Teljes a zűrzavar a faji viszonyokban. Radnóti Zoltán XI. kerületi rabbi kiderítette, hogy a Mazsihisz ügyvezetői posztjára várományos Egri Oszkár nem is igazi zsidó. Azaz anyai ágon nem zsidó családból származik. Az ügyből rendőrségi feljelentés kerekedett, melynek eredményeként a rabbit elő is állította a rendőrség. Most azt a kérdést ne feszegessük, hogy milyen visszhangja lenne, ha egy katolikus pap előállna azzal, hogy valamely püspök nem is keresztény származású. Igaz, az Új- és az Ószövetség között éppen az az egyik legfontosabb különbség, hogy előbbi nem köti származáshoz a megváltást.

Kövér László magyar parlamenti elnököt már nem látják szívesen Izraelben, jeruzsálemi kollégája, Reuven Rivlin visszamondta a neki szóló meghívást. Az ok: a Fidesz politikusa egy szélsőjobboldali íróval szimpatizál.

De hát akkor mi legyen Churchillel, aki a gonosz elleni háborúban egy gonosztevővel, Sztalinnal szövetkezett? A bolsevik ideológia mintegy százmillió ember haláláért felelős. Izraelben a szovjet hadsereg tiszteletére (!) emlékművet emeltek.

Két héttel ezelőtt címlapon hirdettünk harcot a szolgáltatók visszaélései ellen. A cikk apropóját adó eset utóélete természetesen újabb furcsaságokat tartalmaz. Miután a Gázművek által megbízott kft. kikapcsolta a szolgáltatást, praktikusan egy csapot elzártak, illetve két műanyag gyűrűt kicseréltek, a szolgáltató 30 ezer forintot számlázott ki kizárási díjként és 14 ezer forintot a csap visszanyitásáért. Továbbá a kizárással büntetett családnak – lévén átalánydíjas fogyasztók – a teljes fogyasztását ki kellett fizetnie. Ez június elején az amúgy 12 hónapra elosztott gázfogyasztás közel 30 százalékát, úgy 150 ezer forintot jelentett. A Gázművek lényegében mindent megtett, hogy a család gáz nélkül maradjon, bár azt is el kell mondanunk, hogy miután a 200 ezres összeget befizették, szinte azonnal visszaállították a szolgáltatást, azaz kinyitották a gázcsapot.

Kósa Lajos emelte két hete (amúgy nincs hét, de lehet, nap is kevés van, amikor valamelyik, betiltásra már rég megérett rádió vagy tévé elviselhetetlen technikával operáló műsorvezetője elé ne járulna magyarázkodásra kormánypárti képviselő) az ATV nézettségét, amikor valamilyen Egon nevű, korábban a Heti Hetes unalmas, ötlettelen gárdájából is gyengeségével kirívó reggeli műsorvezetőjével beszélgetett. A téma természetesen Horthy Miklós, a kormányzó nácizmusa volt. Előre bocsátom, a kormányzó nagy tisztelője vagyok, azonban életútját megismerve, bennem az a kép él, hogy az ördöggel is cimborált hazája érdekében, hogy a becsület mintaképe volt, és nem utolsósorban a kun bélák, károlyik és a lukács györgy-félék, a gyilkos bolsevik söpredék esküdt ellensége. Újratemetésére természetszerűleg elmentem. Ott a főhelyen, Kenderesen állt egy koszorú, szépen felszalagozva, rajta a felirat: A HÁLÁS BUDAPESTI ZSIDÓSÁG.

Az EU pénzügyminiszterei döntöttek. A spanyol bankrendszer – azaz a Spanyolországban működő bankok – 100 milliárd euró támogatást kapnak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a bankrendszer 1%-os kamattal juthat a gigantikus összeghez, melyet 3 év alatt kell majd visszafizetnie. A pénz forrása elsősorban természetesen Németország. Az a Németország, mely évente nagyságrendileg 100 milliárd euró pozitív külkereskedelmi mérleggel rendelkezik, azaz 100 milliárd euróval nagyobb a külföldről származó bevétele, mint a kiadása.

Hétfő délutánonként a templomkertben játszunk Pintyővel. A kicsi lány két és fél éves. Biciklivel megyünk le, útközben énekelünk, verset, mondókát tanulunk általában, de ma valahogy nem megy jól a dolog. A kicsi lány okos és érzékeny. Minden rezdülést fog, mindenre reagál.

A kormány 1405/2011. (XI. 25.) kormányhatározatát szeretném kifüggeszteni az összes államigazgatási alkalmazott nappalijában. Este, a Jóban Rosszban után és fogmosás előtt a kanapén elzsibbadt lábú közalkalmazott vet egy kósza pillantást a bekeretezett szövegre és rögtön eszébe jut, hogy mi a dolga holnap. Állítólag az átlagember 16 találkozás után végérvényesen rögzíti a szeme elé kerülő utasításokat, így legfeljebb egy hónap után a figyelemhiányos közszolgák is biztosan tudnák, hogy mit kell csinálniuk.

Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester és Simon Erika újságíró dedikálja az És mégis megszólal a pálca című portrékönyvet június 9-én (szombat) 16-17 óra között a Vörösmarty-téren a Kairosz Kiadó sátránál.

„A nemzeti érzést bennem 1956 váltotta ki. A szüleim, és a nevelőapám is nemzeti érzelműek voltak, de ez még önmagában nem lett volna elég. 1956 lázas áhítata kellett hozzá. A sportnak is nagy hatása volt rám. A „hajrá magyarok” és az, hogy akkor mi sport- és zenei nagyhatalom voltunk, mindig is büszkeséggel töltött el. Egy olimpia, egy válogatott mérkőzés, egy atlétikai viadal a stadionban nagy jelentőségű, de más volt a forradalom! 1961-ben – iszonyú elgondolni –, miközben én ifjan jártam a világot, még mindig végeztek ki ötvenhatosokat. Láttam a névsort az Andrássy úton… akkor úgy éreztem, hogy nekem is állást kell foglalnom, és én ennek a lehetőségét a MIÉP-ben találtam meg, amely radikálisan és szépítés nélkül állást foglalt. Amikor a Magyar Igazság és Élet Pártja bekerült a parlamentbe, a pénz egy részét arra fordította, hogy létrehozza a Bocskai Szabadegyetemet. Ez abból állt, hogy akik különböző helyeken tanítottak, legyenek közgazdászok vagy jogászok, tudósok, nyelvészek, járták az országot, ismeretet terjesztve. Én például a magyar zenéről és a magyar zene összefüggéseiről tartottam előadást, egészen 2002 teléig, egyéb munkáim, az operaházi tevékenység mellett.”

Trianon után Erdélyben értelmiségiként, pláne íróként túlélni lélekpróbáló feladat. Mégis, a két világháború közötti magyar irodalom legízesebb termése éppen a trianoni sokktól lázálomszerű ébrenlétben tengődő erdélyi írók tollából származik. Tamási Áron, Kós Károly, Nyirő József, Makkai Sándor, Wass Albert, majd később Sütő a XX. századi magyar irodalom meghatározói lettek, még akkor is, ha sokukat a budapesti nyugatos kánon kivetette magából. A magyar irodalmat, sőt az egész magyar közéletet meghatározó helyfoglalások, a szellemi élettérért folytatott, népi–urbánus ellentétnek nevezett küzdelem sok áldozatot követelt. A második világháború után szocializálódott emberek nagy része a magyar irodalom egy vonulatát ismerhette csak meg. Az Aczél vezette kultúrpolitika és Lukács György áldásos tevékenységének eredményeként a nyugatosokon kívül csak urbánus vagy munkásmozgalmi író kerülhetett a jó írók listájára. A többit tiltották vagy szándékosan lekicsinyelték. Mivel a trianoni tragédiát a második világháború utáni közbeszédből száműzték, az elhallgatott magyar írók közül az erdélyiek a legmélyebb fiókok aljára kerültek, nehogy valaki beleolvasson és kiderüljön, hogy néhány támogatott író alkotásainál a Királyhágón túl lényegesen nagyobb szellemi teljesítmények születtek.