A közeljövőben jelentős mértékben csökken a diplomás munkanélküliek száma
A Felsőoktatási Kerekasztalon bemutatták a Fokozatváltás a felsőoktatásban címmel elkészült új felsőoktatási koncepciót. A következő 15 évre vonatkozó iránymutatás kijelöli azokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a teljesítményelvű hazai felsőoktatás kialakítása érdekében szükségesek. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár: el kell érni, hogy a diákok a képességeiknek megfelelő képzésben részesüljenek, amely egyrészt motiváltabb, eredményesebb hallgatókat eredményez, másrészt jelentősen csökkenti a lemorzsolódás mértékét.
A magyar felsőoktatás mennyire sikeres ágazata nemzetgazdaságunknak?
– Amennyiben az elmúlt 25 esztendőre tekintünk vissza, akkor a magyar felsőoktatás mindenképpen sikerágazatnak tekinthető, hiszen a rendszerváltozás idején körülbelül 100 ezer hallgató járt egyetemekre, főiskolákra, míg jelenleg ez a szám megközelíti a 300 ezret. A számoknál lényegesebb, hogy a magyar felsőoktatás teljesítette azt a feladatot, hogy akit a képességei arra alkalmassá tesznek, hozzá tud férni a felsőoktatási szolgáltatáshoz és diplomát szerezhet. A reformok tehát megtörténtek, most fokozatváltásra van szükség, hogy az anomáliákat, működési zavarokat – amelyek az elmúlt 25 éves folyamat következményei – megszüntessük. Tehát a magyar felsőoktatás valóban a gazdaság és társadalom egyik sikerágazata, viszont a működést módosítani kell ahhoz, ha azt szeretnénk, hogy 2030-ig a hazai felsőoktatás elérje a koncepcióban megfogalmazott célokat.
2030-ra Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét szeretnék megvalósítani. Ezt külső források bevonásával is el szeretnék érni. Melyek ezek a források?
– A direkt állami finanszírozás továbbra is lényeges forráseleme marad az állami felsőoktatásnak, még akkor is, ha csökken a hallgatói létszám a jövőben, hiszen állami szerepvállalás nélkül nincs minőségi felsőoktatás. Az intézményeknél jelenleg 50%-os a direkt állami forrás, 25% pedig közösségi forrás, amit a magyar állam, az EU és a közös finanszírozási projektek általi dotáció tesz ki. Ennek a szintje is fenn kell, hogy maradjon. A harmadik elemét a finanszírozásnak azok a bevételek képezik, amelyek az adott intézmény kutatás-fejlesztés nélküli alaptevékenységéből származnak. Esetünkben a nem állami ösztöndíjban részesülő hallgatóktól származó tandíjbevételekről van szó, és éppen ezért célunk a külföldi hallgatók számának növelése. Ez a három finanszírozási mód ma is létezik, ezenkívül még kettőről beszélhetünk, amely nem tipikus, illetve nem jól működik. Az egyik a kutatás-fejlesztési eredmények közvetlen hasznosítása, amelynek a jelenlegi 1,5%-nyi bevételi arányát lényegesen, 5%-ra szeretnénk növelni a jövőben. A másik pedig, ami hazánkra nem jellemző, az úgynevezett egyéni vagy vállalati mecenatúra. Az adótörvény módosítása tartalmazza, hogy társaságiadóalap-kedvezményt vehetnek igénybe a felsőoktatási intézményeket támogató vállalkozások. S reméljük, hogy mind több vállalat él ezzel a lehetőséggel. Azért is lényeges, hogy az intézményrendszer finanszírozása ne „egy lábon álljon”, mert ha bármelyik „láb” valamilyen okból – gazdasági válság, támogatási szándék hiánya – sérül, a többi biztosítani tudja a felsőoktatás működését. Ezen a téren az az állam feladata, hogy a törvények módosításával, az intézmények érdekeit képviselve, kiegyensúlyozott finanszírozási rendszert valósítson meg. Egy olyan hétéves időszak elején állunk, amikor adottak a szükséges pénzügyi feltételek ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló források hatékony felhasználásával, változatlan állami szerepvállalás mellett, és külső többletforrások bevonásával a saját lábára állítsuk a magyar felsőoktatási rendszert.
A 2030-as céldátum túlmutat a jelenlegi kormány mandátumán, sőt az uniós tervezési cikluson is. Miért pont ezt az évet jelölték ki?
– A gazdasági vállalatok öt évre készítenek stratégiai terveket, mert az egyes beavatkozások, beruházások eredményei a termékeken, gyártmányokon néhány éven belül megmutatkoznak. A felsőoktatás viszont egy nehezen változó rendszer, s azon belül minden lényegi átalakuláshoz hosszú időre van szükség. A felsőoktatás fejlesztési irányait nem lehet sem kormányzati ciklusokhoz, sem uniós fejlesztési időszakokhoz kötni.
A koncepció szerint a minőségi oktatás egyik kulcsa a differenciálás. Mit értsünk ez alatt, és mely területeket érinti a differenciálás?
– A differenciálás több területre vonatkozik, így az intézménytípusok megkülönböztetésére is. Vannak olyan intézmények, a korábbi főiskolák, amelyek közvetlenül a munkaerőpiacra generálnak szakembereket – a jövőben ezeket alkalmazott tudományok egyetemének nevezzük. Az egyetemek küldetésének középpontjában a tudományos kutatás, az új tudás teremtése áll, és a tudományos pályára képezik a hallgatókat. Nagyon fontos, hogy a differenciálás nem jelenti azt, hogy az egyes intézmények a jövőben nem kerülhetnek át az egyik típusból a másikba, ha megfelelnek az előírt követelményeknek. Az új felsőoktatási koncepció szerint megjelenik egy új típus, a közösségi főiskola is, ami azon alapul, hogy az adott közösség – ez lehet egy régió, város, egyház vagy vállalkozói kör – létrehoz egy olyan intézményt, amely befogadja az oktatással foglalkozó intézmények képzéseit. Természetesen a közösségi főiskolákban olyan képzésekre lehet jelentkezni, melyek az adott közösség számára fontosak, hiszen a közösség biztosítja és finanszírozza a képzéseket. A differenciálás másik területe a hallgatókra vonatkozik. Ennek oka: minőségi felsőoktatást csak alkalmas hallgatói körrel lehet teremteni. Azért lényeges a diákok képességének felmérése, hogy a hallgatók a képességeiknek megfelelő intézményekbe vagy szakokra kerüljenek. El kell érni, hogy minden diák a képességeinek megfelelő képzésben részesüljön, amely egyrészt motiváltabb, eredményesebb hallgatókat eredményez, másrészt jelentősen csökkenti a jelenleg 35%-os lemorzsolódási mértéket. Tehát a diákot vagy alkalmassá kell tenni a képzésre, vagy másfelé kell irányítani, ami a saját képességeinek jobban megfelel. Az oktatói kar esetében is egyértelművé kell tenni azokat a követelményeket, amelyek feltételei az életpálya-modellnek, s ehhez alakítjuk majd ki a jövedelmi viszonyokat is. Nem beszélhetünk minőségi egyetemről, ha az intézményben a hallgatók és az oktatók nem nyújtanak megfelelő teljesítményt. Az egyetemeken a hallgatókat azért hívjuk kollégáknak, mert az egyetemi képzés nem köznevelési kategória, hanem az oktató és a hallgató együttműködése az alapja a diploma megszerzésének.
Milyen módon lehet elérni azt, hogy minden diák a képességeinek megfelelő képzésben részesüljön? Újra bevezetik a felvételi vizsgákat?
– A koncepcióban is szerepel az objektív mérce fogalma, amelybe nem tartozik bele szükségszerűen az intézmények általi felvételi vizsgarendszer. Növeljük az objektív mércét, mégpedig úgy, hogy 2020-tól kezdődően az egyetemi felvételi jelentkezés kritériuma lesz az emelt szintű érettségi és egy középfokú nyelvvizsga. Ezenkívül az egyetemek végezhetnek felvételi elbeszélgetést, kompetencia felmérést. Ha például valaki nem képes jól kommunikálni, akkor nem lesz alkalmas a jogi pályára,vagy ha nincs érzéke ahhoz, hogy miként viszonyuljon más emberekhez, akkor nem való számára a pedagógus hivatás.
Ha már az érettségit említette, többen azt szorgalmazzák, főleg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, hogy érettségi nélkül, szakmunkás versenyvizsgával is bekerülhessenek – természetesen a megfelelő szakra – a diákok a felsőoktatásba. Mennyire ért egyet ezzel a törekvéssel?
– Az érettségi megléte nagyon komoly feltétele a felsőoktatásba való bekerülésnek. Németországban él a B.Eng, a Bachelor of Engineering intézménye, nálunk ezt üzemmérnöknek vagy üzemgazdásznak hívnák. Ez úgy működik, hogy azokra az alapvető gyakorlati képzést nyújtó felsőoktatási szakokra, amelyek után nem lehet továbbmenni sem a Bachelor of Science, sem a Master of Science irányába, meghatározott és elég szigorú feltételek mellett lehetőséget teremtettek a szakiskolát végzett és az iparban dolgozó, szakmai vizsgát tett szakmunkásoknak, hogy érettségi nélkül bekerülhessenek a felsőoktatási intézmények azon részébe, ahol B.Eng képzés folyik. Idővel megvizsgáljuk majd, hogy ez a német rendszer mennyiben alkalmazható a hazai felsőoktatásban.
A felsőoktatási képzéseket valós munkaerő-piaci igényekhez szeretnék igazítani?
– Nem minden képzést tudunk a munkerő-piaci igényekhez igazítani, hiszen például nem tudjuk megmondani, hogy a munkerőpiac mennyi egyiptológust igényel. Az ilyen képzéseket a magyar társadalom érdekeiből kell levezetni. Azonban a különböző mérésekkel is vigyázni kell, mert azokra a szakokra, amelyekre jelenleg az Iparkamara szerint szükség van, nem biztos, hogy 3-5 év múlva, mire a hallgató lediplomázik, még mindig lesz igény. Ezért nem elég csak a vállalatok elvárásait figyelembe venni, hanem elemzést kell készíteni arra vonatkozólag is, hogy milyen mértékben változnak a tendenciák, milyen szakemberekre lesz szüksége 5-10-15 év múlva a munkerőpiacnak.
Mit tudnak tenni annak érdekében, hogy az oktatók mind szakmailag, mind módszertanilag felkészültebbek legyenek?
– Lényeges, hogy az egyetemi oktatók nem csak azt tanítják, amit megtanultak az egyetemen, hanem tudásukat folyamatosan meg is újítják. Ennek egyik módja az egyetemen belüli kutatás-fejlesztés és innováció területén való tudásmegújítás, amelynek révén az oktató meg tudja osztani fejlesztési eredményeit hallgatóival. Ez esetben azonban nemcsak tudásmegújításról beszélünk, hanem arról is, hogy a felsőoktatás vegyen részt a technológia-intenzív vállalatok innovációs kompetenciájának felépítésében. Azokon a területeken, ahol a kutatás-fejlesztésnél nem lehet az ipari-gazdasági környezetet bevonni, ilyen például a bölcsészképzés, létre szeretnénk hozni egy olyan alapot, mely az alapkutatásokat támogatja, de nem az intézményhez, hanem kutatócsoporthoz, professzorhoz kötötten. Ezzel azokat a kutatásokat támogatjuk, melyek a kutatás-fejlesztés egyéb területeihez nem férnek hozzá. Mindkét forma elegendő motivációval bír, és megfelelő lehetőséget biztosít a kutatóknak ahhoz, hogy valóban hatékony és mérhető tevékenységet végezzenek. A tudásmegújítás másik módja, hogy a tudásunkat a gyakorlatban újítjuk meg. Olyan szakembereket is be kell vonni a felsőoktatásba, akik kívülről, például a vállalatokból, iskolákból, kórházakból érkeznek. Lehet, hogy nincs mindegyiküknek tudományos fokozata, de olyan szakmai tudással rendelkeznek, amely nem biztos, hogy az egyetemeken megszerezhető. Tehát el szeretnénk érni a gyakorlati szakemberek bevonását a képzésekbe.
Az állami felsőoktatás feladatellátásra létrehozott rendszere ki tud egészülni az egyházi és magánfenntartású intézmények képzési kínálatával?
– A magyar felsőoktatási rendszer együttesen létezik, még akkor is, ha az állami fenntartású intézmények szerepe jelentősebb a hallgatói létszám és a hagyományok alapján is. Ennek ellenére mind a magán, mind az egyházi intézmények kifejezetten meghatározóak azokon a területeken, ahol nincs állami típusú képzés. A jövőben nagyobb teret szánnánk különösen az egyházi intézményeknek, mert a pedagógusképzésen és a szociális szakemberképzésen belül olyan gyakorló területekkel rendelkeznek, amely más egyetemeknél hiányzik. Ezért velük partneri kapcsolatokat kell létrehozni, melynek elemei kidolgozás alatt állnak.
Ha a koncepció a gyakorlatban eléri a célját, akkor csökken a diplomás munkanélküliek és a külföldön munkát vállalók száma?
– Mivel az a célunk, hogy olyan diplomát adjunk a hallgatók kezébe, amellyel el tudnak helyezkedni a munkarőpiacon, biztos vagyok benne, hogy radikális mértékben csökken majd a diplomás munkanélküliek száma. A külföldön munkát vállalók számának csökkentése azonban kizárólag a felsőoktatási rendszer átalakításával nem érhető el. Mi azt tudjuk biztosítani, hogy minél több értékes és nagy tudású szakembert képezzünk az egyetemeken, s ha azok egy része eltávozik is az országból, azért lesz utánpótlásuk.
Medveczky Attila
