Közel három éve, 2011 elején beszélgettem egy orvosprofesszor barátommal a magyar egészségügy általános állapotáról. Rendkívül érdekesen jellemezte a helyzetet. Elmondta, hogy a 2010 előtti állapotok katasztrofálisak voltak, de a helyzet azóta se nagyon javult. Indoklásként kifejtette, hogy bár a jó szándék, valamint a tenni akarás immáron nagyon is érzékelhető, ám az egészségügy, sajnos, roppant pénzigényes ágazat. Márpedig pénz az nincs, sőt rendkívül aggasztó mértékű a forráshiány, így hiába a szándék és az akarat, nem nagyon várható, hogy érdemi előrelépés következzen be.

Ardai Ildikó tárlata a Budapest Kiállítóteremben

A magyar textilművészet forradalma akkor – évtizedek előtt – következett be, amikor a művek kiléptek a térbe. S ez a szemléletváltás, a hagyományos szövőtechnikák meghaladása, együtt járt az anyagok bővülésével is. A papír (öntött papír), a fa, a fém, az üveg olykor a textilalapú anyagokkal elegyítve, olykor önmagukban egy másfajta önkifejezés szolgálatába álltak. Evvel természetesen nem hamisítódott meg a gobelin-technika (a gyapjú stb.) – a legjobbak ma is művelik – közvetítő ereje, ám a sokáig idegennek tetsző anyagok használatával fölfedező út nyílott a kísérletezők számára is.

Ardai Ildikó annak a művészgenerációnak a tagja, amely – akárcsak Nagy László vagy Juhász Ferenc a költészetben – visszanyúlt a bartóki gyökerekhez. Önmagára találásukat a népköltészetben, néptáncban való otthonosság – az innen merített érzelmi erőnek a művekben való kamatoztatása – éppúgy jellemezte, mint modern létszemléletük. Számukra a világ sosem a káosz, az elidegenedés terrénuma volt, hanem összetett anyagi, filozófiai stb. valóság mint az eszmélkedés terepe.

Mikor Berkesinek jelentették, hogy Júda lelőtte az egyik férfit, azonnal beült a gépkocsijába és elindult, vissza a tanyára. Útközben megcsapja emlékezetének orrát az áporodott szag, a jóformán sohase szellőztetett lakások áporodott bűze, amely gyermekkori énjét megnyitja tudatában, és engedelmesen fordítja a réges-régi hangok irányába. Hallja, hogyan mondja az asztalnál ülő nagyapja ebéd utáni imáját héberül. Képzelőereje újra teremti az alacsony, beesett mellű órást; Moszkovits bácsit, akinek kerek, fekete selyemből szabott sapkácska volt a fején és mindenki ismerte a környéken, a Klauzál térből kinőtt megszenvedett testű, valószínűtlenül keskeny utcácskákban.

Németh László, a magyar élet egyik legnagyobb gondolkodója méltatlanul háttérbe van szorítva. Németh Lászlóról nem beszélünk, esetleg csak mint íróról teszünk említést. A magát liberálisnak gondoló oldalon pedig felröhincsélve, vagy éppen elborzadva említik, hogy ez az a Németh László, aki a hígmagyarokkal, meg a mélymagyarokkal volt elfoglalva.

Németh László jelentős szépíró, de jelentősége óriási a magyar bölcseletben is. Méghozzá kiemelkedő, korát évszázaddal meghaladó. A minőség forradalma című rövid, ám annál jelentősebb esszéje – bár alapvető fontosságú kérdéskörre világított rá 1933-ban is – valójában csak a XXI. században értelmezhető sikerrel. A XX. század nagy világégése és az azt követő rémálom, melyből majd 50 év után tértünk magunkhoz elodázta a Nyugat egyik legnagyobb, legégetőbb problémáját. Ezt a problémát Németh László 1933-ban tisztán látta, de mi csak most, a XXI. század elején értünk meg rá, hogy teljességében fogjuk fel jelentőségét. A lecke fel van adva:

A kutya vonítása elnyújtott kín a feszültség arcában; mintha egyre mélyülő gödröt ásna a védtelen, feltört udvaron, melyen a hosszúkás keréknyomok kataton egyszerűséggel követik egymást; nincsen se kihagyás se szünet, szorgalmas csaholás, körömtépő kaparás között lélegzik, csóválja a hangját, újrakezdi elölről a bánatát, harapások és nyúzások emlékéből származtatja hozamát.

Hosszú évtizedek után 2010-ben hatalomra került az első olyan kormány, amelyik komolyan akart kezdeni valamit a haldokló lovas élettel Magyarországon. Ezért megszületett a Kincsem – Nemzeti Lovas Program. A programot a kormány elfogadta és a megfelelő rendeletet kiadta. Az első, az átlag lovas számára is megfogható eredmény a 2013-ban elfogadott szabály, miszerint ahol az erdőben gyalogosan lehet közlekedni, ott lóval is. Ez egy nagyon fontos engedmény, végre lehetővé váltak a nagy erdei túrák.

Az 1990 előtti évtizedekben, egészen a rendszer megváltozásáig, előbb az államvédelmi, utóbb az állambiztonsági szolgálatnál jelen voltak a szovjet NKVD-s, majd KGB-s tanácsadó elvtársak, akiket az állomány tagjai az egymás közti beszélgetésekben csak „tadó”- ként, legfeljebb kissé tisztelettudóbban „tadó”- elvtársként emlegettek. De a szovjet tanácsadók más területeken is előfordultak, helyenként és koronként váltakozó számban. Történeti kutatásaim során kezembe került egy dokumentum, még az 1950-es évekből származó, amelyben arról is szó van, hogy egy szovjet katonai tanácsadó, magyar honvédségi lőtéren, a magyar katonái előtt, felpofozott egy magyar őrnagy ezredparancsnokot, mert nem volt megelégedve az alakulat által elért lövészeti eredménnyel.

Az új földtörvénybe foglalt szabályok, a büntető törvénykönyv módosítása, az állami elővásárlási jog és a kisajátítás alkalmazása, illetve a legutóbbi, a zsebszerződések felszámolását célzó törvény adja az alapját annak, hogy a kormány elejét vegye az ilyen szerződésekkel történő földszerzésnek – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára.

Berkesi és Júda felperzselt, kiégett síkon sétál, tudatukban megreped az idő, megszabadul különös ismertetőjeleitől, a megtaposott sírok kidőlt keresztjeire ragasztja bűnjeleit, eladott arcukat odadörgölik a visszafizetendő kölcsönök kéjtestéhez, visszafordított vágyaik helyükre illesztik ravaszul kiszámított mozdulataikat, kötelezővé teszik a meghunyászkodó engedelmességet.