A mai „egyenépületekhez” képest a vízivárosi házak egyediek, ezért azokat óvni kötelességünk.
A Kapucinus utca 9. száma alatti lakóház ünnepélyes átadásával zárult szeptember 14-én az I. kerület vízivárosi műemlék-felújítási programja. A Batthyány utca, Iskola utca, Pala utca, Szalag utca, Fő utca, Hunyadi János út és Toldy Ferenc utca önkormányzati tulajdonú műemléképületeire mintegy 2,7 milliárd forintot fordított a kerület, amelyből 1,4 milliárd forintot a fővárosi városrehabilitációs pályázaton nyert.
Mi késztette az I. kerületi önkormányzatot arra, hogy 15 évvel ezelőtt elindítsa a „Szerelmem, Víziváros” műemlék-megújítási programot? – kérdezem Dr. Nagy Gábor Tamást, Budavár polgármesterét.
–A Vízivárosban lévő, és az önkormányzat tulajdonában lévő műemlék-lakóépületek nagyon leromlott állapotban voltak, nem csak kívülről, hanem műszakilag is. Ezek a házak csúfították a városképet is. Ilyen esetekben felvetődik a kérdés: az omladozó régi házakat lebontsuk-e, s valami újat építsünk helyükre; ami olcsóbb, gyorsabb és megtérülő megoldás, vagy jelentős forrás összegyűjtésével a műemlékek helyreállítását szakemberek segítségével az előírásoknak megfelelően, az értéke megőrzésével végezzük el. Mi az utóbbit választottuk, amire alkalmas forrást jelentett az a városrehabilitációs alap, amely abból képződött, hogy az értékesített korábbi tanácsi lakások eladásából befolyt összeg egy részét a törvény szerint fővárost illeti meg. A kerületek adták el az ingatlanokat, s a bevétel felét átadták a Fővárosi Önkormányzatnak, ami az összeget a városrehabilitációs pénzügyi alapba helyezte el. Tehát a kapott pénzt mi fizettük be, de olyan jó célra került vissza, amit önmagában az önkormányzat feltehetőleg nem tudott volna megvalósítani. Így azonban a Budavári önkormányzat megalkotta a vízivárosi koncepciót, amelynek keretében évente 2-3 házat tudtunk átadni. A „Szerelmem Víziváros” címmel pedig arra akartunk utalni, hogy miközben az utcák, és azok hangulata megváltozott, egyre többen érezték, hogy nagyon is szerethető épületek felújításáról van szó. Bízunk abban, hogy ezek a felújított épületek megfelelő lakóterekként szolgálják majd a vízivárosiakat. A mai „egyenépületekhez” képest a vízivárosi házak egyediek, ezért azokat óvni kötelességünk.
Már 1998-ban is 15 éves kifutású projektben gondolkodtak?
–Nem, mert azt nem lehetett előre sejteni, hogy mennyi pénz áll a felújítási munkák rendelkezésére. Minden évben azzal a lakóépülettel pályáztunk a Fővárosi Önkormányzathoz, aminek a felújítása a legsürgetőbb volt. Természetesen jóval több lakóépületet renováltunk a kerületben, de most értünk el a Vízivárosban lévő műemlékházak helyreállítási szakaszának végre. Tehát 15 év alatt végeztünk ezzel az érdemi városképjavító, műemlékmentő programmal, és úgy gondoltuk, érdemes visszatekinteni és bemutatni az elért eredményeket. Amikor a műemléki világnapon nyílt napot hirdettünk, és a kerületben végigvezettük az érdeklődőket, közel 100 ember tekintette meg az eredményeket, azt, hogy miként néznek ki a felújított házak udvarai belülről, milyen lett a Kapucinus utca 9., vagy a Pala utca 8., vagy a többi épületet, melyek Víziváros értékei.
Régészeti feltárások is folytak az elmúlt 15 év alatt?
–Alapvetően a lakóépületek, a falak felújítása történt modern szigetelési módszerekkel, és néha teljes födémcserére került sor, de nem történtek olyan bontási munkák, amikor a régészek is megjelennek a helyszínen. Régészeti érdekességek éppen a Kapucinus utca 9-es számnál kerültek elő, mikor a falkutatás során kutat, s a mélypincében pedig olyan járószintet találtak, melyeket korábban lefedtek. Értékes falfestések és másodlagosan felhasznált kövek – melyek gótikus és török-kori faragványokat rejtenek – is előbukkantak.
A rekonstrukciók során a lakóknak el kellett hagyniuk az épületeket?
–Volt olyan lakóépület, ahol meg tudtuk oldani a bentlakással együtt a felújítást, de a nagyon leromlott állagú házak esetében az önkormányzat arra törekedett, hogy véglegesen máshol biztosítsa az addigi bérlők lakhatását. Így a lakásszámok is megszűntek, s nem az addigi, az ’50-es évektől folyamatosan lepusztuló állapotban lévő szobakonyhás szükséglakásokat újítottuk fel, hanem nagyobb, korszerűbb, jobb kialakítású lakásokat hoztunk létre. Ezek a házak mind lakóépületek maradnak, hiszen századokon keresztül polgári otthonokként funkcionáltak.
Elképzelhető, hogy a pártállam idején éppen azért nem újították föl ezeket a házakat, mert a polgárság otthonai voltak?
A szépülő környezet ösztönzőleg hathat az identitástudat erősítésére is?
–A kerületben 20 éve támogatjuk a magántulajdonban lévő társasházak felújítását is. Nagy jelentőségű, hogy míg a rendszerváltás idején a felújított épület volt a kuriózum, addig ma arra a házra néznek furcsán, amelyiket nem renoválták a közelmúltban. Amennyiben az önkormányzat rendbe hoz egy területet, azután a lakók igényesebbé válnak, s jobban vigyáznak rá, sőt gondozzák is az általunk felújított műemlékeket. Tehát, ha egy városrészt megtisztítunk a graffitiktől, rendbe rakjuk a parkjait, játszótereit, akkor az ott élők már jobban ügyelnek azok tisztaságára, hiszen az egész közösség szépészeti tanulási folyamatáról van szó.
Ezeket a felújított épületeket miként lehet megóvni az emberi rongálástól vagy a graffitiktől?
–Figyeljük a kerületben a graffiti-szennyeződéseket, s azokat hamar letakarítjuk, sőt minden rongálás után eljárást indítuk, aminek visszatartó ereje van. S emellett maguk a lakók is odafigyelnek a tisztaságra, az értékek megőrzésére.
A Várbazár építéséről már beszámoltunk az olvasóknak. Ennek a létesítménynek a felújításával mit nyernek a kerület lakói? Tudtommal a Várbazár környékén közlekedési fejlesztések is történnek.