Prőhle Gergely a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára május 22-én Berlinben megbeszéléseket folytatott a magyar és német bel- és külpolitikát érintő aktuális kérdésekről, az együttműködés konkrét lehetőségeiről Peter Schooffal, a német Külügyminisztérium helyettes európai igazgatójával, Manuel Sarrazinnal, a Zöldek képviselőjével, Wolfgang Gerhardt-tal, a Szabad Demokrata Párt (FDP) volt frakcióvezetőjével, a Friedrich Naumann Alapítvány elnök vezérigazgatójával. A tárgyalások középpontjában a 22. Magyar-Német Fórum őszi ülésének, valamint az ún. Közép-Európai Évnek az előkészítése állt; 2013-14-ben ugyanis Magyarország lesz a Közép-Európai Kezdeményezés és a Visegrádi Csoport elnöke.
Mik voltak ezek a magyar belpolitikát érintő aktuális kérdések?– kérdezem Prőhle Gergely helyettes államtitkár urat.
–Többször kihangsúlyoztuk; bármilyen kifogás vetődik föl külföldön az elmúlt időszak törvényalkotási folyamatával kapcsolatban, akkor ne általánosítsanak a kritikusok, különösen ne ítéljenek alaptalanul, hanem – tekintettel arra, hogy jogi szövegekről, konkrét dokumentumokról van szó – mindenki fogalmazza meg pontosan aggályait az egyes törvényekkel kapcsolatban. Ez az utóbbi hónapokban meg is történt, az Európai Bizottsággal, a Velencei Bizottsággal és az Európa Tanáccsal folytatott dialógusok során immáron konkrét ügyekről beszélünk. Így kiderül, hogy az a kép, amit Magyarország demokratikus állapotáról egyesek korábban festettek, nem is olyan drámaian sötét, csak vizsgáljuk meg a pontos joganyagot. Németország még a legvadabb sajtótámadások idején is ügyelt arra, hogy hivatalos szinten, nyilvánosan ne minősítse a magyar törvényalkotási folyamatot. Ehhez továbbra is tartja magát, ami lényeges, tekintettel arra, hogy Németország az egyik legfontosabb európai partnerünk, a német cégek a legfontosabb befektetők hazánkban.
Mi a tapasztalata, a német vezető politikusok mennyire vannak félreinformálva a magyar helyzetről?
–A német sajtóban megjelent negatív tartalmú cikkek hatnak a politikusokra is. Noha nagykövetségünk, és mi is a Külügyminisztériumban következetesen minden hamis állítást cáfolunk, ezt nem tudjuk elkerülni. Ettől függetlenül igyekeznek tájékozódni, reálisan látni a helyzetet. Ezért is fontos a kiterjedt személyes kapcsolatrendszer, azoknak a hálózata, akit hiteles forrásnak tartanak, s akiről azt is tudják, hogy elég szuverén ahhoz, hogy ne csak a brosúraszöveget sulykolja. Az abszurd vádakat tartalmazó újságcikkek pedig esetenként pont az ellenkező hatást érik el. Erre egy példa: a Le Monde-ban Petőfi Sándor szobrát keverik Horthy Miklóséval, és Szent Istvánt a török birodalom nagy ellenségeként tüntetik fel. Ilyen szarvashibákkal aligha lehet hiteles egy újságcikk, de persze hangulatkeltésre kiválóan megfelel.
De mégis mi húzódik az ellenszenv mögött? Egy bizonyos gazdasági területről történő kiszorulás, vagy a hazai ellenzék árulkodása?
–Ezt a kettőt nagyon nehéz elválasztani egymástól. A XXI. században árulkodókra, súgókra sincs szükség a negatív benyomások létrejöttéhez. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek súgók, mert a pártpolitika nemzetköziesült. Bizonyos keretek közt a politikai ellenzéknek joga, sőt kötelessége is a kormány kritikája, ezen nem érdemes felháborodni. A vehemencia, vagy a módszerek – finoman szólva – találékonysága persze így is néha megdöbbentő. Az elmúlt két évben számos érdek sérült, s nem csak politikaiak. A kormány bevallott gazdasági célja a magyar cégek helyzetbe hozása, ami teljesen legitim cél, számos más uniós tagállam is ezt teszi. Arra persze ügyelni kell, hogy az Európai Unióban önszántunkból magunkra vállalt jogi keretek között történjék mindez. Az is veszélyes, ha ellenségképet látunk a külföldben, mert Magyarország rá van utalva szomszédaival és a jelentős külföldi államokkal való együttműködésre. Ezt bizonyította az elmúlt századok történelme is. A nemzeti érdekérvényesítést érzékeny egyensúlyban kell tehát tartani a külföldi államokkal való együttműködéssel. Tudvalévő, hogy Szlovákia és Románia legnagyobb kereskedelmi partnereink között vannak. Magyarországon több százezren élnek a szlovák-magyar és magyar-román kereskedelemből. Ezt mindig mérlegelni kell akkor, mikor szimbolikus, vagy történelmi ügyekről beszélünk a két ország viszonylatában. Nemzetpolitika, szomszédságpolitika csak kéz a kézben járhatnak!
Arról még sosem hallottam, hogy egy szlovák, vagy román ellenzéki kirohant volna Brüsszelbe árulkodni. Magyarországon kívül van még olyan kelet-közép-európai ország, ahol az ellenzék a nyugati lapokban oly nagy vehemenciával támadná a kormányt?
–Nem végeztem ebben a kérdésben vizsgálatot, de elismerem: Magyarország számára döntő fontosságú lenne, hogy bizonyos nemzetstratégiai ügyekben működjön a pártok felett álló szolidaritás, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormány van hatalmon. A nemzetpolitikával kapcsolatos konszenzus megbomlása pedig csak a határon túli magyarságnak árt.
Engedjen meg egy kis kitérőt, ha már Németországról esett szó. A Spiegelben megjelenő egyik írás szerint az új Horthy-kultusz és Nyirő újratemetése egy népnemzeti reneszánsz része, amelyet a magyar kormány is buzgón támogat. A lapban megszólalt Somogyi Zoltán politológus, aki „utalt Prőhle Gergely nyilatkozatára, aki meg tudja érteni, ha az Orbán-kormány némelyik politikai nyilatkozata egyes nyugati füleknek régimódinak hangzik, de Magyarország már egy másik ország, egy másik nyelvvel.” Ön akkor Európában a tolmács szerepét tölti be?
–Magának a Külügyminisztériumnak és minden nagykövetnek az az egyik feladata, hogy a helyi viszonyok ismerete alapján próbálja meg tartalmában lefordítani azt, ami Magyarországon történik. Azért fontos annak a kultúrának, a nyelvnek az ismerete, ahol rólunk olvasnak, hogy bizonyos dolgokat a helyi értékükön tudjanak kezelni. Egy példa erre: ha a magyar Alkotmány bevezető szakaszát, a nemzeti hitvallást valaki lefordítja német nyelvre, akkor az a német nyelvi közegben egy anakronisztikus, ódivatú szövegnek tűnik. Bár itthon is gondolhatunk sokfélét a szöveg korszerűségéről, a veretes fogalmazás nálunk sokkal inkább elfogadott. Ezt nem kell szégyellni, ahogy túlmagyarázni sem. El kell mondani: egy másik kultúráról van szó, amiről nem illik ítélkezni.
2013-14-ben Magyarország lesz a Közép-Európai Kezdeményezés elnöke. Ez milyen feladattal jár?
–A regionális együttműködés jól bevált formája a Visegrádi Csoport, aminek elnökségi feladatait Lengyelországtól vesszük át 2013 júliusától.. A V4 szinte védjeggyé vált, működésének harmadik évtizedébe lépett. Egyik legfontosabb feladata az európai uniós politikákban régiónk érdekeinek markáns megjelenítése, és felelős szereplőként, Európa nagy kérdéseire saját válaszaink, megoldási javaslataink megfogalmazása. A Visegrádi Csoport mára az európai politikaformálás aktív szereplőjévé vált. Az elmúlt két évben ezen túlmenően nem elhanyagolható jelentőségűvé nőtte ki magát a V4-ek szerepvállalása az EU szomszédságpolitikájában, elsősorban Kelet-Európában és a Nyugat-Balkánon, amely amellett, hogy értékközvetítő, alapvetően gyakorlatias szemléletű. Visegrád - jórészt a 2000 óta működő Visegrádi Alapnak köszönhetően - mára fogalommá vált a régión belüli önkormányzati, kulturális, oktatási, társadalmi együttgondolkodásban és cselekvésben érdekeltek számára. Emellett a ’90-es évek legelején részvételünkkel, Olaszországgal, Ausztriával, és az akkor még létező Jugoszláviával megalakult az ún. Quadragonale, ami később Pentagonale lett. Ez az olasz kezdeményezés régebben azt a célt szolgálta, hogy felgyorsítsa Magyarország EU-s integrációját. A mára 18 országot tömörítő Közép-Európai Kezdeményezés fontos platformja a nyugat-balkáni országok csatlakozásáról folyó párbeszédnek, és a velük történő kereskedelmi kapcsolatoknak. A kezdeményezés fontos eleme a nemzeti kisebbségek szerepéről szóló dokumentum, mely 1994-ben készült, így annak 20 éves „születésnapját” is előkészítjük. Megvizsgáljuk, melyek a még aktuális elemek, pl. nyelvi jogok, autonómiák ügyében. Olaszország, az KEK egyik motorja, azért is lényeges, mert a dél-tiroli autonómia-modell Európa egyik, ha nem a legsikeresebb kisebbségvédelmi modellje.
Mi várható a 22. Magyar-Német Fórum őszi ülésén? Gazdasági, innovációs kérdések is terítékre kerülnek?
Elképzelhető, hogy történészek is részt vesznek a Fórumon?
A Visegrádi Csoporton belül is működik majd történész szekció? Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész a régió szakavatott ismerője és a visegrádi országok kultúráit szokta összehasonlítani.
Végezetül, mint a Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelőjét kérdezem az ominózus június 4-ei harangozási üggyel kapcsolatban. Kovács Zoltán államtitkár május 25-én arra kérte az egyházakat, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napjának délutánján egyperces harangzúgással kapcsolódjanak be a megemlékezésekbe. Az egyházak válaszlevélben jelezték, hogy a kérésnek nem áll módjukban eleget tenni, mert a templomi harangok istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak. Az elutasítással bizonyították az állam és az egyház különállását?