A kommunizmusban bezárták a hatalom ellenségeit, a demokráciában kizárják őket a közéletből
Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én megrendezett ünnepi eseményen – a Szent Korona másolatának jelenlétében – két egyetemes és tizenkilenc Magyar Kultúra Lovagja címet adományoztak. Felvidékről Duray Miklós és Szarka Tamás kapták meg az elismerést. Duray Miklós személyét a kuratórium, azaz a díjat alapító lovagok javasolták. Duray Miklós számára az elismerést „A felvidéki magyarság érdekében kifejtett életművéért” adományozták. Duray Miklóst, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnökét a megosztottságról, a fiatal nemzedék politizálásáról, a kiábrándultság okairól és az autonómia időszerűségéről kérdeztük.
Szerkesztőségünk nevében gratulálok a kitüntetéshez! A Magyar Kultúra Lovagja elismerést hová helyezi el a díjak sorába?
A rendszerváltás után aktívan politizált. Majd hátralépett…Tudatos döntés volt, hogy az írásnak és az oktatásnak szentelje életét?
–Hat évvel ezelőtt tudatosan távoztam a politika mezejéről. Lehet, hogy nem történt volna ennyire egyértelműen és határozottan akkor, ha a Magyar Koalíció Pártja bejut a parlamentbe a 2010-es választásokon. Levontam belőle a konzekvenciát, hiszen az előző évtizedekben én is benne voltam a politika alakításában, és felelősség terhelt azért, hogy kialakult egy olyan helyzet, ami a felvidéki magyar társadalom jelentős megosztottságához, illetve közéleti kiábrándultságához vezetett. Ebben természetesen a felvidéki magyar közélet szereplőinek személyileg más-más a felelőssége, de közös bűnünk, hogy ezt hagytuk. Van, akinek sokkal nagyobb, míg másnak annyi, hogy a gondokat nem tette szóvá kellő időben és eréllyel.
Rendszeresen olvassuk írásait, és Duray Miklósról nem mondható el, hogy ne fogalmazta volna meg az aktuális problémákat.
–Láttam, hogy mi történik a felvidéki magyar politikumban, felismertem a gondokat, de mégsem léptem föl kellő eréllyel – néhányad magammal nem istudtuk volna a problémákat orvosolni. Nem voltak hozzá megfelelő partnerek.
Milyen a kapcsolata a fiatal nemzedékkel? Kikérik a felvidéki magyarság emblematikus személyiségének véleményét?
2016-ban választásokat tartanak Szlovákiában. Milyen eszközökkel lehetne újraéleszteni a felvidéki magyarok társadalmi aktivitását?
–Tapasztaljuk, hogy a felvidéki magyarok jelentős része kiábrándult a politikából, és sokan távol maradnak a szavazó urnáktól, és nem szívesen vesznek részt környezetük befolyásolásában. Amennyiben megvizsgáljuk 2006, sőt 2002 óta a választási eredményeket, látjuk: egyre inkább csökken a politikailag, közéletileg aktív magyarok száma a Felvidéken, mert nagyon sok rossz tapasztalatot szereztek az elmúlt évtizedekben. Azt mondják: „minden politikus gazember és lop.” Ez általánosságban nem állja meg a helyét, de nagyon sok politikusra vonatkoztatva már igaz. Számomra is az volt a legszörnyűbb, mikor azt vettem észre a Magyar Koalíció Pártjában 1998 és 2006 között, hogy a kollegáim jelentős része csak saját ügyeivel, vagy azokkal a gazdasági érdekekkel foglalkozott, amelyeknek a kiszolgálója volt. Nem a közösséget szolgálták. Ezért kellett 2007-ben leváltani a párt éléről azt a Bugár Bélát, aki a politikailag szervilis és a gazdasági érdekeket kiszolgáló csoportok működését tette lehetővé, s mindig háttérbe szorította a közösségi érdeket. Ennek az lett az eredménye, hogy Felvidéken jelenleg két párt is számít a magyar választók szavazatára, egyiket Bugár vezeti, míg a másikat azok, akik a közösség érdekét tartják fontosnak. Azért is lett a párt neve Magyar Közösség Pártja, mert ez jelképezi a legjobban az MKP küldetését. Kérdés, hogy mennyi magyar képes elhinni azt, hogy valóban létrejött ez a szemléletváltás az MKP-n belül, mert általában nem látták azt, hogy milyen gazemberségek folytak a színfalak mögött. Így nem tudták megkülönböztetni a tisztességest a tisztességtelentől. Ez az igazi válsága a felvidéki magyar közéletnek, és ezért kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehetséges választóink értsék meg: a Magyar Közösség Pártja 2007-től fokozatosan megtisztult azoktól, akik eladták a közösségi érdekeket.
1990-től több mint 120 ezerrel csökkent a felvidéki magyarok száma. Ennek az oka az asszimiláció, vagy az elvándorlás?
Többen fölvetették, hogy az autonómia szükséges a felvidéki magyarság számára. Hogyan vélekedik erről a kérdésről?
–Mindig időszerű az autonómia kérdése, csak azt kell tudni, hogy a társadalom mikor és milyen mértékben fogékony rá. Az 1990-es évek közepéig a felvidéki magyaroknak több mint 80%-a az önálló önkormányzatiságot, az autonómia valamilyen formáját szerette volna Szlovákiában. Érezték, mennyire fontos, hogy kevésbé legyünk kiszolgáltatva a központi hatalomnak. Sajnos akkor a magyar kollégáim jelentős része mindent megtett annak érdekében, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről, mert ez akadályozta gazdasági érdekük érvényesítését. Ennek lett az a következménye, hogy a felvidéki magyarok gazdasági helyzete annyira leromlott, hogy ma már az autonómia kérdésével alig foglalkoznak, hiszen a saját megélhetésük biztosítása került előtérbe. Szegény embert nagyon nehéz megközelíteni olyan elvont fogalmakkal, mint az autonómia, hiszen még annyi pénze sincs, hogy busszal átutazzon a szomszéd faluba. Holott tény, hogy éppen az autonómia orvosolja az elvándorlást, az elszegényedést, amire a legjobb példa a dél-tiroli önrendelkezés.
Medveczky Attila