Szeretek itthon élni, ezért csak két-három hónapos külföldi vendégszereplést vállalok el
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy operaénekesnő lehetek, azzal foglalkozhatom, ami a szívem vágya, de az biztos, hogy hiába kapunk adottságokat, szükséges egy olyan rendező, tanár, akiben megbízunk, aki a szerepformálásban segít, és akkor a színi alakítás még jobbá válik.
Szemere Zita operaénekesnő, koloratúrszoprán Budapesten született. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2011-ben szerzett diplomát. Énektanára Nádor Magda volt, de részt vett többek közt Sass Sylvia, Nicolas Clapton, Marton Éva és Hamari Júlia mesterkurzusain is. Jelenlegi énektanára Kertesi Ingrid operaénekesnő. Még egyetemi évei alatt nagy sikereket ért el: 2011-ben megnyerte kategóriájában a VII. Országos és II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt, majd 2012-ben Gildaként debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Verdi Rigolettójában, s ebben a szerepben mutatkozhatott be 2013-ban KlassicFestival Schloss Kirchstetten nevű komolyzenei fesztiválon Ausztriában. Repertoárjának fontosabb darabjai Gilda szerepén túl Mozart Varázsfuvolájának Paminája, Donizetti Don Pasquale c. művéből Norina szerepe vagy Offenbach: Hoffmann meséiből Olympia. Az Operaház 2015/2016-os évadában számos repertoárdarab mellett a Don Pasquale új produkciójában és Gounod Rómeó és Júlia c. operájának koncertszerű előadásában szerepelt. További szerepei: Kacsóh: János vitéz - Francia királykisasszony; Mozart: Cosi fan tutte – Despina; Mozart: Don Giovanni – Zerlina; Zs. Tallér – A. Szilágyi – B. Szöllősi: Leánder és Lenszirom – Lenszirom; Verdi: Az álarcosbál –Oscar; H. Purcell: A tündérkirálynő – Tündér.
Jelenleg Purcell operájában énekel. Mekkora kihívást bel canto-, Mozart-operák után egy barokk darabban játszani?
Van olyan zenei izmus, ami igazán közel áll önhöz?
–Most, hogy sikerült elénekelnem Júlia szerepét Gounod operájában, azt hiszem, hogy ez a hangomhoz és a karakteremhez legjobban illő, illetve való zene. A romantikát kedvelem elsősorban.
Azt szeretem, ha az előadás arról szól, ahogy azt a zeneszerző megírta
Azt tapasztalom, hogy a barokk műveket modernizálják. Esetünkben is erről van szó?
–Eltalálta. A darab történetét átültették az 1940-es évekre. Az akkori film noir-os időszak tipikus elemeivel tarkítják a látványt. S azt hiszem, egészen másról szól majd a darab, mint eredetileg. Ami nem baj, mert egy egészen új történet kerekedik ki az által, hogy Almási-Tóth András a mű rendezője, és így megtapasztalhatjuk, hogy ő milyen oldalról látja Purcell operáját. Érdekes és változatos előadást láthat a közönség, ahol a rendezés „színesíti” a zenét. Lehet, hogy ódivatúnak tűnök, de szeretem, ha arról szól valami, ahogy azt a zeneszerző megírta. Nagyon jók az új gondolatok, ötletek, de csak akkor, ha a kerettörténet megerőzi eredetiségét. Így megértem, és magamhoz közel érzem az előadást. Amennyiben olyan modern rendezésről van szó, mikor nem értem, hogy mi miért történik a színen, azt nem igazán szeretem. Ha viszont a rendező végigviszi a koncepcióját, értelmesen, a nézők számára befogadhatóan, akkor az már remek. Előfordul, hogy egy művet öncélúan modernizálnak, ami nem jó, mert értelmezhetetlen.
Voltak vitái a rendezőkkel?
–Nem vagyok nehéz természetű, az operaélet fiataljai közé számítok– ezt azért emelem ki, mert a szakmán belül is vannak olyan művészek, akiknek a szavuk annyit ér, hogy annak a rendezőkkel szemben is súlyuk lehet. Mindent megpróbálok elfogadni, véghezvinni, s amiben nagyon kényelmetlenül érzem magam, akkor nyilván szólok, de vitára még nem került sor. Arra volt példa, hogy olyan rendezői utasítást kaptam, amivel nem igazán értettem egyet, és így azt átalakítottam úgy, hogy számomra is jó legyen, de ne ellenkezzen a koncepcióval.
Hogyan készül föl egy adott szerepre? Meghallgatja az adott operát CD-én, vagy közösségi megosztó portálokon? Hiszen például A tündérkirálynő nem olyan ismert opera, mint mondjuk a Rigoletto.
–Először megtanulom a szerepet, beépítem egyéniségembe. Azután megnézem, vagy meghallgatom más előadótól. Azt viszont nem szeretném, hogy véletlenül is átvegyek olyat, ami nem belőlem fakad.
Még technikai megoldást sem vesz át másoktól?
– Azért hallgatom meg az operát, hogy megismerjem, és tudjam, hogy a zenekar mellett miként hallható a szerepem. Azért nem veszek át mástól bármit is, mert mindenki egyedi. Amennyiben hallok egy olyan megoldást, vagy hangszínt, ami az adott frázisra jobban illik, mint ahogy azt én elképzeltem, és szebben is hangzik, abból jól tanulni. Ezt a saját hangomra „ültetem át”.
Biztos, hogy a művészi pályán mindenki egyedi? Hiszen sokan mondják, hogy egy énekesnél meg lehet állapítani, kinél tanult, kik voltak a mesterei.
–Amit említett, az előfordulhat, és sajnos sok esetben tetten is érhető. Viszont én, az énektanulási folyamatom legelejétől fogva ügyeltem arra, hogy az éneklés a torkom és a lelkem számára is jó érzést keltsen. Ahogy azt vettem észre, hogy valami nincs rendben, változtattam a dolgokon. Valószínűleg ez vezetett oda, hogy most az Operaházban énekelhetek, hogy megőriztem magamban azt, amit a Jóistentől is kaptam, és ahhoz pozitívumokat tudtam hozzátenni, mestereim segítségével.
Hányadik előadásra ér be igazán egy szerep? Már a premierre is?
–Legtöbbször a bemutatóra összepontosítjuk összes energiánkat, hiszen akkor mindenki a legjobbat szeretné felmutatni magából. Ezért is különlegesek a premierek. Viszont, szerintem nem akkor a legjobb a művész. Pályám elején tartok, így még nem tudom megválaszolni azt, hogy hányadik előadásra érik be igazán az adott szerep. Azt biztosan tudom, hogy 2012-ben debütáltam a Gildával, s most már értettebben énekelném el ezt a szerepet. A művész folyamatos érik, és azáltal válik jobbá.
Az operaénekes nem csak énekel, hanem játszik is. Külön felkészül a színészi alakításra?
–Hangi, színészi adottsággal születünk. A Jóistentől színészi tehetséget is kaptam. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy operaénekesnő lehetek, azzal foglalkozhatom, ami a szívem vágya, de az biztos, hogy hiába kapunk adottságokat, szükséges egy olyan rendező, tanár, akiben megbízunk, aki a szerepformálásban segít, és akkor a színi alakítás még jobbá válik. Tehát nem elég a szerepformáláshoz való érzékem, ha nem kapok inspirációkat, olyan utasításokat, tanácsokat, amitől egyre inkább fejlődöm.
Arra nem kell ügyelni, hogy közben a szerep alakítása ne váljon rutinszerűvé?
–Sosem válhat, nem is lehet rutinszerű egy szerep eléneklése. Akárhányszor zenekari próbán ülök, s ahogy körbefon, körbevesz a zene, mindig elérzékenyülök. Olyan földön túli boldogságot érzek, amivel nem lehet betelni. Egyik kollegám azt mondta: „ezt majd megszokod”. Ezt nem lehet megszokni, mert igazi csodának lehetek tanúja. A csodákhoz szerintem, nem lehet hozzászokni. Azért sem beszélhetünk rutinról, mert minden egyes alkalom, minden egyes színpadra állítás különbözik a másikról.
Oratóriumokat is énekel. Azokhoz más énektechnika szükséges?
–Az énektechnika adott. De az biztos, hogy azon belül mást kell kiemelni a megtanult tudásanyagból. Az énekes torka, teste a hangszere, és ilyen alkalommal a hangszert másként kell használunk.
Családunkban sosem a pénzszerzés volt az első, olyan szakmát választottunk, amiben tehetségesek voltunk
Manapság, mikor többen arról panaszkodnak, hogy nehéz az énekesi pálya, miért éppen az operaéneklést választotta hivatásául? Hiszen régebben voltak társulatok, ami biztos megélhetést garantált.
El tudná képzelni, hogy hosszabb ideig külföldön énekeljen?
Milyen szerepek várnak önre a jövő évadban? A Bánk bán Melindájáról már olvastam, amit Miskolcon énekel a Bartók Plusz Operafesztiválon.
Most nyáron vállal fellépéseket is?
–Egyik tanárnőm mondta, hogy két-három hónapig hangot pihentetni kell. Ezért is elhatároztam, hogy idén nyáron nem lépek fel sehol, mert így tud regenerálódni hangszalagom. Tehát a nyár a pihenésé, és majd a tanulásé.
Medveczky Attila