Nógrádi Tóth István, a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke a közelmúltban ajánlást fogalmazott meg a magyar nóta védelmében az illetékesek részére. Ebben az írásban hét pontban foglalja össze a tennivalókat.
– Kedves elnök úr! A magyar nóta kálváriája nem most vette kezdetét. Emlékszünk arra, mikor még Kóka János miniszterként kijelentette, hogy mindenki lehet művész, s megszüntette a működési engedélyt ahhoz, hogy valaki előadó lehessen.
– Erre azt szoktam mondani: én meg orvos vagyok, s jöjjön hozzám Kóka úr, majd megoperálom. Ha ezer ember elé kiáll valaki énekelni, akkor annak ahhoz tanulni kell. Ha már egy ablakpucolónak is OKJ-vizsgát kell tennie, akkor egy énekesnek miért nem? Tehát a műfaj szándékos tönkretételéről beszélhetünk. Ha most valakinek van rá pénze, akkor bemehet egy kis tévéhez énekelni. Hála Isten, az új kulturális kormányzat már megígérte, hogy visszahozzák a működési engedélyt. Ahhoz, hogy színvonalas előadások szülessenek meg a hangversenytermekben, a rádiók stúdióiban, szükséges egy kontroll. Fel kell készíteni azt szakmailag, lelkileg, aki előadóművész szeretne lenni, mert nem lehet egy-kéthetes tanfolyamon megtanítani azt, amit mások éveken keresztül sajátítanak el.
– Kiknek is szánja ezt a levelet? Kiket szeretne ezzel felkeresni?
– Réthelyi Miklós urat, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjét, Szőcs Géza államtitkár urat, a közszolgálati médiumok vezetőit – kiemelendő, hogy még Hankiss Elemér is tárgyalt velem, de a Rádió volt elnöke, Such úr erre nem volt hajlandó – , Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökét, a Magyar Zenei Tanács vezetőit, s azon főiskolák vezetőit, ahol művelődésszervezői képzés folyik.
– Milyen fogadtatást vár az illetékesektől?
– Vegyes az elképzelésem. Már felkerestem a Hagyományok Házát, ahol az igazgató pozitívan állt hozzá az ügyünkhöz, míg Halmos Béla, a Táncház Archívum vezetője elutasította kérésünket.
– Tavasztól új, nemzeti kormánya van az országnak. Ez nem tölti el reménységgel?
– Biztos, hogy jobb lesz a helyzetünk, hiszen Szőcs Géza államtitkár úr tárgyalt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének vezetőivel, és ígéretet tett arra, hogy megoldódik a működési engedély kérdése.
– Azt írja ebben a dokumentumban: „a médiában 10% a magyar zene, ennek a következményei beláthatatlanok.” Itt a közszolgálati, vagy a kereskedelmi médiáról van szó?
– A közszolgálatiról, mert a kereskedelmiben még rosszabb a helyzet. A Médiatörvény 23.§ 4. pontja a zenekultúrák sokszínűségét teszi kötelezővé, az „egyetemes és a nemzeti kultu-rális örökség ápolását.” A 3. pont szerint „a törvény előírja a hallgatók széles körének színvonalas kielégítését.” A Magyar Rádió Közszolgálati Szabályzatának V. fejezetéből idézek: „A Magyar Rádió valamennyi hallgatói réteg igényének kielégítésére törekszik.”Tehát a közmédiumoknak kötelessége volna a magyar zenét támogatni. Ha ezt nem teszik, akkor nem lesznek nótaszövegírók, zeneszerzők és énekesek. Tudják, nem érdemes dolgozniuk, ha a média csak ennyire karolja föl a műfajt. Gyakran járok külföldre, és azt tapasztalom, hogy Görögországban a helyi zene szól, Ausztriában hódít a sramli, tehát más ország büszke a zenéjére, csak mi szégyenkezünk. Cigányzenészeink cároknak, királyoknak, földesuraknak muzsikáltak. Nekik ez megfelelt, nekünk nem? Ma ideérkező külföldiek a magyar zenét – nótát, operettet, népdalt – keresik. Ezt tette Jehudi Menuhin is a világhírű hegedűművész budapesti koncertje után.
– Ön azt mondja, hogy a „kultúra szervezői, irányítói úgy kerülnek ki a főiskoláról, hogy a magyar nóta halott, dzsentrimaradvány, giccs.” Ezt bizonyítani is tudja?
– Negyven éve szervezek műsorokat idehaza és külföldön. Többször mondták nekem a művelődési házak vezetői: nincs igény a magyar nótára, mert az halott műfaj. Ezek nem tudják, mert annyira tájékozatlanok, hogy ezt a műfajt Egressy Béni, Petőfi Sándor, Arany János írták és egy nemzet énekelte 200 éven keresztül. Bartók Béla sem volt a magyar nóta ellen. Valaki egy Petőfi-szövegre giccset mer mondani? Borfesztiválon az emberek borkóstoló közben nótát énekelnek, de közben beatzene, dzsessz szól a színpadon. Miért?
– Ki írhatja elő mondjuk a kultúrház igazgatójának, vagy egy borfesztivál szervezőjének, hogy magyar nóta és operett is legyen a műsoron?
– Egyrészt a pályázatokat úgy kell kiírni, hogy valódi magyar zenét is szerepeltessenek. A kulturális kabinetet pedig azért keresem meg, hogy intézkedjenek: a leendő művelődésszervezőket úgy oktassák a főiskolán, hogy azok a jövőben a közönség igényét szolgálják ki. Kultúrházakban tanítanak ír zenét, latin és görög táncot, de csárdást már nem. Ma egy kultúrházban az van műsoron, amit az igazgató szeret. Bizonyára profán a hasonlat, de egy szakácsnak sem a saját kedvenceit kell főzni állandóan, hanem amit a vendég kér. Azt mondják, hogy nincs igény a magyar nótára? Szeptember 26-án ezerfős hallgatósága volt egy általam rendezett sportcsarnokban tartott nótaestnek. Október 1-jén szintén rendezek egy ilyen előadást. Ez mutatja, hogy szereti ezt a műfajt a közönség. Ezt igazolja: Losonci Ágnes szociológiai könyvében a zenei műfajok között első a magyar nóta.
– Más téma: nemrég jelent meg az ön szerkesztésében egy népdalos füzet, melynek borítóján Madarász Katalin és Béres Ferenc fotója és neve látható. Ők gyűjtötték össze kedvenc népdalaikat?
– Béres Ferenc Liszt-díjat kapott azért, mert ezeket a népdalokat énekelte. A füzetben fellelhető dalokat szeretik, ismerik az emberek és Béres Ferencen kívül Madarász Kati, aki ezeket professzionális módon adja elő immár 40 éve. Olyan új stílusú népdalokról van szó, melyek nem kedveltek a táncházmozgalomban, így unikumnak számítanak.
– November 28-án Magyar Nótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének szervezésében életműdíj-átadásra kerül sor.
– Az életműdíjat azok kaphatják meg, akik a szakma legjobbjai, és több évtizeden keresztül énekeltek a televízióban, rádióban, lemezt adtak ki, tehát életük során bebizonyították azt, hogy sokat tettek ezért a műfajért. Ebben az évben Máté Ottilia és Rezsnyák Miklós kapja az életműdíjat.
– Attól függetlenül, hogy a médiában nem kap megfelelő helyet a magyar nóta és a cigányzene, működik az ön által szervezett Dalénekes iskola és nyaranta több százan utaznak a dunai Nótás-hajón.
– Így van, a Nótás-hajó immár ötödik éve szórakoztatja a hallgatóságot a Duna hullámain. Tizenhét éve rendezek zenei tábort Zamárdiban, ahol tavaszonként a Dalénekes iskola éves zárókurzusára kerül sor. Nagyon sok a fiatal tehetség, akiknek oklevelet adunk, tehát nem halt ki a műfaj.
Medveczky Attila
