésznő, Sebők Klára azért tette közzé naplóját – alcíme útbaigazít: Egy színésznő emlékszakácskönyve –, mert vallani akar a korról, amelyben oly fényesen működött, a városról, Kolozsvárról, amely magába fogadta, s nem utolsósorban a halhatatlan mesterről, Harag György rendezőről, a zseniális Gyugyáról, aki – akár elfogadják itthon, akár nem – a magyar színház koronája volt.

Barlay Ö. Szabolcs: Kosztolányi Istene

Barlay atya munkájában leírja, hogy Kosztolányi Dezső olyan keresztény magyar légkörben nevelkedett, hogy az egy életre meghatározta sorsát. A kiegyezés után létrejött középosztály elhivatottsága, keresztény és patrióta elkötelezettsége olyan fundamentumot adott a később nagynevű írónak, hogy az elbírt minden terhelést. A nagy kilengések ellenére a föld alatt szerteágazó gyökérzet nem engedte, hogy a törzset kicsavarja, földhöz vágja a vihar. Szülei példás családi életet éltek. Az egész család templomba járt, gyakorolta hitét. Édesapja Szabadkán annak a katolikus gimnáziumnak volt igazgatója, ahol nyolc évig kiváló tanárok nevelték és tanították. Műveltsége a szó eredeti értelmében katolikus, vagyis egyetemes volt. A görög–latin antikvitásba beoltott modern tudományosság iránti nyitottság épp úgy jellemezte ezt az örökséget, mint a katolikus hit s erkölcs ismerete és gyakorlása, valamint az égő, lobogó hazaszeretetet.

Gyakran jut eszembe egy német író (W. Raabe) kegyetlen Miatyánk parafrázisa, amikor a Simicska birodalom két tűz közé szorult (kormányzati bojkott, laptulajdonosi önkény) munkatársainak a tisztesség és a megélhetés összeegyeztethetőségének keskeny útját kereső nyilatkozatait hallom vagy olvasom. „A mi mindennapi öncsalásunkat add meg minékünk ma.” Vajon fölmérik-e reálisan, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha ezzel a kenyérrel élnek, akár minden nap, akár csak néha napján?

Attól tartok, hogy van egy tényező, amivel nem számolnak kellőképpen. Azzal, hogy olvasóik, nézőik hallgatóik szemében ők voltaképpen sztárok. Illetve voltak mindaddig, amíg a Simicska botrány ki nem tört. Amíg mondhatták róluk (Jókai józan csizmadiájának szavaival): „ha énnekem költői (újságírói) talentum adatott volna, ezt én is így mondtam volna”. Vagy egyszerűen: „de jól megmondta, de jól megadta ennek az Orbán-faló ellenzéknek!” Szóval mindaddig, amíg el nem követték, kényszerűségből, azt a hibát, hogy szó nélkül hagyták a miniszterelnök elleni legocsmányabb, legközönségesebb és legfájóbb, mert belülről jövő, és a kívülről jövőknél még igazságtalanabb támadást. A kormánypárti szavazópolgárok nem ezt várták volna tőlük. Akik érzelmileg is azért kötődtek hozzájuk, mert megvédték az ellenzék által démonizált, megbuktatására minden eszközt felhasználni kész, lassan szinte már a természeti csapásokért is felelőssé tett miniszterelnököt. És most egyszerre ezek az újságírók megkukulnak, kivárásra játszanak, mert berezeltek a médiacézártól, aki azt nyilatkozta az ellenzéki sajtófórumoknak, hogy, hogy ki… szór a médiabirodalmából minden „orbánistát”? Ezt helyre tenni pedig már tegnap is, vagy egy hónapja is késő lett volna. Bár tudjuk, hogy jobb későn, mint soha. De nyilvánvalóan megkésve sem fog megtörténni, mert „aki fizet, annak muzsikálnak”. (Akárcsak Udo Ulfkotte könyvének tanúsága szerint, Németországban. Meg nyilván másutt is.)

Az emberiséget évezredek óta foglalkoztatják bizonyos rejtélyek. Az egyik ilyen örök kérdés úgy hangzik: melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Az ilyen típusú feladványokból persze több is létezik. Például a bölcsek évszázadok óta vitatkoznak arról, hogy vajon a művészet utánozza az életet – vagy inkább az élet utánozza a művészetet. A zseniális (bár meglehetősen zilált magánéletű) színpadi szerző, Oscar Wilde az utóbbi változatra voksolt, mellesleg önostorozó szellemességgel hozzátette, hogy „minden művészet haszontalan”.

Mindezt azért hozom szóba, mert most értesültem róla, hogy március 17-én érdekes eset történt az Európai Unió keleti peremén, Lengyelország és Fehéroroszország, azaz Belorusszia határán. Terespol város vasúti határátkelőhelyén a lengyel vámtisztek felfigyeltek egy francia állampolgár óriási bőröndjére. A fickó úgy nyilatkozott, hogy nincs elvámolnivalója. A határőrök azért megkérték, nyissa ki a ládát – és nagy meglepetésükre egy harminc év körüli nő hevert előttük, kissé zsibbadt végtagokkal, de amúgy teljesen egészségesen. Kiderült, hogy e különös utas orosz állampolgár, és a bőrönd tulajdonosának felesége.

1849. április 3-án a magyar honvédsereg I. és III. Hadteste Jászberényben állomásozott. Itt érte az üzenet Klapka Györgyöt, hogy Jelasics csapatai Tápióbicskén tartózkodnak. Erre a hírre Klapka az I. hadtest katonáival délnyugat felé vette az irányt, hogy megmérkőzzön Jellasiccsal. Másnap, április 4-én hajnalban a község Nagykáta felé eső részén össze is találkozott a két sereg. Jelasics csapatai ekkor még megfutamították a magyarokat, sokakat a mieink közül sajnos le is gyilkoltak, ám csakhamar megérkezett a 11 000 katonával és 40 löveggel rendelkező III. hadtest, élén a szabadságharcban az összes csatáját megnyerő Damjanich Jánossal. Ez jelentette a döntő fordulatot a község határában, a Tápió folyó mentén lezajlott ütközetben, és hozta meg még aznap a hőn áhított magyar győzelmet.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legnagyszerűbb diadaláról emlékeztek meg a hagyományőrzők április 4-én, mely egybeesett Húsvéttal, Krisztus Urunk feltámadásának ünnepével. A tápióbicskei csata története, példát mutat számunkra is. A Tápióbicske Barátainak Köre oroszlánrészt vállalt a kezdetektől fogva a Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapattal együtt a Tavaszi Emlékhadjárat öszszes csatabemutatójának megrendezésében.