Országos felvevő-területtel működik a hortobágyi Madárkórház
Bár az egykori hortobágyi internálótábor központi épületén ma is emléktábla figyelmeztet a kommunisták rémtetteire, immár szerencsére nemes célokat szolgál az épületegyüttes: itt működik ugyanis a Madárkórház. Az intézmény nemcsak kórházként funkciónál, hanem madármenhelyként is, emellett pedig egy állandó kiállítás is látható náluk a Magyarországon élő legérdekesebb, legkülönlegesebb madárfajokból. Az intézmény ezzel a madarak védelmét, illetve az átlagemberek madarak iránti elköteleződését is szeretné növelni. Kiss Balázst a Madárkórház munkatársát kértük meg arra, hogy mutassa be tevékenységüket.
Mikor jött létre a hortobágyi Madárkórház?
–A Madárkórház Alapítvány, amely fenntartja a kórházat, 1999-ben alakult, ám madármentő tevékenységünket már jóval előtte elkezdtük. Azóta a különböző pályázatokon nyert pénzeknek köszönhetően számos fejlesztés ment végbe. Jelenlegi formájában 2006 óta tekinthető meg a létesítményünk. Nemcsak kórház van a területen, de fenntartunk egy madármenhelyt is, valamint preparált és élő példányok segítségével igyekszünk bepillantást nyújtani Magyarország és azon belül a Hortobágy igen gazdag madárvilágába.
Mely terület számít a Madárkórház felvevő-területének? Csak a Nemzeti Park területéről fogadnak beteg, sérült madarakat, vagy bárhonnan bevihetnek Önökhöz rászoruló madarat?
–Alapítványunk kész és jogosult ellátni az ország bármelyik részéről érkező sérült, legyengült, beteg, esetleg fiatal madarakat. Területi korlátaink lényegében tehát nincsenek, és ez érződik is a mindennapjainkon, mert szinte az ország minden részéről juttattak már hozzánk segítségre szoruló pácienseket.
A kórház felszereltsége, műszerezettsége bármilyen madárfaj orvosi ellátását lehetővé teszi?
–Gyakorlatilag igen. Korszerűen fölszerelt műtővel rendelkezünk, amely bármelyik hazánkban előforduló madárfaj orvosi, vagy akár műtéti ellátását is lehetővé teszi.
Milyen madár volt eddig a legkülönlegesebb páciensük?
–Igen sok beteggel volt már dolgunk, köztük nem egy ritkasággal is. Nehéz lenne megmondani, melyik volt a legkülönlegesebb, de a jégmadár, a szalakóta, a nyírfajd és a túzok bizonyosan közéjük tartozik. Külön is említést érdemel a vörösnyakú lúd, amely világviszonylatban is ritka fajnak számít, ám mégis kezelhettük már egy példányát a kórházban. Vannak olyan fajok is, amelyek a természetben igen különlegesnek tekinthetők, ám nálunk mégis rendszeres vendégnek számítanak. Ezek között említhetem például a réti sast, vagy a parlagi sast, amelyek az országban ritka fészkelők, ám ennek ellenére gyakran kerülnek be hozzánk a sajnálatosan gyakori téli mérgezések miatt.
Melyek a leggyakoribb esetek, akár a madár fajtáját, akár a betegségeket, ellátást igénylő okokat nézzük?
–Legközönségesebb vendégeink a fehér gólyák, az egyik leggyakoribb ragadozó madárnak tekinthető egerészölyvek, valamint a vörös vércsék. Ezek leginkább áramütést szenvednek, mivel életmódjuk összekapcsolódik a villanyvezetékekkel és tartóoszlopokkal. Ezek a műtárgyak a gólyák fő fészkelőhelyéül szolgálnak, míg az ölyvek és vércsék vadászatukhoz használják megfigyelési pontnak. Ködös, esős időben szárnyukkal és lábukkal zárják az áramkört, és így kapnak különböző súlyosságú égési sérüléseket a szárnyon és a lábon. Szerencsés esetben ez nem jár a végtagok elvesztésével, de sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy az égési sérülést szenvedett testrész egy része elhal, ami által a madár tartósan sérültté, a természetes környezetébe már visszaengedhetetlenné válik. Tavasztól egészen késő nyárig sok fióka kerül be hozzánk, különösen énekesmadarak fiataljai, mint például a fekete rigó, valamint a különféle fecske- és galambfajok. Ők mesterséges táplálás mellett önállósodásuk és végleges testméretük elérése után többnyire elnyerhetik szabadságukat.
Mi történik akkor, ha egy bekerülő madár életét sikerül ugyan megmenteniük, de az adott példány a sikeres beavatkozás ellenére sem lesz képes arra, hogy visszakerüljön a természetbe? Ilyenkor mi lesz a sorsa a madárnak?
–Sajnos jelenleg is igen sok tartósan sérült madárral rendelkezünk. Természetesen nem vesszük le a kezünket róluk, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni nekik. Sokukat röpdéinkben tartjuk, reménykedve abban, hogy sérüléseik ellenére később majd képessé válnak természetes úton szaporodni, és szabadon engedhető fiókákat nevelni, ahogyan ez a korábbiakban már számos esetben megtörtént már.
Évente átlagosan hányan keresik fel önöket?
–Pontos számot nehéz mondani, nagy általánosságban azonban elmondható, hogy körülbelül harmincezer látogatót fogadunk évente. Fontosnak érzem kiemelni, hogy a bennünket felkereső érdeklődők hozzájuthatnak évente többször megjelenő ingyenes kiadványunkhoz, és körbevezetjük őket a kórházban, valamint a hozzá tartozó menhelyen és a röpderendszer egész területén. Vendégeink mindig megelégedéssel távoznak, miközben mi teljesítjük azt a célunkat, hogy a madármentés mellett, pontosabban azzal párhuzamosan növeljük az emberek madarak iránti elkötelezettségét is.
Kovács Attila
