Eléggé kétségbeesett hangvételű levelet kaptam a minap. Egy évtizedek óta Argentínában élő, de szívében mélyen magyar érzelmű barátom leírta, hogy az utóbbi időben egyre-másra olvassa az interneten kormányellenes cikkeket, valamint a tüntetésekről szóló beszámolókat. Levelében az anyaországi valóság felől érdeklődött, különös tekintettel arra, hogy igazak-e a kormány igen jelentős népszerűség-csökkenéséről szóló hírek? Mint egykor oktatással is foglalkozó, és a fiatalok nevelését kiemelten fontosnak tartó ember pedig részletekbe menően taglalta mindazt, amit a pedagógustüntetésről szóló beszámolókban, illetve az ahhoz fűződő elemző írásokban olvasott, és kérte, hogy erősítsem meg vagy cáfoljam ezeket az információkat.

A VERITAS vitaestje az 1945 utáni internálásokról

A szovjet megszállást követő időszakban kibontakozó terror egyik eszköze az internálás volt. A megbízhatatlannak tartott személyeket, családokat tömegesen telepítették ki különböző táborokba, egyes helyeken a legembertelenebb körülmények között tartották fogva őket. Az 1953-as amnesztia után sem az otthonukat, sem más tulajdonukat nem kapták vissza.

December 2-án, a Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz-termében rendezte meg a VERITAS Történetkutató Intézet vitaestjét az 1945 utáni internálásokról. Ez a téma azért is lényeges, mert még ma is sokan azt hirdetik, oktatják, hogy 1945 és 1948 között demokrácia volt Magyarországon. Ez egyszerűen hazugság! 1945-től a szovjet befolyás és a kommunista párt lehetetlenné tették, hogy minden demokratikus párt induljon a választásokon, és hogy a győztes ténylegesen gyakorolja a hatalmát. Azok, akik demokráciának tartják az 1945 utáni koalíciós korszakot, direkt figyelmen kívül hagyják a németek kitelepítését is, melynek során magyar állampolgárok tömegét fokozták le másodrendűvé és üldözték el marhavagonokba zsúfolva az országból, a kollektív bűnösség elve alapján. Elfelejtik a „bélistázást”, amelynek során a közigazgatásból és a közintézményekből tízezer számra bocsátották el politikai okokból az alkalmazottakat, az 1947-es választójogi korlátozásokat (több mint 700 000 választó választójogát vették el mondvacsinált okból) és a választási csalásokat (1. az ún. „kék cédulákkal” sok kommunista többször szavazott, 2. az eredményeket meghamisították a belügyminisztériumban, 3. a Függetlenségi párt mandátumait jogtalanul megsemmisítették). Elfelejtik Kovács Béla és Nagy Ferenc erőszakos eltávolítását a Kisgazdapárt, illetve a kormány éléről 1947-ben. Bár az 1946. évi I. tc., a köztársasági törvény preambuluma első ízben kodifikálta a magyar jogtörténetben az emberi jogokat, ám e jogokat nem védték független bíróságok, így az állampolgároknak jogsérelem esetén nem volt hova fordulniuk.

Dr. Szakály Sándor, az est moderátora egy igen érdekes felütéssel indított: „még ma is olvasható, kortárs történészek tollából, hogy az internálásra a békevágy miatt volt szükség”. Dr. Zinner Tibor ezt az állítást rögtön megcáfolta: Az 1945. január 20-ai moszkvai szerződés többek közt azt tartalmazza, hogy minden Magyarországon élő németet internálni kell. Az internálást és a rendőrhatósági felügyeletet először mint büntetési formát, majd mint megelőző kényszerintézkedést használta az egyre jobban erősödő és a kezdetektől kommunista vezetés alatt álló államhatalom. Révai Józsefnek, az MKP „főideológusának” 1945. július 22-én a Szabad Nép hasábjain megjelent megfogalmazása szerint: „reakciós az, aki antikommunista”.

Mi a liberalizmus? címmel új könyvet írt, és ennek megjelenése kapcsán ismét megszólalt a médiában Kis János az éppen most megszűnt SZDSZ alapító elnöke, kinek a magyar közéletre gyakorolt hatását Csurka István mindenki másnál érzékletesebben és alaposabban ismertette a Magyar Fórum 2. oldalán megjelenő vezércikkében – melyet a múlt heti számunkban közöltünk és bizony megdöbbentő, hogy húsz év távlatából is mennyire időszerű Csurka István minden sora.

Kis a Népszabadságnak adott terjedelmes interjúban több, másodlagos üzenetet is hordozó megnyilvánulással hívta fel magára a figyelmet. Az egyik hogy a liberálisok minden valószínűség szerint ismét elérkezettnek látják az időt arra, hogy megkezdjék visszaszivárgásukat a magyar közéletbe, illetve ennek folyományaként előbb-utóbb újból kormánytörekvéseik legyenek. Álláspontjáról még nem lehet tudni, hogy személyes vélemény-e csupán, vagy bizonyos háttér-információk birtokában – lévén, ő belát több olyan kulcslyukon, amelyen mi, átlagemberek nem– már a háttérerők által vizionált jövőt vetíti előre. Kis János, ha szól, idejében szól. (copyright by Csurka István)

A mai éjszaka kissé meleg volt. Hajnali négy órakor az orosz az egész vonalon általános támadást hajtott végre. Én mint kis család parancsnok szolgálatot teljesítettem rajommal a Don partján. Kissé meglepett ez a hajnali váratlan támadás, bevallom őszintén, e hosszú frontszolgálati idő alatt most lepett meg először az a gondolat, hogy netovább, úgyis ez lesz az utolsó éjszakánk, és hogy innen már úgysem fogunk tudni visszamenni. Gondolatban mindenkitől búcsúztam, mert úgyse fogom látni őket többé. Ezt úgy írom, ahogy történt és valóssággal átment rajtam.

Értem én, hogy most kell meghozni a kényelmetlen intézkedéseket, mert most van három választás nélküli év. Az is világos, hogy a nagy bevásárlóközpontok, a multik tönkretették a kisboltokat, meg az is világos, hogy kiszipolyozzák az alkalmazottaikat. De.

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az Országgyűlés előtt lévő, az üzletek nyitva tartásáról szóló törvényjavaslat célravezető. Egyrészt a törvényszövegben megfogalmazott célokat nem éri el. A családok védelme alapvető fontosságú a magyar társadalom számára, de komoly kérdés, hogy ez a javaslat ehhez mennyiben járul hozzá. Rendben, zárva lesznek a plázák. Vagy… sok vendéglátó helyiséget nyitnak bolti árakkal. És akkor már nem is érvényes a korlátozás.

Karácsony Gergely polgármester lett Zuglóban, az MSZP, az Együtt–PM és a DK közös jelöltjeként. Gyurcsány, Tóbiás, Bajnai, Szelényi, Szabó Tímea pártvezetők együttes támogatásával.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, Papcsák Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármestersége után új korszakot nyitnának. Ezt az ígéretüket maradéktalanul be is tartották. Sikerült 63 bizottsági posztot létrehozniuk és Magyarország legmagasabb képviselői honoráriumait megszavazniuk.

Összehasonlításul: az előző ciklus tanácsnokai, a bizottsági elnök képviselői is maximum 192 000 bruttót kaptak, a többiek bruttó 140 000 Ft körül. A testület 21 tagjának tiszteletdíja összesen havi 3 372 000 Ft költséget jelentett Zugló önkormányzatának. A bizottsági struktúra négy bizottságban 40 taggal működött, ebből 12 tag volt külsős, akik fejenként 38 650 forintot kaptak, azaz összesen havi 463 800 Ft-jába kerültek az önkormányzatnak. A képviselők a bizottságokkal, külsősökkel és tanácsnokokkal együtt mindösszesen havi 3 835 800 Ft-ba kerültek.

A Váci út–Gogol utca sarkán, a Lehel piaccal sréhen szemben álló sörözőben beszélgetünk a vasárnap lezavart időköziről. Itt beszéltünk meg randevút R-val, az erdélyi terítős asszonnyal, akit Cs. Laji szállít karácsony előtt, amikor nehezebb a pakk. Laji jókedvű módfelett. Múlt csütörtökön fogadtunk, a heti 5000 forintját tette fel a Fidesz jelöltje ellenében. Tudniillik ennyiért segít valakinek a piacon. Most megduplázta a pénzét.

Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy a nyugati típusú demokrácia kiüresedését mutassam be, az Orbán-kormány és az Orbán Viktor vezette Fidesz 2010-től kezdődő közjogi és bizonyos értelemben társadalmi változtatáskísérletén keresztül.

A Fidesz 2/3-os győzelme

2010-ben a Fidesz–KDNP az országgyűlésben kétharmados többséget szerzett. Az ezt megelőző két ciklusban a szocialista–liberális, majd liberálissá lényegülő szocialista hatalom olyan mértékben vesztette el hitelességét, hogy politikai értelemben megsemmisült. A 2010-es választási eredmények után a felaprózódó ellenzék semmiféle koherens társadalmi, gazdasági vagy politikai elképzelést nem tudott felmutatni. Az ellenzéki pártok a Jobbik és az LMP kivételével egyetlen érvvel próbálták visszaszerezni politikai súlyukat.

Az Orbán Viktor vezette kormányt és a Fidesz többségét kormányzásuk első napjától a diktatúra kiépítésével vádolták. Amikor a kétharmados többség jelentős közjogi reformokba kezdett, és főleg amikor új alkotmányt fogadtak el, a vádak felerősödtek és külföldi visszhangra találtak.

A közjogi reformok legitimitása lényegében megkérdőjelezhetetlen. Ezekre a változtatásokra a magyar alkotmányos rendszerben – de tegyük hozzá, hogy valójában bármely nyugati demokratikus állam jogrendszerében – a kétharmados felhatalmazás elegendő.

Nem létezik olyan érvényes jogelv, ideértve a sokat hangoztatott, bár a magyar és általában a kontinentális alkotmányjogtól idegen fékek és ellensúlyok rendszerét, mely a közjogi átalakítást – ideértve a választójogi törvény átalakítását – érvénytelenítené vagy felülírná. Az ellenzékhez köthető jogászok és Scheppele asszony ilyen irányú próbálkozásai valójában a jogon kívüli területekről szedik érveiket.

Ha azok a jogi érvek érvényesek lennének, melyeket az ellenzék felhoz, akkor az Amerikai Egyesült Államok alkotmánykiegészítései eredendő jogsértések lennének, és ilyen módón a teljes amerikai jogrendszer illegitim lenne.

A Fidesz–KDNP által kialakított közjogi rendszer egyetlen módon írható felül demokratikus keretek között. A változtatást végrehajtók kétharmados felhatalmazást kell szerezzenek. Minden más megoldás – a magyar alkotmányos szabályozás önkényes eltörlése, vagy valamiféle közjogi cezúra megállapítása erre a két ciklusra – alapvetően ellentétes a modern demokrácia lényegével.

200 éve született a híres székelyföldi ágyúöntőmester, Gábor Áron

Aligha van olyan magyar ember, aki már óvodás korában ne találkozott volna a közismert, közkedvelt népdallal, amely Gábor Áron rézágyújáról szól. Nem véletlen, hogy ez a népdal – amelyet hivatalosan 1941-ben jegyeztek le – folyamatos és töretlen népszerűségnek örvend, hiszen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legkiemelkedőbb egyéniségének állít emléket.

De ki is volt pontosan ez az ember, akiről a talán legismertebb népdalunk szól? Gábor Áron történelmünk legendás ágyúöntőmestere, aki éppen 200 éve, 1814. november 27-én született a háromszéki Bereck községben. Szülei Gábor István és Hosszú Judit voltak. Miután szülőfalujában, valamint Csíksomlyón elvégezte tanulmányait, katonának állt.