Öt nagyszínházi premierrel készül az évadra a Veszprémi Petőfi Színház
Budapesten, ahol sok színház van, az ember megtalálja, ami ízléséhez közel áll, amit keres. Egy 50-60-ezres városban nem ez a feladat és a kihívás, hanem hogy azt a közönséget szolgáljuk ki, amelyik nem szereti, ha nevelni akarják, vagy ha a színház direkt akarja üzenni azt, mit kell gondolni a világról. Lehet művészkednünk, de akkor feláll a közönség és hazamegy – nyilatkozta lapunknak Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki hozzátette: érthetetlen, hogy míg az állam 250 millió forinttal támogatja a Veszprémi Petőfi Színházat, s a várostól is kapnak forrásokat, miért hagyják, hogy egy másik színház ugyanezen a „piacon” működjön úgy, hogy közszolgáltatási szerződés nélkül méltatlan versenyhelyzetet teremt aláígért áraival, a szakma által jórészt értékelhetetlen előadásaival.
A Veszprémi Petőfi Színház meghirdette új évadát. Milyen bemutatókkal várják a közönséget?
– Úgynevezett népszínházi kínálatot állítottunk össze – átgondolásunk és lelkiismeretünk szerint, hogy minél inkább eljussunk a nézőkhöz –, hiszen egy megyeszékhelyen működő színház műsorpolitikáját ez jellemzi legjobban. Októberben a Nebáncsvirág című operettel kezdünk, hogy először vidám előadást nyújtsunk a nézőknek. Majd Molnár Ferenc A testőr című darabját mutatjuk be Guelmino Sándor rendezésében. A Nebáncsvirágot Szeles József, társulatunk színésze rendezi, aki már sok operettfőszerepet eljátszott. Az elmúlt évek tapasztalatait reményeink szerint képes rendezőként hasznosítani. Decemberben a My Fair Lady c. zenés darabot láthatja a publikum Bálint András rendezésében. Az évad második felében a Holt költők társaságát szeretnénk bemutatni, a nézők elé tárni ezt a csodálatos filmadaptációt. Az utolsó nagyszínpadi premier Shakespeare Sok hűhó semmiért c. vígjátéka lesz. Ehhez csatlakozik egy ifjúsági előadásunk is, amelynek még szeptember végén lesz a bemutatója. Most már javában zajlanak a Tanár úr kérem próbái, melyet elsősorban a középiskolásoknak és a felső tagozatosoknak ajánljunk. A Latinovits–Bujtor Játékszínben a szokásos ötös bérletünket kínáljuk. Az egyik igen érdekes bemutató, a Nikola Tesla életéről szóló A Voltember. Ezt követi Fesztbaum Béla vendégjátéka, A léggömb elrepül című Kosztolányi-est. Majd egy nagyon izgalmas darabot mutatunk be. Sebő József középiskolai tanár úr már többször írt színdarabot. Most egy igen érdekes drámát alkotott Veszprém I. világháborús éveiről, melyet Háború vagy béke Veszprémben? címmel viszünk színre. Több hiteles dokumentumon alapuló darabról van szó, amelyben a helyi polgármester és egy népszerű ügyvéd között alakul ki végzetes konfliktus. A következő kuriózum Ingmar Bergman Az utolsó sikoly című monodrámája lesz, amely egy filmrendező küzdelmes életét tárja elénk, és melyet tudtommal még senki nem vitt színre Magyarországon. Vendégként Szilágyi Tibort hívtuk meg, aki Emlékszilánkok című önálló estjét mutatja be. Természetesen a gyerekek igényeire is odafigyeltünk; színészünk, Szűcs László írása a Madarat tolláról című zenés mesejáték, melyet tavaly színházi kurzus keretében valósítottunk meg, most felnőtt színészekkel kerül színpadra Tóth Loon rendezésében. Koprodukciót is létrehozunk a Magyar Zenés Színházzal, a Kukac Kata kalandjai címmel mutatunk be zenés mesejátékot, melynek zeneszerzője Kocsák Tibor, rendezője, Bozsó József. Valamint megmarad a Bonbon Matiné bérlet is az egészen kicsiknek, családos programként, illetőleg az előző évad bemutatóiból is műsoron marad a Család ellen nincs orvosság, a Múlnak a gyermekévek, a Tokaji aszú és az Abigél. Radnóti-estemet, a Sem emlék, sem varázslatot tavaly tavasszal mutattam be, és mivel erre nagy az igény, ez az előadás is szerepel a középiskolás kínálatban.
Bizonyára nem egyszerű egy új évad összeállítása. Főleg kinek az igényére koncentrálnak a műsor megtervezésekor?
– Nagyon közönségcentrikusak vagyunk, ami azt jelenti, hogy elsősorban a nézők igényét tartjuk szem előtt. Értük dolgozunk, és az állampolgárok forintjaiból, ezért véleményüket tiszteletben kell tartanunk. Felelősségünk, hogy az előadásainkat magas színvonalon, igényesen mutassuk be. Az előbb felsorolt előadások mind minőségiek, és nem a popularitás, a bulvár irányába mozdulunk el, csak azért, hogy olcsó sikerrel hozzuk be a közönséget. Nem engedünk az igényességből. Ugyanakkor a közönséget megpróbáljuk kiemelni a hétköznapok nehézségeiből, és optimizmust sugározni feléjük.
Említette, hogy népszínházról van szó. A népszínházra azt szokták mondani egyesek, a magukat önkényesen szakmabelieknek kikiáltók, hogy nincs benne művészi érték, túlzottan a szórakoztatást tartja szem előtt, nem akarja nevelni a publikumot, elveti a modern rendezői koncepciókat. Mi erről a véleménye?
– Léteznek olyan városok, erre a legjobb példa Budapest, ahol sok színház van. Az ember megtalálja, amit keres. Egy 50-60-ezres városban nem ez a feladat és a kihívás, hanem, hogy azt a közönséget szolgáljuk ki, amelyik nem szereti, ha nevelni akarják, vagy ha a színház direkte akarja üzenni azt, mit kell gondolni a világról. Lehet művészkedni, de akkor feláll a közönség és hazamegy. Azt elutasítanám, ha valaki azt mondaná, hogy nem folyik művészi munka az ilyen színházakban. Sőt nagyobb kihívás mai módon, de mégis művészien megszólítani úgy a közönséget, hogy közben a darabot nem ürügyként használjuk föl, hanem megpróbáljuk valóban eljátszani és bemutatni. Nem túl széles mezsgyén kell végighaladunk; nem szabad lemondani a 21. század igényeiről, kihívásairól, de úgy, hogy az eredeti írói szándék ne csorbuljon. Tavaly például játszottuk Az ármány és szerelem c. tragédiát, és eszünkbe se jutott, hogy valamilyen modern környezetben játsszuk. Nem is ezt várja tőlünk a közönség.
Arra is ügyelnek, hogy a társulat tagjai megfelelő szerepeket kapjanak? Fontos, hogy a művészek fejlődjenek is, ne legyenek beskatulyázva?
– Nagyon jó, de problémás kérdést tett föl. Megörököltem egy társulatot, és sajnos hiányoznak bizonyos szerepkörből művészek. Egyes színészek régóta tagjai színházunknak, és ezt tiszteletben kell tartanom. Nem feltétlenül rendelkeznek azokkal a képességekkel, képzettségekkel, melyekre szükség lenne, de hűségesek és nálunk játszanak. Az, hogy ma egy vidéki városba vagy konkrétan Veszprémbe szerződtessünk egy színészt, két problémát vet föl. Az egyik, hogy túlzottan Budapest-központú az ország, és a fővárosban több lehetőségben reménykedik a kezdő színész. Másrészt a népszínházi jellegből adódóan, ha színészt szeretnék szerződtetni, akkor fontos, hogy sokoldalú legyen. Tehát tudjon énekelni, táncolni, hitelesen prózát mondani, jól nézzen ki, erős személyiség legyen. Az is nehézséget jelent, hogy tudok-e neki annyi fizetést adni, lakást és szerepet biztosítani, amitől azt gondolja, nálunk marad. 120-130 kilométerre fekszünk Budapesttől, és nem biztos, hogy valaki társulatunkhoz akar tartozni. Többen egy-két szerepre szívesen leszerződnek, de évados szerződést nem kötnek. Azt is tudni kell, hogy a költségvetés kilúgozza a színházat, tehát nincs lehetőség főrendező, művészeti vezető, dramaturg, rendező, jelmez- és díszlettervező – és még sorolhatnám – állandó szerződtetésére. Tehát ezeket az alkotóművészeket is külön szerződtetnem kell egy adott produkcióra.
Felsorolta az ifjúsági darabokat. Örök dilemma, hogyan tudja egy színház megszólítani a fiatalokat, a jövő közönségét. Hiszen a gyerekek nem egyedül, hanem szüleikkel, rokonaikkal, vagy iskolai csoportban járnak színházba.
– Augusztus 24-én olyan értekezleten vettem részt, ahol a Veszprém megyei általános és középiskolai igazgatóknak mutathattam be a következő évad kínálatát. Minden évad elején személyesen ismertetjük a városi és megyei iskolákkal a színház produkcióit. Mára nagyon sok tanárral létesítettünk gyümölcsöző kapcsolatot. Sőt nyaranta a diákoknak színházi kurzust szervezünk. Ők is hozzánk csatlakoznak. A Légy jó mindhalálig és az Abigél c. darabjainkhoz korosztályosan osztottuk ki a szerepeket. Nem celebek játszottak 30-40 évesen 15 éveseket, hanem a diákok közül válogattunk, és nagyon hiteles előadások születtek. Most a Tanár úr kérem c. előadást is 16-17 éves fiúk játsszák, akiket kiválogattunk, s rajtuk keresztül is eljutunk az iskolákhoz. Az Ádámok és Évák programunkat immár hatodik éve rendezzük meg középiskolások számára. Rendszeresen tartunk az iskolásoknak kulisszajárást, bemutatjuk a színházat, s évente gyereknapot rendezünk. A Múlnak a gyermekévek előadásunk pedig egy zenés utazás, ismerős dallamokkal, magunkban oly sokszor ismételt sorokkal, hogy átadhassuk mindazt, amit kaptunk, és most már örökre szívünkben őrzünk. Ebben is sok gyerek szerepel a felnőtt művészekkel együtt. Külön figyelmet fordítunk arra, hogy a sérült, a Down-kóros, a segítségre szoruló intézetben élő gyerekeket meglátogassuk és behívjuk a színházba. Sőt évente egyszer fel is léphetnek nálunk; önálló előadást mutatnak be.
A színház mennyiben kapcsolódik be a város életébe? A megye és Veszprém mennyire tekinti sajátjának a színházat?
– Kissé zavaros a veszprémi helyzet. Nagyon szeretik a Petőfi Színházat, fontos szerepet tölt be a város életében. Művészeinket sokszor meghívják különböző helyi eseményekre. Én is sok eseményen lépek fel, városi, ünnepi, egyházi, művészeti rendezvényen. Tehát szervesen beépül társulatunk a város és a megye életébe. Átkerültünk városi fenntartás alá, jó a kapcsolatunk a vezetéssel, de mégis azt látom, hogy bizonyos dolgokat nem értenek meg. Így a hazai színházi rendszert, és annak a súlyát, mit jelent egy megyeszékhelyen lévő színház támogatása és működése, és azt, mivel jár az, hogy Veszprémben működik egy másik színház is, amelynek létét eltűrik.
A Vándorfi László által vezetett színházra gondol?
– Nyilván. Érthetetlen, hogy bár nem a mi városunkkal van közszolgáltatási szerződésük, hanem Ajkával és Sümeggel, de azokon a helyeken csak tájolnak, és itt mellettünk játszanak, Veszprém pedig helyet biztosít számukra. Sőt… Érdekes módon rendelkeznek olyan gazdasági erőforrásokkal, melyekkel egyre erősebb évadokat indítanak, akár más is megirigyelhetné őket. Miből, hogyan? Nagyon drága műfaj a színház, a jogdíjaktól a megvalósításig. Ma mindent lehet, mindenki úgy ügyeskedik, ahogy akar. Szerencsére műteni még nem lehet képzettség nélkül. Azt hiszem. Érthetetlen, hogy míg az állam 250 millió forinttal támogatja a Veszprémi Petőfi Színházat, s a várostól is kapunk forrást, miért hagyják, hogy egy másik színház ugyanezen a „piacon” működjön, úgy, hogy közszolgáltatási szerződés nélkül méltatlan versenyhelyzetet teremt aláígért áraival, a szakma által jórészt értékelhetetlen előadásaival, miközben rendre találjuk meg ötleteinket az ő működésükben is feltűnni. Ez tipikus. Sokan élnek így. Nem is rosszul.
Azt is tudni kell, hogy Veszprém „kétarcú” város; gyönyörű és szörnyű szocreál épületekkel. Az érsekséggel megáldott királynék városában a kommunista diktatúra erősebben érvényesítette erejét, mint máshol. Ebből is adódhat, hogy a művészeti életben is visszatükröződik a tisztánlátás, a rend hiánya, ezért nekünk is nagyon nehéz működnünk. A város vezetése támogat, megbecsül minket, de mégis mellénk enged egy konkurens színházat, s ezt a helyzetet nem sokan tűrnék el olyan békésen, ahogyan mi tesszük. Ehhez hozzátartozik, hogy Vándorfi korábban a Petőfi Színház igazgatója volt, és élnek az összefonódások. Ostobaság azt hinni, hogy ez egészséges versenyhelyzetet teremt. Ez hülyeség, bűn a kultúra ellen. Megfojt minket. Nem tudunk úgy fejlődni, mert sok vért vesztünk. Az embereknek nincs ennyi pénzük, főleg kultúrára nem. De ez már politika is. Azt nem állítom, hogy bizonyos fokig nem megbecsülésre méltó a kitartó színházcsináló igyekezet, de az a helyzet, amely így kialakult Veszprémben, a szakmán belül szánalmat, gúnyos sajnálkozást vált ki irányunkban évek óta. Kemény szavaknak tűnnek ezek, de a helyzet ilyen kemény!
Némedi Lajos Veszprém alpolgármestere a színház tervezett rekonstrukciójáról szólva kiemelte, a Modern városok Program keretében kötött megállapodás él, nem marad el a színház épületének felújítása. A felújítás alatt is tudnak majd játszani?
– Természetesen az én felelősségem, hogy megoldjam, azt, hogy a rekonstrukció ideje alatt is játsszon a színház – akár a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben –, mindenkinek legyen munkája, és még nagyobb kihívást jelent a 16-17 ezer bérletes néző megtartásra. Hiszen elveszíteni nagyon könnyű őket, visszaszerezni viszont nehéz. A rekonstrukció valószínűleg 2018 elején indulhat el, ahogy azt az építészek, szakemberek jelezték. Nagyon sokat kellett küzdeni azért, hogy az önkormányzat is felismerje azt, amit korábban én is, hogy el kell indítani ezt a rekonstrukciót. Ebben nagy szerepet játszott, hogy tavaly Hoppál Péter államtitkár úr meghirdette a vidéki színházak felújításának folytatását, illetőleg a Modern Városok Programban miniszterelnök úr is megjelölte a színház rekonstrukcióját.
Tehát az épület külsőleg megújul, de mi a helyzet a színpadtechnikai elemekkel?
– Teljes korszerűsítés és felújítás szükséges. A veszprémi színházat Medgyaszay István tervezte, csodálatos szecessziós stílusban, amelyet az 1984–88-as felújítás során erősen eltorzítottak, megszüntettek négy nézőtéri kijáratot, amelyet vissza kell állítani, hiszen a West-Balkán-tragédia óta nagyon szigorodtak az előírások. Szándékunk, hogy régi fényében tündököljön az épület, amihez bontás, építés és ingatlanberuházás szükséges. Túl az építészeti rekonstrukción, valóban korszerűsíteni kell a színpadtechnikát, a világítást, a hangtechnikát és a zsinórpadlást is.
Említette, hogy 16-17 ezer bérletesük van. Ők főleg a városból, Veszprém megyéből, vagy más megyékből is érkeznek?
– Bérleteseink főleg veszprémiek és a környékbeli településeken lakók, de sokan járnak hozzánk a szomszédos megyékből, Székesfehérvárról, Győrből, Békéscsabából, sőt határon túlról is. A bérletesek mégis a városból és a környékből érkeznek, hiszen a bérletvásárlás elköteleződést jelent. Lényeges, hogy bérleteseinket szinte név szerint ismerjük, és a nézőkkel, amikor csak tehetem, elbeszélgetek az előadás előtt, s akkor elmondhatják véleményüket a produkciókról. Megpróbálunk folyamatosan kapcsolatban lenni a nézőinkkel, akár e-mailen is, s olyan előadásokat kitalálni, amelyekre azt mondják, hogy érdekli őket és eljönnek.
Medveczky Attila
