Hányadik sikeres akciója lehet ez az amerikai külügynek? El se lehet képzelni. Háttérbeszélgetések, fantomszervezetek alapítása és működtetése, befolyásolás, tüntetések, forradalmak, háborúk.

Persze nem csak a külügy érdeme ez, részt vesz benne az egész „hírszerzési közösség”, mégis a külügy emberei, a követségek adják a hivatalos keretet. Szervezetek és magánszemélyek sokasága dolgozik egy-egy ügyön. Vannak, akik évtizedeken keresztül.

A sikeres akció kifejezés természetesen nem azt jelenti, hogy az akció helyszínén élőknek jó, az életüket jobbá tevő folyamatokat katalizáltak az akció végrehajtói, hanem hogy a kijelölt célt elérték. Elindul egy tüntetés. Ha szerencséjük van és megfelelő a környezet, akkor forradalom vagy háború lesz belőle, ha még nagyobb a szerencse, akkor már a tüntetésbe belebukik vagy meghunyászkodik a megregulázandó hatalom.

Meghallhattuk Mr. Goodfriend követségi ügyvivőtől az ATV-n, hogy minden ország szuverenitásából következő jog, hogy azt enged be határain, akit akar. Ez tulajdonképpen jó hír, Goodfriend úr igaz jó barát, és most a nyitott baráti és szövetséges beszélgetés közben, ami Magyarország és az Egyesült Államok között zajlik a magyar kormány is megérthetné végre a nyugati demokrácia lényegét.

A lényeg ugyanis az, hogy a magyar kormány a jövőben mindenféle indoklás nélkül ebrudalhat ki, sőt eleve be sem engedhet embereket. Ez bizony nagyban hozzájárulhat jó közérzetünkhöz, a magyar érdekekhez és a tiszta levegőhöz. A sort – amennyiben javasolhatom – Soros Györggyel kezdjük. A listára tulajdonképpen maga Goodfriend úr is felkerülhet, néhány izraeli befektető, Scheppele asszony, Rui Tavares, Daniel Cohn-Bandit, Ron Werber, Victoria Nuland és Bill Clinton mellé.

Berekesztette a misét a tajtékzó püspök címmel jelent meg cikk a Magyar Nemzet Online-on (MNO), melyben a délvidéki szórványmagyarság egy igen érdekes ügyéről számoltak be. „Ez aztán igazán érthetetlen: a magyar kormány vállalja az erősen felújításra szoruló, a szórványmagyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú délvidéki templomok állagmegóvási munkáit, ezek után jön a helyi püspök, Német László, és kiürítteti a templomokat, fenntartva a szerinte elhagyatott intézmények bontási határozatát.”

Az egész ügyről Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke számolt be az MNO-nak. „Miközben Német László »elnéptelenedő gyülekezeteket« említ, ezzel szemben mindenütt van több-kevesebb, főként magyar anyanyelvű hívő. Németcsernyén például még százhatvan magyar és tíz német lakik. A szentmiséket harminc-ötven fő látogatja, ami bár kétségtelenül nem feltételez nagy közösséget, korántsem a végstádium jele.”

„Sorra jelennek meg a püspök úr nyilatkozatai, amelyekben a rombolási szándék fenntartásáról beszél. Sőt azokat a gyülekezeteket, amelyekben a helyi hívek megszervezték magukat és küzdenek templomuk létéért, valósággal ellehetetleníti – tette hozzá Hetzmann Róbert, ugyanis puszta üres létéért templomot megtartani még lehetne valamennyire indokolatlan; de élő katolikus közösségek szervezték magukat újjá ezekben a vészterhes hónapokban.”

Bánó mint rasszista tahó? Előrebocsátom, Bánó nekem nem kenyeres pajtásom. Nagyon nem. Ám, azt meg kell állapítanom, hogy az ATV elképesztően pártos, egy oldalra húzó, semmilyen tényt, észérvet vagy legalább látszatot figyelembe nem vevő műsorvezetőihez képest, a tavaszi választási bukóforduló óta legalábbis, látszólag reálisabban szemlélte és interpretálta az eseményeket. A választások előtt vendégével Osztolykán Ágnes cigány származású képviselőnővel, az LMP egyik fővárosi jelöltjével készített interjút az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A beszélgetés a felsőzsolcai lincselésről szólt, amely majdnem úgy végződött, mint az olaszliszkai, ahol, mint tudjuk, emberi mivoltukból teljesen kivetkőzött cigányok egyszerűen agyonvertek egy tanárembert, Szögi Lajost, a gyermekei szeme láttára.

Magyarország 1941 júniusában lépett be a II. világháborúba a náci Németország oldalán, ám már 1943-ban sejteni lehetett, hogy a háború a tengelyhatalmak vereségével fog végződni. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején tárgyalások kezdődtek, a kormány Angliától és az Egyesült Államoktól próbált békét kérni. Kállayék felajánlották, hogyha az angol–amerikai csapatok elérik hazánkat, azonnal átállunk hozzájuk. A béketapogatózásoknak azonban német megszállás lett az eredménye, 1944 márciusában.

Pár hónappal később, augusztusban Románia és Bulgária kiugrott a háborúból, a német hadvezetésben bekövetkező zavart pedig Horthy arra használta fel, hogy a nácibarát Sztójay Döme helyett a hozzá lojális Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek.

Ismét a kiugrásról kezdtek tárgyalni, de csak szeptember végén küldte a kormányzó vitéz Náday Istvánt Olaszországba a nyugati szövetségesekhez, azzal a megbízással, hogy azok bírják rá a Szovjetuniót, hogy fegyverszünet esetében se a szovjet, se a román csapatok ne törjenek be Magyarországra. A szövetséges hatalmak viszont már egy évvel korábban, Teheránban megállapodtak arról, hogy Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába fog tartozni, ennek megfelelően Nádayt Moszkvába irányították.

Történelem és emlékezet címmel rendezett vitát Szakály Sándor és Ungváry Krisztián történészek között a XI. kerületi LMP. A vita célja az volt, hogy a XX. század tragédiáit hogyan lehetne, hogyan kellene jól kezelni. „Vajon képes-e feldolgozni egy társadalom a temetetlen, kibeszéletlen múltat ilyen távlatokból?”

A moderátor szerepét Király Zoltán újságíró (Népszabadság) és volt politikus (MSZMP, Új Márciusi Front, 4 hét MDF frakció, független, MSZDP, MSZP) töltötte be. Már az elején ki akart tűnni a történészek között klasszikus műveltségével, mikor különböző történelemszemléletek kapcsán a Sine ira et studio (Harag és elfogultság nélkül) szentenciát idézte Homérosznak tulajdonítva. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.” A valódi szerző ugyanis Tacitus.

Megkezdődött a perújítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken hétfőn Hóman Bálint ügyében. Egy évtizede Hóman Bálint akkor még élő fia kezdeményezett perújítást, sikertelenül. A jelenlegi eljárást Harmath Kálmán, az elítélt oldalági rokona indította el.

Perújítási eljárásra akkor van lehetőség, ha olyan új bizonyíték merül fel, amelynek alapján valószínűsíthető az elítélt felmentése vagy büntetésének jelentős enyhítése. Jelen ügyben ezek feltehetően a történész szakértői vélemény, illetve a több mint fél évszázaddal ezelőtti perben nem vizsgált dokumentumok lehetnek.

Az atlatszo.blog.hu azt a szenzációs hírt tárta a nagyérdemű elé, hogy Szijjártó Péter édesapjának volt (!) cége sokmilliárdos vasút-felújítási közbeszerzési eljárást nyert az elmúlt években. Hogy ennek milyen hírértéke van azon túl, hogy valamit megpróbál rákenni a frissen kinevezett külügyminiszterre, nem tudom. Ellenben kiválóan mutatja a szardobálás természetét.

Szijjártó István vasútmérnök ugyanis 1991-ben alapított cégével számtalan magyarországi vasútvonal felújításában vett részt, kormányoktól függetlenül. A cég honlapjának tanúsága szerint a céget 2003-ban kivásárolta a Wiebe-csoport, egy jelentős német székhelyű vasútépítő társaság.

Amerika háborúja az ISIS ellen

A legfrissebb washingtoni közvélemény kutatások szerint az amerikaiaknak most az a benyomásuk, hogy az eddig tétova Obama elnök meglódult valamilyen amorf háborúszerűség felé a Közel-Keleten, miután fanatikus terroristák lefejeztek két amerikait. Az amerikai választók mintegy 75%-a, akik két hónappal ezelőtt még semmit sem hallottak az ISIS, ISIL (Irak, Szíria vagy Levante, Iszlám Állam) vagy az Iszlám Állam (IS) nevű terrorszervezetről, most azt követelik az amerikai elnöktől, hogy a nyugati hatalmak és Szaúd-Arábia ijesztő torzszülöttjét bombázza vissza a kőkorszakba, vagy legalább 2003-ba, amikor George W. Bush iraki háborúja ellenében létrejött. A két amerikai újságíró barbár lenyakazásával az IS elérte azt, amit akart: háborúba kényszerítette a dzsihadista ideológia szerint már vergődő, kókadt és hanyatló Amerikát. Obama dühödten vette a lapot, és hadba lépett, de ezzel feneketlen kockázatot vállal magára, mivel egy kialakulatlan, naponta változó, ellentmondásos és homályos haditervvel vág bele valamiféle meghatározatlan jellegű katonai kalandba, ráadásul az amerikai haderő csupán egy részével, a légierővel és drónjaival, jobbára megkerülve a Pentagon tapasztalt tábornokait és a vezérkari főnököt. Obama most ugyanazt a hibát követi el az IS terrorszervezettel kapcsolatban, mint Bush elnök szeptember 11. után az al-Káida megítélésekor. Mindketten bombasztikus háborút, véget nem érő hadjáratokat indítottak fanatikus fegyveresek kicsiny csapata ellen, és ezzel híressé és hatalmasokká varázsolták őket, és szélesre tárták számukra a toborzók kapuit. Gyermetegen besétáltak a számukra felállított csapdába, amely lenullázta Bush egyébként is elfuserált elnökségét, és megkeseríti a béna kacsa Obama hátralévő vezérségét. Az elnök mostani katonai missziója fölöttébb következetlennek és összefüggéstelennek tűnik, körülötte szinte minden csupa feltételezés és kétértelműség. Mintha újabb kalandjának lényege a küzdelem végtelen elnyújtása lenne. Talán azért, hogy a következő amerikai elnök vigye el a várható kudarcok ódiumát, vagy hogy katonailag minél tovább uralja és markában tartsa az egész kusza, lázongó Közel-Keletet? Ki tudja? Zavaros stratégiájával elégedetlen amerikai tábornokok most némi vigaszra találtak McArthur tábornok, a háborúk császára mottójában: A háború célja a gyors győzelem, nem az elhúzódó határozatlanság. A korlátlan ideig, évekig, Obama szerint, akár három évig, vagy még tovább is elhúzódó hadakozás rendkívül veszélyes és költséges vállalkozás, mint ahogy a „velünk vagy ellenünk” kissé elvtelen elve alapján toborzott, különböző célokat és ideológiákat hajszoló országok tág koalíciója is tovább repeszti, forgácsolja az amúgy is megosztott világot, ami különösen a Közel-Keleten járhat tragikus következményekkel. A New York Times szerint Néhány tábornok és terrorszakértő úgy véli, hogy az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet tényleges veszélyét túlbecsülik az amerikai televíziók megmondó emberei és a politikusok vészjósló nyilatkozatai. A megrettent és kétségbeesett amerikai politikusok, mint a demokrata Diana Feinstein szenátor, egy újabb grácia, rémülten sápítozik: az ISIS fenyegetését képtelenség túlértékelni, mert a terrorszervezet olyan túlfinanszírozott, ördögi banda, amilyet eddig még nem láttunk. A republikánus James Inhof azzal rémisztgeti az amerikaiakat, hogy: Nemzetként, mi még soha sem voltunk a mostaninál veszedelmesebb helyzetben. A szenátoroknak már tele a gatyája. Gyakori televíziós szerepléseiben az elnök már többször körvonalazta és módosítgatta az ISIS vagy szerinte ISIL elleni haditervét, de mivel annak célja eléggé távoli és homályos, keveseket nyugtathat meg. Sőt egyesek még abban is kételkednek, hogy az elnök egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy milyen katasztrofális következményekkel járhat ez az újabb közel-keleti háború, amelybe az amerikai kongresszusi választások előtt pár héttel, ügyes kampányfogásként, belevitte a felesleges háborúktól megfáradt és eladósodott Egyesült Államokat.