Czigány György előadása a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Február 23-án a Szent István Társulat Társulati esték rendezvénysorozatának keretében Czigány György író, költő, a hajdani Ki nyer ma? rádiós műsor gazdája Úton Babisthoz, Kodályhoz és utódaikhoz címmel tartott előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében. Az előadó közölte, hogy nem tudományos előadást, hanem inkább élménybeszámolót tart. Hiszen évtizedek óta foglalkozik zenével és költészettel. „A humanista nem azért nyúl vissza a régihez, mert sokallja az újat, hanem mert kevesli” – írta Babits. Czigány György szerint a művészet jelen idejű, régi és új együtt él, változik benne, megőrizve és megújítva tartalmak, formák elvont világának életét, bármire visszaemlékezünk, az a jelen pillanat felfedezése. No, de mi a dolga a versnek, a művészetnek a világban? Ottlik Géza, Kosztolányira hivatkozva meg is fogalmazza: „kiegyenesíti a derekunkat. Halállal, romlással, bukással, vereséggel szembenézni, füstbe ment reményekkel együtt élve rangot ad a nyomorúságnak, méltóságot a katasztrófának, új, soha nem ismert szépségeket ad a boldogtalanság csúfságának.” Létünk elvesztésének egyetlen lehetséges emberi rehabilitációja a művészet, ami részt vesz a teremtés aktusában, s elölről kezdi a világot – fogalmazott az előadó. Úgy látszik, hogy a vers, a zene a mi élményeinket, vágyainkat, szomorúságainkat tükrözi, s benne felismerni véljük magunk belső világát. Valójában sem a zenében, sem a versben nem tapasztalhatjuk meg életünk mását. A bennük létrejött világ új valóság, melynek létrejöttében persze szerepe van az indulatnak, sorsunknak, szenvedéseinknek és boldogságunknak, de nem azokat ábrázolja. Heidegger gondolatát idézve: „A remekmű élvezésekor az eddig még el nem mondott létigazság derül ránk, megvilágítva minket.” A vers ilyen tünemény – mondta Czigány György, majd folytatta: lehet értelmezhetőbb, elbeszélhetőbb mondanivalója, de nem arról szól. Elvont lényegében, legbensőbb mivoltában a vers úgy mutatkozik meg, mint a zene. Nemes-Nagy Ágnes így nyilatkozott nekem: „Boldog pillanat, amikor az ember még azt hiszi, a szavak tárgyai szinte belemasíroznak a versbe, kifejezve a hozzá kapcsolódó sokfajta érzelmünket. Ez a boldogság később valahogy megcsökken, de nem lehet leszokni a szavakról. Nem csak azért, mert a szó az ember mesterségének eszköze, hanem mert valóban tárgya és közege.” Arany János mondta, hogy a versnek belső formája van. Ezt sokan idézik, de a folytatását már ritkábban: ez a belső forma, ami majdnem azonos a tartalommal.

–  Kárpátalja –

A világszerte ismert The Sunday Timesnak adott interjút Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő, meglátása szerint Oroszország a Szovjetunióhoz hasonló birodalmat akar létrehozni. „Putyin a szabad világ ellen visel hadat, és (ebben a háborúban) Ukrajna vált csatatérré.” Az ukrán miniszterelnök elmondta, a Nyugatnak hosszú konfliktusra kell felkészülnie és ebben a háborúban Ukrajna nemcsak területi függetlenségéért harcol, hanem egész Európát védi, Romániát, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Magyarországot, sőt Franciaországot és Németországot is. Jacenyuk kifogásolta a brit lapban a Nyugat „csendes beletörődését” a Krím orosz bekebelezésébe. A világot összehangolt és erőteljes fellépésre szólította fel Vlagyimir Putyinnal szemben.

Érdekes megközelítés, Ukrajna mint Európa védőbástyája. Ahogy én látom, inkább a Nyugat védi Ukrajnát, amíg akarja. Különös, hogy a miniszterelnök a béke helyett a konfliktus fokozására buzdít, mintha országa olyan jól viselné a háborús helyzetet. Keleti szomszédunknál a nyugdíjak olyan mélyre süllyedtek, hogy az idősek kevesebb, mint napi 1 euróból gazdálkodhatnak, de egy családját eltartó, minimálbérért dolgozó embernek is csupán 1 euró jut egy napra. Az alapvető élelmiszerek eltűnőben vannak, az import alapú gazdaság miatt az árak rohamosan növekednek. Az IMF nyomására a kormány befagyasztotta a fizetéseket és a nyugdíjakat, a villany és a gáz árát viszont világpiaci árra emelte. Nem is lehet ép ésszel belegondolni abba, hogy ez hova fog vezetni.

Lehet-e ilyen körülmények között a háború mellett dönteni és egy esetleges nyugati segítségben bízni? Meglehetősen naiv megközelítés, hogy valaki is Ukrajna felemelésén buzgólkodna, Washingtonnak és bizonyos köröknek maga a lőporos hordó fenntartása szolgálja az érdekeit. Nem zárhatjuk ki, hogy maga Jacenyuk is az érdekeltek közé tartozik, azért tesz ilyen nyilatkozatot.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára

Az egyetemes történelem legborzasztóbb társadalmi és politikai rendszere, a kommunizmus Magyarországon 1919-ben mutatta meg először magát. A Tanácsköztársaság történelmi léptékkel nézve nagyon rövid ideig, mindössze 133 napig tartott, ám közel 600 halálos áldozatával és tomboló terrorjával mégis tökéletesen leképezte a kommunista gondolkodásmód és hatalomgyakorlás minden aljasságát, képmutatását és ferdültségét, egyben pedig előrevetítette azt is, hogy mi vár Magyarországra akkor, ha a kommunizmus egyszer hosszabb távra is uralomra jut.

Ez a nem várt esemény be is következett 1945 után, amikor a II. világháború lezárását követően hazánk – Közép- és Kelet-Európa más országaihoz hasonlóan – a szovjet érdekszférába került, amely meghatározta országunk politikai berendezkedését is. A négy évtizeden át tartó kommunista uralom mérhetetlen károkat és rombolást okozott az országban, és a magyar emberek lelkében. Bár a bő negyvenéves időszakot többféleképpen is szakaszolni lehet, alapvetően mégis két, nagyjából húsz éven át tartó szakaszról érdemes beszélni. Az első jellemvonása a nyílt és közvetlen terror, valamint az ellenzékieknek titulált személyekkel, társadalmi csoportokkal szembeni kegyetlen fellépés, a másodiké pedig a társadalommal kötött béke árának megfizettetése, amely az emberek tartásában, értékrendjének kialakításában okozott jóvátehetetlen károkat.

Gondolatok a demokrácia elméletéről és gyakorlatáról, az államszervezés és -irányítás finomhangolásáról

A témát Orbán Viktor tusványosi beszéde és Angela Merkellel történt budapesti találkozója vetette fel bennem, és az sarkallt cikkem megírására. Az illiberális kontra liberális demokráciának, az állam szervezésének és irányításának mibenlétéről, annak finomhangolásáról van szó.

Önként adódik két kérdés. A nagy nyilvánosság előtt lezajlott budapesti szolíd, szellemi pengeváltásban kinek volt vagy van igaza: Orbánnak vagy Merkelnek? Kibékíthetetlen ellentmondás van-e a két elgondolás között, vagy csupán két egyenrangú, ha úgy tetszik, két, egymástól némileg eltérő, de egymást kiegészítő és erősítő felfogás látszólagos szembenállásával van dolgunk? Cikkemben kísérletet teszek a kérdések megválaszolására, ám egyáltalán nem biztos, hogy az egyezni fog olvasóim véleményével.

Amikor a továbbiakban a „demokrácia” szót, annak fogalmát említem, egyben az államra, annak építésére, szervezésére és irányítására is gondolok. A demokrácia – magyarul: népuralom – a filozófiai lexikonok szerint is nem más, mint a hatalom egyik formája, amely hivatalosan kinyilvánítja a többség uralmát, az állampolgárok szabadságának és egyenlőségének elvét.

Az immár ezer esztendeje fennálló lengyel–magyar barátságnak – ahogy minden emberi kapcsolatnak – vannak sikeres és kevésbé sikeres fejezetei. Évezredes távlatban gondolkodva tulajdonképpen nem is fejezetekről, hanem percekről, pillanatokról van szó: egy-egy tévedés, összezörrenés, néhány hétig vagy hónapig tartó bonyodalom is csak röpke perceknek minősül. A magyar miniszterelnök múlt heti varsói látogatása is egy pillanat: egy legördülő homokszemecske a történelem irdatlan homokóráján.

Itt nem arról van szó, hogy a magyar miniszterelnöknek Putyinnal kapcsolatban igaza van-e vagy sem. (Mellesleg úgy gondolom, igaza van.) Egyáltalán nem szándékom visszhangozni a balliberális pártok hazug propagandáját, miszerint Orbán Viktor „elárulta nemzeti érdekeinket”, „összeszűrte a levet Putyinnal” és így tovább. Ismétlem, e vádakat valótlannak tartom. Az árulást az MSZP díszpintyei, élükön Horn Gyula kormányfővel követték el, amikor húsz évvel ezelőtt előnytelen szerződést kötöttek Oroszországgal. Orbán Viktor nem elárulta, hanem okosan védelmezi nemzeti érdekeinket, a most létrejött gázmegállapodás pedig számunkra előnyös, és hosszú távon megoldja hazánk energiabiztonságát. Itt arról van szó, hogy a lengyelek – jogosnak tűnő történelmi okokból – zsigerből utálják az oroszokat. Egymás között vagyunk, hadd fogalmazzak őszintén, magyarul.

Még január végén jelentette be egy sajtótájékoztatón Tóbiás József, hogy a Magyar Szocialista Párt országjárásba kezd, és ebben az országjárásban ő maga, azaz a pártelnök is aktívan élen jár majd. A cél az, fogalmazott Tóbiás, hogy a párt vezetői és tisztségviselői közel kerüljenek a néphez, és közvetlenül az emberektől értesülhessenek arról, hol vannak a legnagyobb gondok, min kellene leginkább változtatni.

Vasfüggöny címmel jelent meg György Zsombor írása a Magyar Nemzetben, a cikk szerzője világossá teszi, hogy a bevándorlás és a menekültáradat ellen határozottan fel kell lépnie hazánknak. „Magyarország egyszerűen nem képes külföldi segélykérők tízezrein segíteni.”

Az elemzés végén azonban figyelmeztet György Zsombor, hogy „a kormányzat a mostaninál pontosabb érv- és fogalomkészlettel éljen” továbbá „nem szabad idegengyűlöletet szítani, de még csak úgy beszélni sem ezekről a szerencsétlenekről, mintha bűnözők lennének. Erre szólít fel minket a keresztényi szeretet és szolidaritás.”

Ismét bebizonyosodott, hogy az élet a legmerészebb fantáziát is felülmúlja. Egy héttel ezelőtt a májusban esedékes lengyelországi köztársasági elnökválasztásról írtam, részletesen bemutatva a jelölteket, győzelmi esélyeiket. Cikkem végeztével elégedetten hátradőltem, s arra gondoltam: e témát egyelőre maradéktalanul kimerítettem, és majd csak májusban térek rá vissza, ha rendben lezajlott a választás. Ám a politikai forgószínpad eseményei másként döntöttek. Ha múlt hétfőn valaki azt mondta volna nekem, hogy előlép még egy jelölt: egy férfiból nővé operált lény, biztosan nagyot nevettem volna a képtelen poénján. Márpedig pontosan ez történt. Múlt pénteken, azaz február 13-án a Zöld Párt szóvivője hivatalosan bejelentette, hogy Anna Grodzka személyében ők is indítanak egy politikust az elnökválasztáson. Mi több, tizennégy társadalmi szervezet is felsorakozik mögé támogatónak. A liberálisan szalonképes megfogalmazás szerint „transznemű egyén”, aki a szó legszorosabb értelmében úrhölgy, ötvennégy esztendőn keresztül Krzysztof Begowski néven éldegélt e sártekén. (A Krzysztof magyar megfelelője ugyebár Kristóf.) Nős volt, egy fiúgyermeket is nemzett. Hat évvel ezelőtt Bangkokban átoperáltatta magát, és felvette az Anna Grodzka nevet, amely magyarul annyit tesz: Városi Anna. Két esztendővel később – általános meglepetésre – körzetében győzelmet aratott a parlamenti választásokon, a liberális Palikot Mozgalma színeiben. Ezzel ő lett az egész világon az első és a kimutatások szerint mindmáig egyetlen transznemű parlamenti képviselő. Három év elteltével azonban összeveszett a mozgalmat alapító díszpinttyel, Palikot úrral (bele sem merek gondolni, hogy min), és öntudatosan átigazolt a Zöld Párthoz. Pénteken tartott első elnökjelölti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Lengyelországnak aktív elnökre és aktívabb demokráciára van szüksége.” Programját ismertetve azt is kijelentette, hogy megválasztása esetén legfontosabb célkitűzése a nagyobb társadalmi igazságosság megteremtése lenne. Az energiapolitika megújítását kiváltképpen szívügyének érzi, nem beszélve arról a régi vágyáról, hogy az állampolgárok tevékenyebben beleszólhassanak a fontos politikai döntésekbe.

Összefér-e a hatályos alkotmánnyal, ha valaki abortuszra buzdít?

„Fedezd fel az autonómia szeretetét – egynapos túra vonattal, tablettás abortusszal.” „Nyugati kényelem keleten – busztúra és terhességmegszakítás”. „Tankolj fel jókedvvel, napfénnyel és recept nélkül kapható fogamzásgátlóval!” A fentiek nem valami háborodott elméjű sci-fi-rendező aberrált reklámszlogenjei, hanem egy nemrégiben létrehozott, abortuszra ösztökélő magyar honlap utazási ajánlói. Bármennyire hihetetlennek és megdöbbentőnek hangzik is elsőre, mégis igaz: bizonyos civil szervezetek virtuális utazási irodát alapítottak, abból a konkrét célból, hogy azzal segítő kezet nyújtsanak a magzatukat elvetetni kívánó nők számára. A virtuális utazási iroda lényege az, hogy kigyűjtötte, Európa mely országaiba érdemes elutazni akkor, ha valaki sokallja az abortusz itthoni árait, vagy éppen lelkébe gázolónak tartja a Magyarországon elvileg kötelező, kétszeri elbeszélgetést, amelyen esetleg megpróbálják lebeszélni a várandós hölgyet magzata meggyilkolásáról.