A Nyitott Műteremben ingyenesek a foglalkozások
Abban az esetben, ha valamiről vitatkozni kell, akkor azokat a nagyon világos és nagyon egyszerű érveket is fel tudom hozni, melyek a Tao Te King-ben is megjelennek. Ezt a művet több fordításban is elolvastam, s megpróbáltam az esszenciáját megérteni, s azt is, ahogyan Lao-ce próbálja elővezetni az élethez és a világhoz való viszonyát. Nagyon tisztelem Lao-ce egyszerű gondolkodásmódját, s én is minél inkább az egyszerűségre törekszem a művészetben, és az életemben.
Ghyczy György festőművész 1953. október 14. született Budapesten. Pályafutás: 1978-1991 tervező grafikus, tervező szerkesztő (Múzsák-, Agora-,Corvina Könyvkiadó). Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Az Art-el társulatába tartozott a ’70-es évek közepétől. Rendszeresen részt vett az Agora nemzetközi képzőművészeti találkozó munkájában. A ’80-as években az Agora szalon kiállítója volt. 1997-től a Dúzsi Művésztelep résztvevője. 2007-től az Ercsi Művésztelepen segíti nyaranta a festők munkáját. 2014-től vesz részt a Dunaharaszti P’ Art Művésztelep és Jászfényszarui Művésztelep munkájában. Rendszeres kiállítója a Muravidék Kulturális Egyesület képzőművész szekciójának. Kiállított a Miskolci Grafikai Biennálén, a Kisgrafikai Biennálén, a Salgótarjáni Rajz Triennálén. Tárlatokon mutatta be műveit itthon és Európa számos nagyvárosában, több pályázaton ért el eredményeket. 1998. márciusában hozta létre a Nyitott Műtermet, melynek azóta vezetője. 18 éve foglalkozik idős emberekkel, művészettel kapcsolatos előadásokat tart számukra, művészetterapeutaként segíti őket a napi művészeti tevékenységükben. 2005. novemberében előadást tartott Darmstadtban a „Quo vadis Europe” nemzetközi konferencián. Résztvevője és előadója volt az I. és II. Művészetterápiás Világkongresszusnak (2006, 2011), az Áramlásban II. művészetterápiás konferenciának 2009-ben. Rendszeresen ír cikkeket a művészetről, illetve az idősek művészeti tevékenységéről.
Díjak: Országos festménypályázat II. díj (1976), F.I.N. plakát pályázat fődíj (1982), Canon nemzetközi grafikai pályázat I. díj (2005) Pro Urbe Erzsébetváros (2007).
Csoportos kiállítások (a teljesség igénye nélkül): Fabriano in acquarello (2016. április 21-étől, Fabriano), Szamár, kecske, paripa – nemzetközi küldeményművészeti kiállítás (2016. április 20-ától, Berettyóújfalu), Határokon át –Muravidék Egyesület képzőművészei (2016. február, Komárom, Limes galéria), Határokon át –Muravidék Egyesület képzőművészei Győrben a Napóleon –házban (2016. január), „Ezt üzeni nekem Petőfi” (Kiskőrös, 2015. december), Harmónia (Művészet Malom, Szentendre, 2015. december), Muravidék Egyesület kiállítása (Mazart Galéria, Budapest, 2015. november), IX. Könyv-tárgy biennálé (Rédey kastély, Pécel, 2015. szeptember), II. Jászfényszarui művésztelepi kiállítás (2015. augusztus), „Római P’ Art 14”(Budapest Galéria, 2015. július), „Molino”, a III. Dunaharaszti Művésztelep kiállítása (Dunaharaszti, „A” Pavilon, 2015. június), Itt és most – Nemzeti szalon (Műcsarnok, 2015), XXI. Magyar Tájak Országos Tájkép Triennálé (2014), Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, II. Országos Rajztriennálé (2013), I. Országos Rajztriennálé (2010).
Egyéni kiállítások (a teljesség igénye nélkül): L-C útján (Újpesti Ifjúsági Ház Galériája, 2016.március), Válogatás (Mansfeld Péter Galéria, 2016. január), Diópác rajzok (Nyitott Műterem, 2015. május), Válogatás (Gogol 9 Galéria, Budapest, 2015 május), Magyar várak II. (Kuti Galéria, Budapest, 2014. november), Magyar várak I. (Nyitott Műhely, 2014. október), Aszód, Városi Kulturális Központ, Dabas, Kossuth Ház Galéria, Tranzit Art Cafe, Párisi Galéria Művészeti Szalon és Aukciósház (2014), Kaptár, Barangolás – Mazart Galéria, Desidea Stúdió, Az úton –Loffice Coworking, Hotel Mercure Museum, KSH Könyvtár (2013), Cafe Vian Gozsdu udvar, Cafe Vian Hercegprímás utca, Helikon Kastélymúzeum (2012), Tájváltozatok –Garay tér (2011), A táj változásai –Bagolyvár Étterem (2010), Nyári változat –Nyitott Műterem, Táj másképpen –Erzsébetvárosi Közösségi Ház, Tájváltozatok –Weszely Galéria (2009), Ablakok –Kismarosi Közösségi Ház (2008), Változások –Kondor Béla Közösség Ház (2007), Életem vonala –Erzsébetvárosi Közösségi Ház (2006), Darmstadt (2005), Az első ötvenezer évem – Erzsébetvárosi Közösségi Ház (2003), Dunaharaszti Művelődési Ház (1994, 1993), Lipcse (1990), Nyugat-Berlin, Drezda (1989), Meine erste Hunderttausend Jahre –Drezda (1986), József Attila Művelődési Ház, Budapest (1984), Kalocsa Ifjúsági Klub (1974).
Lao-ve-vel egy úton
Újpesten láttam L-C útján című kiállítását, ami igencsak megfogott. Lao-ce-vel, a kínai filozófussal indulhatunk útra a bölcsesség birodalmába. Úgy olvastam, 2014-ben már elkészültek a sorozat első darabjai. Azóta festi az utakat?
–Nem egészen új a téma, abban az értelemben, hogy nem 2014-ben, hanem jóval korábban kezdtem el ezekkel a kérdésekkel, illetve az úton járással foglalkozni. Ez egy gondolati utazás, s az utat egy barátommal, vezetőmmel együtt járjuk végig. 20-30 évvel ezelőtt kezdett el a téma foglalkoztatni. Néhány barátom kiváló haikukat írt. A haiku több mint versforma: önálló műfaj, mely közel áll a japán zen buddhizmushoz. Czirfusz Györggyel és Novák Imrével közösen készítettünk egy albumot, mely az ő haikuik mellett az én szitanyomataimat tartalmazza. Ennek már majdnem 30 éve. Akkor is közel kerültem a keleti gondolkodásmódhoz, de még nem mélyedtem el benne. Nagy hatással volt rám Karátson Gábor Lao-ce –értelmezése. Először nem az ő fordításait olvastam, hanem Weöress Sándorét. Utána olvastam el Karátson Gábor fordításait, és magyarázatait, ami után egyre inkább megértettem a taoista gondolkodást. Azóta mindent megteszek azért, hogy ehhez közel is maradjak. A tájképeimben, rajzaimban, s az akvarelljeimben is érezhető ez a gondolkodás. Most például elkezdtem a fa-játékok sorozatot diópáccal, tussal, akvarellel, mely kifejezetten ebbe a keleti gondolkodásba illeszkedik.
Ez a gondolkodás rányomta a bélyegét a mindennapjaira is?
–Értem, mire gondol…Nem teázom szertartásszerűen, tehát a válaszom: nem. Abban az esetben, ha valamiről vitatkozni kell, akkor azokat a nagyon világos és nagyon egyszerű érveket is fel tudom hozni, melyek a Tao Te King-ben is megjelennek. Ezt a művet több fordításban is elolvastam, s megpróbáltam az esszenciáját megérteni, s azt is, ahogyan Lao-ce próbálja elővezetni az élethez és a világhoz való viszonyát. Nagyon tisztelem Lao-ce egyszerű gondolkodásmódját, s én is minél inkább az egyszerűségre törekszem a művészetben, és az életemben.
Képein nem csak utakat, hanem útelágazásokat is láthatunk, amikor választanunk kell. A hármas út motívummal a Csongor és Tündében is találkozhatunk.
–A választás nagyon fontos kérdés, és nem csak Vörösmartynál, hanem nagyon sok népmesében is megjelenik. Az ember legegyszerűbb választásai is nagyon lényegesek. Nem mindegy, hogy kánikulában télikabátot, vagy pólót veszek föl – ezek a legegyszerűbb választások, de ebben nem nehéz dönteni. Amikor nehezebb döntések elé kerülünk, akkor határoznunk kell, hogy belépünk-e „az ajtón”, vagy sem. S ez a választás súlyosan befolyásolhatja életünket. Ha belépünk, akkor megyünk tovább egy bizonyos úton, ahol szintén lesznek útelágazások, ahol dönteni kell a továbbhaladásról.
Nincs visszaút?
–Nem érdemes visszafele haladni. Ha felülök egy trolibuszra, és két megálló közt van, ahová szeretnék eljutni, akkor hamarabb szállok le, s előre sétálok. Már gyerekkoromtól bennem van, hogy nem szeretek visszafelé menni. Ez az egész életemre jellemző. Visszanézni még szeretek, de visszamenni már nem.
Lehet tanulni az út egyes állomásaiból?
–Hogyne! Egész életünk, minden szeretésünk, minden vitánk, konfliktusunk a tanulásról szól. Vagy újra tanulunk bizonyos dolgokat, vagy újat tanulunk. Szinte minden művész úgy él, hogy folyamatosan tanulja, amit csinál. Megpróbálja más aspektusból látni a világot. Bizonyos döntések esetén pedig rákényszerül arra, hogy a világot másként lássa.
A Lao-ce sorozatnál főleg a vöröset, a kéket és a sárgát használja. Ezek a színek kifejeznek valamit?
–Sok más szín is megjelenik ebben a sorozatban. A vörösnek van talán a legerősebb jelentése. Egész vékony fűszálakat, búzákat rajzolok vörössel, melyek a természetet szimbolizálják, azt, hogy nekem fontos az a környezet, amiben élek, és maga a nagybetűs természet. Képeim legizgalmasabb részei számomra, amikor a sötét háttérből szinte kivillannak, kivilágítanak ezek a vörös szálak.
Az út pedig ez a sárga, sárgás-barna színű forma?
–Akár azt is értelmezheti útnak. Jó néhány képemen egyértelműen látszik, hogy az az út, mely néha elágazik bizonyos irányba. Ez megadja a természetes balról jobbra olvasás irányát a képen belül. Ugyanakkor elindulhatunk a héber olvasás irányából is, s mehetünk jobbról balra, akkor is értelmezhető a kép, de más hangsúlyokkal. Én inkább az európai olvasási metodikával nézem a képeket. Számomra az a jó kép, mikor végig tudok benne kalandozni, s jobboldalt ki tudok belőle menni.
Mikor elkezd kalandozni a képein belül, már tudja, miről szól a festmény?
–Alaposan megtervezem, hogy mi lesz a képen, vázlatokat is készítek. Mindenképpen átgondolt, szerkesztett képeket festek. Megpróbálom megtartani azokat az irányultságokat, melyek éppen abban a világban a lendületet adják, s ehhez szerkesztem meg a képet.
S már az elején tudja, hogy mit milyen színnel fest meg?
Ha már az értelemről esett szó, munkája során a tudatos tervezés, a ráció mellett megjelenik az emóció is?
Elképzelhető, hogy egy –egy képéről a nézőnek más gondolat jut eszébe, mint magának, az alkotónak?
Van kedvenc technikája?
–Szeretem az olajat, az akrilt, a pasztellt.
A téma határozza meg, hogy melyiket válassza?
–Inkább a lehetőség. Egy művésztelepen sokkal szívesebben választom a pasztellt, vagy az akrilt, mint az olajat, hiszen az olajnak száradnia kell, hosszú előkészítést igényel, más az alapozás technikája. Sokkal egyszerűbb a művésztelepeken akrilt, vagy temperát használni. A műtermemben már nagyobb a lehetőség arra, hogy olajjal dolgozzak.
A színtársulatoktól a festészetig, Tiszaföldvárról Lipcséig
Lao –ce útjáról térjünk át pályaútjára. Tiszaföldváron érettségizett. A gimnáziumi évek alatt szerette meg a művészeteket?
–A művészethez a gimnáziumban kerültem közel magyartanáromnak, Szabó Andrásnak köszönhetően. Ő sajnos már nincs közöttünk, mert fiatalon meghalt. Szabó tanár úr színtársulatot hozott létre a tiszaföldvári gimnáziumban, s azt az irodalomkedvelő miliőt befogadtam magamba. A mai napig szeretem az irodalmat, nagyon sokat olvasok. Hosszú ideig tagja voltam a gimnáziumi színjátszótársulatnak, s érettségi után Budapesten, a Dévényi Róbert által vezetett pesterzsébeti Csili Művelődési Ház Soós Imre Színtársulatának lettem a tagja. Az irodalom volt tehát a meghatározó, az alap, de már gimnazistaként is rajzoltam, festegettem. Majd nyomdaipari iskolába kerültem, nyomdákban dolgoztam, később kiadóknál tervezőként, műszaki szerkesztőként. Nagyon szerettem ezt a világot. Általában, amit csináltam, azt mind nagyon kedveltem.
Hogyan került ki a lipcsei főiskolára?
–A Corvina Kiadónál dolgoztam, mint tervező, amikor egy éves ösztöndíjat kaptam a lipcsei grafikai főiskolára. Egy évet kint töltöttem Gert Wunderlich professzor osztályában, azt a kurzust elvégeztem, s utána visszajöttem. A rendszerváltás idején a magyarországi könyvkiadóknak a 99%-ából kirúgták az embereket. Nagy lelkesedéssel hazajöttem, de a Corvina Kiadótól elbocsátottak. Nem tudtam elhelyezkedni, s úgy döntöttem, megpróbálok megélni a művészetből. Előtte is festettem, de elhatároztam, hogy többé mással nem foglalkozom.
Ez egy válaszút volt? Hiszen a művészetből nem mindenki tud megélni.
–Komoly válaszút volt. Ám a megélhetés szempontjából mindegy volt, mert alkalmi tervezési munkánkból sem tudtam volna biztos egzisztenciát teremteni.
Voltak mesterei, vagy autodidakta módon tanult?
–Gyakorlatilag autodidakta módon tanultam a festést, de voltak barátaim, akiktől el is leshettem dolgokat, technikát. Stúdiumokat nem végeztem. Lipcsében nagyon sokat tanultam és gyakoroltam. Nem bánom, hogy így alakult, jó volt ez számomra. Később bekerültem a MAOE-ba, és létrehoztam egy olyan helyet, ami egyedülálló volt az országban.
A Nyitott Műtermet?
–1998. márciusában jött létre a Nyitott Műterem Erzsébetvárosban, ami rendkívül jól működő alkotói műhellyé fejlődött. Remek sajtónk volt, nagyon sokan jártak oda festeni, rajzolni. A nyitottságot az jelentette, hogy aki betért az utcáról, támogatóinknak köszönhetően teljesen ingyen kapta meg az eszközöket, senkinek sem kellett azért fizetni, hogy ide jár. Elég sok fiatal jött hozzánk, majd egyre több idősebb, ami nem véletlen, mert a Nyitott Műteremnek egy nyugdíjasház adott otthont. Sokan 60-65 éves korukban kezdtek el festészettel foglalkozni, némelyikük kitűnő festővé vált.
Ennek az oka, hogy többen a jobb megélhetés reményében, bár jól rajzolnak, mégis más szakmát választanak?
–A hozzám járók hihetetlen módon felszabadultak, s ellazultak festés közben. Könnyeddé vált a kezük, s egészen varázslatos dolgokra voltak képesek. Több ilyen tanítványom is volt. A fiatalok közül néhányan sikeresen felvételiztek a Képzőművészeti Egyetemre, jó nevű művésszé váltak.
Aki az interjú elolvasása után úgy dönt, hogy felkeresi a Nyitott Műtermet, elég, ha csak bekopogtat, és már festhet is?
Medveczky Attila