Az NSA gigantikus főparancsnokságán, Fort Meade-ben 140 hektáron közel 1300 épület és 18 000 parkolóhely található. A főparancsnokság elektromosenergia-igénye eléri a 75 megawattot, ami egy kisebb városnak is elég. Az NSA számos egyéb telephellyel is rendelkezik és szinte a világ összes országában vannak megbízottai. Az ügynökség 40 000 embert foglalkoztat. A gigantikus titkosszolgálat ugyanakkor elvileg semmilyen nyomozati tevékenységet sem folytat, nem avatkozik be, nincsenek kommandósai, kizárólagosan adatok gyűjtésével és értékelésével foglalkozik.

Viviane Reding igazságügyi biztos, az EB alelnöke pár hete az angliai Hertfordshire-ben tartott Bilderberg találkozón úgy nyilatkozott, mindent megtesz, hogy gyengítse a jövő évi magyarországi választások eredményének legitimitását arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat.

A társadalom átalakítására tett kísérletek a XX. században valódi lehetőséget kaptak. A fausti civilizációban a társadalom – és az ember – teljes átalakításának gondolata először 1789-ben, Franciaországban kapott megfelelő támogatást, de szerencsére rövid időn belül elbukott. Ennek köszönhető, hogy a XIX. század a soha nem látott technikai és tudományos fejlődés százada lett. A XX. században a nagy francia forradalom által elvetett mag egyre erőszakosabban tört utat. A kollektív tudatalatti, valahogy addig próbálgatja az ötletet, amíg végérvényesen ki nem derül róla, hogy hülyeség, hogy a nagy átalakítás a társadalom létét veszélyezteti.

Tanulságos, ugyanakkor szomorú is, hogy a mai magyar társadalom milyen keveset tud Árpád-házi Szent Kingáról (1224–1292) – s hogy a hazai média mennyire elhallgatta szentté avatásának hírét. Történetesen a magyar föld legfiatalabb szentjéről van szó, ugyanis 1999 júniusának derekán iktatta őt a szentek sorába II. János Pál pápa, hétszázezer lengyel hívő jelenlétében. A szertartás a történelmi magyar–lengyel határtól alig húsz kilométerre, Ószandec mezején zajlott, annak a kolostornak a tövében, amelyben Kinga élt és meghalt. Tehát nem valami távoli és réges-régi, a kommunizmus számlájára írható mulasztást kérek számon a mélyen tisztelt magyar médián, hanem egy, az állítólagos rendszerváltás után kilenc évvel történt eseményt. (Nagy „büszkeség”: hazánkat hivatalosan egy olyan közméltóság képviselte, aki a rossz nyelvek szerint kommunista ügynök volt, a még rosszabb nyelvek szerint Patkány fedőnévvel.)

Ha meg akarjuk érteni a mai politikai történéseket, akkor végig kell nézzük, hogy a kétharmad ellenében álló csoportokat milyen szándék vezérli. A szándék felderítése nehéz feladat. A nehézség elsődleges oka, hogy a magyar közéletet 2002 után és elsősorban Medgyessy Péter puccsszerű eltávolítását követően eluraló Gyurcsány Ferenc, illetve a hatalmát megalapozó családi alapú szövedék fennmaradását a teljes társadalmi káosz kialakításában látta.

Egykor a Szovjetunióért, most pedig az Európai Unióért, és jó néhány multicég anyagi biztonságáért küzd – a saját nemzete ellenében. Hivatásos hazaáruló. Ez a balliberális prototípusa. Sajnálom, de a bizonyítványt ők állítják ki saját magukról.

Göncz Árpád SZDSZ-es köztársasági elnök lánya, Kinga, az MSZP külügyminisztere és EP-képviselője. Unokája Benedek Márton, Bajnai Gordon párttársa. Balliberálisok. Na de akkoriak vagy maiak?

Ismét hallatott magáról Rytkó Emília (1950), aki a rendszerváltozás után állandóan a különböző választások körül sürgölődött-forgolódott, legutoljára – nyugállományba vonulása előtt – az Országos Választási Iroda vezetője volt. A múltja alapján soha senki nem vonta kétségbe  baloldali érzelmeit és elkötelezettségeit, még ha igyekezett is  politikailag teljesen semleges színben feltüntetni magát. A nyugdíjas éveit töltő volt OVI vezető most ismét csatába indul, feladva a semlegességet, helyesebben kimutatva az eddigi beágyazódását, és a meglehetősen zavaros összetételű baloldali ellenzék által létrehívott Választási Monitoring Bizottságban vállalt részvételt. Feladata lesz, hogy a közelgő 2014-es választásokon védje a demokratizmust és felügyelje a törvényességet.

Amikor csak lehet, e hasábon igyekszem időszerű témákról írni – egy hetilap esetében ez bizony cseppet sem hátrány… Az elmúlt hetek legfontosabb lengyel–magyar vonatkozású történése minden bizonnyal egy levélváltás, ami a két nemzet értelmiségi csoportjai között zajlott. Egyetlen percig se csodálkozzanak azon, hogy a kereskedelmi televízió híradójában (de ami még szomorúbb, a közszolgálati tévécsatornákon is) erről a dologról mélyen hallgattak. Bizonyos körökben mindmáig nem történt meg a rendszerváltás.

A méltányosság politikaelemző központ, – mely valójában Csizmadia Ervin – az Élet és Irodalom hasábjain, de lényegében attól elkülönülve, szinte mellékletként jelentetett meg egy átfogó dolgozatot. Az És 1998-tól radikális színvonalcsökkenést szenvedett el, így az egykoron jól író értelmiségiek gyűlhelye, mára az önkielégítő tárcaírók rezervátumává vált.

Ebben az ingerszegény közegben jelent meg Csizmadia dolgozata. (Ha véletlenül nem vagy nem csak Csizmadia érdemi munkája ez, akkor a társszerzőkre is vonatkozik, amikor Csizmadiát írok. – Csorja) A munka nem vállalkozott kevesebbre, mint hogy valamiféle elfogadható magyarázatot adjon a liberális értelmiségnek, hogy a világuk romjai közül elborzadva figyelt új rendszer miért tudott megerősödni. Miért olyan a Fidesz amilyen, és lehetne-e más – kérdezi Csizmadia.