Az ATV-n gyakorta feltűnő Mészárosnak hétről hétre kell kellemetlen kérdéseket feltennünk. A múlt héten az MT monogramú úr magántulajdonhoz való sajátos viszonyát tártuk fel egy 1970-es évek elején kelt cikkből. Azóta időben sokkal közelebbi események késztetnek minket kérdésekre, de új iratok kerültek elő a régi ügyről is. Egy egészen elképesztő történetet ismerhetünk meg, mely valószínűleg csak Magyarországon és csak egy Mészáros Tamás-szerű emberrel történhet meg.

Vajon tényleg Hillernek köszönheti Mészáros Tamás, hogy cégének közel százmillió forintot juttatott az állam a kulturális főváros eseménysorozat keretében?

Amikor kiderült, hogy a rendőr őrnagy valóban használhatatlan, korkedvezménnyel nyugállományba engedték. Még nem volt ötven éves. Megkapta a nyugdíját, rá még a „szochazás” kiegészítést, majd Gerő László vezérigazgató elvtárs oda vette maga mellé és ezért is elég jól kaszált.

Elég gyakran esik szó mostanában a volt kommunista funkcionáriusok nyugdíjáról, a különféle magas kitüntetésekkel járó előnyökről, de legfőképpen ezek csökkentésének, megszüntetésének, visszavonásának szükségességéről.

Ha ezek szóba kerülnek, nekem mindig a kitüntetések – a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Munkás Paraszt Hatalomért Emlékérem – jutnak eszembe, s velük kapcsolatban is főleg a személyes élményeim.

Hillary Clinton félti a demokráciát. Az amerikai külügy vezetője levelet írt Orbán Viktornak és ha már megírta, akkor küldött egy másolatot a Népszabadságnak is. Arra ugyanis gondolni sem merünk, hogy esetleg a Népszabadság szerkesztőségében született a levél gerince, melyet Washingtonban már csak átmásoltak a Secretary of Sate-es fejlécű levélpapírra. Nem is merjük feltételezni, hogy esetleg a Népszabadság az eredeti kéziratot közölte.

Mindenesetre vicces, hogy az Egyesült Államok külügyminiszterének nincs más dolga, minthogy a Klubrádió frekvenciájáért aggódjon, vagy azt a példátlan eseményt sérelmezze, hogy a kétharmados többség alkotmányozni mert. Nyilván nem történik semmi aggódnivaló a világban. Izrael bizonyára biztosította a palesztinoknak az egyenlő jogokat, nyilván megnyitották a vízhálózatot, nyilván van étel is Palesztinában és nyilván nem isznak fertőző vizet százezrek. Feltehetőleg a kínzások és a verések is megszűntek. Bizonyára Pakisztánban is minden a legnagyobb rendben van, és Észak-Afrikában sincs semmi aggódnivalója az amerikai külügynek. Valószínűleg Szlovákia is biztosította Clintonnét, hogy nem foszt meg több magyart a szlovák állampolgárságtól és bizonyára Afganisztánban és Irakban is kiteljesedtek az emberi jogok. Így nem csoda, hogy ráér aggódni a budapesti történésekért.

Az éppen csak megerősödött, a hatalmas túlerőt minimálisan csökkenteni képes jobboldali média alig jelent meg a barikádon, máris bevonult a fedezékek mögé. Sőt, egyesek a kétharmados hátország anyagi biztonságát élvezve nyíltan fanyalognak. Nem jó ez így, másképpen kellene, kellett volna csinálni. A fanyalgás élharcosa a Heti Válasz, de a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap sem mentes az ál-objektivitástól. A szerkesztőségekben egy-egy közös cigarettázás, kávézás közben már a fanyalgáson is túlmennek. Miért kell mindenkinek nekimenni, kár, hogy Orbán ilyen konfrontatív – értik meg egymást szerkesztők és publicisták.

Egyre gyakoribbak mostanság az ellenzéki aláírásgyűjtések. A magukat, de csakis magukat demokratáknak vallók ezzel a módszerrel is igyekeznek fölhívni önmagukra a figyelmet. Megvan a jól kiépített kapcsolatrendszerük ahhoz, hogy a határon túlra, de akár az óceánon túlra is eljusson az ő nagy sérelmük és tiltakozásuk híre.

Amikor az Új Színház igazgatói pályázata ügyében meghozott döntés ellen aláírásgyűjtést kezdtek, olyasmit tettem, amire már nagyon régen nem volt példa. Vetettem egy pillantást az aláírók közzétett listájára. Azonnal láttam, hogy ismét csak „a kutya ugat, a karaván halad”. Már éppen abba akartam hagyni az unalmas olvasgatást, amikor egy évtizedek óta nem látott ismerős nevét pillantottam meg. Szende Iván volt ez az aláíró, aki hozzám hasonlóan kémelhárító volt, helyesebben a kémelhárítás volt a munkahelye egy időben, csak én korábban kezdtem és jóval később fejeztem be a kémek hajkurászását.

Rákosi Mátyás elvtárs soha nem kedvelte Szűcs Ernő(1) elvtársat. Az MDP mindenható főtitkárának bizonyára jó oka volt erre. A szegedi Csillagbörtönben több éven át együtt raboskodtak, így Szűcs Ernő tudhatott az 1945 után fölmagasztalt Rákosi elvtárs emberi gyengeségeiről, amelyek beárnyékolhatták a rettenthetetlen hős kommunista mítoszt, melyen a személyi kultusz is részben alapult. Ez azonban még nem volt minden. Később együtt voltak politikai emigránsok a Szovjetunióban. Sztalin elvtárs pedig nem bízott meg Rákosi elvtársban oly mértékben, ahogy az a legkedvesebbnek hirdetett magyar tanítvány esetében elvárható lett volna. A szovjet elhárítás szemmel tartotta a politikai emigránsként a Szovjetunióban tartózkodó Rákosit is. Az egyik ráállított megfigyelő pedig nem más volt, mint Szűcs Ernő.

Börtönbe vonult Julija Volodimirivna Timosenko, Ukrajna egykori miniszterelnöke. A nem is olyan régen még a világ harmadik legbefolyásosabb nőjeként számon tartott milliárdos vagyonú, meglehetősen vonzó külsejű asszony 7 éves börtönbüntetését kezdte meg az év elején. Timosenko elítélése ukrán vonatkozásaival önmagában is jelentős hír, de valójában messze túlmutat az ukrán belpolitikán.

Ukrajna az Egyesült Államok és Oroszország közötti hatalmi játszma ütközőzónájába került 2003 végére. Ukrajna egyértelműen orosz befolyási területnek számított, de a nyolcvanas évek végétől Kelet-Európában terjeszkedő, egyre szélesebb társadalmi rétegeket elérő szervezetek már elég erősnek érezték magukat, hogy a moszkvai kötődésű miniszterelnököt, Janukovicsot megbuktassák.

December 14-én adta át Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Kocsis Máté Józsefváros polgármestere a LÉLEK-házat a VIII. kerületi Koszorú utcában. Józsefváros Önkormányzata immár 2 és fél hónapja elindította a LÉLEK-programot (Lakhatási Életviteli Lelki -segítségnyújtási Egzisztenciateremtési Közösségi Program) amelynek keretében a VIII. kerületben hajléktalanná vált emberek felzárkóztatását tűzte ki célul. Erre első ütemben 61 millió forintot költött a kerület. Polgármesteri javaslatra sem a Józsefvárosi Önkormányzat tisztségviselői, sem az ügyosztályvezetők, intézményvezetők, sőt az önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői sem veszik fel az év végi jutalmukat. Kocsis Máté, a kerület polgármestere egyébként 2006 óta semmilyen jutalmat nem vett fel. Csupán abból, hogy a vezetők nem veszik fel jutalmukat, az önkormányzat megtakarítja szinte a teljes, a LÉLEK-program első ütemére elköltött 61 millió forintot.

A világ az egyik válságból a másikba zuhan. Egyszerű halandó számára nehezen érthető a válság természete. A gyanú múlhatatlanul beékelődik a válságok és a valóság közé. A józan ész nehezen érti, hogy mitől értékelődik le egyik napról a másikra az élete, mitől ér kevesebbet a fizetése, mitől válik értéktelenné a lakása és mitől kerül többe minden. A gyanú ott motoszkál, hogy talán mégsem maguktól jönnek a válságok, hogy talán valakik busás haszon fejében létrehozzák és szétterjesztik a pusztulást.

A történelem nagy fordulópontjai előtt mindig válság volt. A mélyben zajló társadalmi változások elérik a kritikus tömeget, és ezzel egy időben a hatalmon lévő kaszt, melynek eredeti vezető szerepéből lényegében a dőzsölés marad, elszakad a valóságtól. A robbanáshoz természetesen valamiféle társadalmi katalizátorra is szükség van, leggyakrabban egy népre vagy társadalmi csoportra, mely érvényesülésének zálogát a változásban, a korábbi hatalmi rendszer bukásában látja.