Gondolatok a múltról, tanulságok a jelenről

Már az 1960-as évek vége felé a Rendőrtiszti Akadémia állambiztonsági szakán, az ellenség tanulmányozása néven emlegetett tantárgy keretein belül, oktatás tárgyát képeztek az amerikai National Security Agency (NSA) globálisan alkalmazott műveleti sorában a „Big Ear” fedőnéven emlegettek is. Ezekről a lehallgatási műveletekről, mint a világ csendőrének galád tetteiről a szocialista propaganda jóvoltából már nyilvános kiadványokban is olvasni lehetett. Titkosszolgálati berkekben az is tudott volt, hogy az USA titkosszolgálatai – köztük az NSA is – már akkoriban, de később is, nem csupán az ellenséget vették célba, hanem az állítólagos barátokat és szövetségeseket sem kímélték.

Múlt hét hétfőn mutatták be az Overdose című filmet az Urániában. A premier előtti vetítésen két jól elkülöníthető társaság jelent meg. Ott voltak a lóversennyel foglalkozó Overdose-ért, a kivételes képességű versenylóért érkező érdeklődők és a filmes szakma képviselői, elsősorban az alkotók körei.

A politikai vízköpők szüntelenül okádják a hazugságot, anélkül, hogy bárkinek fogalma lenne arról, ki van hatalmon az országban. Egy megvalósíthatatlan jövő megnyugtató álomképeivel csalják tőrbe a fásult jóhiszeműséget. A mindennapi élet gyanútlanul halad a nemzethalál választása felé, kesztyűs kézzel átláthatatlanul terelik minden lépését, az önmagát kizárólag fogyasztóként meghatározó lélek torz arcának repedésein keresztül minden életösztön eltávozik, a zsibbasztó, nyomorgó holnapután asztalán, eladósított csecsemők bömbölik adósrabszolga szüleikbe fúródó jajgatásukat.

Már nem érdekel mit pofáznak Lipócia arcai, nyúl a távkapcsoló után az MDP egyik, egykor nagy hatalmú urának női, oldalági leszármazottja, valamikori szavazó. Jelenleg autószerelő-műhelyében többnyire gumicserével foglalkozik, s ha nincs vevő tévézik.

–Ezek tettek tönkre bennünket – mutat egy régi eszdéeszes plakátra melyet kis műhelye ablakába ragasztott az alacsonyan járó délutáni nap ellen. Kifele fordította a plakát hátát, befelé az szdsz ötösfogatával és az szdsz Pistikés plakátjával néz farkasszemet. A plakát mesterien kipreparálva, Gyurcsány Bajnai és Kuncze smárolnak rajta, Kovács Pistike pisil a fejükre.

Bár ellentétesek az európai unió jogrendjével, mégis hatályban vannak a Benes-dekrétumok. A törvények megszületéséről, jogfolytonosságáról és azok következményeiről a Konrád Adenauer Alapítvány és a KDNP kommunizmus bűnei munkacsoportja közösen szervezett november 6-án szimpóziumot „Kollektív bűn és az Európai Unió” címmel  a Gellért Szálló Teaszalonjában. Az előadó történészek és jogászok szerint a magyaroktól és németektől elkobzott vagyont Szlovákiának és Csehországnak vissza kell adniuk.

Dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a felvidéki magyarság második világháború utáni jogfosztását eredményező 1945-ös Benes-dekrétumok ellentétesek az Európai Unió jogával, Szlovákia és Csehország mégis fenntartja azokat. Az államtitkár más hivatalos elfoglaltsága miatt nem volt jelen a rendezvényen, előadását felolvasták. Rétvári Bence úgy véli, hogy a dekrétumok hátráltatják a visegrádi együttműködést. Az 1945-ös kassai kormányprogram nyomán megszületett 143 elnöki rendeletből 13 közvetlenül, 20 közvetve sújtotta a csehszlovákiai magyar és német kisebbséget, a rendelkezések célja pedig elsődlegesen az etnikailag homogén Csehszlovákia létrehozása volt. A magyar és német nemzetiségűeket többek között megfosztották állampolgárságuktól, befagyasztották bankbetétjeiket, az állami alkalmazottakat elbocsátották, a hallgatókat kizárták az egyetemekről. A csehszlovákiai kisebbségek elleni támadássorozat része volt a gróf Esterházy János elleni per, melyben fasizmussal való együttműködés miatt hoztak halálos ítéletet – melyet életfogytiglanra változtattak – miközben korábban éppen Esterházy volt az egyetlen, aki a szlovák parlamentben tiltakozott a zsidók deportálása ellen – derült ki Rétvári Bence szavaiból. Felidézte a cseh TOP09 párt elnöke, Karel Schwarzenberg esetét, aki lényegében azért maradt alul az év eleji cseh elnökválasztáson, mert azt találta mondani a kampányban, hogy „az akkori kormány, beleértve Benes államfőt is, valószínűleg Hágában találná magát”. Rétvári szerint a Visegrádi Négyek utóbbi időben előrelépést mutató együttműködésére is árnyékot vethet, ha továbbra is érvényben maradnak a dekrétumok, és reményét fejezte ki, hogy azok nemsokára a „történelem szemétdombjára” kerülnek.

Az önmegrablás borzalmainak páratlan szorítású együttélési formái, parázna, félig gombolt alkui horpadt bádogbögrékben adagolják ki a fájdalmat. A jelzálogkölcsönökkel előkészített, számítógépeken hamisított történelmi mítoszokkal kikényszerített megszállás vérző lábnyomokon halad előre; rosszul van tőle a jóhiszemű hit, a tisztesség eltorzul lánctalpai idegen dübörgésében, a hónapos szobákban kifosztásra ítélt családok reszkető arcai némán fordulnak magukba, imáik már alig érik el az Istent, nincsen többé adószedő, aki ne lenne tüskés és hideg, mint a Megváltó homlokán vérző töviskorona.

Alföldi Róbert a közelmúltban Bécsben járt. A helyi Várszínház, azaz a Burgtheater meghívására érkezett az osztrák fővárosba, ahol előadást tartott a magyarországi kulturális állapotokról. Ha valaki számára ismerősnek tűnik a színház neve, az nem véletlen: ez az a teátrum, amely az elmúlt egy évben külföldi létére többször is kritikát fogalmazott meg hazánk kormányának kulturális döntéseiről. Hogy ki kérte vagy hatalmazta fel őket ilyesmire, az rejtély, mindenesetre a színház kötődéséről sokat elárul, hogy Alföldi Róbertet és Konrád Györgyöt kérték fel a magyarországi viszonyok bemutatására.

Mint cseppben a tenger – Heller Ágnes

A cionista világmozgalom tagjaként, abban aktív szerepet töltött be, rendszeres résztvevője volt a cionista táboroknak és a cionista tüntetésekből is aktívan kivette részét. Bár ki akart vándorolni Izraelbe, de ettől elállt. Az az átbábozódási képesség, mely a Heller Ágnes félék sajátja, csodákra képes, hiszen férjével Hermann Istvánnal együtt 1948-ban már a kommunista párt tagjai voltak, amikor azok a cionizmust, üldözendő nacionalista ideológiának tekintették. Ugyanekkor Rákosi Mátyás demokráciát, 35%-os béremelést ígért, azonnal, ahogy hatalomba kerül. Vesszen a klerikális reakció! Fizessenek a gazdagok! – ordították a kommunisták.

Bizonyára nem vitatható a Biszku Béla (1921) ellen kezdeményezett büntetőeljárás jogszerűsége. Remélhetőleg nem azért késett húsz évet, hogy kiegyensúlyozottnak tűnjenek a Simon Wiesenthal Központ aggastyánokat hajkurászó, netán halálba is segítő akciói. A nácivadászat által célba vettek, Csatáry, Zentai, és mások esetében a háború utáni büntetőeljárások dokumentumait sorakoztatták fel elsődleges bizonyítékként. Vérdíjat kitűzni, a tényekkel nem sokat törődni, Zuroff kiváltsága. Közismert, hogy azok a hajdani eljárások milyen körülmények között indultak, folytak, mennyi ellentmondást és valótlanságot tartalmaztak, a bizonyítottságuk sokkal inkább hiteltelen volt, mint hiteles és megalapozott. Ennyi évtized után ráadásul felismerő tanúkkal előhozakodni, kétes tanúvallomásokra hivatkozni alighanem több mint kalandorkodás.